Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-04 / 101. szám, hétfő
4 Külföld ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 4. www.ujszo.com RÖVIDEN Tiltakozás az iráni kivégzés ellen Teherán/Prága. Iránban felakasztottak egy fiatal nőt, akit gyilkosság miatt ítélt el a bíróság, s aki tettének elkövetése idején még kiskorú volt. A Európai Unió soros cseh elnöksége elítélte a kivégzést. Delara Darabit azzal vádolták, hogy 17 éves korában meggyilkolta apja unokatestvérét. Eredetileg elvállalta a gyilkosságot, később visszavonta vallomását, azt állítva: a tettet akkori barátja követte el, s szintén a fiú kérte őt a beismerésre, azzal érvelve, hogy a lányt - kiskorúként - úgysem végzik ki. Mégis halálbüntetést kapott, s ügyvédjének szombati bejelentése szerint előző nap végre is hajtották az ítéletet az időközben már 23 évesDelarán. (mti) Kalózokat fogtak a franciák Párizs. Egy francia hadihajó 11 feltételezett kalózt fogott el tegnap a Szomáliához közeli vizeken. Az elfogott emberek két gyorsjárású motorcsónakon voltak, és két Ka- lasnyikov géppisztolyt, valamint egy aknavetőt találtak náluk. A két vízi járműt távolról egy nagyobb hajó kísérte. Az eset Mombasától 500 tengeri mérföldre történt. Ugyanez a francia hadihajó az elmúlt két hétben ezzel együtt 3 sikeres akciót hajtott végre az Indiai-óceán vizein a kereskedelemi és teherhajókra vadászó tengeri rablók ellen. Szomáliái kalózok előző nap kéthajótfoglaltakel. (mti) Támadás a kórház ellen Colombo. Tüzérségi lövedékek találtak el egy alkalmi kórházat szombaton Srí Lanka északi, harcoktól sújtott övezetében; a támadás következtében legalább 64 civil meghalt. A kórház a szeparatista tamilok által ellenőrzött területen van, de a kormányzat által küldött orvosok működtetik. A szakadárokhoz közel álló, TamilNet nevű honlap azzal vádolta a kormányerőket, hogy ők támadták a kórházat. A Srí Lanka-i kormányzat katonai szóvivője cáfolta ezt. (mti) Saríabíróságot hoztak létre Iszlámábád. A pakisztáni kormány bejelentette, létrehozott egy fellebbviteli bíróságot az ország északnyugati részén található körzetben, ahol a tálibokkal kötött béke-meg- állapodás részeként már korábban megengedte az iszlám törvénykezés bevezetését. A kormány két bírót jelölt ki afel- lebbviteli bírósági karba, a tá- libok azonban nem fogadják el őket. A kormány a februári megállapodás keretében a fegyvemyugvásért cserébe lehetővé tette, hogy bevezessék a saríát a tálibok ellenőrzése alattállókörzetben. (mti) Nemzetközi szervezetek szerint az új H1N1 vírus nem jelent kockázatot a sertéshúsból készített termékek fogyasztására Tovább emelkedik az áldozatok száma Összecsapások törtek ki Kairóban sertéstenyésztők és az állataikat levágásra elszállítani próbáló állami alkalmazottak rendőrkísérete között (SITA/AP-felvétel) Mexikóban 19-re emelkedett a H1N1 vírus halálos áldozatainak száma - jelentette be helyi idő szerint szombaton este a mexikói egészségügyi miniszter. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig genfi székhelyén tegnap jelentette be, hogy laboratóriumai 787 új típusú influenzás megbetegedést regisztráltak. MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Jósé Ángel Cordova mexikói egészségügyi miniszter szombat délelőtt még arról beszélt, hogy stabilizálódni látszik az új vírus okozta influenzajárvány Mexikóban, arra utalva, hogy akkor még nem nőtt a halálos áldozatok száma, csak közel félszáz újabb fertőzést erősítettek meg. A fertőzéseket elsősorban a fővárosban és körzetében, illetve a szomszédos mexikói államban észlelték, eddig összesen 18-ban. A 19 halálos áldozatközül 14 nő. Húsz halott Az új influenzavírusnak eddig 20 ember esett áldozatul, egy egyesült államokbeli eset kivételével valamennyien Mexikóban haltak meg. Mexikó után a második legfertőzöttebb országépp az Egyesült Államok, ahonnan addig 160 megerősített megbetegedést jelentettek. A halott egy mexikói kisgyerek, akit szülei Texasba vittek gyógyít- tatni. Barack Obama amerikai elnök szombati rádióbeszédében az influenzajárvány kapcsán azt hangsúlyozta, hogy inkább túl sok elővigyázatossági intézkedést vezetnek be, mint túl keveset, mert egyelőre nem tudják, hogyan változik a vírus. