Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)
2009-04-06 / 80. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 6. Vélemény És héttér 5 Megtudtuk, hogy mennyire mozgósító erejű a virtuális magyarveszély Szeressétek egymást... FIGYELŐ Botrányos Berlusconi Megbotránkoztatta a NA- TO-t, s lemaradt a történelmi, s egyben „születésnapi” fotóról szombaton reggel a Németországot Franciaországgal összekötő hídon Silvio Berlusconi. Az atlanti szövetség hat évtizedes történetében eddig még nem fordult elő olyan diplomáciai botrány, mint amilyet az olasz miniszterelnök a csúcs második napjának nyitányán okozott azzal, hogy a németországi Kehiben a Rajna partján fel-alá sétálva csaknem fél óra hosszat lázasan telefonált mobilján, miközben a vendéglátó, Angela Merkel kancellár sorra fogadta az állam- és kormányfőket, hogy elinduljanak Franciaország felé a folyó felett átívelő hídon. A tagországok vezetői a kancellárral az élen egy ideig vártak az olasz kormányfőre, aki azonban láthatóan egy cseppet sem zavartatta magát, s tovább telefonált. Angela Merkel, Barack Obama amerikai elnök és a többiek ezután Berlusconi nélkül vágtak neki az útnak. A híd közepén Nicolas Sarkozy francia államfő várta a kollégákat a hagyományos „családi” fotóra, amelynek jelentőségét ezúttal növelte a 60. születésnap. Berlusconi azonban eközben még a német oldalon telefonált, úgyhogy a fényképezőgépek a jubileum ellenére csak 27 állam- vagy kormányfőt örökíthettek meg. Azonnal megindultak a találgatások. Egyesek lehetséges olasz belpolitikai válságot említenek, mások - Berlusconi kardos nejére utalva - családi krízist sejtenek. De voltak olyan vélemények is, hogy Silvio Berlusconi - szokásához híven - egyszerűen csak a középpontba akart kerülni. Mint szombaton írtuk, Robert Fico Silvio Berlusconival akar együtt szerepelni a Szlovák Televízióban. A szlovák miniszterelnök a kormány válságkezelő intézkedéseit szeretné „reklámoz- tatni” Berlusconival: az olasz politikus „feladata” a lakossági bizalom növelése volna. Politológusok szokatlannak tartják Fico felkérését, szerintük Szlovákia nincs olyan szoros kapcsolatban Olaszországgal, hogy a tévébeszéd indokolt lenne, (m, dp) Virágvasámap tudtuk meg az elnökválasztás hivatalos, s most már végleges eredményeit, s megtudtuk, 2014-ig ugyanaz a személy lesz az ország első polgára, akinek első ötéves mandátumából egyetlenegy államférfiúi cselekedetéről nem szól, nem szólhat a krónika. LOVÁSZ ATTILA Megtudtuk továbbá azt is, mennyire mozgósító erejű ma még kicsi hazánkban a virtuális magyarveszély, mennyire lehet egy jelentéktelen figurából karizmatikusnak tűnő jelöltet varázsolni csakazért,merta szlovákokat azért dicséri, ami nem érdemük: hogy ti. szlovákok. Alig jelentek meg az első rész- eredmények, politológusok, szociológusok és egyéb „-lógusok” máris gyártották a fából a vaskarikát, magyarázva a közel egymillió szavazatot a vesztes és több mint egymillió szavazatot a győztes oldalon. A csúcsok csúcsa pedig az a (leginkább Boris Zala-féle) vélemény volt, amely szerint a szlovák választók jelentős hányada attól reszketett, hogy ne jöjjön vissza a Dzurinda-Mikloš tandem által fémjelzett, népnyúzó gazdaságpolitika, hiszen az elnökválasztásokat igenis a koah'ció és az ellenzék párbaja jellemezte. Csakhogy ez a vélemény nem állja meg a helyét, mert a soros államfóválasztáson a gazdasági helyzet szóba se került, nem kerülhetett, hiszen az államfő hatása a gazdaságpolitikára nagyjából akkora, mint az elnöki tanácsadók köszvényére a szenteltvízé. Sajnos, és ezt igenis hangsúlyozni kell, az elnökválasztás alfája és ómegája a