Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)
2009-04-04 / 79. szám, szombat
10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 4. www.ujszo.com Szarka László: „A jelölés elfogadásában a tavaly őszi rektorválasztás adta meg a végső lökést, azonosulni tudok az új vezetés józan és megfontolt céljaival" Egymás mellett élünk, de alig tudunk egymásról (Somogyi Tibor felvétele) Szlovákiában született, itt végezte tanulmányait, de magyarországi pályája alapján lett ismert történész, beható ismerője a magyar-szlovák viszony közelmúltjának. Szerinte intézményeink szegregál- tan léteznek, szlovákok és magyarok alig tudunk egymásról. Szarka Lászlóval, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának ezen a héten hivatalba lépett dékánjával beszélgettünk, nem csak új tisztségéről. MÓZES SZABOLCS Sokak - elsősorban a kívülállók - hetekkel ezelőtt meglepetéssel értesültek a hírről, hogy ön lett a Selye Egyetem Tanárképző Karának dékánja. Honnan, kitől és mikor jött az ötlet? Nem ötlet, hanem hosszas mérlegelés, sok konzultáció, jelölés, majd a szenátus döntése alapján nevezett ki az egyetem rektora ezen a héten dékánnak. Harmadik éve tanítom a 18-19. századi történelmet a történelem tanszéken. Az akkreditációs folyamat és az egyetem szükségszerű fejlesztése végett új elképzelésekre, összehangolt csapatmunkára van szükség. Az egyetem és a Tanárképző Kar költségvetésében idén már 40 százalékot jelenthetne a tudományos kutatások alapján nyújtott támogatás, de itt még mindig gyengén szerepelünk. Ezek és más fontos szempontok alapján döntöttem a jelölés elfogadása mellett. A Tanárképző Kar oktatóival és az új dékánhelyettesekkel ezeket a feladatokat kell megoldanunk. Döntésemben fontos szerepet játszott az is, hogy a kezdettől fogva gyorsan fejlődő egyetemet sokszor övezte fanyalgás a szlovákiai magyarközéletben. Miért volt e fanyalgás? Ennek is minden bizonnyal sok oka volt. Például a Selye alapítóinak, első vezetésének gyorsan szembesülnie kellett a mai felső- oktatás egészére jellemző tömeges oktatás gondjaival, a zöldmezős egyetemekre jellemző tömérdek technikai, személyi, pénzügyi problémával, ami érdekek ütközéséhez vezetett. Ráadásul egy egyetemet - mint minden más intézményt - csak úgy lehet a siker reményében megalapítani, ha az egyetemhez, az egyetemalapítás alapgondolatához, eszmeiségéhez lojális emberek alkotják a szőkébb szervező csapatot. Most ezt a két szempontot kell a kívánatos egyensúlyba hozni. Az egyetemen belül a Tanárképző Kart továbbra is elkötelezett emberekre kell építeni. Tanári közösségünk már most is a legnagyobb, legkoncentráltabb tudományos csapat a szlovákiai magyar intézmények sorában. A jövőben egyre inkább azokra a szlovákiai magyar fiatal szakemberekre szeretnénk alapozni, akik jelen vannak az egyes tudományágak, szakmák életében, tudományos fokozattal, színvonalas publikációkkal rendelkeznek. Emellett a sikeres oktató munkához elengedhetetlen nyugalomra, konszenzusra és építkezésre van szükség. A harmadik, nagy kihívást az jelenti számunkra, hogy a sok szempontból ismeretlen délszlovákiai régiókban - amelyek azonos adottságokkal rendelkeznek, mint a velünk szomszédos szlovák körzetek vagy éppen az Észak-Dunántúl, vagy Észak-Ma- gyarország megyéi - ezekkel a szomszédos szlovákiai, magyarországi körzetekkel, megyékkel, régiókkal együtt megpróbáljuk kihasználni