Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)

2009-04-25 / 95. szám, szombat

10 Szombati vendég__________________________________________________________________________________ ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 25. www.ujszo.com Hujber Ferenc: „Sokat változtam. Az ellenségeim is mondják. Eddig ellene mentem a világnak, most meg szeretem, ezért igyekszik viszontszeretni..." Megváltozott, már messziről kerüli a kísértéseket Ausztráliába készült, de csak Londonig jutott. Nem bánja. Mint ahogy azt sem, hogy három év után vissza­jött Budapestre, és új me­derbe terelődött az élete. SZABÓ G. LÁSZLÓ Londonban előbb pizzafutár­ként dolgozott, aztán egy előkelő étteremben pincérkedett. Híressé­geknek szolgált fel. Madonnának, Beckhamnek és másoknak. Há­rom kihagyott év után ő maga is visszaállt a kamerák elé. Sztárok a jégen, Jóban rosszban, Majdnem szűz, Valami Amerika 2. Szóra­koztató műsor, szappanopera, egy bukta és egy kasszasiker. Most pe­dig egy új színpadi szerep. Takács képviselő a Tisztelt ház című ze­nés vígjátékban a Karinthy Szín­ház falai között. Egy jóvágású, ifjú politikus és egy kalapos kisasz- szony nem mindennapi szerelmi bonyodalmai. Boldog békeidők, viharos érzelmek. Hujber Ferenc. A megszelídült vad, avagy egy tékozló fiú különös története. Bevallom, nekem már az is furcsa volt, vagy inkább gyanús, hogy nem egyedül ment Lon­donba. Ugyanis először történt meg ve­lem, hogy jött egy ember az életem­be, akivel többet kellett törődnöm, mint saját magammal. A jó Isten elém tett valakit. Ő lett a feleségem. Cynthia. Együtt indultunk el Lon­donba. Az első év maga volt a po­kol, de kitartottunk egymás mel­lett. Nekem fontosabb volt ez a lány, mint a saját karrierem. Úgy gondoltam, ha már lesz egy bejára­tott egzisztenciám, akkor elkezdek szépen válogatásokra járni. Koráb­ban azt gondoltam, majd lakom va­lahol, aztán belevetem magam a londoni színházi életbe, megtanu­lok hip-hop angolul, összeszedek valami angol csajt... és ez így bizto­san működött is volna. Csakhogy nem ez történt. Minden eltolódott. Ott volt mellettem a feleségem, aki­vel magyarul beszéltem, a munka mellett pedig más számításba sem jöhetett. Be voltam fogva rendesen. Amikor pedig eldöntöttem, hogy el­jött a változtatás ideje, és nemcsak lelkileg, hanem nyelvileg is kész va­gyok a castingokra, megszólalt itt­honról a telefon, hogy van egyjeges műsor, hazajövök-e? Gondolkodási időt kértem, beszéltem Cynthiával, megvitattuk a feltételeket, hogy ne­kem ez csak úgy éri meg, ha kifize­tik azt az összeget, amelyet egy év alatt kerestem volna, plusz annak a kétszeresét, s miután itthon végez­tem, visszamegyek Londonba, és szabadon járhatok a válogatásokra. Amikor rábólintottak, hogy rend­ben, felmondtam a munkahelye­men, és hazajöttem. Onnantól kezdve pedig fel­gyorsult és reflektorfénybe ke­rült az élete. A bulvársajtó felka­pott hőse lett, bármerre járt és bármit is tett, azt biztos, hogy fel- tupírozták. Egyik ajánlat jött a másik után, és éreztem, hogy eljött a pillanat, ami­kor megalapozhatok egy olyan eg­zisztenciát, ami igazán kedvemre való. Azt mondtam, jó, nézzük meg, mit ad nekem Magyarország, és mi az, amit én ezért adni tudok. Közben leverték rajtam azt a sok koszt, amit