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jelenlegi vírusellenes kezelési módok hatékonyak. Heves összecsapások törtek ki tegnap Kairóban sertéstenyésztők és az állataikat levágásra elszállítani próbáló állami alkalmazottak rendőrkísérete között. Az egyiptomi főváros egyik délkeleti perem- kerületében mintegy 3-4 száz, többségében fiatal tiltakozó kövekkel palackokkal dobálta meg a rendőröket. Az erősítésként kivezényelt több száz rohamrendőr válaszul könnyfakasztó gránátokat és gumilövedékeket vetett be. Az egyiptomi kormány szerdán 300 ezernyi sertés kényszerlevágását rendelte el az ország egész területére vonatkozólag az új H1N1 influenzavírus elleni küzdelem jegyében, bár az észak-afrikai országban eddig még nem tettek említést a vírus felbukkanásáról. Sertéseket is megfertőzött Kanadában bizonyíthatóan sertéseket is megfertőzött a Hl NI influenzavírus - közölték a kanadai hatóságok. A CFIA, a kanadai élelmiszer-egészségügyi hatóság egy albertai sertésállománynál diagnosztizálta a betegséget, de közlése szerint az élelmiszer-ellátást semmi sem veszélyezteti, s a kanadai disznóhús változatlanul biztonságos, megfelelő hőkezeléssel fogyasztásra alkalmas. A kanadai hatóságok azt valószínűsítik, hogy egy Mexikóból hazatért férfitől kaphatták meg a sertések a vírust, de ennek igazolására további vizsgálatok szükségesek. Az érintett állományt karantén alá helyezték. A sertéstelep tulajdonosa meggyógyult, s állatai ugyancsak túl vannak a betegségen. Nem jelent kockázatot Négy nemzetközi szervezet is arra hívta fel a figyelmet a hétvégén, hogy az új H1N1 vírus nem jelent kockázatot a sertéshúsból készített termékek fogyasztására, természetesen a szokásos élelmiszer-biztonsági előírások betartása mellett. Az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO), az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) mellett a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és az Állategészségügyi Világszervezet közös közleményében azt hangsúlyozta, hogy nincs szükség újabb óvintézkedésekre a sertéshús-kereskedelmet érintően. A közlemény válasz arra, hogy mintegy 15 ország, köztük Oroszország és Kína korlátozta több amerikai államból a sertés- termékek behozatalát. A WHO adatai Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy 787 új típusú influenzás megbetegedést regisztráltak 17 országban, ezen belül a halálesetek száma változatlanul 20. A WHO statisztikái rendre elmaradnak az egyes országok által megadott adatoktól a Hl NI vírus okozta járvánnyal kapcsolatban, de szakmailag megbízhatóbbak. A WHO tegnap déli adatai szerint 506 volt azoknak a mexikói betegeknek a száma, akiket megerősítetten a H1N1 fertőzött meg. Néhány órával korábban ez az adat 397 volt. A Egyesült Államokban továbbra is 160 bizonyított beteget tartanak számon. A számok azért nőnek ilyen gyorsan, mert folyamatosan ellenőrzik a beérkező mintákat, nem új fertőzésekről van szó. A WHO-nak a regisztrált betegekre vonatkozó adatai: Ausztria (1), Kanada (70), Kína (Hongkong) (1), Costa Rica (1), Dánia (1), Franciaország (2), Németország (6), Írország (1), Izrael (3), Hollandia (1), Uj-Zéland (4), Dél-Ko- rea (1), Spanyolország (13), Svájc (l),Nagy-Britannia (15). Spanyolországban tegnap délutánra a korábban közölt 20-ról 40-re emelkedett a bizonyítottan az új H1N1 vírusban megfertőződött betegek száma. Ezzel Európában az ibériai országot sújtja leginkább a járvány. Fischert nem tartotta be a politikai megállapodást Új személyeket jelölnek az átmeneti cseh kormányba KOKES JÁNOS Prága. Négy új személyt jelölnek az átmeneti cseh kormányba a politikai pártok, hogy feloldják azt a feszültséget, amely a pártok és a kijelölt miniszterelnök között keletkezett, s veszélybe sodorta az új kabinet jövő hét végére tervezett megalakítását. Jan Fischer kormányfő, valamint Mirek Topolánek, a Polgári Demokratikus Párt (ODS), Jin' Paroubek a Cseh Szociáldemokrata Párt (CS- SD), és Martin Bursíka Zöldek Pártja (SZ) elnöke ebben tegnapi találkozójukon állapodtak meg Prágában. Paroubek újságíróknak elmondta: a szociáldemokraták az ipari és kereskedelmi, a polgári demokraták a pénzügyi, a zöldek pedig a környezetvédelmi és az emberi jogi tárca vezetőjéretesznekújjavaslatokat. Korábban a pártok ezekre a posztokra nem tettek egyértelmű személyi javaslatokat, ezért Fischer