Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-04 / 101. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 4. Vélemény és háttér 5- Bodrikám, a politikusok is csak ugatnak, mégis jobban élnek, mint mi... (Peter Gossányi rajza) Remélem, legközelebb nem kell szégyenkezni az egyik vagy a másik tábor miatt Milyen a magyar szurkoló? FIGYELŐ A vasfüggöny lebontása Két németországi napilap is megemlékezett arról, hogy az osztrák-magyar határon magyar katonák húsz évvel ezelőtt, 1989. május 2-án kezdtek hozzá a vasfüggöny lebontásához. A konzervatív Die Welt az akkori eseményeket felidézve leírja: Magyarország a keleti tömbben már régóta különleges szerepet töltött be, s viszonylag korán olyan lépéseket határozott el, amelyek az NDK- ban elképzelhetedenek voltak. Ezek közé tartoztak a piacgazdasági struktúrák, valamint a viszonylag akadálytalan utazási lehetőségek. 1987-ben további reformok következtek-jegyezte meg a lap, utalva arra, hogy a Magyar Demokrata Fórummal létrejött az első ellenzéki párt. Egy évvel később pedig a kommunista reformerek vették át a hatalmat, s egyikük, Pozsgay Imre a határberendezéseket már 1988-ban „történelmileg, politikailag és műszakilag” elavultnak nevezte. Az újság beszámolt arról, hogy 1989januárjában felgyorsultak az események. A magyar vezetés - mint írta - feladta hatalmi monopóliumát, szabad választásokat ígért, s ezzel törvényesítette a demokratikus törekvéseket. A Süddeutsche Zeitung kiemelte, hogy a szabadság a legolcsóbb megoldás volt. A liberális újság emlékeztetett, hogy „a kommunizmus legvidámabb barakkjának” számító Magyarország már régóta a liberalizálás és a demokratizálás éllovasa volt. Az újság beszámolt a május 2-át megelőző eseményekről, emlékeztetve szintén arra, hogy az MSZMP Politikai Bizottsága már február 28-án ajánlotta a kormánynak a vasfüggöny - „költségi okokból” történő - megszüntetését. A fordulatot végrehajtó „magyar rezsim” reformer tagjai már februárban kijelentették: „Budapest nem érzi magát hivatottnak arra, hogy idegen országok polgárait őrizze.” (MTI) Minden tiszteletem a magyar jégkorong-válogatotté. Négy év alatt sikerült felküzdenie magát a C osztályból az elitbe, és az első pár meccs után még úgy tűnt, hogy akár benn is maradhat. Volt kollégáimmal kiutaztam a svájci Klottenbe, hogy megnézzük a szlovák-magyar meccset, ám végül nem a magyaroknak szurkoltam. Hogy miért? NAGYANDRÁS Hét szlovák ismerősömmel indultam el, s a mintegy tízórás úton végig azon vicceltünk, hogy ki áll közülük még mellém, hogy ne csak egyedül szurkoljak a magyar csapatnak. Nem figyeltem komolyabban a magyar hokit az elmúlt években, a válogatottból is csak négy-öt embert ismertem, mégis valahogy úgy éreztem, ők a gyengébbek, meg mégis ők a magyarok, ezért én nekik fogok drukkolni. Ez a döntésem egészen a stadion előtti ötszáz méterig kitartott, amikor belebotlottunk az első magyar szurkolókba. Sajnos, nem a klasszikus, visszafogott hokidrukkerek voltak ezek, hanem a hihetetlenül primitív, agresszív focidrukkerek. Amint meglátták a szlovák mezbe öltözött ismerőseimet, elkezdtek ordibálni, hihetedenül ocsmányul szidalmazni a szlovákokat. Egyikőjük, egy negyvenes fickó pedig odafutott hozzánk, és csak úgy szemen köpte az ismerősömet, majd kitépte a kezéből a szlovák zászlót. Ekkor odamentem hozzá, és megpróbáltam magyarul felelősségre vonni a viselkedése miatt, és a zászlót visszakérni. Ebben a pillanatban hárman vettek körül, és engem akartak megverni, amiért magyar létemre a szlovákokkal megyek be a csarnokba. Azokat a szidalmakat, amiket ott kaptam, sehol sem lehetne leírni. