Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)

2009-05-09 / 105. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 9. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Süti, pornó, medencetisztítás Pomófilmeket, lótrágyát, csokimikulást és medence­tisztítást is elszámoltak az adófizetők költségére a brit parlamenti képviselők; az ügy közfelháborodást váltott ki. A The Daily Telegraph a birto­kába került információk alap­ján több száz számláról szá­molt be. Akadtak olyan fös­vény honatyák is, akik még a kekszet, vagy a macskájuknak szánt eledelt is elszámolták, nem is szólva a filléres bevá­sárlószatyorról. Egy képviselő medencéje tisztítását, kollé­gája a kertjét feldúló vakon­dok elfogásával megbízott szakember díját fizetette ki az adófizetőkkel. Gordon Brown kormányfő 6500 fontot fize­tett fivérének a takarításért.- Célunk, hogy az SNS összes tagja miniszter legyen hosszabb-rövidebb ideig a kormányzati ciklus végéig. (Peter Gossónyi karikatúrája) ________________ _________HÉTVÉG(R)E ____________________________________ F3S0, avagy a felejthetetlen hét Nagy a baj. Most már ta­gadhatatlanul megindult Szlovákia lefelé a lejtőn, nincs miből osztogatni, ezért be kell vetni a szemel­lenzős politikusok egyetlen biztos fegyverét: bűn­bakokat kell találni. Robert Fico sem tétovázott sokáig, rárontott az újságírókra, emellett megtizedelte az SNS élmezőnyét. S1DÓH. ZOLTÁN Szűkül a bőségszaru szája, ezért a kasszában kotró erősebb kéz (Smer) rácsap a gyengébbre (SNS). A vezérpárt fő hányadója előbb leváltotta az ügyetlenül ten­derező építésügyi minisztert, majd elcsapta az ország fölös széndi­oxid-kvótáját áron alul értékesítő és „a kormány szoknyája mögé bújó” környezetvédelmi tárcave- zetót. A tátrai gránitból faragott SNS-fejek porba hullása ezzel nem ért véget. Csütörtökön váratlanul, az eddig egyáltalán nem ostoro­zott Peter Hajast is megskalpolta a sziklaszilárd jellem és a tiszta kéz szerepének (ál)ruháját magára öl­tő miniszterelnök. A külföldi be­ruházások becsalogatásáért fele­lős SARIO állami ügynökség SNS által delegált igazgatóját minden különösebb indoklás nélkül ki­penderítette hivatalából. A lépés annyira váratlan volt, hogy még a csacska mondatokat, otromba be­szólásokat futószalagon gyártó Ján Slota pártelnök is csak annyit bút kipréselni vértelen ajakkal: „Nem értem a döntést.” Mi meg azt nem értjük, hogy ha ilyen határo­zottan tud cselekedni a kormány­fő, akkor miért kellett korábban hetekig kiállnia a széfet túl hango­san felfeszítő miniszterek mellett. Míg a világot a sertésinfluenza (H1N1) riogatja, addig a nemzeti­eket a Fico-vírus (F3S0) kergeti pusztulásba. Amilyen rejtélyes a H1N1 rövidítés értelme (a fertőzés kulcsfontosságú fehérjéinek kez­dőbetűjét jelzi), olyan egyszerű az F3S0 politikai képlet megfejtése: F mint Fico 3 koalíciós bábut gond nélkül ledöntött, miközben a nem­zeti S nagy nullaként viselkedett. Éppen ideje volt elzárni a szi­várgó pénzcsapot, hiszen a tátrai tigris a maradék tejét féltő kisci- cává lényegült át. Az ország idei gazdasági visszaesésének mérté­két legutóbb a régiónk finanszíro­zására szakosodott londoni Euró­pai Újjáépítési és Fejlesztési Bank már 3,5 százalékra becsülte, az adóbevételek alig csordogálnak. Olyannyira szorul a hurok, hogy