Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)
2009-04-25 / 95. szám, szombat
10 Szombati vendég__________________________________________________________________________________ ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 25. www.ujszo.com Hujber Ferenc: „Sokat változtam. Az ellenségeim is mondják. Eddig ellene mentem a világnak, most meg szeretem, ezért igyekszik viszontszeretni..." Megváltozott, már messziről kerüli a kísértéseket Ausztráliába készült, de csak Londonig jutott. Nem bánja. Mint ahogy azt sem, hogy három év után visszajött Budapestre, és új mederbe terelődött az élete. SZABÓ G. LÁSZLÓ Londonban előbb pizzafutárként dolgozott, aztán egy előkelő étteremben pincérkedett. Hírességeknek szolgált fel. Madonnának, Beckhamnek és másoknak. Három kihagyott év után ő maga is visszaállt a kamerák elé. Sztárok a jégen, Jóban rosszban, Majdnem szűz, Valami Amerika 2. Szórakoztató műsor, szappanopera, egy bukta és egy kasszasiker. Most pedig egy új színpadi szerep. Takács képviselő a Tisztelt ház című zenés vígjátékban a Karinthy Színház falai között. Egy jóvágású, ifjú politikus és egy kalapos kisasz- szony nem mindennapi szerelmi bonyodalmai. Boldog békeidők, viharos érzelmek. Hujber Ferenc. A megszelídült vad, avagy egy tékozló fiú különös története. Bevallom, nekem már az is furcsa volt, vagy inkább gyanús, hogy nem egyedül ment Londonba. Ugyanis először történt meg velem, hogy jött egy ember az életembe, akivel többet kellett törődnöm, mint saját magammal. A jó Isten elém tett valakit. Ő lett a feleségem. Cynthia. Együtt indultunk el Londonba. Az első év maga volt a pokol, de kitartottunk egymás mellett. Nekem fontosabb volt ez a lány, mint a saját karrierem. Úgy gondoltam, ha már lesz egy bejáratott egzisztenciám, akkor elkezdek szépen válogatásokra járni. Korábban azt gondoltam, majd lakom valahol, aztán belevetem magam a londoni színházi életbe, megtanulok hip-hop angolul, összeszedek valami angol csajt... és ez így biztosan működött is volna. Csakhogy nem ez történt. Minden eltolódott. Ott volt mellettem a feleségem, akivel magyarul beszéltem, a munka mellett pedig más számításba sem jöhetett. Be voltam fogva rendesen. Amikor pedig eldöntöttem, hogy eljött a változtatás ideje, és nemcsak lelkileg, hanem nyelvileg is kész vagyok a castingokra, megszólalt itthonról a telefon, hogy van egyjeges műsor, hazajövök-e? Gondolkodási időt kértem, beszéltem Cynthiával, megvitattuk a feltételeket, hogy nekem ez csak úgy éri meg, ha kifizetik azt az összeget, amelyet egy év alatt kerestem volna, plusz annak a kétszeresét, s miután itthon végeztem, visszamegyek Londonba, és szabadon járhatok a válogatásokra. Amikor rábólintottak, hogy rendben, felmondtam a munkahelyemen, és hazajöttem. Onnantól kezdve pedig felgyorsult és reflektorfénybe került az élete. A bulvársajtó felkapott hőse lett, bármerre járt és bármit is tett, azt biztos, hogy fel- tupírozták. Egyik ajánlat jött a másik után, és éreztem, hogy eljött a pillanat, amikor megalapozhatok egy olyan egzisztenciát, ami igazán kedvemre való. Azt mondtam, jó, nézzük meg, mit ad nekem Magyarország, és mi az, amit én ezért adni tudok. Közben leverték rajtam azt a sok