Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-30 / 123. szám, szombat
10 Szombati vendég____________________________________________________________________________________ ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 30. www.ujszo.com David Merlini: „Magyarországon akár ingyen is képes lennék bemutatni valamit, de hogy én fizessek érte, azt mégis csak egy kicsit soknak találom..." Világrekordjának szólt a magyar himnusz Bahreinben Bahreinben, a Forma-l-es futam startvonalán döntötte meg saját világrekordját David Merlini, a világszerte ismert magyar szabadulóművész. Egy vízzel teli üvegketrecben 21 perc 29 másodpercig bírta levegővétel nélkül. SZABÓ G. LÁSZLÓ A rajtrácson felállított tartályban David Merlini szabadtüdős merüléssel hajtotta végre mutatványát, amelyet a futam televíziós közvetítésének köszönhetően 30 millió ember láthatott a vüágban, a helyszínen pedig a Forma-1 kereskedelmi igazgatója, a Virgin Group vezére, a Toyota elnöke, a Red Bull csapatfőnöke, a versenyzők közül pedig Nico Rosberg, Sebastian Vettel, Jamo Tmili, Timo Glock nézték közvetlen közelről a nem mindennapi produkciót. David Merlini önmaga vetélytársa. 2007-ben, Kaliforniában 10 perc 17 másodpercet töltött a víz alatt. Tavaly, Cannes- ban már 20 perc 39 másodperces rekordot állított fel. Ezen változtatott most egy sajátos technikával: szívverésének lelassításával. Döbbenten állok a tények felett. Hozzáteszem: hálás néző vagyok a moziban, de egy ilyen elképesztő rekord hallatán nagyon sok kérdés felmerül bennem. Hogyan, mivel lehet ennyire megnövelni a tüdő kapacitását? Van, aki oxigéntablettákra tippel, mások láthatatlan csövet, sőt mesterséges kopoltyút kerestek, a legképtelenebb megoldásnak azonban azt vélem, hogy alulról, a végbélnyílásán jutott levegőhöz, egy felhelyezett palack segítségével. Szép kis fantazmagóriák, nem? Kételkedni, szkeptikusnak lenni egyáltalán nem ciki. Ez természetes emberi reakció. Főleg, ha valami olyan történik, ami nem egyeztethető össze az addig ismert teljesítményekkel, vagy az addig felállított értékekkel. Amit én csinálok, az egészen más dolog. Mivel imádok vízben lenni, a legfőbb vágyam, vagy inkább a legnagyobb célom az volt, hogy minél tovább lent maradhassak, hiszen annál több időm van arra, hogy túléljek egy bizonyos szituációt, kiszabaduljak bilincsekből vagy láncokból. Az évek során sikerült is kitalálnom, elsajátítanom, majd kiviteleznem egy olyan technikát, amit rajtam kívül a vüágon senki nem csinál. Azért tudtam tehát „fölényesen” nyerni, mert ahogy én viszem be a levegőt a tüdőmbe, ahogy én préselem bele, úgy senki nem képes. Sűrítem a levegőt. Ha kinyitunk például egy sűrített levegővel megtöltött palackot, akkor ugye, kis füst is kijön belőle. Ami persze nem füst, hanem levegő, nagyon erősen összenyomva. Mindjárt meg is mutatom, hogy néz ez ki. Teleszívom a tüdőmet, összepréselem a levegőt, aztán kiengedem. így... Tehát annyi fér belém, úgy össze tudom nyomni, hogy sokkal többet vagyok képes elraktározni magamban, mint más. Egyébként pedig tök vicces, amiket kitalálnak az emberek. Oxigéntabletta, műkopoltyú, minipalack... örülök, hogy töprengenek ezen, legalább addig sem jár az eszük valami hülyeségen. Es nem ártanak másoknak! De az én technikámat