Új Szó, 2009. június (62. évfolyam, 124-149. szám)
2009-06-18 / 139. szám, csütörtök
6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2009. JÚNIUS 18. www.ujszo.com Idén a lakosság érezhetően visszafogja vásárlásait Kevesebbet teszünk a kosárba ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A mélyülő válság, a növekvő munkanélküliség és a stagnáló reálbérek miatt idén a hazai lakosság fogyasztása ugyancsak visszaesik. A pénzügyminisztérium pénzpolitikai intézetének számításai szerint 2009-ben a lakossági fogyasztás 1,7 százalékkal marad el a tavalyi szinttől, ami komoly hangulatváltást tükröz, hiszen még februárban is azzal számoltak, hogy a belső fogyasztás legalább 3 százalékkal emelkedik. A legfrissebb prognózis intő jel az üzletláncok számára, amelyeket tehát már nemcsak az euró gerjesztette bevásárló-turizmus sújt, hanem a korábbinál visszafogottabb vásárlási kedv is. A szaktárca kutató- központja úgy látja, jövőre már javulhat a helyzet, azaz a lakossági fogyasztás újra pozitív értékeket mutathat, (s, ű) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Adócsökkentéssel a válság ellen Pozsony. Ha a szlovák kormány valóban segíteni akar a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került hazai vállalatokon, csökkentenie kellene az adókat - vallja a szlovákiai cégvezetők háromnegyede. A KPMG tanácsadó cég felmérése szerint az adócsökkentés miatt ugyanakkor a kormány képtelen lenne teljesíteni a hazai vállalatok másik két olyan követelését, amellyel a gazdasági válság negatív hatásait szeretnék enyhíteni. Nem lenne ugyanis elég pénz az úthálózat fejlesztésére és az új munkahelyek támogatására. A cégvezetők alig 5%-a számít arra, hogy már idén javulhat a gazdasági helyzet, kétharmaduk szerint azonban 2010-nél hamarabb nem számíthatunk szemmel látható változásokra. (SITA) Gödörben van a hazai építőipar Pozsony. A szlovákiai építőipar továbbra is az egyik legrosszabbul teljesítő ágazatnak számít az Európai Unióban. Áprilisban 13%-kal csökkent a termelése a múlt év azonos időszakához képest, miközben az Európai Unió egészében alig 5%-os volt a visszaesés. Tőlünk rosszabbul csak Szlovénia és Románia teljesített, miközben Csehországban 3%-kal nőtt az ágazat. (SITA) Felejtsük el az olcsó élelmiszert New York. Mivel táplálékra bármilyen élethelyzetben szükség van, a mezőgazdaság sokkal ellenállóbb a válsággal szemben, mint más szektorok. Az OECD és az ENSZ tanulmánya szerint a sertés- és marhahúson kívül nem valószínű, hogy a következő évtizedben bármely alapvető táplálék ára visszatérjen a 2007-2008 előtti szintekre. A gabonafélék ára 10-20%-kal lesz magasabb, mint a 2006-ban befejeződött évtizedben, míg a növényi olajak ára 30%-kal nőhet, (m) Egyszerűsítik a kazántámogatást Pozsony. A gazdasági tárca is beismerte, hogy a napkollektorokra és a biomasszára működő kazánokra nyújtott állami támogatáshoz a bonyolult adminisztratív feltételek miatt csak kevesen juthatnak hozzá, ezért a közeljövőben módosítanak az ezt szabályozó minisztériumi rendeletén. Hogy pontosan mikorra várható a feltételek enyhítése, azt a tárca egyelőre nem árulta el. Az április végén beindított program iránt eddig csupán százan érdeklődtek. A kormány az idei évre erre a célra 8 millió eurót különített el. (SITA) Óriási zuhant a magyar autóeladás Budapest. Több mint 50%-kal, 33 668-ra esett-a Magyarországon értékesített új autók száma az elmúlt egy évben, májusban éves összehasonlításban ennél is magasabb, több mint 65%-os volt a visszaesés, összesen 4581 új autót adtak el. Magyarországon a legnépszerűbb márka májusban is a Suzuki volt, 782 eladott gépkocsival a piac 17%-át tudhatta magáénak. A 2. helyen áll a Ford 12,7%-kal, a 3. helyen azOpel8%-kal. (Hvg) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8522 Lengyel zloty 4,5283 Cseh korona 26,695 Magyar forint 283,80 Horvát kuna 7,2780 Román lei 4,2323 Japán ien 133,28 Svájci frank 1,5096 Kanadai dollár 1,5794 USA-dollár 1,3840 VÉTEL - ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,43-1,34 27,44-25,84 295,84-270,37 OTP BankPostabank 1,44-1,34 27,62-25,75 ' Szí. Takarékpénztár 1,44-1,34 27,40-25,88 295,68-270,22 Tatra banka 1,42-1,35 27,38-25,99 294,23-271,87 Dexia banka 1,42-1,35 27,39-26,00 291,18-276,42 Általános Hitelbank 1,42-1,35 27,42-25,90 295,84-270,37 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Decemberben még 101 ezer szlovák állampolgár dolgozott Csehországban, májusban már csak 93 ezer Kiebrudalt szlovák munkavállalók A Škoda Auto számos külföldinek ad munkát. Azonban az autók iránti kereslet megcsappanása miatt a társaság egyre kevesebb külföldi alkalmazottra tart igényt. (ČTK-felvétel) Prága/Budapest. A gazdasági válság súlyos érvágást jelent a szomszédos országokban dolgozó szlovákiai munkavállalóknak. A csehországi és magyarországi cégek az elmúlt időszakban tömegesen váltak meg tőlük, nem egy esetben hazai munkaerővel pótolva őket. