Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)

2009-05-09 / 105. szám, szombat

Ravasz Tamás: „Elsőre mindenki a feszültséget véli felfedezni bennem. Túlságosan meg akarok felelni. A munkában is, a családom felé pedig még inkább..."

Még a tőmondatai mögött is mélységek vannak

8 Szombati vendég új szó 2009. május 9. www.ujszo.com

Feszültségtől, elfojtott indulatoktól izzó kamaradráma Nagy Viktor Oszkár bemutatkozó játékfilmje, az Apaföld, amely az idei budapesti szemlén a külföldi kritikusok díját nyerte el, s ennek fényében indul a világ különböző fesztiváljaira.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Anya nélkül próbál megkapaszkodni egy tizennyolc éves fiú. Apja most jön a sittről, kapcsolatuk több mint fagyos. Mintha ősi ellenségek lennének, pedig nem. Földet vesz az apa kint a hegyoldalban, ahol majd szőlőt termeszthet, ám előbb meg kell művelni a földet, karókat kell leverni, tőkéket kell telepíteni. Mindennapi munkájába a fiút is bevonja, aki nem sokat kér mindebből. Előbb beszélni kellene, sok mindent tisztázni, múltat, jelent és jövőt, cserbenhagyást, bűnbeesést, magányt és újrakezdést. De hallgat a fiú, és makacs az apa is. Egymástól való elidegenedésük magas falát kellene ledönteniük. Vajon ki tesz többet a másikért, s ezzel együtt önmagáért? A példakép nélküli kamasz, vagy a megtépázott lelkű, mindentől és mindenkitől elidegenedett apa?

Drámai történet a kárhozottak kertjéből, ahol égig érő karók tövében satjad az élet. Ez nem a menny és nem a pokol, ez az esőre váró föld, a szikkadt göröngyök, a sivár sorsok földje. Szilaj testű fiúk és kérges kezű apák földje.

Derzsi János az Apa, Ravasz Tamás a fia. Derzsi a magyar film ügyeletes bűnözője, rosszembere, örökös visszaesője. Főszínész még akkor is, ha kis szerepet játszik. Arcával, gesztusaival, a puszta nézésével nagy ívű történeteket hitelesít. Mellette kellett helyt állnia az „elsőfőszerepes” Ravasz Tamásnak, aki már a Hazudós Jakab, az Evita és A hídember óta várt a nagy lehetőségre. Most aztán megkapta. Ez a film az ő filmje is, az ő története. Helyt is áll benne erővel, tehetséggel. Ha Inárritu forgatna hasonló filmet, alighanem Gael Garda Bernal játszaná a szerepet. Van is színészi rokonság a két fiú között. Reakcióikban, mozdulataikban, indulataikban sok a közös vonás.

„Már csak egy hónap választott el bennünket a forgatás első napjától, és még mindig nem akart meglenni a srác - nyilatkozta Nagy Viktor Oszkár. - Igazából nem is volt konkrét elképzelésem róla, sőt nem is akartam, hogy legyen. Nem volt előre eldöntve a külseje sem. Egy olyan embert kerestem, akinek pótolhatatlan erős lénye, kisugárzása, személyisége van ahhoz, hogy visz- szainspirálja a történetet. Hosszas válogatás után találtunk rá Tamásra. Ő volt az első, aki hozott magával valami történetet. Izgalmas személyiség. Amint megláttam, máris érdekelni kezdett. Nagyon fegyelmezett és koncentrált munkát végzett, mindent megtett a filmért. Élmény volt vele dolgozni. Még a tőmondatai is gondolatokkal teli mélységet takartak. Itt folyamatosan két akarat összecsapását látjuk, amelyek képtelenek egymásnak engedni, és a végén, amikor már késő, megtörténik az egymásra találás. A fiúban van valami megrögzött, feloldhatatlan düh, ami annyira mélyen bele van ágyazva, hogy képtelenség áthidalni. Közben persze az apa sem könnyű eset, nagyon hasonlítanak egymásra. De nekem fontos volt, hogy a film arról

is szóljon, hogy ez a két ember akár szerethetné is egymást. Mert csak azt tudod ennyire gyűlölni, akit valamilyen módon szeretsz. Ezért van, hogy a fiú soha nem üt vissza.”

Van egy „szakmai hasonlóság” kettőjük között: egyiküknek sincs színészi diplomája, mégis mind a ketten megrázó erejű alakítást nyújtanak a filmben. Derzsi János nem fejezte be, ön pedig nem kezdte el a színművészetit.