az elutazásom előtt itt­hon hagytam. Mindazt, amiért nem bűnhődtem meg annak idején. Há­lás is vagyok mindenért az égiek- nek. A jóért is, a rosszért is. Tényleg volt néhány „rende­zetlen számlája”. Tudom. Rengeteg szemét maradt utánam. Kezdve azzal, hogy egy próbafolyamat sűrűjében kiléptem egy előadásból a Pesti Színházban. Felálltam, kimentem az utcára, és azt mondtam, ide többé nem jövök vissza. Én voltam a renitens, a fene­gyerek, tönkretettem csajokat, csa­lódtak bennem, kiábrándultak be­lőlem, én meg ezt baromira élvez­tem. Felelőtlenül viselkedtem, az az igazság. Londonból aztán el­mentem Spanyolországba, zarán­dokúira, meg kellett bocsátanom magamnak sok mindent, mert rá­jöttem, hogy másokat büntettem az önpusztító életem miatt. S amikor hazajöttem, ezt mind leverték raj­tam. Öt hónapig rólam szólt a bul­vársajtó. Azt írták rólam, hogy én egy megélhetési celeb vagyok, aki oda megy, ahol többet fizetnek. Az emberek pedig nagyrészt elhiszik, amit az újságok írnak. De nem mentem tönkre sem lelkileg, sem idegüeg. Mindent megtettem, hogy változtassak a mások által rólam ki­alakított képen. Azt hiszem, másfél éves küzdelem után elmondhatom: sikerült. Az előző életemhez képest visszafogott életet élek. Elmaradtak a bulik, nem járok az éjszakába, kü­lönböző partikra, és ha időközben nem született volna meg a fiam, ez akkor is így lenne. Nagyon jó úgy felkelni éjszaka, hogy tudom, hol vagyok, és ki fekszik mellettem. Mindennek van egy magasabb és egy alacsonyabb oktávja. Nagy ta­pasztalat: már ki tudom kerülni a kísértéseket. És Ausztráliát is elfelejtette? Mi továbbra is mind a ketten azt mondjuk Cynthiával, hogy nincs le­zárva semmi, akármikor felkere­kedhetünk és elmehetünk. Elköl­tözni nem akarunk, de ha adódna valami munka, azt szívesen vállal­nánk. Ha annak idején egyedül utaztam volna, meg sem állok Ausztráliáig, az biztos. Cynthia akarta, hogy Londonba menjünk, hiszen egy táncosnak ott több lehe­tősége van. Nekem már megvolt a papírom, a vízumkérelmem, min­den le volt zsírozva, már csak fel kellett volna ülnöm a repülőgépre, amikor a feleségem megkért, hogy ha már velem tart, akkor ne a világ túlsó végére menjünk, hanem Lon­donba. Jó, mondtam, akkor irány London, ott úgyis könnyebben ka­pok munkát. Három évig marad­tunk. De az nem úgy van, hogy az ember hip-hop megtisztul, és on­nantól kezdve minden tök jól mű­ködik, szuper! Ez nem üyen egysze­rű. Folyamatosan, újra és újra elkö­veti az ember ugyanazokat a hibá­kat. Azt mondja, jó, megszabadu­lok a mocsoktól, és megint meg­hempereg a pocsolyában. Rájöt­tem, hogy addig kapom meg ugyanazokat a problémákat, amíg egyszer végleg le nem számolok ve­lük. Amíg végérvényesen meg nem oldom őket. Onnantól kezdve könnyebb, és máshogy működik az életem. Tehát nem azt mondom, hogy én hú de megjavultam, meny­nyire megváltoztam, szinte kicse­rélődtem... nem! Csak egy csomó mindenre rájöttem, és már úgy ala­kítom a dolgokat, hogy helyes hányba vigyenek. De ha megint egy olyan mun­kába keveredne, amelyet esetleg nem szeretne... ... már nem hagynék ott csapot­papot. Ilyet már nem követnék el. Ennyiben érettebb lettem. Már nem állnék fel, mint régen. De Szurdi Miklósnak is megmondtam, ami­kor elkezdtük próbáim a Tisztelt házat, hogy: „Én csak arra kérlek, legyél velem őszinte, mert nem bí­rom a hazugságokat. Olyankor be­vadulok. Agresszív leszek. Hülye, aki mindenkit megbánt. Ha rossz vagyok, mondd meg; alázz meg, küldj el a francba, csak őszinte le­gyél!” Én a mismásolást, a simi- sumit, a hunyást nagyon nem bí­rom. Amikor a szemedbe mindenki azt mondja, hogy fantasztikus, köz­ben tudják, hogy az egész nem más, mint egy jó nagy rakás. Azt nem szeretem. Olyankor felrobbanok. De a Vígszínházban is változott a helyzet. Az lett az igazgató, akit annak idején, finoman szólva, cserben hagyott. Csakhogy ma már a színház is olyan irányba tart, hogy egy szín­házigazgatónak, aki igyekszik a mi­nőséget képviselni, arra is figyelnie kell, hogy olyan emberekkel dol­Végigcsmálom, nem megyek el, s akkor kvittek leszünk. Mireő? Nevetett. Korrigálni mindeneset­re csak úgy tudnék, ha lehetőséget kapnék rá. Akkor tényleg azt mon­danám: fogadd el, mint bocsánat­kérést. Biztosan működne. Ha Eni­kő jó üzletasszony, és a sértettségét az üzlet fölé helyezi, boldogan me­gyek a Vígbe. Játszott a Nemzetiben és a Vi­dám Színpadon is, amely azóta Centrál Színház lett. Vissza tud­na állni a sorba? Tagként? Még a legerősebb társu­latok, a Katona, az Örkény, a Radnó­ti is kisajátítják az embereiket. A „társulati célok érdekében” rendel­keznek velük, ami körülbelül annyit jelent: amíg a szerződésük érvényes, nonstop folyatják a vérüket. Ha úgy alakul, akár 10-15 évig is. Én ezt nem tudom már így csinálni. Elfoga­dom, hogy egy színésznek univerzá­lisnak kell lennie. De ami még ennél is fontosabb: állandóan figyelnie kust, ám a kész előadás mögött nem látom az értéket. Én is csináltam rengeteg szart, remélem, tanultam belőle. De amikor az ember már jó ideje ugyanazon a kaptafán ugyan­azt ismétli, ugyanabban a csapat­ban, egy idő után kiég. S inkább előbb, mint utóbb. Ott ül cigivel a büfében, várja, hogy színpadra szó­lítsák, s ha meghal, a színház majd a saját halottjának tekinti. Hát, kapják be! Én nem erre vágyom. Majd ha újraindul az egyetemen a rendezői szak, én is elkezdem. Meglepett. Nem gondoltam volna, hogy üyen terveket dédel­get. Harmincnégy éves vagyok, de már nagyon sokat éltem, tapasztal­tam, ezt már bele tudnám tenni előadásokba. A látásmódom meg talán érdekelné az embereket. Ne azért rendezzünk meg egy darabot, mert felkért rá az igazgató, ne le­gyen az öncélú magamutogatás, vagy valamilyen módon a depresz- szió kifejezése. Ótvart csinálni egy remekműből lepratelep. Én ezt nem értem. Viszont azt sem szeret­ném, ha odaszögeznék a lábam a padlóhoz. A Tisztelt házra miért mondott igent? Habkönnyű librettó. Énekelni tu­dok benne. Nyithatok egy új irány­ba. Nagyon remélem, hogy ennek lesz folytatása. Jó kis poénok van­nak benne, aktuális szövegek. Hu­mor, dráma és zene együtt, miköz­ben két embert elsöpör a szerelem. Ez történt kettőjükkel is? Nem. Sőt! Értem nagyon meg kellett küzdenie a szerelemnek. Én már egy ideje nem dőlök be neki. Már nem akarom feladni magam, én már nem kérem Puckot tündér­országból, hogy elvarázsoljon min­denféle cseppekkel, aztán rohanjak a szamár után, hogy szerelmes va­gyok bele. Nem. Én azt szeretem, ha tökéletesen tisztában vagyok az érzelmeimmel, ha tisztán látom a másikat és magamat. Nem