Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)
2009-06-02 / 125. szám, kedd
18 Agrárkörkép_____________________________________________________________________________________ ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 2. www.ujszo.com Ne csak támogatásokat osszanak, hanem tegyék lehetővé a termékek biztonságos értékesítését, nagyobb teret adva a hazai termékeknek az üzletláncokban A támogatás mellé termelői biztonság is kellene Végh Péter szerint szakosodni kellene 1-2 termékre, de mivel nincs termelői biztonság, marad a több lábon állás és a küszködés (A szerző felvételei) A szlovákiai zöldségtermesztés rendszerváltás utáni mélyrepülésének okai kapcsán a termelők között ugyan megoszlanak a vélemények, de egy tény kétségbevonhatatlan: ez az egykoron szebb napokat is megért ágazat mára romokban hever. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A termelés szintje a rendszer- váltás előtti időszakhoz viszonyítva alig egytizedére esett vissza, a termőterület nagysága 46 ezer hektárról 9 ezer hektárra zsugorodott, a háztáji fóliák tartószerkezeteinek zöme hulladékvasként feldarabolva a vasgyűjtőkben végezte a pályafutását. A termelés kényszerű vagy önkéntes feladása ellenére azonban az üzletekben nem volt, nem érezhető most sem a zöldségfélék hiánya. De ennek a termékmennyiségnek napjainkban a meghatározó része már nem hazai, hanem külföldi eredetű, behozott áru. Az Európai Unió tagországaiban ugyan nem is nevezhető a spanyol, holland, francia olasz vagy egyéb termék külföldinek, hiszen egységesen közös a piac, de a még termelő hazai zöldségesek a megmondhatói, hogy amíg az említett országokban az egyes termékekből a szezon le nem csengett, addig alig van esélyük arra, hogy a hazai üzletekbe bejussanak a friss árujukkal. A vevő pedig válogathat a különböző akciós árú, akár a termelési költségek alatti árszinten kínált, kétségtelenül olcsó, de jó pár napig utaztatott fonnyadt zöldségek között. Csilizradványon például május közepén többezer saláta fej „várt a sorára” piacra készen, éretten a fóliával takart ágyásokon. Akár naponta kétszer frissen leszedve tudnák szállítani, mégse kell, vagy csak nagyon kevés. Az alig tíz kilométerre levő áruházlánc polcain pedig holland, német, spanyol, olasz zöldség kellette magát. Szakosodni kellene A dél-szlovákiai zöldségtermelők számára jelenleg az értékesítési lehetőségek rendkívüli beszűkülése okozza a legtöbb gondot, véli Végh Péter, aki testvérével, Miklóssal a csilizradványi Csi- lizköz Rt.-től bérli az egykori szövetkezet kertészeti részlegét, beleértve az üvegházakat is. Az öregek még nosztalgiázva emlékeznek vissza az előző időszakokra, amikor több mint 100 hektáron termelték a zöldséget, s aminek már ültetés előtt megvolt az értékesítési helye. Most azonban már nincs tervezés, nincs termelői biztonság, nincs szerződés, mindenki megy a saját feje után, aminek eredményeként úgy sakkoznak a termelőkkel, ahogy akarnak. Az üz- ledáncok felvásárlói azzal érvelnek, hogy nekik jelentős nagyság- rendű, egységes, megfelelően csomagolt árura van szükségük az év folymán, így a hazai kis- és nagytermelők jóformán csak akkor rúghatnak labdába ezen a piacon, ha véledenül valahol, valamüyen ellátási gond keletkezik. Végh Péter szerint a zöldségtermelők zöme is tisztában van azzal, hogy a hatékonyság és az említett feltételek teljesítése érdekében szakosodni- uk kellene 1-2 zöldségféle termesztésére, nem pedig 8-10 fajtával kínlódni, hogy az esedeges jövedelem-kieséseket pótolni tudják. Ehhez azonban az a biztonság kellene, hogy el is tudják adni az árujukat. Úgy véli, az államnak abban kellene hatékonyabb segítséget nyújtania a hazai termelőknek, hogy a termékük érzékelhetőbben megjelenhessen az üzletek polcául. Ne kegy legyen, hogy az egyébként kiváló minőségű árut átvegyék tőlük is, és kitegyék a vevők elé. Az erőviszonyok alapján nyilvánvaló, hogy úgysem tudnák