Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-04 / 101. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 4. Régió-hirdetés 3 Idén az új csúszda és focipálya mellett nudistarészleg is várja a turistákat; a belépők ugyan nem lettek drágábbak, a csúszdák használatáért már fizetni kell Május 1-jén nyitott a párkányi Vadas termálfürdő Párkány. Új csúszdával, focipályával, valamint nudisták számára kialakított napozóval és medencével várja idén a párkányi Vadas üdülőközpont a turistákat. A gazdasági válság hatásait az üdülő egyelőre csak részben érzékeli - míg a szálloda tíz, a fedett uszoda 30 százalékos bevétel- kiesést könyvelt el. GULYÁS ZSUZSANNA „A nudistarészleg kialakításának ötletével tavaly kezdtünk foglalkozni. E-mailben egyre többen fordultak hozzám azzal a kérdéssel, hogy a fürdőben van- e mód a meztelen napozásra, illetve fürdőzésre. Eddig nemleges választ kellett adnom, hiszen nálunk a topless - azaz félmeztelen - napozás sem volt megengedett. Idén viszont június 1-jétől várjuk azokat is, akik fürdőruha nélkül szeremének napozni és fürödni. Számukra a szauna tetején alakítottunk ki napozásra alkalmas helyet, és ugyancsak az ő részükre különítettük el a fedett uszodához tartozó ülőmedencét” - mondta Hogenbuch Endre, a Vadas termálfürdő igazgatója. Még csak most kezdődik a főszezon A fürdő vezetője azzal számol, hogy a külföldi utazás helyett sokan választják majd a párkányi fürdőt. „A szállásfogalalást a nyaralók többsége 2-4 héttel az üdülés előtt intézi. Egyelőre úgy látom, nem lesz gond, hiszen szállodánkban az elmúlt hónapokban csupán 10 százalék körüli visszaesést tapasztaltunk. Más szálloNyitva tartás a Vadasban ♦ A fürdő májusban és szeptemberben reggel tíz órától este hatig tart nyitva. ♦ Júniustól augusztus végéig reggel kilenctől este nyolcig fogadják a vendégeket. dákkal összehasonlítva ez nem rossz arány. Ráadásul nálunk csak most kezdődik a főszezon. Sajnos, a fedett uszodában - noha növeltük a komfortérzetet - a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 30 százalékos bevétel- kiesést könyveltünk el” - nyilatkozta Hogenbuch. Bár gyenge a forint, a fedett uszoda látogatóinak 50-60 százaléka Magyarországról érkezik. A nyári szezonban az egynapos látogatók 30 százaléka magyarországi, a többség hazai és cseh vendég. A több napra érkező vendégek 50 százaléka hazai turista, 30 százalékuk jön Csehországból, a fennmaradó 20 százalék Magyarországról, Lengyelországból és az Európai Unió többi tagországából érkezik. „A belépők árát nem változtattuk. Azoknak, akik a nudistarészleget akarják igénybe venni, nem kell külön belépőt fizetni. Idén a csúszdák használata már nem lesz ingyenes, 3 euróért viszont az összes csúszdát korlátlanul lehet használni” - mondta lapunknak Hogenbuch. Bár gyenge a forint, az uszoda látogatóinak 50-60 százaléka Magyarországról érkezik EZ ITT A KÉRDÉS Tart a világszerte terjedő Hl NI-járványtól? Balia Csaba pedagógus, Ipolyszakállos: Az „új vírussal” kapcsolatban megoszlanak a vélemények. A sajtó írt kiemelt szintű veszély- helyzetről, de találkoztam olyan hivatalos véleménnyel is, mely szerint nincs ok az aggodalomra. Egy biztos, hogy az emberiség egy újabb kihívás előtt áll, bár szerintem ezek a veszélyforrások a történelem folyamán valamilyen formában mindig is jelen voltak. Az AIDS, az ebola, vagy akár a madárinfluenza is egy ideig komolyan foglalkoztatta a sajtót és a társadalmat, de egy idő után az emberek túlnyomó része visszazökken a szürke hétköznapokba, és nem törődik tovább a témával. Sajnos nem vesszük komolyan az életünket, nem óvjuk kellőképpen természeti környezetünket, és ezek a betegségek is egyfajta figyelmeztetésként jelennek meg a Földön. Arra kellene végre ráébrednünk, hogy hosszú távú jövőről csupán akkor beszélhetünk, ha az élet minőségét is javítani próbáljuk. Tenni kell azért, hogy a környezetünk tisztává váljon, ne szennyezzük be, ne mérgezzük meg táplálékunkat, ivóvizünket, levegőnket! Én