Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-18 / 112. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 18. Vélemény És háttér 5- Fiam, kereshetnél már magadnak valamilyen rendes munkát, s ne arról álmodozz, hogy valamikor európai parlamenti képviselő leszel... (Peter Gossányi rajza) Tudatosan támad újabb területeken, vagy csupán előremenekülésről van szó? Fico túl sok fronton harcol FIGYELŐ Javadalmazás és jog az EP-ben Az Európai Parlament képviselői nem kötelezhető- ek a parlamenti viták és ülések látogatására. Bizonyos juttatásoktól elesnek azonban, ha nincsenek jelen a plenáris ülések felén egy parlamenti évben, vagyis szeptembertől augusztusig. Rendzavarás esetén az elnök megvonhatja a rendzavarótól a szót, és az ülés hátralévő részére kizárhatja az ülésteremből. Különösen súlyos rendbontás esetén az elnök 2-10 napra elrendelheti a képviselő napidíjának megvonását. Eddig a képviselők nemzeti képviselőtársaikkal azonos mértékű javadalmazásban részesültek. Ezt a nemzeti kormányok, végső soron az adott tagállamok adófizetői fedezték. Az idei választásoktól azonban egységesen minden képviselő megközelítőleg 7 ezer eurót kap havonta. Ezen felül az EP tagjai számos juttatásban részesülnek. E juttatások a parlamenti feladataik teljesítése során felmerülő olyan kiadások fedezésére szolgálnak, mint a képviselői irodák igazgatási költségei, a telefon- és postai díjak, a számítógépek karbantartásának költsége, vagy éppen az utazási költségek. Ez utóbbi tétel sok vita tárgya, hiszen a havi négy strasbourgi ülésnap miatti ingázás jelentős költséggel jár. Asszisztenseiket korábban a képviselők fizették, és bemondásos alapon vették fel ennek térítési díját - elég nagyvonalúan megállapított keret terhére - a parlamenti kasszából. Miután azonban fény derült olyan esetekre, hogy egyes képviselők rokonokat „alkalmaztak”, a parlament változtatott a szabályokon. A képviselő ugyan továbbra is szabadon dönt arról, hogy melyik asszisztensének mekkora fizetés jáijon, de a visszaélések elkerülése érdekében ezt a pénzt - a képviselő rendelkezésére álló asszisztensi keret terhére - már az EP folyósítja. (MTI) Kemény idők várnak Robert Ficóra. Úgy tűnik, a kormányfő egyszerre már túl sok fronton harcol. A sajtóval és az ellenzékkel vívott küzdelme már évek óta tart, s ebből nem is kíván engedni. De az elmúlt hetekben szembe kellett szállnia koalíciós partnereivel is, pontosabban a Szlovák Nemzeti Párttal. NAGYANDRÁS Kérdéses lehet az, hogy vajon tudatosan nyitotta-e meg az új frontokat, vagy egyfajta előremenekülésről van szó. Ha önszántából, előre kiszámított stratégia alapján ment neki a két nemzeti miniszternek, akkor ez azt jelenti, hogy talán már korábban eldöntötte, a krízisre való tekintettel nincs más esélye, mint előrehozott választásokat kieszközölni, hiszen csak ilyen módon szerezhet még akkora támogatást a választásokon, amekkorát a közvéleménykutatások mutatnak. Viszont a koalíciós válság kirobbantásának furcsa módját választotta, hiszen úgy akarja kiebrudalni az SNS-t, hogy az önként menjen. Erre enged következtetni az, ahogy az elmúlt időszakban csak az SNS minisztériumainak háza táján kezdett el söpörni, s másik koalíciós partnerét egyelőre békén hagyta. Azok után, hogy az Európai Bizottság jelezte, komoly gondok lesznek az EU-s támogatásokkal Szlovákiában, Fico azonnal kihátrált az új régiófejlesztési miniszter mögül, s fennen hangoztatni kezdte, az európai támogatások folytonossága sokkal fontosabb az ország számára, mint a koalíció fenntartása. Ebben a helyzetben rövid időre még úgy is tűnhetett, hogy a miniszterelnök számára talán mégis az ország jövője a fontosabb, mint a koalíciós háttéralkuk és pénzleosztások. Amikor a sajtó és az ellenzék kiderítette, hogy nemcsak a régiófejlesztési minisztériumban folytaik el óriási pénzek, hanem a környezetvédelmi tárca is hihetetlen módon, áron alul, közvetítő útján adta el az ország felesleges széndioxidkvótáit, egy külső szemlélő már azt hihette, Robert Fico megijedt, és ezentúl az ilyen korrupt ügylet miatt odasóz az adott miniszternek - koalíciós partnernek. Ám ez a látszat csak néhány napig tartott, ugyanis a kormányfő a miniszter helyett az ellenzéket és a sajtót szólította fel, bizonyítsák be, hogy a minisztérium áron alul adta el a „meleg levegőt”. Ez a kijelentés azért felháborító, mert a minisztérium továbbra sem hajlandó nyilvánosságra hozni a