Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-02 / 100. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 2. Szalon 11 KÖNYV A SZALONBAN Nyelvi kontaktusok - anyanyelv, idegen nyelv FAZEKAS JÓZSEF Misad Katalin Nyelvi kontaktusok Szlovákiai magyar vonatkozású alkalmazott nyelvészeti tanulmányok Lilium Aurum A rendszerváltás a szlovákiai magyar nyelvtudomány számára is alapvető változást eredményezett: megszűntek a kutatásokat gátló politikai akadályok, megkezdődhetett a nyelvészeti kutatás intézményes kereteinek fokozatos kiépítése. A magyarországi nyelvtudomány, amely az előző politikai rendszerben alig szentelt figyelmet a határon túli magyarok (így a szlovákiai magyar kisebbség) nyelvének, jóllehet érzékelte, hogy azok nyelvhasználata, beszéde más, mint a magyarországi magyaroké, a határon túli magyar nyelv- változatok megítélésében paradigmaváltásra kényszerült. A nyelv többközpontúságából kiindulva megváltozott az „egy magyar nyelv” eddigi értelmezése: mivel a határon túli magyarok (így a szlovákiai magyar kisebbség is) helyzetükből adódóan csak korlátozottan használhatják anyanyelvűket (Szlovákiában például a hivatalos nyelv a szlovák, s a hatályos nyelvtörvény értelmében a hivatalos érintkezésben a magyar lakosság csak akkor használhatja anyanyelvét, ha részaránya eléri az ott élő lakosság 20 százalékát, emellett az anyanyelvű oktatás sincs biztosítva minden szakterületen és szinten), a magyar lakosság többsége fokozatosan kétnyelvűvé válik, s így egyre több idegen (esetünkben szlovák) eredetű tükörkifejezés, tükörszó kerül be anyanyelvébe, s ezáltal az anyaországot körülvevő államokban a magyar nyelv sajátos változatai alakulnak ki - közösen alkotva az egy magyar nyelvet. Ezek képezik Misad Katalin most megjelent Nyelvi kontaktusok. Szlovákiai magyar vonatkozású alkalmazott nyelvészeti tanulmányok című kötetének gondolati hátterét. A szerző, a pozsonyi Co- menius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója, a Gramma Nyelvi Iroda munkatársa annak a fiatal nyelvésznemzedéknek a képviselője, amely a kilencvenes évek elejétől a Mercurius Társadalomtudományi Kutató- csoportban, majd megalakulása (2001) óta a Magyar Tudományos Akadémia határon túli kutatóállomásaként működő Gramma Nyelvi Irodában folytat nyelvészeti kutatásokat. A kötetben található tanulmányok a magyar nyelvet a nyelvi rendszer, a nyelvhasználat, az alkalmazott nyelvészet és a nyelvi szolgáltatások alapján vizsgálják, jóllehet a szerző hangsúlyozza, hogy ezek a megközelítések nehezen választhatók el teljesen egymástól, hiszen a konkrét kutatásokban mindig többféle nézőpont érvényesül egyszerre. A dolgozatok öt nagy témakört ölelnek fel: a szaknyelvi-terminológiai problémákat, a magyar mint kisebbségi nyelv használatát a hivatalos érintkezésben, a standardtól eltérő helyesírási formákat, az anyanyelv és a szlovák nyelv oktatásának kérdését (ehhez kapcsolhatjuk még a magyar mint idegen nyelv oktatásának kérdését taglaló, valamint a Szép magyar beszéd verseny hangzási-nyelvi jellegzetességeiről írt tanulmányt is), valamint a Gramma Nyelvi Iroda bemutatása révén a hazai elméleti és empirikus kutatásokat, a nyelvi adatbázis építését, a nyelvi tervezést és szolgáltatást. A szaknyelvi regiszterek fejlesztéséről írt dolgozat kiindulópontját az képezi, hogy „a szaktudományok nyelvének fejlesztése.. .jelenleg egyik legfontosabb feladata a magyar nyelvtudománynak: a magyar szaknyelvek országonkénti szétfejlődésének megakadályozása ugyanis közös nemzeti érdek. A külön szlovákiai, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági stb. magyar szaknyelvek kialakulásával a Magyar- ország határain kívül élő magyar beszélőközösségek számára körülményesebbé válna az anyaországgal való kapcsolattartás: megnehezítené a kisebbségben élő magyar szakemberek kommunikációját magyarországi kollégáikkal, a kisebbségi magyar fiatalok magyarországi - továbbtanulását, a magyarországi tan- és szakkönyvek használatát stb.” (11-12. oldal). A szlovákiai magyar tanulók jelentős része szlovák tannyelvű szakiskolát vagy szakmunkásképzőt látogatva eleve nem sajátíthatja el a magyar szakterminológiát. A magyar tannyelvű alapiskolák és gimnáziumok tanulói által használt, többnyire szlovák nyelvből fordított tankönyvek „ugyanazt a jelenséget gyakran más néven nevezik meg, mint