teljes mértékben kiszorítani a piacról a külföldi termékeket, de legalább szezonban ott legyenek a polcokon, hogy bizonyíthassák, a hazai zöldség minőségben is versenyképes a behozottal szemben. A magyarországi példát említi, ahol júliustól már 80 százalékban hazai termékeknek kell lenniük az üzletláncok polcain. Nyüvánvaló azonban, hogy déli szomszédunknál sem a termelők kék szeme miatt mentek bele ebbe a megkötésbe a piaci szereplők, hanem valamivel rákényszerítették őket. Hangsúlyozni kell, hogy nem jogszabály, hanem etikai kódex formájában önként és kölcsönösen elfogadott együttműködési szerződéssel értek el eredményt. Amikor az új támogatáspolitika elemeit és a farmról történő eladás lehetőségeit említem, Végh Péter úgy fogalmaz, hogy természetesen nekik is jól jön a megnövekedett támogatás, de ő személy szerint nem híve a pénzosztásnak. Elég lenne, ha a megtermelt árut megfelelő áron el tudnák adni. A zöldségtermesztésre amúgy sem jellemző, hogy ide ömlene a dotáció, elég csak a tavalyi támogatási kérelmekkel kapcsolatos tapasztalatokat felidézni. Ugyanakkor a kialakult fogyasztói szokások miatt jelenleg az áruk zöme a városokban levő üzletiáncokban kel el, a zöldségnek is itt van a meghatározó felvevőpiaca, ezért nekik is ide kellene összpontosítaniuk, viszont az érvényesülés nagyon nehéz. A hazai termékek fogyasztásának növelése érdekében nem lenne haszontalan egy hatékony fogyasztói kampány beindítása sem annak érdekében, hogy az emberek több, és főleg hazai zöldséget fogyasszanak. Ha sikerülne elérni, hogy a vásárló választani tudjon a hazai és a behozott zöldségfélék közül, ez már jelentős lépés lenne a termelői biztonság érdekében. Csak saját magukban bízhatnak Patason Both Árpádék családi vállalkozásban termesztik a zöldséget. A szántóföldi növények mellett évente 10-15 hektárnyi területen foglalkoznak vele. A fő profiljuk a gyökérzöldség, de szezonnyitásra retket is termesztenek. Tavalyjói ment, idén azonban már 2 hektárnyit le kellett tárcsázni belőle, mivel túlérett lett, az üzletekbe pedig nem kellett. Állítólag azért, mert behozták az olcsóbb olaszt terméket. Az ifjabb Both Árpád lelkesedése azonban ennek ellenére is töretlen. Azt mondja, menni kell előre, mert aki lemarad, az becsukhatja a boltot. Ezért is vették meg a zöldségtermesztéshez szükséges legfontosabb gépeket, hogy a követelményeknek folyamatosan meg tudjanak felelni (permetezőt, klimatizált traktort, precíziós vetőgépet). Édesapja csak zárójelben tette hozzá, hogy a tavaly beígért támogatásokból pedig nem lett semmi, stílusosan december 31-én kapták meg az „elbocsátó szép üzenetet”, hogy nem kerültek bele a támogatásra jogosultak jegyzékébe. De nem bánkódnak miatta. Tudják, hogy csak magukra számíthatnak, s ehhez igazodnak. Ók is több lábon állnak, s édesapja szerint egyelőre nem is nagyon erőltetik az üzletláncokba való szállítást. Megvan a saját vevőkörük, akikkel az ifjabb gazda teljes mértékben elégedett, s ő is igyekszik mindent megtenni azért, hogy a vevők továbbra is hozzájuk forduljanak. Azt azonban nem érti, hogy hogyan lehet 10 centért kitermelni a retket, sőt mondjuk Olaszországból még ide is szállítani. Mert a felvásárlók ezt állítják, miközben aki ebben a szakmában dolgozik tisztában van azzal, hogy a minőségi zöldség előállításának megvannak a velejáró nélkülözhetetlen költségei, a vetőmagtól kezdve az optimális tápanyagpótláson és növényvédelmen át a fátyolfóliás takarásig. A tapasztalat egyelőre az, hogy inkább behozzák külföldről, de nem viszik a hazait. Ami ugye összehasonlíthatatlanul frissebb lehetne, hiszen akár naponta kétszer is tudnának belőle szállítani az üzletekbe. Both Árpád a kedvezőtlen árviszonyok ellenére is bízik a zöldségtermesztés jövőjében, jövedelmezőségében, bízik magában és a családban, hiszen eddig is sikerült átvészelniük a különböző nehézségeket. A termékek minőségére továbbra is nagyon odafigyelnek, nem