koszt, amit az elutazásom előtt itthon hagytam. Mindazt, amiért nem bűnhődtem meg annak idején. Hálás is vagyok mindenért az égiek- nek. A jóért is, a rosszért is. Tényleg volt néhány „rendezetlen számlája”. Tudom. Rengeteg szemét maradt utánam. Kezdve azzal, hogy egy próbafolyamat sűrűjében kiléptem egy előadásból a Pesti Színházban. Felálltam, kimentem az utcára, és azt mondtam, ide többé nem jövök vissza. Én voltam a renitens, a fenegyerek, tönkretettem csajokat, csalódtak bennem, kiábrándultak belőlem, én meg ezt baromira élveztem. Felelőtlenül viselkedtem, az az igazság. Londonból aztán elmentem Spanyolországba, zarándokúira, meg kellett bocsátanom magamnak sok mindent, mert rájöttem, hogy másokat büntettem az önpusztító életem miatt. S amikor hazajöttem, ezt mind leverték rajtam. Öt hónapig rólam szólt a bulvársajtó. Azt írták rólam, hogy én egy megélhetési celeb vagyok, aki oda megy, ahol többet fizetnek. Az emberek pedig nagyrészt elhiszik, amit az újságok írnak. De nem mentem tönkre sem lelkileg, sem idegüeg. Mindent megtettem, hogy változtassak a mások által rólam kialakított képen. Azt hiszem, másfél éves küzdelem után elmondhatom: sikerült. Az előző életemhez képest visszafogott életet élek. Elmaradtak a bulik, nem járok az éjszakába, különböző partikra, és ha időközben nem született volna meg a fiam, ez akkor is így lenne. Nagyon jó úgy felkelni éjszaka, hogy tudom, hol vagyok, és ki fekszik mellettem. Mindennek van egy magasabb és egy alacsonyabb oktávja. Nagy tapasztalat: már ki tudom kerülni a kísértéseket. És Ausztráliát is elfelejtette? Mi továbbra is mind a ketten azt mondjuk Cynthiával, hogy nincs lezárva semmi, akármikor felkerekedhetünk és elmehetünk. Elköltözni nem akarunk, de ha adódna valami munka, azt szívesen vállalnánk. Ha annak idején egyedül utaztam volna, meg sem állok Ausztráliáig, az biztos. Cynthia akarta, hogy Londonba menjünk, hiszen egy táncosnak ott több lehetősége van. Nekem már megvolt a papírom, a vízumkérelmem, minden le volt zsírozva, már csak fel kellett volna ülnöm a repülőgépre, amikor a feleségem megkért, hogy ha már velem tart, akkor ne a világ túlsó végére menjünk, hanem Londonba. Jó, mondtam, akkor irány London, ott úgyis könnyebben kapok munkát. Három évig maradtunk. De az nem úgy van, hogy az ember hip-hop megtisztul, és onnantól kezdve minden tök jól működik, szuper! Ez nem üyen egyszerű. Folyamatosan, újra és újra elköveti az ember ugyanazokat a hibákat. Azt mondja, jó, megszabadulok a mocsoktól, és megint meghempereg a pocsolyában. Rájöttem, hogy addig kapom meg ugyanazokat a problémákat, amíg egyszer végleg le nem számolok velük. Amíg végérvényesen meg nem oldom őket. Onnantól kezdve könnyebb, és máshogy működik az életem. Tehát nem azt mondom, hogy én hú de megjavultam, menynyire megváltoztam, szinte kicserélődtem... nem! Csak egy csomó mindenre rájöttem, és már úgy alakítom a dolgokat, hogy helyes hányba vigyenek. De ha megint egy olyan munkába keveredne, amelyet esetleg nem szeretne... ... már nem hagynék ott csapotpapot. Ilyet már nem követnék el. Ennyiben érettebb lettem. Már nem állnék fel, mint régen. De Szurdi Miklósnak is megmondtam, amikor elkezdtük próbáim a Tisztelt