Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-04 / 52. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2009. március 4., szerda 6. évfolyam, 9. szám Nemzetközi macskakiállítást rendeztek a múlt héten Pozsonyban. A szlovákiai gazdikon kívül az osztrák, lengyel, cseh, magyar, finn és orosz macskatulajdonosok is büszkélkedtek házi kedvenceikkel. A megmérettetés egyik napjára több mint 220 állatot neveztek be a gazdik. A nálunk is kedvelt fajtákon kívül kevésbé ismerteket is bemutattak, ezek közé tartozik a norvég erdei macska, a szibériai vagy a török angóracica. A rendezvény látogatói megtekinthették azt a kuriózumnak számító egyedet is, amelynek csupán néhány milliméteres a farka. A szaktanácsadás mellett lehetőség volt különböző, cicatulajdonosok számára hasznos termékek megvásárlására is. (SITA-felvétel) JEGYZET Az a vicc, hogy nem vicc! LECZO ZOLTÁN Arról, ami manapság a Pátria rádió körül történik, leginkább egy régi, szakállas vicc jut az eszembe. Az anekdota szerint Józsi bácsi elmegy az orvoshoz, hogy megtudja, milyen eredménnyel zárult a kivizsgálása. Az orvos ezekkel a szavakkal fogadja: Józsi bácsi! Van egy rossz, meg egy jó hírem. Melyikkel kezdjem?” A páciens azt mondja: „Kezdje főorvos úr a rosszal, aztán a jó majd felvidít.” „A rossz hír az, hogy magának gyógyíthatatlan betegsége van - mondja a doktor. Egy hét múlva valószínűleg már nem lesz az élők között.” Józsi bácsi elszömyed. „Ez borzasztó, napjaim vannak csak hátra? Ezek után elképzelni sem tudom, mi lehet az a jó hír.” Orvosunk így folytatja: „Látja amott azt a nagymellű, szőke nővérkét abban a vadítóan rövid szoknyában? A jó hír, hogy tegnap éjszaka összejöttem a csajjal.” Hát, valahogy így vagyunk mi, bodrogközi és Ung-vidéki magyarok a Pátriában történt újításokkal. Rossz hír számunkra, hogy február óta nem tudjuk fogni az adást, viszont örvendetes tény, hogy az átállást követően jobb lett a sugárzás minősége, bővült a műsoridő, és a szerkesztőségben új projektek is beindultak. Ne értsenek félre, tényleg nem panaszkodni akarok. Hiszen mi, keletiek már régen megszoktuk, hogy ha igazán pozitív életszemléletet szeretnénk kialakítani, meg kell tanulnunk örülni mások sikerének. Most pedig még diszkriminációról sem beszélhetünk, mert ugye csallóközi testvéreink ugyanúgy magyar adás nélkül maradtak, mint mi, szóval a kelet-nyugat vitát is félretehetjük, rádióhallgatónak lenni egyformán szar itt is, meg ott is. De ne legyünk igazságtalanok, az illetékesek javasoltak megoldásokat is. Az egyik szerint kiküszöbölhetjük a hiányosságokat azzal, hogy a világhálót használjuk, mert az interneten továbbra is kiválóan fogható a Pátria. Esetemben ez apróbb változtatásokkal jár ugyan, de nem hátrálok meg. Én leginkább az autómban szoktam rádiózni. Holnap leviszem a járműbe a számítógépemet, felcsavarozom az anyósülés elé a szerkentyűt, a monitort beteszem a műszerfal alá, azt a néhány kilométernyi kábelt meg feltekerem a csomagtartóban. Ennyi az egész, legfeljebb a mögöttem közlekedőknek kell majd egy kicsit körültekintőbben vezetniük. Tudom, tudom! Van vezeték nélküli internet is, de arra nekem, csóró újságírónak nem telik, arról nem is szólva, hogy a keleti végeken az sem működik hibátlanul. Az internet komoly távlatokat nyithat az idősebb hallgatók előtt is. Már látom, ahogy Mari néni, miután vett egy igazán jó minőségű számítógépet csak azért, hogy rádiózhasson, felmegy a webre, és rákkattint a Szlovák Rádió honlapjára. Persze, ennek is vannak veszélyei, mert mi van akkor, ha az internetes rádiózást megunva Mari néni meghekkeli a Nemzeti Bank szerverét, és a Kanári-szigeteki számlára átutalt pénzből meg saját kalózrádiót és önálló média- birodalmat hoz létre, tönkreverve ezzel a Pátria hallgatottságát? A másik megoldás a szememben szintén forradalminak számít. Hallhattunk olyasmit is, hogy a szlovákiai magyar adást majd magyarországi adókról sugározzák nekünk. Tetszik látni, milyen egyszerű? Ha itthon nem lehet megoldani, akkor külföldön megoldják! A javaslattevők talán nem is tudják, hogy az ilyen ötletek gyakorlatilag univerzális gyógyírt jelenthetnek a szlovákiai magyarok gondjaira. Emlékeim szerint volt itt valami vita arról, hogy a tankönyvekbe idehaza nem lehet csak magyarul feltüntetni a szlovákiai földrajzi és helységneveket. Vitázott a hülye politika hónapokig a semmin, most viszont alkotmánybíróság meg nemzetközi fórumok elé vinné az ügyet. Pedig elegendő lenne, ha abban megállapodnánk, hogy aki magyarul leírva akarja látni a tankönyvekben a Magas-Tátrátvagy Bodrogszer- dahelyet, az menjen át a szomszédba iskolába. A nyelvhasználat kérdése ugyancsak megoldható lenne ezáltal. Ha Szlovákiában nem lehet magyarul beszélni, kapjuk magunkat és átszaladunk Magyarországra, ott aztán kedvünkre cseveghetünk a közhivatalokban és az utcán az anyanyelvűnkön. Az itthon maradottaknak meg legfeljebb majd jó hangosan átkiabálunk a határon...