Teljesen őszinte leszek: én nem ismertem Derzsi Jánost. Egyetlen filmjét sem láttam, pedig tudom, hogy rengeteget forgatott. Bódy Gáborral, Fehér Györggyel, Tarr Bélával... most már tudom. De amikor behívtak a forgatás előtt, hogy találkozzak a filmbeli apámmal, láttam, hogy ott ül egy nagyon zord külsejű ember, mondom, ő biztos nem az. Persze köszöntem neki, hogy jó napot kívánok, ő meg, hogy „szervusz, Derzsi János”. De még akkor sem esett le, hogy ő az. Elkezdtünk iszogatni, beszélgetni, s csak akkor szólt Viktor, hogy üljünk már egymás mellé, tök olyanok vagyunk, mint egy család. S készített rólunk egy képet. Akkor kaptam észbe, hogy hűha, ő az én apám. De ez a marcona külső elrettentő volt számomra. Eléggé tartottam tőle. Legközelebb már a forgatáson találkoztunk. Illetve az azt megelőző éjszaka, amikor János megérkezett Gyöngyösre, a szállodába. Másnap kezdtünk el dolgozni, de akkor már Csecsemőnek nevezett. Azóta is így hív, ha meglát.

Mikor történt meg a nagy áttörés?

Az első közös jelenetünk során, amikor kivitt, hogy megmutassa a földet. Adott egy-két tanácsot, hogy hol vigyem le a hangsúlyt, vagy hol legyek hangosabb. Később már magamtól mentem oda hozzá. Tényleg, Jancsi, szerinted hogy lenne jó? így vagy úgy? Kezdtünk összefolyni ketten. „Ezt most rád bízom - felelte. - Kíváncsi vagyok, hogy csinálod.” Ha nem sikerült, figyelmeztetett, ha tetszett neki, azt mondta: „Ez nagyon jó, ügyes vagy!” Közben teltek-múltak a napok, ő föl-följárt Pestre, előadásai voltak, aztán amikor visszajött, és mentünk ebédelni, csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy: „Büszke vagyok rád!” Köszönöm, de mégis miért?, csodálkoztam. És elmondta, hogy én mennyire fejlődőképes vagyok, és hogy jó volt ezt látnia kívülről. Onnantól el is indult köztünk valami. Amikor az autójelenetet forgattuk, meg is döbbentett.

Ahogy ülnek egymás mellett a kocsiban, egyetlen szó nélkül...

... nem, nem! Kameraátállás volt, forgalomirányítás, ő meg a múltját ecsetelte, a családi életét, hogy kiket veszített el, kiket szeret, kikre néz fel. Ott derült ki számomra, müyen hatalmas szíve van ennek az embernek, s ami még inkább megdöbbentett, és még nagyobb tiszteletet váltott ki bennem: azt mondta, hogy van egy nagyon nagy álma. Ő jó színész szeretne lenni. Ennyi filmszerep után? - kérdeztem. Hiszen elismert ember vagy! Rengeteget forgatsz, keresnek, visszahívnak, utánanéztem a neten, hihetetlen, mennyi mindent letettél már, milyen nívós munkákat. De hogy ő akkor is jobb akar lenni. Na, ezt akarom én továbbvinni. Hogy lehet az ember mögött akár hatszáz szerep, a következőt akkor is jobban akaija csinálni.

Mert a Derzsi üyen. És aztán elejtett egy mondatot a kocsiban. „Én nagyon szeretlek, Tomi, műit a saját fiamat.” Erre olyan zavarba jöttem, hogy elfordítottam a fejem, és kinéztem az ablakon. Onnantól fogva tényleg apa-fiú kapcsolat volt köztünk. „Szervusz, fiam!” Szevasz, fater! És a mai napig is, ha találkozunk, ahogy rám néz, és megöleljük egymást, az olyan szívből jövő érzés. Nem olyan látszat, hanem olyan igazi, kedves gesztus.

Olvastam vele egy interjút, amelyben azt nyilatkozta: „Szegény gyereket tényleg kiütöttem.”

Van egy jelenet a filmben, amikor skorpiót dugok az ágyába. Ettől ő éktelen haragra gerjed, és jól megüti a fiát, tanuljon már tiszteletet! Ez az a pofon. És ezt megbeszéltük a Derzsivel. Koncentráltunk, hogy minden hiteles legyen, műit a szöcskeevés, mert az sem olyan megjátszott dolog volt. Tehát kértem őt, hogy igenis üssön meg. De én nem tudtam, hogy tőle ezt nem kell kérni, anélkül is megteszi, ha ez a feladata. Nem simogat, hanem megüt, persze ésszel, hogy ne repüljön le a fejem. Csak hát túl jól sikerült a jelenet. Beront a szobába, megránt a nyakamnál fogva, felkap a székről, én már akkor: Úristen, mi lesz velem?!, nagyon megijedtem. Ő meg, hogy: „Mi ez itt, mit képzelsz?” - üvöltözött, én meg a kemény kamaszgyerek, hogy: mi közöd hozzá? De büszkén, flegmán, feleselve. És erre jött végtelen haraggal a pofon. Csak nem teljes tenyérrel érkezett, hanem alsó tenyéréllel, ami kicsit keményebb. Én csak annyira emlékeztem, hogy lendíti a kezét, csattan a pofon, és az ágyon fekszem, zúg a fejem. De a jelenetnek mennie kellett tovább, ezért felálltam szépen, és kisétáltam az ajtón. Közben remegett az állam, mindkét szemem megtelt könnyel, épp hogy nem sírtam el magam. Majd elhangzott, hogy „Ennyi!”, és abban a pillanatban Derzsi már szaladt is utánam. Átölelt, és megkérdezte, hogy vagyok. Egyedül a fogam bánta a dolgot. A fele ugyanis már letörött a kravmaga során.

Mi során?

Kravmaga. Izraeli küzdősport. Katonai közelharc. Amikor Derzsi megütött, a maradék fél fogam is kiszakadt, pedig akkor már majdnem rendben volt. „Ne haragudj, nem akartam” - nézett maga elé Derzsi, miután elmondtam neki, hogy mi történt, és szülte kivihar- zott a szobából. És amikor a rendező harmadszor is fel akarta venni a jelenetet, odaállt elé, és azt mondta: „Én még egyszer nem ütöm meg a Csecsemőt.” S mivel kivonult, költözött a kamera is. A fogorvosomnak aztán sikerült megmentenie a fogamat.

A filmbeli párbeszédeik a forgatókönyvből is visszaolvashatóak?

Viktorral a forgatást megelőzően másfél héttel korábban leutaztunk a helyszínre, és próbáltunk a házban, kint a réten, hogy később semmi se legyen idegen. A forgatás közepe felé, ahogy egyre jobban megismertük egymást, már nekem is voltak ötleteim. Rendező, operatőr és a két színész - ez volt a fő négyes. Mi végig egy hullámhosszon voltunk. Két jelenet között Viktor megkérdezte: „Itt és most szerinted ez a srác mit mondana?” Én megfogalmaztam, Viktor pedig átírta a korábbi szöveget. Volt, hogy egy nap

alatt négy dolgot változtatott meg. Hihetetlenül jólesett, hogy ennyire figyelt ránk.

Erő és érzékenység. Mindkettő szemmel látható.

Ez érdekes. Elsőre mindenki a feszültséget véli felfedezni bennem. Az meg azért van, mert túlságosan meg akarok felelni. A munkában is, a családom felé pedig még inkább. Ha nagyon bánt valami, vagy rossz

megjegyzést kapok, felmegyek a szobámba, és jól kisírom magam. Ezt még az édesanyám sem tudja.

S az édesapja?

Ő a példaképem. Az iskolában megnyerte a szakma kiváló tanulója versenyt, elkezdett becsülettel dolgozni, a munkahelyén jobbnál jobb ajánlatokat kapott, édesanyámmal a nulláról indultak, de olyan életkörülményeket hoztak létre nekem és a testvéreimnek,

hogy nem panaszkodhattunk soha. Mindent apám kétkezi munkájának köszönhetek, ő tanított meg dolgozni, spórolni, becsületesen élni. Ötvennyolc éves, szeretném levenni a terhet a válláról, megmutatni neki, hogy történhet bármi, már én is meg tudok állni a lábamon, és ugyanolyan ember leszek, mint ő. Mert ha végigmegyek a falun, és megtudják, kinek a fia vagyok, rögtön azt hallom, hogy jaj, tudom, a

Bandi, ő olyan becsületes ember, a családjának él. Most is együtt dolgoztunk a hétvégén. A családi házunk mögött van egy lapos tetős kis ház, szoba, konyha, fürdőszoba. Sokszor beázott már, és arra akarunk tetőt építem. Nem akartam, hogy apám egyedül cipelje a negy- ven-ötven kilós gerendákat, inkább félholtan estem be az ágyba, nem mentem sehova. A földtől sem riadok meg. Anyukám vüágmániás, születésnapjára húsz tő árvácskát

vettem, mert imádja. El is ültettem neki mindet.

Nagy út áll a film előtt. A világ rangos fesztiváljain vetítik majd.

Én sem unatkozom. Nem ülök ölbe tett kézzel, a következő szerepre várva. Dolgozom.

Tóth Orsi, a Delta Cannes-ban ünnepelt főszereplője felszolgál, ha éppen nem játszik.

Ez igen! Nem egy kávézóban mutogatja magát egy nagyszerű alakítás után, bár azt is megtehetné, miközben a díjairól mesélne, hanem azt mondja: neki a tízezer forint is pénz, amit az étteremben keres. Meg dolgozni is akar, hiszen ugyanolyan ember, mint én vagy te, vagy bárki más. Csak esetleg még nagyobb szerencséje van, mert olyan munkát végez, amit szeret. Én nagyon tisztelem az üyen embert.