eddig sem családomat, sem magamat nem tettem ki olyan veszélyhelyzetnek, amely folyamán esélyünk lenne fertőzést szerezni. Ezek után még jobban meggondolom, mely országba tervezzük a nyaralásunkat, körültekintőbben válogatjuk meg, mi is kerül az asztalunkra. Személy szerint nem vagyok híve a megelőző oltásoknak, de bizonyos esetekben ez is helyes megoldás lehet. Valószínűleg ez minden, amit egy hétköznapi ember tehet. A jelentős lépések az Egészségügyi Vüágszervezet- től, illetve az államok kormányaitól függnek. Itt főleg a felvilágosításra és a megelőző intézkedésekre gondolok. Stugel Tibor kultúraszervező, Érsekújvár: Nem tartok a sertésinfluenzától. Úgy gondolom, a szakemberek mindent megtettek annak érdekében, hogy megvédjék a lakosságot a vírus további terjedésétől. Ennek érdekében vezette be az Egészségügyi Világ- szervezet a szigorú óvintézkedéseket is. Ennek ismeretében bízom benne, hogy ezek a megfontolt lépések megfelelő védelmet nyújtanak a 21. században az európai polgároknak, és nem kell tartanunk a megbetegedéstől. Raček Eszter egyetemi hallgató, Kassa: Őszintén szólva, tartok a sertésinfluenzától, de bízom benne, hogy nem alakul ki olyan méretű világjárvány, mely érintené a mindennapjainkat. Remélem, hasonlóan a madár influenzához, ezt a járványt is sikerül még időben megfékezni. Talán a reptereken szigorúbb ellenőrzésre lenne szükség, hogy kiszűrjék a már megbetegedett személyeket, (fm, száz, mm) FELHÍVÁS Új kiadványt készít az iskola! A Gimesi Alapiskola 2009. június 27-én ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Ez alkalomból a magyar tagozat egy kiadvány megjelentetését tervezi, melyben teret ad a volt diákok visszaemlékezéseinek is. Az iskola vezetése kéri az egykori diákokat, küldjenek írásokat (ha lehetséges, fényképpel együtt), amelyeket május közepéig lehet elküldeni a következő címre: ZŠ-Alapiskola, Maga Judit, Školská 330, 951 73 Jelenec, fax: 037/6313201, e-mail cím: magajudit@azet.sk. (ú) ___________________GYÁSZJELENTÉS___________________ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGYVENDÉGI ICA temetése szerdán, május 6-án 15 órakor lesz a sikabonyi temetőben. A gyászoló család Hétfő 16723 Változóan felhős időre van kilátás, az ország nyugati területein délután zápor, vihar valószínű. 11719° 2009. május 4 Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon olvasható. A térképén a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. VAROSOK ■ma I HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony zápor 8° 21” változóan telhős 10" 17’ eső 10’ 15’ Nyítra felhős 6” 22” változóan felhős 10“ 17’ eső 9’ 18“ Dunaszerdahely vihar 6° 21” változóan felhős 10“ 17” eső 9" 15’ Komárom felhős 6” 22“ változóan telhős 10” 18” eső 9" 17“ Ipolyság kis felhőzet 5° 23“ változóan telhős 10” 17” eső 9" 15’ Rimaszombat változóan felhős 5' 23“ zápor 8“ 1 r eső 7” 16“ Kassa változóan felhős 5' 22“ zápor 10’ 17“ eső 9” 16” Királytielmec változóan felhős 6° 23” felhős 10” 19” felhős 10" 18“ Besztercebánya kis felhőzet 4° 22” zápor 9" 15’ eső 7” 14” Poprád kis felhőzet r 18” zápor 4’ 12” eső 5” 12” IDŐJÁRÁS a hegyekben Hójelentés a szlovákiai sípályákról Csorba-té 90 cm Zuberec-Janovky 70 cm Turecká-Krízna 70 cm Čičmany 50 cm Račkova dolina 40 cm Jobbára felhős Időre van kilátás, sok helyütt zápor valószínű. Skalka pri Kremnici 40 cm Hotel Štart Kežmarok 40 cm Fačkovské Sedlo-Kľak 25 cm Chopok sever-Záhradky 20 cm Polomka-Bučník 20 cm 12 00 Kedd Szél: ENY, IĎ—30 km/h Szerda 11718 Felhős, borult idő lesz gyakori esővel Szél: 15-30 km/h 14720 Csütörtök Srt! Jobbára borult lesz az ég, helyenként zápor várható. Szél: ENY, 15-30 km/h A levegő homerseklete Pozsony Besztercebánya Kassa 20.07 C Májusi 20.00 O Má|us 9 19.52 9 Május 17 • Május 24 05.28 05.19 04.10 Pozsony Besztercebánya Kassa , A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva f" szél melegfront n ciklon hidegfront - - okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