csütörtökön maga döntötte el a kérdést, ami kiváltotta a pártvezetők elutasítását és veszélybe sodorta az átmeneti cseh kormány létrehozását. Mindhárom pártvezető azzal támadta Fischert, hogy nem tartotta be a politikai megállapodásokat. Fischer ezután pénteken új találkozót javasolt az érintetteknek. Orbán: legyen vége már ennek a sötét korszaknak Megosztó kampánynyitók MTI-HÍR Budapest. Orbán Viktor szerint Magyarországon nem a gazdasági válság kezelése, hanem a hatalmukat átmenteni akaró szocialisták politikai válságának kezelése folyik. Erről a Fidesz elnöke - akit a tömeg tapssal és „Viktor, Viktor” skandá- lással fogadott - szombaton a párt EP-kampánynyitóján beszélt. Mint mondta, a Gyurcsány- Bajnai-kor- szak árát fizeti az ország az újabb MSZP-csomaggal, melytől a helyzet nem jobb, hanem rosszabb lesz. A reménytelenség kormánya, soha nem fog kivezetni az ördögi körből - tette hozzá. Úgy vélte, a szocialisták ugyanazt folytatják, amit eddig, hiszen folyik a hazugság, a trükközés, a felelősség áthárítása az emberekre, és jön az újabb és újabb megszorítás. Orbán kijelentette: legyen vége márenneka sötétkorszaknak. Gurmai Zita, az MSZP európai parlamenti képviselőjelöltje szerint Orbán beszédéből - amely avítt volt és megosztó - az derült ki, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a konfliktusexport programjával indul az európai parlamenti választásokon. Az iráni főbíró elrendelte az ügy teljes körű kivizsgálását Éhségsztájkol az elítélt újságírónő MTI-HÍR Teherán. Hatodik napja tart éhségsztrájkot az Iránban kémkedés címén 8 évi börtönre ítélt irániamerikai újságírónő. Mint Roxana Saberi apja az amerikai hírügynökségnek elmondta, a 32 éves, kettős állampolgárságú újságírónő kedden kezdte el éhségsztrájkját és eltökélt szándéka azt kiszabadulásáig folytatni. Saberit alig egy napig tartó, zárt ajtók mögött rendezett tárgyaláson ítélték el. Az ügy újabb feszültséget okozott Washington és Teherán között egy olyan pillanatban, amikor az Obama-kormány- zat párbeszédet ajánlott az iráni vezetésnek. Saberi ügyvédje szombaton adta be fellebbezését az ítélet ellen. Az iráni főbíró már előzőleg közölte, hogy elrendelte az ügy teljes körű ldvizsgálását, Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök pedig utasította Teherán főügyészét, hogy biztosítsák neki az őt megillető teljesjogvédelmet. „Nem maradhatok együtt egy olyan férfival, aki kiskorúakhoz jár" Berlusconi felesége válni akar MTl-JELENTÉS Milánó. Közel 30 évi együttlét és 19 évi házasság után Veronica Lario Berlusconi, az olasz kormányfő felesége úgy döntött: beadja a válókeresetet. A döntés nem tekinthető elhamarkodottnak, mivel Veronica asszony már tavaly nyáron utalt arra, hogy szeretne véget vetni házasságának és a válást már legalább tíz éve fontolgatja. Berlusconi feleségének az adta meg a végső lökést, hogy a múlt hét végén, mint erről az olasz sajtó is beszámolt, a miniszterelnök részt vett Nápolyban egy politikus ismerőse 18 éves lányának születésnapi partiján, és brilliánsokkal kirakott fehér arany nyakláncot ajándékozott neki. Á lány, bizonyos Noemi Letizia állítólag televíziós karrierjéről álmodozik, és az újságíróknak elmondta, hogy gyakran utazik Milánóba, mert „szegényke (Berlusconi) nagyon A válást már legalább tíz éve fontolgatja (Reuters-felvétel) sokat dolgozik és nem mehet mindig hozzá Nápolyba”. Az asszony azt is sérelmezte, hogy Berlusconi pártja, a Szabadság Népe (Pdl) a júniusi európai parlamenti választásokra több színésznőt és televíziós műsorvezetőnőt képviselőnek jelölt és - mint tegnap a La Re- pubblica című római lapnak kijelentette: megdöbbentőnek tartja, hogy Olaszország „mindent megenged és mindent elnéz császárának”. „Nem kívánok tovább része lenni ennek a látványosságnak, nem maradhatok együtt egy olyan férfival, aki kiskorúakhoz jár” - mondta Veronica Berlusconi. Silivo Berlusconi a baloldali sajtó nemtelen kampányát kárhoztatta és sajnálkozásának adott hangot, hogy felesége hitt ennek, de azért rögtön mozgósította a kezében lévő médiabirodalmat: a Libero című lapban például leközölték Veronica 30 évvel ezelőtti félmeztelen képét, emlékeztetve arra, hogy annak idején ő is kezdő színésznőként hódította meg az akkor még vállalkozói karrierje elején lévő Berlusconit.