véletlen, hogy a saját zöldséget tartalmazó ládákat már külön cédulákkal is megjelölik, amelyeken rajta van a termék és a termelő neve mellett az is, hogy Szlovákiában állították elő. Bízva abban, hogy valamikor csak megfordul a fogyasztói szemlélet, és a nyugati termékek helyett végre a hazait is keresni fogják... Meddig üzlet, az üzlet... Az embernek sírni volna kedve, ha belegondol, hogy mi lesz a sorsa ezeknek a szép salátafejeknek, mivel nem lehet eladni őket és túlérnek. Nem az emberek, vagy a gyerekek asztalára kerülnek, hogy az étkezésüket a szükséges vitaminokkal gazdagítsák, hanem mennek a komposztba, jobbik esetben a vadaknak kiviszik takarmányként, kesergett Bábics Pál csiliznyáradi zöldségtermesztő május közepén a „leült” zöldségpiac következményein. Pedig már arra is gondolt, hogy marketing- fogásként felajánlja valamelyik üzletnek, hogy vásárlói akció keretében jutalomként osszák szét a vevők között, csakhogy ne menjen kárba. Persze ő is többfajta zöldséget termeszt, csemegekukoricát, konzerv- és salátauborkát, paradicsomot, hagymát, hogy kiegyensúlyozza az ilyen kieséseket is. A településen valaha virágzó termesztés folyt, csaknem minden házban termeltek valamilyen értékesítésre szánt zöldséget. Napjainkra csak páran maradtak. A helyzetet jól példázzák a szomszédjában méteres darabokra felvágott és garmadában heverő fóliacsövek, amikre a gazda már soha többé nem húz fel fóliát. Bábics Pál régebben felvásárlóként is tevékenykedett, s jelenleg is a termesztés mellett naponta gyakran kétszer jár fel saját hűtőkocsijával Pozsonyba, hogy az üzleti partnereit ellássa friss zöldséggel. Viszi nemcsak a saját, de mások termékét is. Ismeri a piacot, kapcsolatban van a nagyraktárakkal, és állítja, hazai zöldséggel egyelőre nagyon nehéz betörni az üzletláncok polcaira. Ide csak közvetítő révén kerülhet be az egyszerű földi halandó, akinek erre szerződése van. Máskülönben esélye sincs. A szerződéshez viszont megadott nagyságrendű árutömeg és garantált minőség kell, amit a kistermelők eleve nem tudnak teljesíteni, lévén, hogy a lehetőségeik korlátozottak. Minden üzletláncnak megvan a saját beszállítója, ő ezekkel próbál meg együttműködni és naprakészen teljesíteni a fellépő igényeket. Gyakran olyanokat is, amelyeket nem kellen szó nélkül tűrni, de a ne szólj szám, nem fáj fejem alapon inkább lenyelnek, teszi hozzá a felesége. Legyen szó piszkosan visszaküldött ládákról, teljesíthe- tetlennek tűnő szállítási határidőkről, mert könnyen megkapják, hogy ha nem tudják vállalni a kérés teljesítését, máskor se jöjjön. Mindezek ellenére korrektnek tarja az üzleti kapcsolatait. Amint mondja, a baj csak az, hogy a csökkenő árak miatt a termelők már nem tudnak számottevően fejleszteni, beruházni, s ez a későbbiekben negatívan visszahat majd rájuk. Ő is tervezett különböző beruházásokat, például kisebb hűtőházat, hogy legyen hol tárolni a zöldséget, de mivel nem kapott rá támogatást, önerőből egyelőre nem akart belekezdeni, eladósodni. Tisztában van azzal is, hogy a hazai zöldségtermelőknek is rendezniük kell a soraikat. Új fajták, új technológiák, új módszerek kellenek, ugyanakkor vélhetően meg kell majd elégedniük egy szerényebb, alacsonyabb szintű jövedelemmel is, de az itthon kitermelt zöldség folyamatos értékesítési lehetőségeinek fenntartását ő is nagyon fontosnak tartja. Mert nem szabad lemondanunk arról, hogy a saját piacunkat és a vásárlóinkat a saját termékeinkkel lássuk el. Ha nem is teljes egészében, de legalább azokból a termékekből, amelyek itt gazdaságosan megtermelhetek. (szil) Az üzletláncokba közvetítő nélkül lehetetlenség bejutni. Hiába az elsőosztályú áru, gyakran még a behozatalnál olcsóbb áron se kell,- mutat rá Bábics Pál. Ez a saláta azóta már menthetetlenül felmagzott. A retekből 2 hektárt ki kellett szántani, mert túlérett. Both Árpád abban bízik, hogy a korai friss gyökérzöldségből pótolni akiesést.
