Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)
2009-04-04 / 79. szám, szombat
Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: RIQUET GONDOLATAI SZALON A gyertyának már nincs alkalma se társadalmi, se irodalmi műveltséget szerezni. Ha a szalonban vendégek vannak és beszélgetnek, a gyertya az éjjeliszekrényen egy szót sem érthet belőle. CSÁTH GÉZA: A GYERTYÁK 2009. április 4., szombat 3. évfolyam, 14. szám Furcsa volt az asszonynak, hogy férfi létemre virágokkal kívánok foglalkozni ETUD Pörköltszaft, keserűgomba, kályhaezüst Fél óra indulásig. Tavaszi koraeste, a városi naplemente lusta fényei, a buszmegállóban kisebb tömeg, a kép szélén két hajléktalan énekel vattahangon, két szál kopott szegfű. SZÁVAI ATTILA Itt állok a buszmegállóban, fehér köpeny van rajtam, mert az otthonit leettem, és nem száradt meg rajta teljesen a folt a bableves után, inkább a benti ruhát hagytam magamon. Dumáljunk kicsit, jobban megy az idő. Szerintem az utcán nem mindenki tudja, hogy mi a foglalkozásom, ebben a gúnyában nézhetnek hentesnek is, vagy belgyógyásznak. Sőt, talán az a gyanú is napvilágot látna (szárba szökkenne), hogy egy vak ember vagyok, aki azért van fehérben, hogy jobban lássák az emberek, meg az újságos, miután nekimentem a bódéjának. Pedig virágboltban dolgozom már húsz éve, a főnök találta ki ezt a fehér köpenyes munkamorált, mert szerinte így is hangsúlyozva van, hogy ez egy tiszta üzlet. Első nap nekem is a tisztaság, a sterilitás jutott eszembe, mikor beszívtam a virágok szagát. Bevallom, először kissé tömény volt a virágbolt légterének tömör illata, az ember mikor beszíyja, azt hiszi, leér ez a szag egészen a sejtekig. És azon sem csodálkozna, ha otthon fürdés után virágport tüsz- szentene. Akkora a bolt, mint a nappalink, és annyi virág van benne, akár az Amazonas mentén. Néha úgy érzem magam, mint egy egzotikus bennszülött, aki olyan jól tud élni a bozótosban, mint más otthon párnák közt. Egyszer kifestettem magunkat a kolléganővel, beirányítottuk a lámpákat, és csináltunk fényképet a sógorasszonynak. Azt hitte, ötösünk volt a lottón és elutaztunk nyaralni, amennyire ismerem, biztos hozzátette még magában: dögölnétek meg. Ha már a halálnál tartunk (még mindig jobb, mint ha a halál tartana nálunk), nem bírom rábeszélni az embereket, hogy művirágot vegyenek, van ilyen gumifejű is, lefújhatom illatosítóval, de nekik csak az igazi kell. Talán azért, mert hamarább tönkremegy, mint a műanyag, amit csak kicsit megszív a nap, ha kint van két nyarat a vázában. És ha hamarább tönkremegy és nem látni a síron, egy idő után nem lesz akkora gyász sem a lélekben. A feleségem szerint csak szimplán hülye vagyok és nincs érzékem az emberekhez. Ha nem lenne érzék itt - mondtam neki -, akkor nem vettelek volna el, te keserűgomba (Lactaria), virágárus vagyok én, amennyire csak kell és lehet. Vagy, ahogy az utcában neveznek, a virágárus. A feleségemet itt a virágüzletben ismertem meg, bejött, hogy az anyjának vegyen valami szobanövényt, aztán két hét múlva már hazakísértem. Én csak egynyári kapcsolatot szerettem volna (szakmai ártalom), de ez a nő végül derékig belerántott a családszociológiába, csípőből tüzeltünk, akár a légvédelmi ágyúk. Nem vagyok elég műszaki, ahogy ezt gyakran megjegyzi, miközben szereli a bojlert, húsdarálót, hogy- az a bajom, férfilétemre nem vagyok elég erősen technikai jellem. A virágokkal meg