a tavalyi monte-carlói vitorlázása óta nagyon csendesen és illedel­mesen viselkedő Ján Počiatek pénzügyminiszter egyszeriben nemet mondott Fico további meg­takarítási ötletelésére. A kassza­kulcs őre úgy látja, a költségve­tésben már nem lehet további mil- liárdokat megtakarítani, külön­ben az állami alkalmazottak fize­tése kerül veszélybe, ami a jelen­legi „szociálisan érzékeny” kor­mányunk számára tabu. Nagy le­het a baj, mivel még a pozsonyi vár haveri alapon történő felújítá­sát is leállíthatják. Ez bizony fájó fordulat, hiszen a hét elején M. R. Štefánik szobrának ünnepélyes leleplezésekor Robert Fico még azt vizionálta, a főváros jeles pontjain Rastislav, Pribina és Svätopluk szobrait akaija látni. Egy ideig azonban a dicső múlt várhat, mivel a világválság képé­ben kopogtató fájó jelennel van randevúnk. Vagy ahogyan tegnap a szívesen moralizáló miniszter- elnök fogalmazott: „Az erkölcsileg bukott emberek, a pénzvilág fele­lőtlen tagjai pókereztek a világ rendes embereinek sorsával.” A búcsúzó héten egyébként szipor­kázó kedvében volt a búsképű lo­vag. Fico a komor gazdasági előre­jelzéseket szerinte rosszul tálaló újságírók miatt így fakadt ki: „Ha igaz mindaz, amit a média ír, ak­kor felmászhatok a Zerge-hegy tévétomyába, annak is a 15. eme­letére, és levethetem magam a mélybe.” Mit tehetünk hozzá? Emlékét megőrizzük, mint ahogy az SNS sem felejti el ezt a hetet. A helyzetet jellemzi, hogy az euró csehországi bevezetésének dátuma máig ismeretlen A belső viszály volt a Topolánek-kormány veszte KOKES JÁNOS Mirek Topolánek cseh minisz­terelnök hárompárti jobbközép kormánya két év és négy hónap után tegnap végleg távozott hiva­talából. Helyét átvette a Jan Fi­scher vezette átmeneti, szakértői kormány, amelynek legfőbb fel­adata levezényelni a cseh EU-el- nökség hátralévő két hónapját, előkészíteni a jövő évi költségve­tést és elvezetni az országot az elő­rehozott, várhatóan októberben sorra kerülő választásokig. Prágában megoszlanak a véle­mények, mit hozott a Polgári De­mokratikus Párt (ODS), a Keresz­ténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-ČSL) és a Zöldek Pártja (SZ) koalíciós kormányzá­sa. A Topolánek-kabinet négy bi­zalmi szavazást túlélt, az ötödi­ken, március végén megbukott, pozíciója mindvégig nagyon inga­tag volt. Ennek gyökerei a 2006-os képviselőházi választás eredmé­nyében keresendőek, amikor a há­rom koalícióra lépett párt és a két ellenzéki párt mandátumainak száma a 200 tagú parlamentben egyaránt 100-100 volt. Topolánek első, közvetlenül a választás után alakított kisebbségi kormánya ezért rövid időn belül megbukott. Ezután állt fel a koalíció, amely „árulók” segítségével majdnem két és fél évig volt hatalmon. A Topolánek-kormány néhány téren sikeres volt, de kudarcokból sem volt hiány, amit hat minisz­tercsere is jelzett. A kezdetben meghirdetett átfogó pénzügyi­gazdasági reformprogram torzó maradt, s ami meg is valósult, az is felemás. Tipikus példát az egész­ségügyi reform, vagy a Csehor­szágba tervezett amerikai radar je­lenti. A vizitdíjak egy részét meg­szüntette a parlament, a kórházi és a biztosítási rendszer további átalakítására nem került sor. A ra- darszerzódést, amelyet egyébként a cseh lakosság kétharmada elle­nez, Barack Obama új amerikai ál­lamfő