Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)
2009-04-18 / 89. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 18. www.ujszo.com Sziréndal a szív örvényein CSEHY ZOLTÁN Élhetünk-e egymás mellett anélkül, hogy a puszta közös környezet azonnal ne alakítana ki valamilyen viszonyt akár a legspontánabb idegenség közepén is? Hogyan illesztik bele mások észrevétlenül saját egzisztenciájukba a mi létünket? Milyen szerepet játszunk vagy játszhatunk egy olyan darabban, melyről azt se tudjuk, hogy valójában miről szól? A márciusi Kalligramban épp Miranda July novelláját olvasom, és elcsodálkozom, lám-lám, a kortárs angol nyelvű irodalomban ismét felbukkant egy kedvenc téma: a csaló homoszexuálisé, aki sosem létezett lánytestvérének felfokozott vágyképével csalja lépre a naiv heterót, hogy aztán lecsapjon rá vagy kifossza. Jonathan Dove Sziréndal című operájának is ez a lényegi tartalma, mely azonban nem Miranda July, hanem Gordon Ho- neycombe (alighanem sokkal jobb) könyvén és Nick Dear librettóján alapszik. Davey Palmer (Brad Cooper) matróz, a Navy relmesleveleket vált. Diana pazar hárfaostinatók közepette jelenik meg, a valóság és képzelet átjárhatóságában megnyilvánuló vágyki- vetülésként, ennek a hangulatnak igazi mestere. Az „édes semmiségek” nőjéből fokozatosan végzet asszonya válik, miközben Davey egyre több „édes semmiségtől” válik meg. Az „édes semmiségek” zenei frázisa az opera egyik karakteralkotó motívuma lesz. A tapasztalatlan, a maga egynemű közegébe bezárt Davey számára Diana valóságos elérhetetlen szirénként, a férfivágyak zaklatott tengerén csábító misztikus hangként mutatkozik meg (Amaryllis Dielti- ens). Az opera mesteri módon képes lebegtetni ezt a többrétegű illúziót. Az imádott hang azonban a valóságban Jonathan Reedé (Mat- tijs van de Woerd énekli): a szerző a látványos Odüsszeia-effektusok mellett nyilván elemeiben a Dávid és Jonathán mítoszt is játékba kívánta hozni. Jonathan Davey naiv érzelmeit a szexuális izzásig hergeli, ám fokozatosan apróbb ajándékokat csal ki állítólagos lányra), aki minden egyes randi alkalmából épp sorsdöntő fotózáson van, vagy más, halaszthatatlan elfoglaltság köti le. Davey tehát minduntalan Jonathannal randevúzik, noha folytonosan Diana hangját hallja. Dove mesterien jeleníti meg a levélírás aktusait: a zenei feszültség e részletekben mindig fokozó jellegű, és a már- már bekövetkező nemi aktus fiziológiáját kopírozza. Az ötödik jelenet a felgyülemlett erotikus feszültség levezetésének közvetlen megzenésítése: az angol operairodalom talán egyik legprovokatívabb jelenete Thomas Ades hírhedt fellációáriája mellett. Davey és Diana számos elképzelt jelenetekben találkoznak, ám a néző ezek fiktív voltát, vagyis azt, hogy minduntalan Davey vágyaiba lát, mindvégig csak sejti. A kapcsolat másik nagy metaforarendszere a hajózás regiszteréhez kötődik: „Ez az a hely, ahol még nem jártam sosem, / az óceán feneke.../ szívem örvényei...” - énekli a nem túl intellektuális, de naiv esendőségé- ben igencsak szeretetreméltó, magát szinte tragikus figurává kinövő Davey Dianának egy magát a romantikus valcer zenei karakterében megvalósító „fiktív” jelenetben. A zene idillikus édessége érzékelteti az álomvilág romantikus rózsaszínét, de Dove nagy erénye, hogy jól adagolja a patologikusát és a tragikusát is. Ráadásul az elfojtás kettős zenei karaktert nyer: Davey a homoszociális közegtől szenved, Reed a beállítottságától. Ha szabad ilyet mondani, Dove a zene egyik legnagyobb rétora: eszköztára bámulatosan illeszkedik a folytonos, szinte elviselhetetlenül