házat, hogy: „Én csak arra kérlek, legyél velem őszinte, mert nem bírom a hazugságokat. Olyankor bevadulok. Agresszív leszek. Hülye, aki mindenkit megbánt. Ha rossz vagyok, mondd meg; alázz meg, küldj el a francba, csak őszinte legyél!” Én a mismásolást, a simi- sumit, a hunyást nagyon nem bírom. Amikor a szemedbe mindenki azt mondja, hogy fantasztikus, közben tudják, hogy az egész nem más, mint egy jó nagy rakás. Azt nem szeretem. Olyankor felrobbanok. De a Vígszínházban is változott a helyzet. Az lett az igazgató, akit annak idején, finoman szólva, cserben hagyott. Csakhogy ma már a színház is olyan irányba tart, hogy egy színházigazgatónak, aki igyekszik a minőséget képviselni, arra is figyelnie kell, hogy olyan emberekkel dolVégigcsmálom, nem megyek el, s akkor kvittek leszünk. Mireő? Nevetett. Korrigálni mindenesetre csak úgy tudnék, ha lehetőséget kapnék rá. Akkor tényleg azt mondanám: fogadd el, mint bocsánatkérést. Biztosan működne. Ha Enikő jó üzletasszony, és a sértettségét az üzlet fölé helyezi, boldogan megyek a Vígbe. Játszott a Nemzetiben és a Vidám Színpadon is, amely azóta Centrál Színház lett. Vissza tudna állni a sorba? Tagként? Még a legerősebb társulatok, a Katona, az Örkény, a Radnóti is kisajátítják az embereiket. A „társulati célok érdekében” rendelkeznek velük, ami körülbelül annyit jelent: amíg a szerződésük érvényes, nonstop folyatják a vérüket. Ha úgy alakul, akár 10-15 évig is. Én ezt nem tudom már így csinálni. Elfogadom, hogy egy színésznek univerzálisnak kell lennie. De ami még ennél is fontosabb: állandóan figyelnie kust, ám a kész előadás mögött nem látom az értéket. Én is csináltam rengeteg szart, remélem, tanultam belőle. De amikor az ember már jó ideje ugyanazon a kaptafán ugyanazt ismétli, ugyanabban a csapatban, egy idő után kiég. S inkább előbb, mint utóbb. Ott ül cigivel a büfében, várja, hogy színpadra szólítsák, s ha meghal, a színház majd a saját halottjának tekinti. Hát, kapják be! Én nem erre vágyom. Majd ha újraindul az egyetemen a rendezői szak, én is elkezdem. Meglepett. Nem gondoltam volna, hogy üyen terveket dédelget. Harmincnégy éves vagyok, de már nagyon sokat éltem, tapasztaltam, ezt már bele tudnám tenni előadásokba. A látásmódom meg talán érdekelné az embereket. Ne azért rendezzünk meg egy darabot, mert felkért rá az igazgató, ne legyen az öncélú magamutogatás, vagy valamilyen módon a depresz- szió kifejezése. Ótvart csinálni egy remekműből lepratelep. Én ezt nem értem. Viszont azt sem szeretném, ha odaszögeznék a lábam a padlóhoz. A Tisztelt házra miért mondott igent? Habkönnyű librettó. Énekelni tudok benne. Nyithatok egy új irányba. Nagyon remélem, hogy ennek lesz folytatása. Jó kis poénok vannak benne, aktuális szövegek. Humor, dráma és zene együtt, miközben két embert elsöpör a szerelem. Ez történt kettőjükkel is? Nem. Sőt! Értem nagyon meg kellett küzdenie a szerelemnek. Én már egy ideje nem dőlök be neki. Már nem akarom feladni magam, én már nem kérem Puckot tündérországból, hogy elvarázsoljon mindenféle cseppekkel, aztán rohanjak a szamár után, hogy szerelmes vagyok bele. Nem. Én azt szeretem, ha tökéletesen tisztában vagyok az érzelmeimmel, ha tisztán látom a másikat