szlovák nemzetállamiság egyelőre gyógyíthatatlannak látszó romantikus nemzetfelfogása, annak minden következményével . A magyaroktól való félelem kijátszása, sót, gerjesztése olyan kampányfogásnak sikerült, amit az elkövetkezendő három (EP-, megyei és parlamenti) választásban nem kihasználni a médiapolitizálás világában megbocsáthatatlan marketinghiba lenne. Itt tartunk húsz évvel a rendszerváltás, öt évvel az EU-tagság elérése után. Szlovákia aktív választópolgárainak nagy része abban a Szlovákiában gondolkodik, ami „a szlovákoké”, ahol a nem szlovák nem polgártárs, hanem megtűrt egyed, aki örüljön annak, hogy mégjogai is vannak. A nemzeti és főleg magyarellenes politizálás egyik legszomorúbb jele, hogy nincs észérv, sót érv sincs, a magyarokkal való riogatásban jeleskedő középszerű futóbolondok pedig legitimálva érezhetik magukat. És nagyon komoly megerősítést kapott a Fico-kormány is. Az elnök- választás eredménye ugyanis azt a tendenciát erősíti, amely szerint „én vagyok a törvény”, tehát amely szerint Fico mindig mindenre tudja a megoldást és ismeri a problémák minden bűnbakját. Ennek a megerősödésnek a következményeit pedig rövid időn belül azok is megérzik szociális békéjük vagy pénztárcájuk állásán, akik ma még vakon hisznek a felkent vezérnek. Radičová gyönyörű eredményt ért el. Ellenzéki összefogás nélkül, sót az ellenzéki széthúzás ellenére. Ilyen eredménnyel jövőre akár kormányt is alakíthatna, ha... Ha Dzurinda nem azért jelöltette volna eleve, hogy megszabaduljon tőle a párttisztogatás során. Ha az SDKÚ- ban észrevennék, van mobilizálni képes kormányfőjelölt. Ha a szétesőben lévő kereszténydemokrata politika nem keverné össze a szószéket a parlamenti pulpitussal. Ha az ellenzék padsoraiban és választói közt nem munkálna a látens nacionalizmus. Ha a konfrontáció politikája nem lenne olyan sikeres. Az elnökválasztás a nagyhét kezdetén a maga tanulságaival és kérdőjeleivel véget ért. Közel kétezer éve egy szakállas zsidó fiatalembert megkorbácsoltak, megkínoztak, töviskoronával megaláztak, majd keresztre feszítették. Ó csak annyit üzent nekünk: „Szeressétek egymást!” S ezzel az egy mondattal kétezer éve nem tudunk mit kezdeni. Mert gyűlölettel, haraggal, kitaszítással, mocskolódással közjogi tisztséghez lehet jutni. Nem jó üzenet húsvét ünnepe előtt. __________________________JEGYZET ___________________________________ Újra itt a „starý ujo” JUHÁSZ KATALIN Több mint egy éve az elnöki palota szomszédságában dolgozom, de csak nemrég, a két választási forduló között futottam össze Gasparovič elvtárssal. Épp siettem valahová, átvágtam a téren, amikor látom ám, hogy országunk első embere kisétál a kapun, és egy közelben parkoló autó felé veszi az irányt, könnyű felöltőben, derűsen, két-három fős kíséretének laza gyűrűjében. A tér viszonylag néptelen volt, a közeli autóbusz-megállóban ácsorgók közül sem szúrta ki senki a palota lakóját. Merész ötletem támadt. Amikor útjaink keresztezték egymást, rámosolyogtam az államfőre, és szép hangosan odaköszöntem neki magyarul: „Jó napot, elnök úr!” A hatást nehéz szavakkal visszaadni, minimum egy rejtett kamera kellett volna hozzá, hogy rögzítse azt a döbbent, zavart ábrázatot. Öt másodperc volt az egész. Először elkerekedtek a szemei, láthatóan azt kutatta agyában, ismerhet-e engem va- lahonnét. Aztán nyüván szavaim értelmén kezdett gondolkodni, ám feltehetően sikerült beazonosítania a nyelvet, mert ezt a köszönést azért majdnem minden szlovák felismeri. Végül morgott valami rövidet az orra alatt, tán nem is nekem szánva, hanem az őt kísérők egyikének. Akkor én már - több mondanivalóm nem lévén - egy lépéssel mögötte voltam, vissza se néztem, ezért nem tudom, utánam fordult-e, hogy hátha hátulról megismer. Nos, szombat éjjel óta bizonyos, hogy továbbra is szomszédok maradunk, úgyhogy legközelebb valami csípősebbel fogok próbálkozni. Hiszen oly gazdag a magyar nyelv, és legalább szokja az „öreg bácsi” a jelenlétünket az ő országában. Ha legjobb barátjával és harcostársával, Robert Ficóval futnék össze az utcán, neki is magyarul köszönnék. Alkalomadtán tegyenek így önök is, jó hecc és tényleg felejthetetlen látvány. Talán nem túlzók, ha azt állítom, hogy az államfóválasztás második fordulóját Fico nyerte. Ez egyáltalán nem az „egyéniségek harca” volt, ahogyan azt többen állították a sajtóban, hanem a kormánykoalíció és az ellenzék csatája. Gasparovič ugyanis nem egyéniség. Ha nincs mögötte a Smer, esélye sem lett volna a győzelemre, öt évvel ezelőtt is csak a Kukan-Mečiar meccs szerencsétlen kimenetelének köszönhetően költözhetett be a Grassalkovich-palotába. A nagy- politika egyik alapszabálya, hogy minden erős miniszterelnök gyenge államfőt akar maga mellé, akivel közösen biztosíthatják a „stabilitást”, akivel kevés a macera és könnyű a kormányzás. Aki úgy bólogat a hátsó ablakban a kocsi minden egyes mozdulatára, mint az a bizonyos bólogató kutyus, a múlt századi szocialista autóskultúra leggiccsesebb slágerterméke. kommentár Kontraszelekció MOLNÁR NORBERT Minden országnak olyan elnöke van, amilyet megérdemel. Ez az ország egy erőtlen, nacionalista, üres figurát érdemel. Olyat, aki öt éven át élvezte az elnöki tisztség minden előnyét, autóversenyzett, hokimeccsre járt, dadogott, marhaságokat beszélt, szorgosan teljesített mindent, amit a ház ura, Robert Fico megkövetelt. A sors fintora, hogy ő az első elnök, aki ötéves ismétlésre kapott lehetőséget. 2014-ben ő lesz a leghosszabb ideig tisztségét töltő közjogiméltó- ság Szlovákiában. A kontraszelekció eredménye: Ivan Gasparovič. Az elnökválasztást nem Gašparovič nyerte meg, hanem az egyre idegesebb és agresszívabb miniszterelnök. Neki az a jó, ha ennek az országnak erőtlen, nacionalista és üres elnöke van, mert mindent le lehet nyomni a torkán. Ha Fico nem áll be Gašparovič mögé, nehezen elképzelhető, hogy akár csak húszszázaléknyi szavazatot szerzett volna az elnök. A kontraszelekció szervezője: Robert Fico. Az elnökválasztás nagy vesztese nem a második helyen végzett jelölt, hanem az ellenzék vezére és egyben az SDKÚ elnöke. Nem sikerült a Grassalkovich-palota nevű mellékvágányra állítani legnagyobb ellenfelét. Ó is egyre idegesebb, nem melleslegjoggal. Van egy párt, amelynek vezére 12 százaléknyi választót képes megszólítani, s ha belegebed, akkor sem tud többet, mert elkopott az arca a nyolc év kormányzásban. Hitelét vesztette. Nincs a világon olyan párt, amely ne próbálná meg vezérének választani azt az embert, aki 45 százaléknyi szavazót képes megszólítani. Aki - nem mellesleg -joggal ideges: Mikuláš Dzurinda. Mindenki, akinek a hatalom arroganciájából és önzéséből elege van, apró vereséget szenvedett. De csak aprót. A felszínre került ugyanis egy politikus, aki reálisan képes felvenni a harcot azzal a nacionalista-populista társasággal, amely privatizálta magának a szlovákiai közéletet, amely csak uszítással, ellenségképekkel képes hatalomnál maradni. Ez a hatalom most elkezdett remegni. Jött egy ember, aki képes emberül megnyilatkozni, nem beszél baromságokat, és még egyéniség is. Meg nő is. Akinek reális győzelmi esélyei támadtak a jövő évi parlamenti választásokon: Iveta Radičová. Na és ott a választó, északon és délen kottázható. Hülyíthető és naiv. Mégis elkezdett félni