a schengeni térségből adódó lehetőségeket. A dékáni tisztség megpályázásának kezdeményezése tehát öntől jött? Jelöltek erre a tisztségre, és úgy döntöttem, hogy a jelölést elfogadom. Ebben a rektorválasztás adta meg a végső lökést. A megújult egyetemi vezetés józan, megfontolt, mértéktartó, pragmatikus céljaival, amelyeket Tóth János rektor úr irányításával megfogalmazott, azonosulni tudok. Megválasztásom után bizalmat és támogatást kaptam a vezetéstől és a Hallgatói Önkormányzattól egyaránt a Tanárképző Karral kapcsolatos elképzeléseim megvalósításához. A dékáni kinevezés mellett a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, több kutatási projektben vesz részt, és tanácsadó testületek tagja. Nem fél attól, hogy a dékánság miatt le kell mondania bizonyos elfoglaltságairól? A Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetében nem indultam az idei intézetigazgatói pályázaton, de még van néhány kutatási program, amelyben szeretnék a következő években is részt venni. Egy kutatónapot minden kutató ember megérdemel. A magunkfajta nem élhet csak az adminisztráció kedvéért, még dékánként sem. Egyrészt szeretem az oktatást, egyre több kiváló képességű, szorgalmas diákot ismerek meg, másrészt levéltári, könyvtári kutatómunkát, terepfelméréseket végzünk. Kutatni nem lehet irodákban, de tanári szobákban sem. Remélem, hogy továbbra is gond nélkül össze tudom egyeztetni a munkakörömmel. A kutatói, kutatásszerezési tapasztalataim pedig remélhetően szintén hasznára válnak a Tanrá- képző Karnak. Milyen elképzelésekkel vág neki a dékáni megbízatásának? Terveink ma mind egyetlenegy feltételtől függnek: az akkreditációs folyamat gyorsaságától és sikeres végkimenetelétől. Jelenleg az összes szlovákiai egyetemre ki- tetjedő komplex akkreditációban mi vagyunk a legfiatalabb intézmény. Négyéves létünk ellenére ugyanazoknak a kritériumoknak keil eleget tennünk, mint a többi egyetemnek - ugyanolyan tudományos teljesítményt kellene tudnunk felmutatni a négy év alatt, mint másoknak hat év alatt. Számunkra ez most a legnagyobb kihívás. A rektor úr vezetésével az új csapat ma mindent ennek rendel alá. Ráadásul a munkaerőpiac oktatási szegmense, a magyar tannyelvű iskolák, ahová végzős hallgatóink a jövő évben először kikerülnek, valószínűleg egy-két éven belül telítődik. Célunk tehát, hogy karunkon fokozatosan a reális munkaerő-piaci kihívásoknak megfelelő képzési kínálatot alakítsunk ki. Magyarán ez új szakok, köztük tudományos, nem tanári szakpárok nyitását jelenti. Igen. Tanári szakok mellett rövid- és középtávon olyan szakok indítását tervezzük, melyek nem csak a szlovákiai magyar oktatási piacon jelentenek versenyképes tudást. Feltett szándékom, hogy a kar tudományos teljesítményének növelése érdekében a kölcsönösen legjobb kapcsolatot teremtsük meg a Fórum Intézettel, a Gramma Nyelvi Irodával, gyűjteményeinkkel, múzeumainkkal. Abban bízom, a Selye János Egyetem, ezekkel az intézményekkel együttműködve mindannyiunk közös egyeteme lesz. Ehhez kérem a Tanárképző Kar oktatói nevében az egész szlovákiai magyar közösség, a magyar tannyelvű alap- és középiskoláink megértő támogatását, segítségét. Milyennek látja a Selye János Egyetemet, a Tanárképző Kart? Mik az erősségei és mik a gyengéi? Karunknak, de a másik két karnak is számos erőssége van. A nagy létszámú és rendkívül sokszínű diákság körében