és magamat. Nem megszépítve. Cynthiával odáig jutottunk a kapcsolatunkban, hogy 99,99 százalékban mindent lelepleztünk egymás előtt. Ez botrányosan lecsupaszított valami. Azt mondtuk: ha én így is kellek, a legundorítóbb titkaimmal is, akkor tessék, a tiéd vagyok! És a csoda ebben az egészben az volt, hogy miután mindent kiteregettünk magunkból, azt mondtuk, te jó isten, beszéljük meg! Kíváncsi vagyok, mi a túróért kellett ezt megtenned? Mindent átdumáltunk, és ma tanítjuk, formáljuk egymást. Ez van a mi szerelmünkben. Már második éve voltunk együtt, amikor sokan még mindig semmi jövőt nem jósoltak nekünk. És tessék! Már a hetedik évünkbe léptünk. És házat fog építeni. Szentendrén, a skanzen fölött vettünk telket. Lesz kis kert, park, messzire el fogunk látni. Az apaságot mennyire élvezi? Nagyon jóban vagyok a fiammal. Vigyorog rám teli szájjal. Skorpió. Iszonyúan makacs. Ha nem tetszel neki, sír és elfordítja a fejét. Ha viszont igen, azonnal mosolyog. Nem vagyok elfogult sem a feleségemmel, sem a gyerekkel. Kilenc hónapunk volt, hogy felkészüljünk arra, hogy szülők leszünk. Noel. Ezt a nevet kapta a fiunk. Hujber Khell Noel. A Noel franciául karácsonyt jelent. A Khell: Cynthia családneve. Azt akartuk, hogy hangzásban szép legyen az egész. És mindez után? Mi jön? Mi kell? Most én osztom be az időmet, nem az élet. Ez is érdekes. Játék. Tétje van. Sokat változtam. Az ellenségeim is mondják. Eddig ellene mentem a vüágnak, most meg szeretem, ezért igyekszik viszontszeretni. Közben persze odaodacsap, ha elszaladnak velem a lovak. De már én csapkodok kevesebbet. kell magát. Mindent magába kell szívnia, amit később a színészet oltárára tehet. De ha egyfolytában csak ég ezen az oltáron, és élni már nem marad ideje, csupán felületes megfigyelésekre alapozva játssza a szerepeit, az nem más, mint festék, amit magára kent, majd könnyűszerrel lemos az arcáról. Alatta azonban nem történik semmi. Nem ő tágul, hanem a dolgokat tágítja maga körül. Van egy kedvencem, akit égre- földre imádok. Meryl Streep. Nincs olyan, amit ne tudna eljátszani. De az egészségével is komolyan foglalkozik, a testével, a leikével, a gondolataival. Önfejleszt. Csiszolja, faragja magát. De ha te harminc napból huszonnyolcat játszol, a nap huszonnégy órájából húszat a színházban töltesz, akkor hogy a túróba újulsz meg? Ja, és közben nem fizetnek annyit, hogy abból megélj, eltartsd a családodat. Én most azt látom, hogy ott a szakma krémje, jön egy „retro- rendező”, aki elővesz egy klasszigozzon, akikkel el tudja adni a produkciót. Külföldön ez így van. Londonban is darabokra hívnak embereket, és mindegyik előadásnak megvan a maga sztárvendége. Mert egy igazi fenegyerekre mindig szükség van? A nézők szeretik őt. Tehát elképzelhetőnek tartja, hogy előbb-utóbb ismét bekerül egy vígszínházi produkcióba? Nagyon jót beszélgettem nemrég Kamondi Zoltán filmrendezővel, Eszenyi Enikő páijával. Megbántottad őt, mondta, menj oda hozzá, és tisztázd a dolgokat. És tisztázta? Bocsánatot kért? Odamentem hozzá, és Enikő azt mondta: „Feri, én már rég megbocsátottam neked, de elfelejtem nem tudom.” Akkor alkalmazz egy darabban, és add vissza, feleltem. Megalázhatsz, nem fogok felállni.