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, bármennyire jó is a magyar csapat, én ilyen szurkolókkal egy táborban nem vagyok hajlandó együtt lenni. így életemben először felvettem a szlovák mezt, amit az ismerősöm hozott, és két és fél órán keresztül a magyar csapat ellen drukkoltam. Természetesen a szlovák drukkerek között is lehettek agresszívabb szurkolók, de én a saját szememmel láttam, hogy miközben a magyar jégkorongcsapat már felnőtt az A csoportban való szerepléshez, a magyar szurkolók egy része bőven nem. Hiába vannak kisebbségben, mindenki azt látja, hogy a magyarok fütyülik ki a szlovák himnuszt - ami jégkorongmeccsen ilyen szinten sosincs; a magyar szurkolók dobálnak be a lelátókról görögtüzet a stadionba - amit a svájci szervezők valószínűleg még életükben nem láttak. Értem én, mekkora esemény az, hogy a magyar csapat itt játszik, ahol játszik, hallottam, hogy a magyar drukkerek tudják a leghangosabban biztatni a csapatukat. De azt az utcai zavargásokra meg a focimeccsekre jellemző primitív agressziót otthon kellett volna hagyni. A „Szlovákok, nincsen hazátok!” rigmus mióta tartozik egy hokimeccsre? Mert Klot- tenben ezt is többször hallottam. A meccsről több mint egy hét távlatából már nincs is nagyon miért beszélni, hiszen azt már többen több helyen kielemezték. Csak reménykedni tudok benne, hogy ha legközelebb egy ilyen mérkőzésre megyek ki, nem kell szégyenkeznem az egyik vagy a másik szurkolótábor miatt. Mert ha fordítva történt volna az egész, ugyanennyire rosszul éreztem volna magam. JEGYZET Állatmese JUHÁSZ KATALIN Mivel múlt heti, „kutyasétáltatást vállalok”-üzenetű (rejtett) hirdetésemre egyetlen pénzes gazdi sem jelentkezett, most bosszúból az egerekről fogok írni, összekötve a témát május elsejével, a munka ünnepével. Sőt igyekszem szavakkal érzékeltetni azt a hanghatást, amelyet az egérfogak és -karmok üvegfalon való kitartó huzigálása eredményez. Állatbarát öcsémék a ligetfalusi panelben nem is álmodhatnak kutyáról, ezért kompromisszumos megoldásként mongol futóegereket vettek, akiknek etetése- itatása az elmúlt hosszú hétvégén rám hárult. (Bocsáss meg, édes öcsém, nem hagyhatom ki a poént, hogy míg az alsóbb emeleteken lakók kitartóan igyekeznek megszabadulni az egerektől, ti pénzt adtatok ki egy párocskáért, amelyet egy üvegterráriumban nevelgettek, kényeztettek. Fura világban élünk, az egyszer bizonyos.) Hétágra süt a nap, gyönyörű ebeket sétáltatnak a ház körül, van köztük egy németjuhász, „akit” ingyen is kivinnék futtatni, ha kölcsönvehetném egy órára. Viszont a helyzet az, hogy nyugton kell maradnom, leterített egy csúnya vírus, amelyet a pánik elkerülése végett nevezzünk tunguz náthának. (Akik olvasták Bodor Ádám Sinistra körzet című regényét, most nyilván megijedtek, de gyanítom, kevesen vannak, mivel a regény tartós depressziót okoz.) Szóval: az egerek. Illetve egyikük. Két napj a ül a terrárium egyik sarkában, és megállás nélkül rágja, csürüszöli az üvegfalat, vagyis a ragasztóval összeillesztett részt. Ügyet