szerződést, így a távozó miniszteren, a kormány többi tagján és a szerződő partneren kívül másoknak továbbra sincs pontos fogalmuk arról, mi is állhat ebben a dokumentumban. És ez addig ki sem derül, amíg nem kerül új ember a tárca élére, mert a helyettesítéssel megbízott Ján Mi- kolaj oktatási miniszter azt mondta, neki ezzel a témával se ideje, se kedve nincs foglalkozni. Ebben a helyzetben újra olyan érzésünk lehet, hogy vagy valaki megfogta Robert Fico kezét, hogy eddig, és ne tovább, vagy maga a miniszterelnök önszántából hátrált meg. Sajnos, egyik változat sem túl kecsegtető, mert az első esetben azt mutatja, hogy a kormányfő mögött nála sokkal erősebb emberek állnak és diktálnak. A második lehetőség pedig azt, hogy a korrektség, a korrupcióellenes harc Robert Fico eszköztárában csak akkor jelenik meg, ha egy cseppet meg akar vele valakit regulázni. Aztán újra jó mélyre elássa. KOMMENTÁR Rozsnyói hókuszpókusz! BARAK LÁSZLÓ A Magyar Koalíció Pártja továbbra sem egységes, és ha képes lenne rá, úgy váltogatná politikai profilját, mint választói a fu- szeklit. Ezenkívül pedig továbbra is a képmutatás jellemzi vezető politikusainak túlnyomó részét. Röviden és velősen így lehet jellemezni a párt országos tanácsának hétvégi ülése után kialakult helyzetet. Vajon miért? Azért, mert a tények makacs dolgok. Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor, az MKP parlamenti frakcióját egyelőre tudatosan mellőzök talán nem maradtak továbbra is a frakción kívül? Ellenkező esetben szükséges lett volna nyilatkozatban felszólítani őket, hogy térjenek vissza a parlamenti klubba, és kapcsolódjanak be a párt európai parlamenti választási kampányába...? Ugyan már. Egységről ilyen helyzetben kizárólag azok beszélhetnek, akik szánt szándékkal félre akarják vezetni a közvéleményt, magyarán: képmutatók. Az országos tanács vonatkozó nyilatkozatának politikai profilváltást beharangozó bekezdése, mely szerint egyedül az MKP olyan párt, amely vállalja a szlovákiai magyarok „érdekeinek lehető legszélesebb képviseletét”, az emberi és kisebbségi jogok „védelméért és bővítéséért folytatott küzdelmed’, pedig azért puszta kampánysóder, mert semmit nem tesz hozzá azokhoz a politikai deklarációkhoz, amelyekkel eddig is vadásztak a választókra. A további, ugyancsak lózungszerű kinyilatkoztatás, hogy a párt „nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a regionális politikára, a dél-szlovákiai régió lakosai érdekeinek képviseletére”; a továbbra is hatékonyan szorgalmazzák „az úthálózat fejlesztését és felújítását, az R7-es gyorsforgalmi út építésének mielőbbi megkezdését, az Ipoly-hidak újjáépítését” blablabla viszont senki másnak nem köszönhető, mint a hónapok óta pártonkívüli Simon Zsoltnak. Aki, amíg az MKP parlamenti képviselője volt, szó szerint ezt a programot képviselte és kérte számon Csákyn és Durayn jelképes nemzeti töltetű hőzöngéseik helyett. Jogos a kérdés tehát, vajon mi célt szolgál a közvélemény eme nagyon is tetten érhető félrevezetése? Semmi mást, mint azt, hogy rá lehessen sütni Bugárékra „a magyar egység megbontói” billogját. Másrészt Simon vitorlájából szeretnék kifogni a szelet, hiszen attól tartanak, a pártból kiebrudalt képviselő esetleg létrehoz egy MKP- konkurens politikai csoportosulást... Nem állítható, hogy nincsen legalább látszólagosan logika a jelenlegi Csáky-féle magatartásban. Annál is kevésbé, mert Bugá- rék hetek óta tartó bizonytalankodása, a pártegység megőrzésének szükségességét szorgalmazó, egyszersmind a tarthatatlan pártbeli viszonyokat bíráló nyilatkozatai a közvélemény számára sokkal olvashatatlanabbak lehetnek, mintha zokszó nélkül tartották volna a lépést Csákyval. Akit viszont politizálási stílusa, természete és vezetői jellemvonásai miatt érthetően képtelenek elviselni. Egyelőre tehát, mivel Bugárék az OT- ülést követően annak ellenére sem nyilatkoztak egyértelműen pártból történő esetleges végleges kilépésükkel kapcsolatosan, hogy ott ignorálták az általuk beteijesztett együttműködési javaslatokat, mintha Csáky lenne előnyösebb helyzetben. Hiszen, mintegy varázsigeként, csupán az „egység” és a szlovákiai magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségének rémképét kell megidéznie, hogy a szlovákiai magyarokat kirázza a hideg. Főként azokat, akik a politikáról legfeljebb annyit tudnak, mint a génsebészetről. Pedig ha jobban belegondolnának, egyértelmű lenne