más nem tudja elsajátítani, és erre büszke is vagyok. Végre van egy olyan produkcióm, amelyhez nem kell rakéta, beton- vagy jégkocka, és nem tudja tönkretenni senki. Nem kell rettegnem attól, hogy ki fog keresztbetenni. Életemben most voltam a legnyugodtabb, mert tudtam, hogy minden egyedül rajtam múlik. Ott vagyok egyedül egy tartály vízben, aztán vagy sikerül, vagy nem. Nézzük akkor, milyen a víz. Sima csapvíz. A hőmérséklete nagyon fontos. Ha hidegebb lenne, mint az én testem, akkor lelassulnának az életfunkcióim. Ugyanis egyfolytában kompenzálni szeretne, s arra egy csomó energia elmenne. A test gyorsan kihűl, ezért jeges vízben én sem bírnám annyi ideig. Ha viszont túl meleg lenne a víz, az meg azért nem lenne jó, mert hevesebben kezdene verni a szívem, és gyorsabban használná fel azt a levegőmennyiséget, ami belém van zárva. A legjobb tehát a testhőmérsékletű víz. Bahreinben a hideg vízcsapból is meleg víz folyik, olyan magas a hőmérséklet, ezért jégkockával le kellett hűteni a vizet. Akkor miért ezt a Perzsa-öböl- beli monarchiát választotta a produkció színhelyéül? á most lépte át az öt- vagy tízperces küszöböt? Nem is sejtem. Ha nem rántanának ki, biztos, hogy maradok. Nem érzem, hogy hiányzik bármi. Otthon, amikor készültem a produkcióra, elaludtam a kádban a víz alatt. Az veszélyes volt. Elbóbiskoltam, és nem vettem levegőt. Lebuktam, és annyira kellemes volt ez az állapot, hogy egyszerűen elaludtam. Ez olyan, mint amikor vezetés közben elszundít valaki. És azért volt életveszélyes, mert egyedül voltam otthon. S mennyi ideig aludt a víz alatt? Körülbelül három percig. Bizonyára az sem mindegy, milyen mélyen van a vízben. Mint ahogy az sem, hogy kádban merül alá vagy a nyüt tengeren. A víz hőfoka mellett a sótartalma és a nyomása is komoly szempont lehet. A produkció nyitjáról, a titokról azonban így sem feledkezhetünk meg. Azt nem akarja elárulni. Épp, hogy igen! A titok maga a technika, hogy miképpen csinálom. Műszaki rejtelmek nincsenek. Senki se gondoljon duplafalú akváriGarda-tóhoz. Egyébként úszni is pont ugyanúgy tanultam meg, mint ahogy ezt a mostani produkciót is kiterveltem három évvel ezelőtt. Gyerekként egyszer azt álmodtam, hogy egy folyóban úszom. De a valóságban akkor még nem tudtam úszni. Másnap reggel megkértem az édesanyámat, hogy írasson be egy uszodába, mert szeretnék megtanulni. Nem kellett. Belementem a vízbe és úsztam. Segítség nélkül. Ez a produkció pedig úgy született, hogy azt álmodtam: víz alatt vagyok, és nem veszek levegőt. Másnap elkezdtem edzeni. Jó, eleinte csak két és fél-három percig bírtam a víz alatt, ezt tornáztam aztán fel 21 percre. Isteni sugallat alatt. Azt nem tudom. Tényleg nem. Nekem ez a 21 perc akkor is rengeteg. Ha búvárfelszereléssel merülnék, és lélegeznék a víz alatt, kiszámoltam, 15 literes palackra lenne szükségem 21 perces lent tartózkodáshoz. És még buborékolnék is, hiszen ki kellene fújnom a levegőt, amit beszívok. Búvárkodni mikor kezdett el? Olyankor szoktak kiemelni. Az a jel, amikor látják, hogy elkezd kijönni belőlem a levegő. Akkor már nem tudom tartani, és kihúznak. Bent az akváriumban nem is látja, hol tart időben? Nem. Kívül van egy hivatalos időmérő, és ki van hangosítva a szívverésmérő szerkezet. Tehát a