hivatalba lépése után maga a kabinet vette vissza a parla­mentből, mert felmérte, hogy el­fogadásához nincs meg a támoga­tottsága. Az egyházi kárpótlás is lekerült a napirendről. Prágában tartja magát az a vélemény, hogy az amúgy eléggé egyházellenes polgári demokraták csak azért já­rultak hozzá az egyházi kárpótlás ügyének napirendre tűzéséhez, hogy ezzel megszerezzék a keresz­ténydemokraták (KDU-ČSL) tá­mogatását Václav Klaus államfő újraválasztásához. Az ODS-t alapító Klaus végül is egykori pártja és a kormány ellen fordult. Végül - a szokást felrúgva - a távozó kabinettől sem búcsú­zott el: a régi kormánytagok ezút­tal nem kaptak meghívást a Hra- dzsinba. A helyzetet jellemzi, hogy az eu­ró csehországi bevezetésének dá­tuma máig ismeretlen; a kor­mánynak nem volt konkrét terve erre nézve. A pénzügyi és gazda­sági világválság újabb csapást mért a cseh gazdaságra, s a legújabb becslések szerint az idei költségve­tési hiány meghaladja majd a 150 milliárd koronát is. Sikernek könyvelhető el, hogy bár másfél éves vita után, de a par­lament a héten mégis elfogadta a lisszaboni szerződést. Csehország tagja lett a schengeni övezetnek, és sikerült megszüntetni az Egye­sült Államokba és Kanadába uta­zók vízumkényszerét. A cseh sajtó úgy látja, hogy a Topolánek-kormány aránylag jól helytállt az Európai Unió élén, de az elmérgesedő belpolitikai hely­zetet már képtelen volt kezelni. Ál­talános a vélemény, hogy Topolá­nek túl arrogánsán kommunikált az ellenzékkel, és a médiával is rengeteg konfliktusa volt. A kor­mánynak a kezdetektől fogva na­gyon ingatag volt a helyzete, így a bukást törvényszerűnek lehet te­kinteni. Piros-fehér, fekete-fehér KISS TIBOR NOÉ Május első hetében is tombolt az abszurd a magyar közélet­ben. Kiderült, hogy Oszkó Péter frissen kinevezett pénzügy- miniszter például nem építtet vízesést a háza elé. A vízfüg­göny a portól és a bogaraktól védte volna a négyszintes villát, amelyben lift lesz, medence viszont nem. Hiába, válság van. Az ingatlan, ha elkészül, nagyjából 300-400 millió forintot ér majd. Oszkó, a válságkezelő kormány 36 éves pénzügyére, 110 milliós hitelből fedezi a költségeket. Megteheti, a ver­senyszférában gazdagodott meg. Tényleg megteheti. Csak akkor ne csodálkozzunk, hogy egyre többen köpnek az elitre. Vagy az újságírókra, ahogy tették ezt a Jobbik szimpatizánsai a párt majálisa előtt. A Hajógyári-szi­geten már rügyeznek a fák, a madarak is csicseregnek, azon­ban a nemzet sorsánál és az igazságosztásnál semmi sem le­het fontosabb. Ilyenek a Jobbik fiataljai, akik sörrel öntötték le az Index újságíróit, zsidóztak, halállal fenyegetőztek. Sze­rencsére megjött Szabó pártigazgató, aki rendet tett. Ez lenne a nemzeti radikalizmus? Nem, nem ez az. A nemzeti radikalizmus az, amit Dúró Dóra képvisel. A Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinetjének elnöke „követeli” a magyar írásbeli érettségi feladatsor összeállítói­nak felelősségre vonását. Hogy miért? Mert idén az egyik tétel Spiró György esszéje volt. Márpedig Spiró a Jobbikkultúra” szerint „antimagyar”, aki „évtizedes rutinnal gyalázza a magyarságot”. Tegyük hozzá: magyar gyermekek vérét issza, miután megbecstelenítette őket. Véged, Spiró! Agyrém. A Jobbiknak egy dologban azért igaza van. Az SZDSZ rövid időn