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Májusban 4229-el csökkent a Csehországban hivatalos engedéllyel dolgozó külföldiek száma. A csökkenés az év eleje óta tart. Május végén összesen 252 090 külföldi állampolgár dolgozott engedéllyel Csehországban, ami éves szinten 15 882-vel kevesebb. A kimutatást a cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium tette közzé tegnap Prágában. A múlt év végéig a külföldi munkavállalók száma Csehországban folyamatosan emelkedett. Tavaly december végén a hivatalos kimutatás szerint összesen 284 551 idegen állampolgár dolgozott engedéllyel Csehországban. Becslések szerint az engedély nélküli külföldi munkavállalók száma több tízezerre tehető. A vendégmunkások legnagyobb csoportját a szlovák állampolgárok teszik ki. Míg tavaly decemberben 101 ezer szlovák állampolgár dolgozott Csehországban, addig májusban már csak 93 ezer. A második helyen az ukránok vannak, számuk május végén 93 ezer volt, míg a harmadikon a lengyelek, akikből májusban 19 ezer volt alkalmazva a csehországi vállalatoknál. Folyamatosan csökken a vietnami vendégmunkások száma is. Tavaly decemberben számuk meghaladta a 16 ezret, májusban azonban már csak 6500-an dolgoztak hivatalos engedéllyel. A mintegy 50-60 ezres, Csehországban élő vietnami közösségben azonban nagyon nagy a magánvállalkozók, kereskedők száma, s egyre többen kapnak cseh állampolgárságot is. A cseh kormány azoknak az idegen állampolgároknak, akik elveszítették csehországi munkahelyüket, felajánlotta, hogy hazautazásuk esetén megtéríti költségeiket. Június közepéig ezt az ajánlatot 1664 külföldi állampolgár használta ki. Nekik a cseh kormány kifizette az útiköltségeket, és fejenként 500 eurós támogatást nyújtott az újbóli hazai letelepedéshez. A hazautazok között 1088 mongol, 270 üzbég, 186 vietnami volt. A munkanélküliségi ráta áprilisban és májusban egyaránt 7,9 százalékos szinten volt Csehországban. A májusi stagnálás szakértők szerint nem a helyzet javulásának köszönhető, hanem a szezonális jellegű munkákkal van összefüggésben. Általános a várakozás, hogy az év végéig a munka- nélküliség tovább fog emelkedni. Sorra küldik haza a vendég- munkásokat a magyarországi cégek is. Az ország egyes térségeiben már arra kényszerülnek a cégvezetők, hogy a külföldi munkavállalókat - elsősorban azokat, akiknek szállást is kellett adni - magyarországiakra cseréljék. A regionális munkaügyi központok adatai, illetve a szakemberek becslése szerint a gazdasági válság kezdete óta 11-12 ezer - részben feketén foglalkoztatott - vendégmunkás kényszerült arra, hogy hazaköltözzön. A bejelentett csoportos létszámleépítések alapján a nyár végéig további négyezer külföldi távozására lehet számítani - számol be a Napi Gazdaság. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) statisztikái szerint az első negyedévben az egy évvel korábbinál 15 százalékkai kevesebb munkavállalási engedélyt adtak ki, illetve - az EU-tagálla- mok esetében - bejelentést regisztráltak, s a második negyedévben is hasonló tendencia várható. Az apadás oroszlánrészét a szlovákiai munkavállalók számának zuhanása okozta, miközben látványosan nőtt a romániai dolgozók száma. (kés, Ng) A gazdasági válság miatt a cégek java később fizet Az ágazat bevételei eddig a harmadával estek vissza Romlik a fizetési fegyelem Bajban a hazai vendéglátósok ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A cégek a gazdasági válság miatt egyre hosszabb fizetési határidőkkel dolgoznak, és gyors javulásra nem is számíthatunk - derül ki a Coface Slovakia hitelminősítő és kinnlevőség-kezelő társaság legfrissebb elemzéséből. Szlovákiára az elkövetkező hónapokban valószínűleg olyan sors vár, mint Spanyolországra és Görögországra, ahol