megszé­pítve. Cynthiával odáig jutottunk a kapcsolatunkban, hogy 99,99 szá­zalékban mindent lelepleztünk egymás előtt. Ez botrányosan le­csupaszított valami. Azt mondtuk: ha én így is kellek, a legundorítóbb titkaimmal is, akkor tessék, a tiéd vagyok! És a csoda ebben az egész­ben az volt, hogy miután mindent kiteregettünk magunkból, azt mondtuk, te jó isten, beszéljük meg! Kíváncsi vagyok, mi a túróért kellett ezt megtenned? Mindent át­dumáltunk, és ma tanítjuk, formál­juk egymást. Ez van a mi szerel­münkben. Már második éve vol­tunk együtt, amikor sokan még mindig semmi jövőt nem jósoltak nekünk. És tessék! Már a hetedik évünkbe léptünk. És házat fog építeni. Szentendrén, a skanzen fölött vettünk telket. Lesz kis kert, park, messzire el fogunk látni. Az apaságot mennyire élvezi? Nagyon jóban vagyok a fiammal. Vigyorog rám teli szájjal. Skorpió. Iszonyúan makacs. Ha nem tetszel neki, sír és elfordítja a fejét. Ha vi­szont igen, azonnal mosolyog. Nem vagyok elfogult sem a feleségem­mel, sem a gyerekkel. Kilenc hóna­punk volt, hogy felkészüljünk arra, hogy szülők leszünk. Noel. Ezt a ne­vet kapta a fiunk. Hujber Khell No­el. A Noel franciául karácsonyt je­lent. A Khell: Cynthia családneve. Azt akartuk, hogy hangzásban szép legyen az egész. És mindez után? Mi jön? Mi kell? Most én osztom be az időmet, nem az élet. Ez is érdekes. Játék. Tétje van. Sokat változtam. Az el­lenségeim is mondják. Eddig elle­ne mentem a vüágnak, most meg szeretem, ezért igyekszik viszont­szeretni. Közben persze oda­odacsap, ha elszaladnak velem a lovak. De már én csapkodok keve­sebbet. kell magát. Mindent magába kell szívnia, amit később a színészet oltá­rára tehet. De ha egyfolytában csak ég ezen az oltáron, és élni már nem marad ideje, csupán felületes megfi­gyelésekre alapozva játssza a szere­peit, az nem más, mint festék, amit magára kent, majd könnyűszerrel lemos az arcáról. Alatta azonban nem történik semmi. Nem ő tágul, hanem a dolgokat tágítja maga kö­rül. Van egy kedvencem, akit égre- földre imádok. Meryl Streep. Nincs olyan, amit ne tudna eljátszani. De az egészségével is komolyan foglal­kozik, a testével, a leikével, a gondo­lataival. Önfejleszt. Csiszolja, faragja magát. De ha te harminc napból hu­szonnyolcat játszol, a nap huszon­négy órájából húszat a színházban töltesz, akkor hogy a túróba újulsz meg? Ja, és közben nem fizetnek annyit, hogy abból megélj, eltartsd a családodat. Én most azt látom, hogy ott a szakma krémje, jön egy „retro- rendező”, aki elővesz egy klasszi­gozzon, akikkel el tudja adni a pro­dukciót. Külföldön ez így van. Lon­donban is darabokra hívnak embe­reket, és mindegyik előadásnak megvan a maga sztárvendége. Mert egy igazi fenegyerekre mindig szükség van? A nézők szeretik őt. Tehát elképzelhetőnek tartja, hogy előbb-utóbb ismét bekerül egy vígszínházi produkcióba? Nagyon jót beszélgettem nemrég Kamondi Zoltán filmrendezővel, Eszenyi Enikő páijával. Megbántot­tad őt, mondta, menj oda hozzá, és tisztázd a dolgokat. És tisztázta? Bocsánatot kért? Odamentem hozzá, és Enikő azt mondta: „Feri, én már rég megbo­csátottam neked, de elfelejtem nem tudom.” Akkor alkalmazz egy da­rabban, és add vissza, feleltem. Megalázhatsz, nem fogok felállni.

Next

/
Thumbnails
Contents