számukra, hogy hétköznapi gondjaik megoldása szempontjából voltaképpen egyáltalán nem . oszt és nem szoroz, van-e jelenleg magyar képviselő a parlamentben, avagy nincsen. Mert akik most ott vannak, önmaguk öncélú fényezésén kívül jobbára csak egymást fikázzák, választóikat pedig mindössze délibábos dajkamesékkel etetik... JEGYZET Eurovíziós szociográfia JUHÁSZ KATALIN A szokásos silány felhozatallal szórakoztatta a világ népét az idei eurovíziós dalverseny, az állítólag legrégibb nemzetközi tévés produkció. Maga a régiség persze nem érdem, évek óta sokan mondják, hogy meg kellene végre szüntetni ezt a giccspará- dét, amely felett bizony eljárt az idő. Különösen ostobán hatott a Magyar Televízió idei, hónapokon át tartó lelkes lihegése: a beharangozókban egyenesen azt ígérték, hogy szombat este kiderül, melyik lesz Európa legnagyobb slágere. Ezen (remélhetőleg) nemcsak a szakmabeliek röhögtek, hanem a nézők azon része is, amely nem országoknak szurkol, hanem daloknak, és néhány rossz dal hallatán egyszerűen máshová kapcsol. Szóval inkább ne elemezzük a hallottakat, én legalábbis nem észleltem nagy színvonalbeli eltérést a döntő részvevőinek produkcióiban, sót az volt az érzésem, hogy az összes dalt ugyanaz a szerző írta, valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben. Beleértve a szlovák és a magyar versenyszámot is. Azok ugyan kipotyogtak az elődöntőkön, de nívójuk alapján akár tovább is juthattak volna, hiszen semmivel sem voltak rosszabbak a többinél. A helyzet az, hogy itt már rég nem a zenéről van szó, hanem Európáról, a népek és nemzetek szolidaritásáról. Arról, hogy ki szereti a szomszédot, és ki nem. Hogy kire szavazunk, ha a saját nemzetünk indulójára nem voksolhatunk. Hogy mely nemzeteknek fontos még ez a viadal. A skandinávoknak, úgy tűnik, fontos. Az idei győztes egy norvég hegedűs-énekes, Alexander Rybak (próbálják memorizálni a nevét, többet úgysem fogják hallani), aki belorusz születésű, ötéves korában került Norvégiába, és nem mellesleg nagyon jól néz ki. Szóval a beloruszok, a skandinávok, illetve a jóképű fiúkat kedvelő nézők a csúcsra röpítették Alexet, akinek „slágerét” ugyan ma reggel az interneten is meghallgattam párszor, délre mégis úgy kipárolgott a fejemből, hogy egyetlen taktust sem tudok felidézni belőle. Mindegy, elemezzük inkább a dolog társadalomtudományi ve- tületét. Sík Endre, a TARKI vezető kutatója pár hónapja hozta fel negatív példaként az eurovíziós dalversenyt annak kapcsán, hogy mit jelent ma nekünk Kö- zép-Európa, illetve a visegrádi identitás. Szerinte a fesztivál egyértelműen mutatja, hogy ilyen nem létezik, mivel a szavazás „abszolút tradicionális, etnikai vonalak mentén történik”, ahol a magyarok magukra maradnak. A szlovákok - teszem hozzá - úgyszintén. Rájuk is igen kevesen szavaznak a környező országokból. A viadal fő szabálya ugyanis az, hogy a telefonáló a döntőben nem voksolhat saját országának dalára. Ezek szerint a volt Szovjetunió és Jugoszlávia tagköztársaságai bizonyulnak a legszolidárisabbnak, de a skandináv államoknak sem kell szégyenkezniük. És ezen azért el kellene gondolkodnunk... FIGYELŐ Václav Klaus: az EU legyőzte Európát A cseh államfő az EU-nak Európa fölött aratott győzelmeként értékelte azt, hogy rábólintott a prágai szenátus a Lisszaboni Szerződésre. „Az Európai Unió legyőzte Európát” - fogalmazott Václav Klaus a Lidové noviny szombati számában megjelent nyilatkozatában. Mint hozzátette, ezt a mondatot már a szenátusi szavazást követő első hivatalos nyilatkozatában el akarta mondani, de munkatársai akkor lebeszélték róla. Klaus „szerencsétlen fejleménynek” minősítette a cseh felsőház áldását az Európai Unió reformszerződésére. Arról nem beszélt, hogy mikor fogja aláírásával becikkelyezni az általa mindig is bírált és elutasított dokumentumot. Az ezt firtató kérdésre leszögezte: az elnöki aláírás nem idő kérdése. „Ez egy ésszerű döntés kérdése, amelynek mércéjét nem a napok, hetek vagy hónapok száma képezi” - jelentette ki a cseh államfő. Az alkotmány nem szab határidőt, amelyen belül az elnök köteles aláírásával ellátni törvényeket vagy nemzetközi szerződéseket. Ä szenátusi szavazás után Klaus arról beszélt, hogy a Lisszaboni Szerződés aláírása egyelőre nem szerepel a napirendjén. Mindenképpen megvárja, milyen eredményt hoz azoknak a szenátoroknak a lépése, akik panaszt nyújtottak be az alkotmánybírósághoz a szerződés ellen. (MTI)