szívritmusomat is figyelik a nézők. De hogy hol tartok időben, azt sosem tudom. Hogyan lehet akkor így rekordot dönteni? Egyszerűen. Addig vagyok a vízben, amíg bírom. Januárban elutaztam Genfbe, egy szabadtüdős merülőversenyre. Volt egy kis időm, hát elmentem. Mindenki búvárruhában merült, csak én nem. Hat percig bírták, én kilenc percet töltöttem lent. Bírtam volna még, csak hideg volt a víz, és nem akartam ráhúzni. Azt mondtam, itt ennyi is elég. így is teljesen kiakadtak tőlem, hogy miért nem vagyok sportoló? Ok egy életen át azért edzenek, hogy ezt a szép időt elérjék, erre megjelenek én, és mindent felrúgok. Mondhatom: rendesen kibuktak tőlem. Aztán elmondtam nekik, hogy épp azért nem akarok rolni tudnám, lehet, hogy 4-5 másodperccel tovább bírom a vízben. A neve mellől, külön kérésére, most sem maradt el a from Hungary. Bárhol lép is fel, mindenütt Magyarországot és a magyar kultúrát népszerűsíti. Annál meglepőbb, hogy egyetlen magyar csatorna sem közvetítette a produkciót. Valószínűleg egyik sem találta érdekesnek, hogy a Forma-1 történetében először felcsendült a magyar himnusz. Volt már néhány vizes mutatványa. 2000-ben ólomnehezékekhez bilincselve hat tigriscápával úszkált egy akváriumban. 2001-ben befagyasztották. 2002- ben a Svéd Királyi Parti Őrség dobta a tengerbe. Ez a mostani produkció... ... egészen más volt, mint bármelyik a felsoroltak közül. Itt nem kellett idegeskednem. A cápák is egyfajta pánikhangulatot gerjesztettek bennem. Most azonban sem díszletek, sem kellékek nem voltak, amelyek elvonták volna a figyelmemet, vagy a nézők figyelmét. Nem tudok repülni, de a vízben mindig olyan érzésem van, amikor minNagyon sok szépet hallottam a helyről, és évekkel ezelőtt már a királyi család is hívott oda. És nem bántam meg, hogy ez volt a célállomás, mert remekül éreztem magam a színhelyen. Eddig valóban ez volt a legátte- kinthetőbb produkciója. Nem kellett hozzá más, csak a tartály és a víz. A veszély mégis ott leselkedett. Mert, ha mondjuk rá akar húzni... ... én nem éreztem veszélyesnek, mert ha bármi történik... ....feladja? Kihúznak a vízből. A vége felé ugyanis már nem tudok magamról. Úgy elgyengülök, és annyira lent szeretnék maradni, hogy már nem is érzem az időt. Számomra inkább a teljesítmény oldaláról izgalmas a mutatvány. Fia egyedül csinálnám, és belülről magamra zárnám a tartályt, akkor igen, az bonyolítaná a dolgokat, de ott az asszisztencia, s így nem veszélyes. Cannes-ban például nem is volt teteje az akváriumnak, csak beleengedtek. A víz alatt aztán meg is szűnik az időérzékem. Tehát fogalma sincs róla, hogy umra, vagy mondjuk „beépített” palackra. Bennem van a titok. A levegővételben. Ha lemerül az ember egy tartály vízbe, az a fontos, hogy mennyi levegő van a tüdejében, és hogy núlyen a vízoszlop magassága. Tehát, amikor lemegyek harminc-negyven centiméterre, ott már kell egy kicsit egyenlítem, mert érzem a nyomást, amely rám nehezedik. Lehet, hogy minimális, 5-8- 10 küós, de az is nyomás, és bonyolítja a dolgokat. Bahreinben a pálya rajtvonalára állították a tartályt, ezért ügyelni kellett, nehogy egy csepp víz kifolyjon, mert az a startot, az autók indulását veszélyeztette volna, és az kész katasztrófa. Be is perelhetnek. Ezért pont annyi vizet engedtünk