egyre több az ön- szerveződés, kezdeményezés. Remélhetően sikeresek lesznek nálunk tanult szakmájukban. Tanáraink nagy része fiatal szakember. Már most nálunk van a legtöbb, tudományos és akadémiai fokozattal rendelkező szlovákiai magyar szakember. Ennek a tanári karnak a többsége 40 éven aluli vagy akörüli - tehát a következő 20 évben a Selye az ó egyetemük lesz. Nekünk, ötveneseknek alapvető kötelességünk, hogy őket helyzetbe hozzuk, támogassuk. Nagyon. bízom abban, hogy az intézmény iránti elkötelezettséggel, nemzetközi szakmai tapasztalataikkal, kitartó munkával, nyelvismeretükkel, ötleteikkel és elképzeléseikkel a Tanárképző Kart és az egész egyetemet valóban versenyképessé teszik. Magyarországi kapcsolatrendszerünk szintén erős oldalunk- olyan előnyünk ez, mellyel a többi szlovákiai egyetem nem rendelkezik. És most itt nem egyszerűen a nyelvi, kulturális azonosságra, hanem a szakmai kapcsolatok mélységére gondolok. És mik az intézmény hiányosságai? Gyenge pontjaink jórészt rövid előéletünkből, tanárképzésre koncentráló oktatási kínálatunkból adódnak. Most építjük ki tudományos könyvtárunkat, mely a maga több mint 100 ezer kötetével a legnagyobbak közé tartozik itthon. A könyvállomány szakmai minősége, frissítése, folyamatos utánpótlása egyre több gondot okoz. Ugyanakkor a mai diákok szerte a világon, nálunk is, egyre kevésbé járnak könyvtárba, inkább a digitális tartalmakat keresik. A mi karunkon is a következő lépések egyike a digitális tartalomfejlesztés lesz, erre sem vagyunk még 100 százalékosan felkészülve. Nagyon nagy kihívásoknak kell megfelelnünk. A levelező tagozatos hallgatók nagy létszáma miatt az elmúlt években tanárainknak valójában kétszeres energiákat kellett mozgósítaniuk. A levelező tagozat meghirdetésével több évtizedes hiányt igyekeztünk pótolni, ez elől a feladat elől morálisan nem lehetett kitérni. Az első években hatalmas többletvállalás volt ez, hiszen az egyetem kiadásait és az oktatók leterheltségét rendkívüli módon megnövelte. A jövőben a nappali képzésre kell helyeznünk a hangsúlyt. Ön is tagja annak a szlovák-magyar értelmiségi fórumnak, mely a két ország és a két nemzet közötti kapcsolatokról folytatott többször is eszmecserét, közös kutatási projektekkel készülnek. Mit tehetnek az értelmiségiek, a szakemberek a magyar-szlovák kapcsolatok javulásáért? Pillanatnyilag a szlovák-magyar kapcsolatokra bénítólag hatnak a két állam kormányközi, politikai turbulenciái, pártpolitikai színezetű érdekellentétei. Ez egy sajátságosán felemás helyzet, amikor a két ország társadalmának nagyon sok része jól, kiválóan vagy kielégítően együttműködik, a politikai és kormányzati elitek között azonban csikorognak a fogaskerekek. Egy dologban azonban a legalsóbb szintig is problémák vannak, ez pedig a kisebbségi kérdés. Az a mesterségesen fenntartott félreértéseken, ellentmondásokon és ellenérzéseken alapuló konfliktus, ami kialakult a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok kapcsán a két állam között, alapvetően megoldható lenne, ha a szakmai logikát sikerülne átvinnünk a politikai logikába. Egyebek közt ezért is szükséges az értelmiségi párbeszéd. Legutóbb például szlovák kollégák mondták ki, milyen rövidlátó, müyen zsákutcás megközelítés a magyar-szlovák kisebbségpolitikai kapcsolatokban a reciprocitás hangoztatása. Ezek az eredmények hogyan juthatnak el az