tőle az ellenzék és a kormány vezére is. Olyanok az eredmények, amilyenek, de valami megmozdult. Például a választó. Győzike a Várban BARAK LÁSZLÓ Ivan Gašparovič, Szlovákia győzelemittas régi-új köztársasági elnöke egy vasárnapi tévényüatkozatában kategorikusan elutasította, hogy választási kampánya során ó manipulált volna a magyarkártyával. Hát igen, épp ilyen technikával és vehemenciával cáfoltak volt azok az állambiztonsági spiclik, akikről kiderült, hogy az árulás volt a kenyerük. Amint a szomszéddal in flagranti rajtakapott egyszeri menyecskék is általában úgy csinálnak hülyét fölszarva- zott férjükből, hogy számon kérik rajtuk, a szemüknek hisznek-e inkább vagy nekik... Természetesen Gašparovič is hazudik. Nyilván jól tudja ugyanis, Szlovákia legoktalanabb választóit jórészt a magyarveszéllyel riogatva sikerült az államfóválasztás első fordulójához mérten sokkal nagyobb számban a választóhelyiségekbe irányítani. Arról nem beszélve, hogy általa és az őt támogató nacionalista kormánypártok szócsövei által a nagyvárosok lakosai is nemzetáruló közellenségként lettek beállítva, amikor kiderült, hogy az első fordulóban nem voltak kellő számban vevők a nemzetben gondolkodás általa hangoztatott képmutató, egyszersmind kirekesztő lózungjára... Látszólag tehát az a közhely a szlovákiai államfőválasztás egyik tanulsága, hogy egy-egy társadalomban, különös tekintettel a posztkommunista közép-európaiakra, a jómódúbb, civilizáltabb városiaknál megvásárolhat óbbak, manipulálhatóbbak és persze aktivizálhatóbbak a náluk általában elesettebb vidéki emberek. Minden egyes közép-európai országnak megvan továbbá a maga ügyeletes ripacsa, mondhatni, Győzikéje a politikai porondon is. Aki, ha csaka gatyáját tolja is le, jó eséllyel pályázhat a köznépi idol szerepére. Egyértelmű, hogy ilyen körülmények között vajmi kevés az esélye egy olyan politikai aktomak, mint amilyen Iveta Radičová. Aki eleve nem tudhat „gyózikéül”, s már csak természetéből és szociológusi hivatásából adódóan is képtelen lemenni kutyába... Ennyit arról, hogy körülbelül milyen az elesett, akár egy tányér kampánygulyással is megvásárolható közép-európai választó intelligenciahányadosa. Ebben a helyzetben gyökereznek természetesen a nacionalizmus és az ellenségképgyártás meglehetősen hatékony technikái is. Amelyek a közismert történelmi tényekből és a szlovákiai magyar közéleti „tényezők”, illetve a Magyar Koah'ció Pártja jelenlegi vezetőinek oktalan, esetleges és alapvetően ugyancsak nacionalista jellegű politizálásából adódóan oly jellemzően konzerválták a hungarofóbiát a szlovákok társadalmának tekintélyes hányadában. Ezért nyerte meg Ivan Gašparovič az államfőválasztást. Nincsen azonban szükség sem az értelmiség, sem a magyarokhara- kirijére a történtek miatt. Hiszen minimum egy igen komoly pozitív üzenete is van a szóban forgó választási hajcihőnek és eredménynek. Kiderült, a népbutításra berendezkedett kormánypártoknak koránt sincs akkora támogatottságuk Szlovákiában, mint amilyennel tüntetni igyekeznek. Ennek a ténynek a bizonyítéka nem más, mint a Radičovára leadott közel egymillió szavazat. No és az a kétmillió választópolgár, akik a vémacionalista fenekedés és egyéb népbutító manipulációk, úgymond, a kincstári „Győzike-show” ellenére sem mozdultak, azaz - ignorálva az államfő választást - otthon maradtak. Ez a kétmillió ember pedig nyilván legalább annyira nem tartja elnökének Ivan Gašparovičot, mint azok a szlovákiai magyarok, akiket szimplán megtagadott, közveszélyes mumusként prezentált, majd szemrebbenés nélkül a szemükbe hazudott. Ahelyett, hogy megkövette volna őket...!