bele, hogy az általam kiszorított víz bent maradjon. „Gyerekkorom óta az volt az álmom, hogy olyan szabad legyek, mint hal a vízben - nyilat- kozta Bahreinben, majd hozzátette: - A víz az egyik legfontosabb eleme az életemnek. Ennek van meg most az eredménye.” Úszni mikor tanult meg? Tizenkét évesen, Torinóban. Akkor még ott éltem a szüleimmel, később költöztünk édesanyámmal a A jeges produkció után, amikor 33 órát töltöttem mínusz 40 fokon. Ott használtunk egy különleges orosz reduktort, ami végig a számban volt, azon, illetve egy légzőálarcon keresztül kaptam a fűtött levegőt. Ez 2001-ben volt, utána tettem le a búvárvizsgát. Aztán egy idő után egyre macerásabbnak találtam, hogy bárhova mentem, vagy vittem, vagy bérelnem kellett egy felszerelést, és akkor kezdtem el gondolkozni azon, hogy az igazán tökéletes produkció az lenne, ha mindenféle felszerelés nélkül lebegnék a vízben. Bent, a tartályban mikor adja az első jelet a szervezete, hogy ideje lenne kijönni a vízből? Az az érdekes, hogy semmi üyet nem érzek. Én ott nyugodtan és kellemesen elvagyok. Egy idő után mégiscsak változik a helyzet, hiszen azt mondta: Bahreinben is kábultan vették ki a vízből. Igen, mert olyan álomszerű állapotba kerülök. Gondolkodni még tudok, az agyam működik, de a testemet már nem vagyok képes mozgatni. Vagy csak nagyon nehezen. bekerülni a sportolók közé, mert nem szeretném elvenni sem a kedvüket, sem a kenyerüket. Egy halat pedig teljesen felesleges összehasonlítani egy tengeralattjáróval. Mind a kettő másképpen működik. Különben van is egy sportága annak, amit én művelek, de akkor sem lenne korrekt a részemről, ha versenyre kelnék velük. Tüdőm, hogy mit tudok, s nekem ez bőven elég. Bár ha sportoló lennék és nem szabadulóművész, bizonyára minden alkalommal szeretném legyőzni őket. így nem. Nem hajt a vágy, hogy konkuráljak velük. S hol a határ? Meddig tud önmaga ellenfele lenni? Megtörténhet, hogy két év múlva már fél órát tölt a víz alatt? Nem valószínű. Saját megítélése szerint menynyit tud még rátenni a 21.29-re? Talán pár másodpercet. De azt is annyi minden befolyásolja! Bahreinben három perc séta volt, míg a boxtól, amit a Ferrari mellett kaptunk, eljutottam a tartályig, gyalog. Délután egykor, 40 fokos melegben. Aztán felhúzott a daru, és leengedtek a vízbe. Ha ezt az időt tödenféle felszerelés nélkül lebegek, mintha repülnék. Magyarországi produkciót nem tervez? Évente négy hónapot töltök itthon. Pihenni vagy edzeni szívesen jövök haza. Én boldogan szórakoztatnám a magyar közönséget is, de nem tehetem, mert a dolgok sajnos jelenleg nem úgy állnak. Bánt is ez engem, hiszen amikor leszállók a Ferihegyen, érzem, hogy hazaérkeztem. Ingyen is képes lennék bemutatni valamit, de hogy én fizessek érte, azt mégis csak egy kicsit soknak találom. Varrnak elvek, amelyeket nem adhatok fel. Egy szabadulóművész, akit Londontól Los Angelesig, Cannes-tól Bahreinig ámulattal figyel a világ, úgy istenigazából kit csodál? Először is azokat, akik sokat tettek másokért. Ghandit, Teréz anyát. De a nagypapámat is csodáltam, míg élt. Fantasztikus ember volt. Ő szervezte meg az első itthoni produkciómat a Sziget Fesztiválon. Ha élne, ma sem hagyná annyiban a dolgokat. Ő aztán nem fogadná el, hogy a magyar közönség ne lásson.