se vet kis társára, „aki” közös játékra, hancúrozásra biztatja. Nem eszik, nem iszik, se éjjele, se nappala, figyelmét csak percekre lehet elterelni a munkáról kopogással, hangos káromkodással. Megszállottan kapar és rág. Az illeszték pedig, úgy tűnik, lassan enged. Még egy hét, és egerünk kirágja magát az üvegka- lickából. Ha nem a saját szememmel látom, nevetve legyintek, hogy képzelődik, aki meséli. De bizony ez a valóság. A kis szürke mongol napi tíz-tizenkét órás műszakokban melózik, és munkájának csakhamar meglesz az eredménye. Akár egy állatmese; mint az a békás, amelyben a csuporba pottyant békuci vajjá köpüli a tejfölt, és megmenekül a fuUadásos haláltól. És végezetül jöjjön a hanghatás leírása. Nos, kedves olvasó, képzelje magát vissza az iskolapadba, idézze fel azt a sikoltó hangot, melyet a rossz kréta vagy az emberi köröm csihol a táblával való érintkezéskor. Ezt szorozza meg tízzel. Ha megvan, adja hozzá egy villanyfűrész és egy fogorvosi fúrógép hangját, majd számolja hozzá az üres lakás csendjének szorzóját. Brrr... Hát így etettem, de főleg itattam én az egereket május elsején. Tudom, hogy a derék kis szürkéről minden munkásember példát vehetne, én mégis legszívesebben a falhoz vágnám, és vennék helyette másfél euróért egy lustább természetű egyedet. A gazdik talán észre sem vennék a cserét... KOMMENTÁR Felvidéki kártyaparti BARAK LÁSZLÓ Az egykori szlováksággal szembeni magyar dominancia ugyan már évtizedek óta, különösen Szlovákia önálló állammá válása óta a múlté, rémképe azonban legalább annyira befolyásolni látszik a jelenlegi szlovák politikai „elit értékrendjét”, mintha a szlovákság most is a magyar hűbérurak igája alatt nyögne. Vagy mintha Horthy Miklós a minap lovagolt volna be Kassa városába. Visszahódítandó a Trianonban elrabolt Felvidéket... Egyrészt ekként értelmezhető Miroslav Kusý professzornak a Sme napilap szombati számában közzétett, a jelenlegi szlovák-magyar viszonyt vizsgáló elemzése. Amely elsősorban lélektani irányultságú, vagyis a hektikus szlovák-magyar viszonyt, a szlovák politikusok „magyarkártyájának” létét és annak hatékonyságát érzelmi alapon magyarázza. Legalább ilyen szinten tetten érhető viszont a racionális, azaz programszerű gyűlöletkeltés is, ami a jelenlegi szlovák kormánykoalíció egészét jellemzi. Mert, amint Kusý is rávilágít, Slota programszerűen, Mečiar opportunistán, Ficopedig pragmatikus meggondolásból épít a magyarellenességre. Es mert e kurzus egyelőre elegendő politikai hasznot hajt - lásd az államfőválasztási kampány alpári magyarellenes trükkjeit -, gyógyulásra, a szlovák-magyar viszony belátható időn belüli konszolidálódására még csak gondolni is hiú ábránd. Annál is kevésbé, mivel szenvedő alanyai, a Kárpát-medencei magyarság, de különösen a szlovákiai magyarok politikusok legalább olyan intenzitással játszanak rá a szlovákok általi üldöztetésre, diszkrimináltságra, mint amennyire látszólag rettegnek a szlovák politikusok a magyar dominancia rémképétől. Vagyis, a magyar politikusok, különös tekintettel a Magyar Koalíció Pártja politikusaira, legalább olyan intenzitással használják politi- kaizsákmány-szerzés céljából a „szlovákkártyát”, mint amennyire a szlovák politikusok a magyart. Főként, hogy2006-ban addigi szlovák szövetségeseikkel együtt kibuktak a kormányzati