érzékivé gerjesztett remény állapotának fenntartásába, mely az opera alaphangjává válik. Davey alakjának zenei-dramaturgiai tétje a naivitás és a vágy retorikájának elevenen tartása. Amikor a helyzet már-már tarthatatlanná válik, Jonathan azt hazudja, hogy Dianánál váratlanul rákbetegséget diagnosztizáltak: természetesen gégerákot, mivel a hang „integritása” csakis így őrizhető meg mind Davey álmaiban, mind pedig Jonathan terveiben. Az arc eltörlése, illetve az álomarc megőrzése is radikális: Davey fotó helyett erotikus levelet és egy bugyit kap az imádott „nőtől”, Jonathan viszont begyűjt egy fotót Daveyről, sőt Davey izmos teste zeneileg is megjelenik, amikor Jonathan fotózza őt, amint felmerül a tenger habja közül. Ráadásul Diana vágyképe is ott fürdőzik sárga bikiniben. Látható, (és még inkább hallható) az a csodás játék, mely a szirén jel- képiségét különféle kontextusokba helyezve képes bemutatni az identitások és vágyak Odüsszeiáját. A test egyszerre válik képpé és hanggá. Jonathan speciális kopogós jelbeszédet eszel ki, melynek segítségével a „szerelmesek” társaloghatnak: ő Diana tolmácsává válik, s így szerepéből fakadóan valós érzelmeiről is beszélhet. Kétségtelen remeklés Jonathan alakjának kettős zenei nyelvezete: részint a csalóé, aki pénzt és ajándékokat sajtol ki a fiúból, részint a fiú érzéki kisugárzásában fürdőző „baráté.” Dove zenéjének egyik leg- megkapóbb része a szingapúri jelenet, mely a gamelánmuzsika bűvöletében fogant: a keleties hangzás azonban Debussy és Ravel stilizált orientalizmusát idézi. A 12. jelenetben kialakuló együttes minden tekintetben csúcspont: öt hang összjátéka teremt ötféle lelkiállapotot és két határozottan elkülönülő szituációt. Davey intim beszélgetéseit Dianával a kormányos (egy kifejezetten szép hangú tenor, Mark Omvlee énekli) lehallgatja, jelentést tesz a kapitánynak (Marijn Zwitserlood), Daveyt viszont épp Jonathan törli kéjelegve szárazra, illetve fotózza a tengerparton. A Davey által nem észlelt valóság váddá válik: a felelősségre vonás elkerülhetetlen. Ez a jelenet zenei szempontból is igen hatásos, ami a katonai szigor szenvtelensége és a kitörő intimitás feszültségéből fakad. Ha Dove zenéje nem volna ilyen csodálatosan kidolgozott, azt mondanám, hogy e ponton, amikor Daveyt homoszexualitás vádjával el akarják távolítani őfelsége haditengerészetének kötelékéből, és előveszi Diana leveleit, a történet befejezhető is lenne, Jonathan letartóztatása már felesleges és szájbarágós adalék. Persze, az opera mindig több terhet visel el, mint a zenétien dráma. Gyönyörű és ötletes viszont a záró kép, mely zeneileg mintegy keretezi a darabot: a lelki összeroppanásból kigyógyuló Davey őrségben áll, Diana hangja pedig misztikusan zsong, csábít, kísért a szélben... Ezt a minden ízében kidolgozott, könnyen megközelíthető, ízig-vérig posztmodem kamaraoperát mindössze egy tíz zenészből álló, kifejezetten az opera előadásához toborzott együttes (Siren Ensemble) és 5 énekes, 1 prózai színész és a karmester, Henk Guittart adja elő. Kitűnően. (Jonathan Dove: Sirensong, Chandos, 2008.) News című lapban válaszol egy Diana nevű fotómodell hirdetésére, akivel rendre érzéki töltetű szetestvére számára (a komikus csúcs talán az, amikor egy karkötő helyett mikrosütő vásárlására veszi CHANDOS Jonathan dove SIRENSONG VÉLEMÉNY-« Blogmustra (SITA-felvétei Az elnökválasztás nyomorúsága Sokan érvelnének azzal, hogy nálunk a cseh, magyar modell nem működne. Az ottani parlamentek mind ez ideig képesek voltak értelmes arcokat választani elnöknek. „De itt”, nálunk