nem lehet beindítani a buherált kazánt, ha az ukránok megint akciózzák a gázszámlát (fejezte be legutóbb). Szerinte néha inkább hasonlítok valami természetellenesre, mint földire. Sőt, az univerzumban negyvenhatezer virágboltonként egyben van egy ekkora barom, és mutatott rám a pörköltszaftos fakanállal. Valami halvány és selymes sértettséggel néztem, ahogy a lehulló szaftcseppek mintákat rajzoltak a konyhakőre. Eleve furcsa volt az asszonynak, hogy férfi létemre virágokkal kívánok foglalkozni a jövőben, holott a normális férfiak olyanokkal ütik el az időt, hogy órásmester, pék, kútásó, liftszerelő, családi pofonok vesztett meccs után. Van egy szomszédunk, aki az utóbbiakból kettőt művel, kútásó és lift- szerelő (plusz mániákus depressziós). Csak vertikálisan tudja csinálni magában a világot. Mondtam neki, keressen valami vallást inkább, ott is vertikális viszonyok vannak lényegében, de mégiscsak meghittebb dolog istenben hinni, mint öreg liftben. Egy lift sem mondta még a hetedik napon, hogy jól van, nem beszélve a bábeli botrányról, ami szintén vertikális alapú izgalmi állapot volt. A nagyobb levelű virágokat úgy tisztítom, hogy rájuk köpök. Persze, ha vásárló van a boltban, akkor csak a rongyba a pult mögött, aztán kenni szét a levélen. Rájöttem, hogy ha előtte tökfőzeléket eszem, sokkal patinásabb lesz a fény, olyan, mintha politúrral mentem volna neki a begóniáknak. Volt nálunk egy tanuló, aki ezüstre festette a rózsákat, hogy jobban fogyjanak, és ráírta a csokorra: rózsakülönlegesség a készlet erejéig. Először kerestem a szakkönyvben, hogy müyen virág ez, nem emlékszem, hogy valaha láttam volna üyet. Az a marha gyerek hőálló kályhaezüsttel fújta le. Azt mondta, hőálló rózsát úgysem kapni sehol, kell valami, amiben különbözünk a többi bolttól, marketingzsálya, hurkapalánta, karalábékomposzt. Annyi virágot eladtam már, hogy ha van valamije az asszonynak, névnap, születésnap, nőnap, problematikus nap (ez családszociológiai tekintetben igen veszélyes), akkor nem is rendes virágot viszek neki, hanem egyéb mást. Egy köteg retket, két fej fokhagymát, esetleg zsák krumplit. Szerintem ezek is vannak olyan szépek, mint egy ronda rőt vörös rózsa, ezeknek csupán rosszabb a marketingjük Valentin-napkor. Meg így jobban meg van mozgatva a fantázia, mint úgy, hogy odaadom neki munka után a konyhaközépen a szál szegfűt, aztán csak nézzük a falat vagy az üres tepsiket, mint két ázott konyharongy. És főképp azért is jobb ezeket ajándékozni, mert ha már elmúlt az ünnepelt nap, kihűlt a celebra, simán meg lehet enni őket, míg a (falhoz) vágott vagy cserepes virág csak úgy snassz ülne a nagyszobában az asztalon és unott képpel fotoszintetizálna, miközben nézi a tévét. (AP Photo/Mary Altaffer ,Az ember mikor beszíyja, azt hiszi, leér ez a szag egészen a sejtekig. A zászló SCHREIBER LÁSZLÓ- Harcosok! Balról jön majd a zászló. Maguk vezényszóra fővetéssel tisztelegnek. Fővetéssel, értik? Az állukat felvágják, és azt a hülye fejüket észak-északnyugati hányba fordítják. De nem úgy ám, mint a legelésző birka, hanem egy rántással, hallani akarom, hogy reccsen az a nyamvadt nyakcsigolyájuk. A katonák az ünnepségre kiadott új zöld gyakorló-egyenruhában álltak az alakulótéren. Éktelen büdös volt az egész század, nincs az a klozet, aminek olyan szaga volna, mint az új gyakorlónak.