a cégek fizetési morálja drasztikus mértékben romlott - vallja Tomáš Jurík, a Coface Slovakia vezérigazgatója. Míg globális szinten a cégek fizetési hajlandósága, egyéves visszaesést követően valamelyest javult, nálunk az ezt mérő index januárhoz képest mára csaknem 28%-kal esett vissza, és még korántsem értükéi a mélypontot, ami ősszel várható. A cégeknek ezért a korábbiaknál is jobban ügyelniük kellene arra, kivel is kötnek szerződést. A Coface szerint a táraságoknak érdemes megvizsgálniuk új vevőik fizetőképességét még az üzletkötés előtt, így csökkenthetik a késve fizetés kockázatát. „Monitoring” szolgáltatás igénybevételével folyamatosan ellenőrizhetik üzletfeleik pénzügyi helyzetének esetleges változásait. Mindennél fontosabb azonban a minden részletre kiterjedő, pontos szerződés. Gondosan megfogalmazott írásbeli szerződésekkel megelőzhetik a későbbi vitás helyzeteket. A társaságoknak azt ajánlják, hogy legkésőbb két eredménytelen felszólítás után adják át kinnlevőségeiket egy erre szakosodott jó nevű behajtó cégnek, (mi) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A szlovákiai szállodák és éttermek bevételei az első negyedévben csaknem a harmadával estek vissza - derül ki a gazdasági tárca elemzéséből. A vendéglátóiparban már a múlt év végén kezdett rosszabbra fordulni a helyzet, és egyelőre nem látni az alagút végét. Míg tavaly éves szinten nem egész 2 százalékos bevételkiesést regisztráltak, idén januárban már 29 százalékkal alacsonyabb bevételekkel voltak kénytelenek megelégedni a szállodatulajdonosok és vendéglősök az előző év azonos időszakához képest. A gazdasági tárca a visszaesést a gazdasági válsággal, részben pedig az euró bevezetésével magyarázza. Ez utóbbi miatt ugyanis a hazai szállodák és vendéglők megfizethetetlenné váltak a szomszédos országokból érkező turisták számára. A bevételkiesés jelentős problémákat okozott az ágazatnak, amely mintegy 97 százalékát a közepes és kisebb társaságok teszik ki. A többi ágazathoz képest jóval nagyobb a kis családi vállalkozások aránya is. Az idegenforgalmi szolgáltatásokban a szlovákiai munkavállalók csaknem 5 százaléka, mintegy 107 ezer ember dolgozik. A gazdasági tárca szerint az ágazatnak az uniós támogatások hatékonyabb kihasználásával lehetne segíteni, miközben elsősorban a szomszédos országokban szeretnének reklámkampányt indítani az ügyfelek visszaszerzése érdekében, (s, mi) Tavaly a válság hatására megtorpant a 100 legnagyobb csehországi iparvállalat forgalma és nyeresége Örök éllovas a Škoda Auto A legnagyobb forgalmú cseh cégek Sorrend Cégnév 2008 2007 1. Škoda Auto 200,2 222 2. ČEZ 181,6 174,6 3. RWE Transgas 108,5 78,6 4. Agrofert Holding 101,4 83,4 . 5. Unipetrol 98,1 88,8 6. Foxconn CZ 89,9 89,5 7. Moravia Steel 65,2 61,9 8. Telefonica 64,7 63,1 9. ČEPRO 54 43,4 10. Panasonic 51 46,2 A forgalom adatai milliárd cseh koronában értendők (Forrás: ČTK, iDnes) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Prága. Hosszú évek után tavaly először torpant meg a 100 legnagyobb cseh társaság nyeresége és forgalma. A 100 vezető cég együttes forgalma 2008-ban 0,5 százalékkal esett vissza, konkrétan 2,44 billió cseh koronára. A legnagyobb forgalmú társaság, immár zsinórban 15. alkalommal a Mladá Boleslav-i Škoda Auto (200,2 milliárd korona), míg a legnyereségesebb cég a CEZ áramszolgáltató, melynek profitja tavaly sem mérséklődött (60,7 milliárd korona, adózás előtt). A második legnyereségesebb a Telefonica 02 15,4 milliárdos bruttó profittal. Az első 10 listájára bekerült cégek közül a Panasonic AVC Networks komoly veszteséggel zárt, tavaly 6 milliárd koronát bukott. A Škoda Auto egy másik kategóriában is jeleskedik, konkrétan az ország vezető exportálója, kivitelének tavalyi volumene 176 milliárd korona volt, ami pedig a nyereségességet illeti, a 3. helyet csípte el 13,4 milliárd koronával. A legnagyobb foglalkoztatónak a Cseh Posta számít 36 332 munkahellyel, megelőzve a Cseh Vasutakat, ahol a korábbi 34 700-ról 29 000-re csökkentették az állások számát, a harmadik helyen pedig a ČEZ energiaipari óriás áll 27 230 fővel. A toplistát minden évben a prágai Közgazdasági Főiskola (VŠE) állítja össze. „A világválság 2008 őszén ért el bennünket, ezért a legnagyobb társaságok adatai nem annyira rosszak” - magyarázta Richard Hindis, a főiskola rektora, (č, iD)