pozícióból. Miután 1998-tól 2006-ig, amint azt Kusý professzor is megjegyzi, az MKP-nak kormánykoalíciós tagpártként túl kellett lépnie „a pusztán kisebbségi, lokális érdekek képviseletén, hogy az országos politika teljes értékű tényezője” lehessen. Ellenkező esetben persze szlovák partnereik rövid úton megszabadultak volna az MKP-tól. Mivel a legkevésbé sem azért szövetkeztek vele, mert akkor jobban szerették volna a magyarokat, mint a koalíciókötés előtt, avagy most. Hiszen a politika sehol a világon nem érzelmi alapon működik. Az esetleges politikai együttműködés azon áll vagy bukik, hány szavazat szükséges a parlamenti többséghez. Csáky Pál, az MKP elnöke tehát nem csupán azért került nehéz helyzetbe, mert elődjét, Bugár Bélát annak idején egy meglehetősen alattomos, belsőellenségkép-gyártó kampányt követően sikerült kibuktatnia a pártelnöki székből. Ennél sokkal súlyosabb hibája volt, hogy az ellenzékbe szorult MKP-t újdonsült elnökként az országos politika teljes értékű tényezőjének stabil pozíciójából pusztán a kisebbségi, lokális érdekekjelképes képviseletére utazó provinciális egyletté fokozta le! Olyanná, amilyenek a „magyarkártyával” hadonászó szlovák nacionalisták gyűjtőhelyei. Csáky belső ellenzéke nyilván ezért elégedetlen a párt jelenlegi helyzetével. Az ebből fakadó konfliktushelyzetet ezért tévedés, amint azt Csáky, sőt Kusý is teszi, pusztán hatalmi puccsnak titulálni. Következményeit pedig attól függővé tenni, hogy a magyarokkal szembeni szlovák politizálásban lesz-e fordulat, legalább olyan nonszensz, mint azt feltételezni, egy végzetesen megromlott házasságot képesek megmenteni holmi jólelkű szomszédok... FIGYELŐ Keserű május elsejei mérleg Az elmúlt évek legbékétle- nebb május elsejéjét élték át a berliniek. Erre utal az a vasárnap nyilvánosságra hozott hivatalos hatósági közlemény, amely szerint a szombatra virradó „ünnepi” összetűzésekben 289 rendőr sérült meg, mindenekelőtt a főváros Kreuzberg nevű kerületében. Az összecsapásokat szélsőbaloldali, illetve szélsőjobboldali csoportok provokálták ki, amelyek tagjai a munka ünnepén törtek, zúztak, s a rendőrökre támadtak, kövekkel és üvegekkel dobálva őket. A hatóságok szerint csak a • véletlennek köszönhető, hogy haláleset nem történt. Voltak összetűzések Berlin más kerületeiben is, ahol a szélsőségesek nyílt konfrontációját ugyancsak a hatóságok igyekeztek megakadályozni. A fővárosban egyébként több mint 5000 rendőr volt készenlétben, erősítést az egyes tartományok küldtek. A hivatalos „mérleg” szerint a német fővárosban 289 személyt vettek őrizetbe, s többük ellen a biztonsági erők elleni erőszakos cselekmények miatt eljárást indítottak. A hatóságok szerint régóta nem volt ilyen „durva” május elseje Németországban. Az erőszakos cselekményeket a rendőrség órákon keresztül hiába próbálta megfékezni. A tüntetők között összecsapások voltak más német városokban is. A rendőrség különböző helyszíneken ugyancsak több száz személyt vett őrizetbe. Az önálló tartománynak számító Berlin belügyi szenátora egy tegnapi interjúban az erőszak új formájáról beszélt. Ehrhart Körting utalt arra, hogy a szélsőséges tüntetők támadásai mindenekelőtt a rendőrök ellen irányultak. A szenátor kijelentette: a hatóságok a jövőben fontolóra veszik, hogy betiltják az ilyen jellegű tüntetéseket. (MTI)