Magyarországon vagy Erdélyben, a Vajdaságban” (14.), mert maguk a tankönyvek fordítói, ill. a fordítás bírálói sem ismerik a magyarországi szakterminológiát, mivel felsőfokú tanulmányaikat ők sem anyanyelvükön végezték. A szerző a hiányzó szakmai regiszterek létrehozásával kapcsolatban azt az elvet vallja, hogy „ha a szlovák és a magyar megfelelőben eltérő szemantikai jegyek kapnak nyelvi formát, a magyarra fordítás esetében a magyarországi mintát ajánlatos követni. Ha azonban valamely szlovák terméknek nincs magyarországi megfelelője (és ennek következtében megnevezése), akkor egy új szakszót kell létrehozniuk: vagy egy olyan sajátos szlovákiai terminust, amelyet a szlovák megnevezés szemantikai jegyeinek figyelembevételével alakítanak ki, vagy a szlovák megnevezés tükörfordítását építik be - kölcsönszóként - a terminológiai rendszerbe” (17-18.). Mindezt szlovák-magyar vonatkozású élelmiszer-ipari szakkifejezésekkel és termékmegnevezésekkel szemlélteti. Az 1919-től napjainkig megjelent szlovák-magyar, ill. magyarszlovák szakszótárakat és iskolai szakszójegyzékeket elemezve megállapítja, hogy azokat többnyire nagyfokú terminológiai bizony- talanságjellemzi. A magyar mint hivatalos nyelv használatának gyakorlatáról szóló tanulmányában a kétnyelvűségi helyzetből adódó nyelvi-nyelvhasználati jelenségeket mutatja be a dunaszerdahelyi önkormányzati hivatalban található feliratok, a szóbeli és írásbeli ügyintézés során használt nyelv és a hivatal által kiadott hivatali szövegek és azok magyar fordításai alapján. A standardtól eltérő helyesírási formák (intézménynevek, művészeti csoportok, rendezvények nevei, ünnep- és emléknapok, díjakés kitüntetések nevei) és a nagybetűsítések tárgyalásakor a sajátos szlovákiai magyar kifejezésekre hívja fel a figyelmet. Az újabb nagy témakört az anyanyelvi nevelés problematikája és a szlovák nyelv oktatása jelenti. Az anyanyelvi nevelésnek az elvárások szerint nyelvhasználat-központúságra, szövegszemléletre és funkcionális nyelvszemléletre kellene irányulnia, ám ezeknek az elvárásoknak maradéktalanul sem az egyes tantervek, sem a mára már elavult nyelvszemléletet tükröző nyelvtankönyvek nem felelnek meg. Ez utóbbiak Misad Katalin szerint „a magyarországinak általában jóval gyengébb utánzatai, amelyek különféle - innen-onnan összeollózott - nyelvi ideológiákra és mítoszokra épülnek, s figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a kisebbségi magyar gyermekek természetszerűleg olyan kétnyelvű beszédközösségben élnek, amelyben anyanyelvként egy, a többségi nyelv hatása alatt álló nyelvváltozatot sajátítanak el, s a mindennapi kommunikációjukban szinte kizárólagosan ezt is használják” (154.). A szerző a szlovák nyelv oktatásával kapcsolatban lebonyolított felmérés eredményei alapján azt állapítja meg, hogy „alap- és középfokú iskoláinkban a többségi nyelv [a szlovák nyelv] oktatása többnyire nem felel meg a kommunikatív kompetencia követelményeinek, ezért esetenként igen szerény eredményesség jellemzi” (159.). Szlováknyelv-oktatásunk- ra még mindig a grammatikaközpontúság jellemző. A szlovák nyelv oktatása hatékonyságának növelése érdekében az alábbiakat javasolja: új tanterv és ún. művelődési standard kidolgozása; egyes középiskola-típusok számára differenciált tanterv kidolgozása; a szlovák nyelv oktatásának módszertanát a szlovák mint idegen nyelv aspektusából kell kidolgozni; a hazai felsőoktatási intézményekben a magyar-szlovák szakos hallgatóknak a szlovák mint idegen nyelv módszertanát kell oktatni; olyan tankönyveket kell íratni, amelyekben a társalgási témák valós kommunikációs szituációkat jelenítenek meg, nyelvtanuk pedig a funkcionális grammatikára épül; az erősen magyar jellegű nyelvi környezetben található magyar iskolákban be kell vezetni a kötelező szlovák nyelvi társalgási órát; meg kell teremteni az eredményes szlovák- nyelv-oktatáshoz elengedhetedenül szükséges személyi és tárgyi feltételeket; biztosítani a pedagógusok rendszeres továbbképzését. A kötetet záró tanulmányban a szerző az MTA határon túli kutatóállomásainak munkáját tekinti át, különös tekintettel a Gramma Nyelvi Irodára. Misad Katalin könyve az egyetemes magyar nyelvészetbe egyre jobban integrálódó szlovákiai magyar nyelvtudomány újabb fontos állomása. Olyan gondolatgazdag, problémaérzékeny, továbbgondolásra