belül eltűnik a magyar politikai élet térképéről, és ez így van jól. A liberálisok EP-választási kampányának üzenetét már nehéz lenne alulmúlni. Vagy mi (kétszázezeregyen) vagy az árpádsávosok. A világ immár a szabaddemokraták szemé­ben is fekete-fehér. Bocsánat, piros-fehér, Fodorék az árpád­sávos zászlókon kívül már semmit sem látnak, ami a közvé­lemény-kutatók szerint a szavazók 1 százaléka számára elég. Az igazságügyi tárca akcióba lendült. A minisztérium javasla­ta szerint 10 éves börtönbüntetést is kaphatnak azok, akik csoportba verődve akadályozzák egy rendőr munkáját. A Rendészeti Védegylet elnöke szerint így majd mindenki job­ban meggondolja, hogy „leverje a rendőr sapkáját”, netán „megdobja libával”. „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” - az össznépi dobálózás kapcsán a bibliai idézet juthat eszünkbe. Vagy in­kább annak is a második fele, amiről az elmúlt években mint­ha mindenki elfeledkezett volna Magyarországon. JEGYZET Emlékest - a kultúráról CSANDA GÁBOR A héten részt vettem azon a Dusza István-emlékesten, mely Juhász Dósa János főszervezé­sében és a meghívottak értő gardírozásával a Pozsonyi Ca- sinóban zajlott. S ahogy az már ilyenkor lenni szokott, az em- lékezők nemcsak a fiatalon el­hunyt fáradhatatlan újságírót, szerkesztőt és kritikust idézték meg, hanem az elmúlt időt is. S persze óhatatlanul felmerült, hogy mindabból, amit egyko­ron olyannyira szerettek a fel­szólalók, a visszahozhatatlan Dusza Istvánon és még inkább önmaguk fiatalabb voltán túl, mi az, amit érdemes volna megmenteni, újrakezdeni, vonzóbbá tenni. Végig a kultú­ráról volt szó, természetesen, pontosabban a kultúra szere­péről a sajtóban. Itt aztán nagyjából meg is rekedtünk. Tagadhatatlan, jólesett halla­ni, hogy ez, vagyis a művelt és a műveltségre igényt tartó szélesebb olvasói réteg kielé­gítése az Új Szótól várható. Azzal már kevésbé tudok egyetérteni, hogy ennek haté­konysága valamely külső té­nyezőkön múlik, felsőbb veze­tésen például, amiként ez is elhangzott. Merthogy szerin­tem rajtunk múlik, akik csinál­juk, ha ugyan csináljuk. S ak­kor ki-ki elgondolkodhat azon, hogy a napi sajtóban (a heti­ben, a rádióban) mekkora te­ret enged vagy inkább teremt a kultúrának, s milyen színvo­nalon. Meg az olvasón, hogy ő mekkora területtel éri be, s mi­lyennel. A többi, minden egyéb, beleértve rohanó vilá­gunkat, merő elhárítás. Vilá­gunk ugyanis egyáltalán nem rohan, inkább megülni látszik, tespedni. A kultúra meg né­hány ember magánügye lett. Valahol ezt élte meg mindünk közül tán legtragikusabban Pista, Dusza István, a kultúra területvesztését, benne az iro­dalomét, a színházét, sok má­sét. Az irodalmi kávéházat is azért szorgalmazta, mert hi­ányzott neki a közeg, ahol legalább azok válthatnának néhány szót egymással iroda­lomról s kultúráról, akiknek ez az éltető elemük. Ma már azonban csak cseppjei marad­tak annak a kulturális közér­zetnek, mely éppenséggel a Dusza Istvánok csöndes agó­niája idején párolgóit el. Eze­ket kellene talán fölkutatni, összegyűjteni. A magam részéről majd igyek­szem még jobban kinyitni szemem, fülem, meg amimet még tudom. Vagy gyakrabban benyitni ide-oda. Vagy nyitni egy más világot, igen, ez is megfontolandó.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents