Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-11 / 159. szám, szombat

Szalon-hirdetés 13 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 11. Tóth Krisztina KÖNYV A SZALONBAN Jövő héten a Szalonban: Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezető alelnöke „Ha más a véleményem, az nem jogosíthat fel arra, hogy az ellenkező véleményen levőt becsméreljem, gyanúsítgassam vagy olyan megjegyzéseket to­vábbítsak róla, melyek rossz fényben tüntetik fel. Ide tar­toznak a nem zörög a haraszt típusú kijelentések is, melyek­nek a végére ugyan nem kerül pont, a mondat hangsúlya is fönt marad, mintegy állásfogla­lás nélkül, de önmagában már a gyanú felvetése is problema­tikus és tisztességtelen, s sze­rintem erre is nagyon kell ügyelni. Nem csak a politikus­nak, hanem bárkinék, aki a közéletben bármilyen szerepet vállal, ügyelnie kell arra, hogy a másik személyiségét, az énjét tiszteletben tartsa. Azért is vi­selem nagyon nehezen ezt a mostani helyzetet...” Ha kíváncsi a teljes beszélgetés­re, lapozza fel az Új Szót a jövő­hét szombatján, július 18-án. élvezze a meglepetésekkel teli végtelen nyarat Labda a magasban HALAAAl TAMÁS Ritka, hogy egy vékonyka ver­seskötet több nagy, antológiába kívánkozóan jelentős művet tar­talmazzon. A Magas labda egy­értelműen és örömtelién ilyen könyv: a Hangok folyója, a Kelet­európai triptichon vagy a Kutya című költemény remekmű be­nyomását kelti. A harmincöt vers ciklusokra nem bontott sorozata egyenletesen magas szinten kép­viseli Tóth Krisztina két évtizedes alkotói pályájának legfontosabb nyelvi-szemléleti jellemzőit. A költőelődöket s irodalmi hagyo­mányokat gondos játékkal meg- idézően; a rövid, dalszerű szöve­gek mellé tágasabb szerkezeteket rendelve; az elégikus hangot gro­teszk képiséggel ellenpontozva; a hétköznapi vershelyzeteket puha, szemérmes misztikával hatva át; az emelkedett dikcióba a szleng és a történetiség nyelvi elemeit sző­ve. Ez a kifejezetten finom és szép líranyelv ugyanakkor nem zárkó­zik önérdekű esztétizmusba: ér­zékenysége - s ez ugyancsak rit­kaság - szociális távlatokat, er­kölcsi mélységeket is megnyit. Hol pazar, hol rontott, hol kan­csal rímek fogadnak: a szerző nemcsak mindent tud, de mindent jó időben, jó helyen tud a mester­ségéről. A szabálytalanul jambi- zált hosszú sorok révült, babonás verstani archaizmusa sem pusztán a műgond mutatványa: a költői munka önreflexív etikája testesül meg benne. így például a nyitó­vers sugallatos nyelvbölcseleté­ben: „van a szavak folyása men­tén, kell legyen / egy titkos hely, hol ott vár partra dobva / ott áll dombokba gyűrve egy helyen / aminek neve van, de nincs kimondva” (Hangok folyója; 6.). Másutt nyelyjátékos hajlam telje­sedik ki. Ebből fakad a zsoltáros szólamok biztató komorsága: „pil­lákra ült a dér árkokba megfagyott hó / minden dolgunk között va­kon rohanni volt jó // huzatos haj­lékunkba megtérni fogvacogva / tebenned fáztunk eleitől fogva” (Évszakok zsoltára; 12.); a prédi­kátorköltőket evokáló versbeszéd bensőséges spiritualizmusa: „Mert megúntam a bujdosást / álmon túlról térő hírnök / a sötéten át ta­lán látsz / rendelj szállást lényeid közt” (Vers, amelyben az új eszten­dőt köszönti; 32.); a nyelvemlék jelenvalóságára eszmélő történeti tudat derűje: „Feleim, tegnap óta / egy ISA rendszámú autó áll / a ház előtt, ahol a hó porában / haj­longó szomszéd a lépcsőt / hamu­val szólja” (Vogymuk; 43.). A testi létezéshez, az anyagi világhoz me­taforikus-metafizikus lelemény közelít: „Hol van, ahonnan látni bármit? / Testünkön át az űr vilá­gít. / Keresgéljük, hogy hol van Is­ten: / kontrasztanyag az ere­inkben” (Letölthető csengőhangok IX.; 35.). A szeretet és a szerelem léten túli hatalmát az ontologikus kérdésfölvetés sanzonos köny- nyedsége tanúsítja: „Emberruhám ha levetem, / találkozunk-e vala­hol? / Milyen betűkkel írsz nekem / az összefirkált ég alól? / A már­vány Szaturnusz mögül / odata- lálsz-e, mint a fény, / hogyha sma­ragdtábla leszek / a Hold fekete felszínén?” (Repülő; 54.). „Ez itt az éjszaka minden fénylő tetője. / Át kell ütni a folyó felett a holdat. / Ez itt az életed, idejöttél előle, / mert nem megy a halál, hiába gyakoroltad” - szól a cím­adó vers első, a létösszegző szán­dékot egyetlen képbe összponto­sító szakasza (Magas labda; 55.). A hold motívuma más szöveghe­lyeken is meghatározó trópus. Gazdag kultúrtörténete, bonyo­lult jelképisége helyét találja Tóth Krisztina kötetében: a változás és ismétlődés poézisében, ebben az egyszeri halált a mindennapos új­jászületéssel poétikusan egyberen­dező költészetben. (Tóth Krisztina: Magas labda. Magvető, Budapest, 2009) •'•V 92 új Peugeot 207-es vár nálunk Önre Látogasson el hozzánk július 4-e és augusztus 25-e között, és állítsa össze álmái havidíjas programját vagy a már meglevőhöz fizessen elő egyet a felkínált szolgáltatáscsomagok közül, és bekerül a 92 új szlovák Peugeot 207-esért folyó sorsolásba. 44 kocsit az új, a másik 44-et a hű ügyfeleink között sorsoljuk ki. Ráadásul további 4 Peugeot-t is tartogatunk, amelyet bármelyik ügyfelünk megnyerhet anélkül, hogy újabb szolgáltatást fizetne elő. Csak küldjön egy üres SMS-t az 567-es számra, s a fantasztikus autó az Öné lehet. Minél több SMS-t küld, annál nagyobbak lesznek a nyerési esélyei. 905-ös ügyfélszolgálati vonal: 0905 905 905 orange A Peugeot 207-esert fo'yo játékban azok az uj es a mar meglevő ügyfelek vehetnek reszt, akik a beKötesi szerződéséhez fűzött akciós zaracei előfizetnek egyet a felkínált szolgáltatáscsomagok közül A Peugeot 207 esert foivo SMS-iatekban Orange Slovensko Tarsasag minden ügyi (afavali 0.0790 € (2.33 Skj a felnasznaló« programok eseten, az előfizetett szoigaitatasoknai pedig, a szolgaitatásra vonatkozó érvényes árjegy, az Orange haiczatár bee.- küldene az' SMS-t Az 567-es számra elküldött minden SMS után kap az ügyfél egy véletlenszerűen generált, nyári téi amelynek az áfás ára 0.33 € (9.94 Sk‘ A kocsi fényképé csak szemieltetesui szolgál A játékról és a szaba-vairoi részletes tájékoztatást olvashat 3 mar meglevő hav;diias prog ászt vehet Az elküldött SMS választ SMS vagy MMS forrr RE910690

Next

/
Thumbnails
Contents