átlagemberhez? Mert az egy dolog, hogy az értelmiségiek vagy a szakemberek egyezségre jutnak valamiben, ettől még automatikusan nem változik meg az átlagemberek nagy részének vélekedése. Hogyan lehet ezt megváltoztatni? A józan, értelmes átlagember mindkét oldalon ugyanazt érzi, amit mi állítunk, hiszen mi jórészt az ő véleményük alapján próbálunk megoldási alternatívákat felmutatni. A nacionalista szlovák és a magyar átlagember azonban valószínűleg a feltételezettnél is szívósabb teremtmény, az ő meggyőzésükre sokféle eszközzel, csatornával kell kísérletezni: az oktatásügytől kezdve, a sajtón és a civil fórumokon keresztül az egyházakig. Általános vélekedés alapján a szlovák-magyar kapcsolatokat a politikusok mérgesítik el, az átlagembereknek nincs is semmi bajuk, jól megférnek egymás mellett. Mennyire állja meg a helyét ez az állítás, nem csupán mítosz? Hiszen ha valahol nincs gond, nincsenek kölcsönös félelmek, előítéletek, akkor azt nehéz művi úton előállítani, illetve ilyen magas hőfokon tartani. Ez egy hol pozitív, hol negatív sztereotípia. Pozitív azért, mert nem bántjuk egymást, szerencsére nincsenek minden nap „magyarverések” Szlovákiában. Érezhetően mindenkit megrázott az az egy eset is, amely a maga lezáratlanságával ma az egyik legmérgezőbb konfliktusforrást jelenti. Másrészt nagyon mélyen gyökereznek bennünk - magyarokban és szlovákokban is - a kölcsönös előítéletek, és ezekből bármikor konfliktusok éleszthe- tőek. Tehát nem olyan rózsás a helyzet, ahogyan azt állítani szokták, hogy „ott lent délen, ahol az emberek egymással együtt élnek, ott semmilyen gondok nincsenek”. Iskoláink el vannak szigetelve egymástól, intézményeink szegregáltan léteznek, alig tudunk egymásról. Ebben mintha nem mernénk lépni, mintha tartanánk egymástól, egymás intézményeitől. Vegyes családjaink jól elboldogulnak, de ebben a rossz hangulatú világban nem igazán válnak egy új, toleráns magyar-szlovák közeg alapköveivé. Ugyanezt érzékelem a nyelvismeret kölcsönös leépülésében. Ma mind a két oldalon azt látjuk, hogy a korábban több százezres, magyarul jól beszélő dél-szlovákiai szlovák csoportnak a magyar nyelvtudása szinte elenyészett, és a mi nyelvtudásunk sem olyan magától értetődően termelődik újjá, mint korábban. A kétnyelvűség azonban nem magától értetődő, a kétnyelvűség kemény küzdelem. Kölcsönösség nélkül pedig könnyen válhat az asszimiláció előszobájává. Történészként, tanárként nem érzi úgy, hogy hosszú távon a történelemoktatás is többet tehetne a kapcsolatok javulásáért, az előítéletek lebontásáért? Igen. Például legfőbb ideje, hogy ebben ez évben elkészül a szlovák-magyar történelemtanári kézikönyv - párhuzamosan készül egy szlovák-magyar terminológiai kézikönyv -, emellett sok más, jó színvonalú kísérlet van a sztereotípiák leépítésére. Sajnos ma alig látok lehetőséget arra, hogy ezek az új eredmények rövid időn belül bevihetőek legyenek az oktatási rendszerbe. Az említett közös történelem- könyv megjelenése is évek óta húzódik. Mikor kerül kiadásra? Most, ezekben a napokban érkeznek be a 15 magyar-szlovák szerzőpáros szövegei. Év végéig elkészül a megszerkesztett magyar és szlovák kézirat, a záró vita után mehet a nyomdába. Remélve, hogy a két kormány a könyv kiadását is megtámogatja. Mert jelenleg csak a kézirat elkészítésére, lektorálására, fordítására és megszerkesztésére van elegendő pénzünk.