érdemes alapozás, melyre a jövőben bátran lehet építeni. (MisadKatalin: Nyelvikontaktusok. Szlovákiaimagyarvonatkozá- sú alkalmazott nyelvészeti tanulmányok. Dunaszerdahely, Lilium Aurum,2009,248oldal) KÖNYV A SZALONBAN Sosem olvasott kalandok Kövesd a karaváncsengő hangját! C El EJ OJU EIHCEIECEIIIECJEaCiEIJEIiEIEIECIIS SOÓS TAMÁS VARÁZSLATOS MESÉK NAPKELETRŐL QeregYéjs?aRa előtti időkből Komótosan halad a tevenyáj... a mahari, a legutolsó nemes vérvonalú jószág lábán kolomp szól. Azért, hogy mindenki tudja: jön, s megy a sivatagi csapat, s - jaj, le ne maradj! - a keleti kávéházak asztalainál a hakkavatik, a mesemondók ma is gyakran zárják mondandójukat a fenti mondattal, hogy másnap, más mesével ismét útra keljenek a fantázia újabb palotái, falvai, országai felé. S felvegyék az utasokat, akik csatlakoznakhozzájuk... Ők a mesekaravánok pasái, akik napról napra, évről évre hallgatóságuk elé szórják az utak menti földrészek meséinek gyöngyszemeit... Nos, most mi is ízelítőt kaphatunk ezekből az eddig magyarul, sőt egyetlen európai nyelven sem mesélt történetekből. Aki nyűt szívvel utazik a mesék sorai közt, nemegyszer lehet olyan érzése, hogy: „Ez mintha már velem is megtörtént volna, mintha már én is átéltem volna hasonlót.” S amikor így érez, nem kavargó sivatagi homokon áttetsző látomás áldozata lett. Iszkender Pala, a klasszikus oszmán-török irodalom jeles értője és kutatója alaposan utánanézett e „gyöngyszemek” históriájának, amelyek Borúra Derű gyűjtőcím alatt ismertek a Közel-Kelet országaiban, s régebbiek az Ezeregyéjszaka elbeszéléseinél. A10. században először az arab irodalomban Tenuhi (938-994) jegyezte le őket, majd később el- teijedtek az iszlám világban. Vándorlásuk során tartalmilag bővültek, s az egyes nemzetek sajátosságaival gazdagodtak, ám örök bizakodást sugalló mondanivalójuk soha nem változott. Az általunk most közreadott kötet darabjait török földön Kaszim ibn Muszának tulajdonítják, aki a jellegzetes rímes prózát versbetétekkel is gazdagította. A mesék a nagy abbaszída, a bagdadi Hamm el Rasíd és a közép-ázsiai Gaznevi Mahmúd udvarából és korából származnak. Legtöbb szereplői élő személyek voltak, akiket kü- löndöző mesés és legendás lények segítettek, hogy a „minden rosszban van valami jó” elv alapján túltegyék magukat életük nehéz, sorfordító pillanatain. Úgy véljük: ez a szemlélet igen aktuális a 21. században is, hisz nincs új a nap alatt... A számos helyszín, a földrajzi környezet ma is ugyanaz, mint századokkal ezelőtt. Napjainkban is fáradhatatlanul kutatják például a mennybéli Belkisz leányának, Sába királynőjének életét, utazásait, palotáit. Az indiai Kasmírban szent emberek vezetik el Krisztus lábnyomához a hívő keresztényeket, bizonyítva Kasmír Szirmának néhai létét és a keresztes lovagok egykori létezését e távol-keleti országban. A furfangos bajkeverő szöggel működő faládájának ma helikopter a neve, de ez utóbbit is ugyanaz a vágy szülte valósággá, amely a kora középkorban hajtotta az embereket, s meghatározta álmaikat. A tevemadár a sivatagi népek hűséges, de lassú hátasállatának szárnyakkal repülő, őket és vágyaikat hamarabb célhoz juttató jelképi megtestesülése. Zanzi- bárban ma is szüretelik a szegfűszeget, s nemegyszer hallunk olyanról, aki éveket töltött el egy majomcsordával kóborolva - a túlélés reményében. A Szópárbaj... igaz érzésekre, szerelemre sóvár mandarinleányának meséje a 19-20. század fordulóján élt híres operaszerző, az olasz Giacomo Puccini Turandot című művében köszön később vissza. Pedig amikor ezeket a történeteket a selyemút menti karaván- szerájok esti tüzénél mesélték, még nem tükröződtek az isztambuli mecsetek minaretjei a Boszporusz vizében. Akkor még Bizánc fővárosa volt Konstantinápoly, és Hadrianapolisnak hívták a későbbi Edirnét, ahol gondos arab betűkkel papírra rótták az utókor számára ezeket a varázslatos napkeleti meséket. Mi most elétek - az olvasó elé - gurítottuk e történetek tarka szőnyegét, képben és írásban. Lépjetek rá, s emelkedjetek vele a hétköznapok fölé... A régi mesélők szavát folytatjuk most, s ha tetszett, kövessétek ti is tovább a karaváncsengő hangját! (Varázslatos mesék Napkeletről. Soós Tamás fordításában, Tóth László által újramondva. Előszó: Hazai György. Illusztrálta Kárpátiné Ézsiás Edit és Kárpáti János. Lilium Aurum, 2009,184oldal)