- Na, akkor próbáljuk el, elvtársak - mondta Kiss alezredes. - Szecsei őrvezető, maga lesz a zászló. Szecsei őrvezető komoly ember volt, nem is fiú vagy fiatal férfi, hanem komoly felnőtt ember, így is indult el észak-északnyugati hányba. Hogy kellő térhez jusson mint zászló. Búvady azt hitte, hogy Szecsei őrvezető majd megpróbál zászlónak látszani. Megpróbál egy kicsit lobogni a szélben. Egy kicsit hullámzik majd jöttében. Közepes amplitúdóval ingatja majd a fejét jobbra és balra. Himbálja a felsőtestét, mint lobbanó kelmét, és a lábát megmerevíti, mint zöld rudat. Félt ettől Búvady. Kondora Karcsi bácsi, általános iskolai politechnikatanára jutott eszébe, aki a munkaasztal köré állított tanulóknak a szegecselés műveletét mutatta be. - Körbejár a kalapács! - kiáltotta vidáman a lila orrú, vérvörös arcú tanár. - Ahogy a szaki bácsik mondják - tette hozzá bizalmas nyomaték- kai. Aztán valami furcsa törzsi táncba kezdett a satu mellett, egész testével szegecselt, egyszerre ábrázolván a kalapács körkörös mozgását és az öreg szaki bácsik súlyos tapasztalatát. Búvady egy darabig küzdött, csak küzdött, de aztán kitört belőle a röhögés.- Buvády! A kutyaúristállóját, mit röhögsz, fiam?! - ordította Kondora Karcsi bácsi, és egy csöppet sem hasonlított arra a személyre, akit néhány nappal korábban látott Búvady egy csokor virággal a kezében tétovázni a Rózsadomb étterem előtt. Bú- vadynak aztán büntetésből ötször fel kellett olvasnia a kerékpározás balesetvédelmi főszabályait. Most csak kettőt említenék ezek közül: Elengedett kormánnyal ne bravúroskodj! Sebességrekordot ne hajhássz! Lehet képzelni. Szóval, Búvady tartott attól, hogy Szecsei őrvezető, mint megbízható tisztes, erőfeszítéseket tesz majd a zászló megformálására. De Szecsei még ennél is komolyabb ember volt. Nem himbált, nem ingatott. Csak jött. Alacsonyan, tömzsin, zölden. Rezzenéstelen arccal. Még csak nem is méltóságteljes lassúsággal. Csak sétált. Mint akárki a nagykörúton. Jött mint zászló. És Búvady erre nem volt felkészülve. Elejtette AMD-70 mintájú géppisztolyát, kitántorodott a sorból, térdre esett, és a röhögéstől fuldokolva, elvékonyult hangon visította Szecsei őrvezetőre mutatva: a záááháászlóóó! Kiss alezredes hitetlenkedve nézte Búvadyt. Észre sem vette, hogy a futva érkező Dömötör törzsőrmester próbál a füléhez hajolni. Ez nem volt könnyű, mert Dömötör törm. nagy, langa- léta ember volt, Kiss alezredes pedig szokatlanul kicsi. Kiss alezredes döbbenten nézett Dömötör törzsőrmesterre, aztán a század felé fordult.- Elvtársak. Elhunyt Brezs- nyev elvtárs - mondta kétségbeesetten. Búvady a földet csapkodta az öklével, és úgy röhögött, hogy folyt a szeméből a könny. - Szhhhecshhhei! A záhhhászló! Kiss alezredes lassan elindult Búvady felé. A többiek feszengve nézték, hogyan közeledik Kiss alezredes, akinek egyébként a sorkatonák a kis francia komikus után a Funi nevet adták. Az alezredes szorosan Búvady mellé lépett, és rázkódó hátára tette apró kezét.- Ne síijon, honvéd elvtárs - mondta szomorúan. - Most mindnyájunknak erősnek kell lenni. A századon egy kis hullám futott végig, egy kis büdös zöld hullám, várni lehetett, hogy az egész alakulat szétfröccsen nyolcvan hasát fogó, hétrét görnyedő katonára. Mint akik egyszerre kaptak súlyos sebet. De nem történt semmi. A katonák csak álltak hökkentem Búvady is felnézett térdekéből.- Jó. Nem sírok - mondta komolyan, és becsületesen a kis ember szomorú szemébe nézett.