ez nem lehetséges, mert „...az itteni politikai kultúrából” kifolyólag a szlovák parlament csak valamiféle, az aktuális kormányoldalnak megfelelő bólogatójános formátumú prezi- dentet lenne képes megválasztani. A legutóbbi választás eredménye ismételten kiütötte ezt az érvet: egy Schusterrel és két Gašpa- rovičcsal a nép már többször bizonyította, hogy mire képes. Nem tudnak meghatni a „...mert ez a legdemokratikusabb forma” érvek sem. Ez egy üres frázis, puff, puff... Az, hogy legdemokratikusabb, miért jelenti feltétlenül azt, hogy a „legjobb”? Pláne díszbútorválasztásnál. Ugyanilyen hozzáállással az Alkotmánybíróság elnökét, meg még ki tudja kit is népi vokssal kéne pajzsra emelni. Luxusdemokrácia. A teljes bejegyzés a Párkányét blogon olvasható: www.parkanyer. blogspot.com Simon - és Fico Radičová, Bugár, Lipšic, Sulik és a többiek Simon Zsolt keddi bejelentése, miszerint küép az MKP-ból és annak parlamenti frakciójából, a továbbiakban pedig független képviselőként tevékenykedik, érdekes politikai helyezkedéseket mutat, melyek összerakva és értelmezve meglepő puzzle-t adhatnak. Sci-fi vagy valóság? Döntse el mindenki saját maga. Alig egy évvel a 2010-es parlamenti választások előtt igazán paradox helyzet alakult ki az ellenzéki pártok háza táján. Az SDKÚ, MKP és KDH-ban is vesztésre áll a média és az elit által preferált vonal, akik így végső lehetőségként egymás kaijaiba hullhatnak. Iveta Radičová, Bugár Béla és Dániel Lipšic mára eljutott odáig, hogy nincs vesztenivalójuk. Lépjenek bármit, mai párton belüli pozíciójukhoz képest csak előbbre juthatnak. Az eddigi fejlemények tükrében pedig kijelenthető, hogy minderre maguk is rájöttek. A teljes bejegyzés a Körkép blogon olvasható: www.korkep.sk Icuka és a „Náš materinský jazyk, maďarčina” fesztivál A szuper- és hipermarketekben gyakran hangosbemondón kommunikálnak egymással az alkalmazottak: Služobné hlásenie, prosíme upratovačku..., meg Predavačku prosíme do oddelenia ... Minden üzletben eddig csak szlovákul hallottam ezeket a szolgálati közleményeket, pedig felénk a legtöbb helyen igen nagy az esélye annak, hogy a bemondó és az alkalmazott is magyar. Valószínűleg szabályozzák is ezeket, ha nem is törvényben vagy rendeletben, de az üzletek belső szabályai között. Pénteken viszont kellemes meglepetés ért a komáromi Billában. Épp fizettem, amikor megszólalt a hangosbemondó: Icuka, a kasszába, kérlek, Icuka, gyere a kasszába! További részletek a Komáromi blogon olvashatók: www.komaro- miblog.com Gordonkaelőadás következik Bajnai Gordon immár miniszterelnök. Gratulálhatunk neki, bár feladata inkább válságmenedzseri tapasztalatokat igényel, de tudjuk, ilyen pozíciókat egy olyan országban, mint Magyarország, végképp nem efféle képességek alapján osztanak. A magyar fővárost ma egy vihar is tépdeste, áztak az emberek, törtek az ablakok, s mindezt nem mérges emberkék okozták. A parlamentnél kint tüntetők, bent törtetők, s a frissítésen túlesett kormány kemény próbán vesz részt, hogy vajon meddig is bírja. Isteni színjáték vagy inkább ördögi? Én nem nagyon szeretek déli szomszédaink helyzetén gondolkodni, mert sajnos, ez egyre kevésbé érdekel. Azt hiszem, egyre többen vagyunk így, s nem csak azért, mert nálunk is van elég gond. Magyarország, amint azt mindenki tudja, olyan mélyre süllyedt gazdaságilag és társadalmilag, hogy ahhoz valószínűleg még legalább 3 év Fico-kormányra volna szüksége Szlovákiának is. A teljes bejegyzés a Philosophus naplója blogon olvasható: /www. bumm.skA>log/philosopher (Lashee) Gyere a kasszába! (ČTK-felvétel
