Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-27 / 72. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 27. Közélet 3 Főváros lett, pedig a lakosság többsége nem is akart az új országhoz tartozni 90 éves a kitalált Bratislava Pozsony. A szlovák főváros hivatalosan ma ünnepli 90. névnapját. 1919-ben ezen a napon lépett érvénybe az a kormányhatározat, mely szerint az addigi Pozsony Bratislavára változik. A névváltoztatással a lakos­ság nagy része nem értett egyet, mint ahogy azzal sem, hogy a város a hóna­pokkal korábban megala­kult Csehszlovák Köztársa­ság része legyen. A döntés­hozókat ez nem zavarta. MÓZES SZABOLCS „A csehszlovák köztársaságnak Slovensko részére megbízott telj­hatalmú minisztere 1236/1919. számú leiratával közli a pozsonyi zsupánnal, hogy a minisztérium minisztertanácsi határozatával Po­zsony városának a nevét Bratislava névre változtatta át” - jelent meg 90 évvel ezelőtt ezen a napon a Po­zsony vármegyei Hivatalos Lap­ban. Ez a döntés a minisztériumi hivatalos névhasználaton kívül fő­ként a szlovák nyelvhasználatot érintette, amelyben az addigi Prešporok elnevezést a Bratislava váltotta fel. 15 százaléknyi szlovák Pozsony - mint ahogy az akkori észak-magyarországi magyarlakta vidék nagy része - az első világhá­borút lezáró békeszerződéseknek köszönhetően lett az akkor meg­alakuló Csehszlovák Köztársaság része. A háborút megelőző utolsó, 1910-es népszámlálás szerint vi­szont a város lakosságának (78 ezer fő) csupán nem egész 15 százaléka volt szlovák, 42 százaléka német­nek, 41 százaléka magyarnak val­lotta magát. A várost 1919. január elsején szállta meg az olasz Luigi Piccione vezette, nagyrészt cse- hekból és az antant hatalmak kato­náiból álló hadsereg. A német és fő­ként a magyar lakosság a megszál­lás tényébe nem akart belenyugod­ni, már 1918 őszén - miután kide­rült, a prágai kormány igényt tart a városra - megalakították a magyar és német vezetésű városi nemzeti tanácsot. A megszállás ellen tilta­kozó akciókat szerveztek a város lakói, 1919. február 12-én a cseh­szlovák vezetés vérbe fojtotta a több ezer fős megmozdulást. Mineknevezzük? Pozsony Csehszlovákiához csa­tolása után a cseh és szlovák politi­kusok egyik első intézkedése a vá­ros nevének megváltoztatása volt. Szintén 1919-ből való rendeleté­ben az ületékes minisztérium egy­ben betiltotta - nem csak Pozsony­ban - az olyan utcaneveket, melyek á „csehszlovák nemzet ellen ellen­ségesek” voltak, beleértve termé­szetesen a korábbi uralkodók neve­it is. A csehszlovák vezetést és a szlovák nemzeti erőket kezdettől zavarta Pozsony akkori szlovák ne­ve - Prešporok -, mert a laikus szá­mára is egyértelmű, hogy a német Pressburg névből eredt. Már a 19. századi nemzetébresztők is új né­ven gondolkodtak, a Bratislava el­nevezést Pavol Jozef Šafárik alkot­ta meg egy téves nyelvészeti okfej­tés alapján. A Bretislava/Bratislava nevet a romantikus időszak szlovák értelmiségének egy része használ­ta, de a szlovákok többsége nem vette át, és továbbra is a Preš- pork/Prešporok nevet használta. 1919-ben két névvariáción gon­dolkodtak az akkori döntéshozók, az egyik verzió szerint Wilsonovo vagy Wilsonovo mesto lett volna az új név az akkori amerikai elnök, Woodrow Wüson után, aki a világ­háború alatt kiállt a nemzetek ön­rendelkezésijoga mellett. Paradox módon viszont a Wilson értelmezé­se szerinti önrendelkezést a cseh­szlovák kormányzat megtagadta többek között Pozsonytól is, hiszen a lakosok nem dönthettek arról, hogy mely országhoz tartozzon a város. Wilson végül a versailles-i béketárgyalásokról is távozott, el­POZSONY NEVEI 9-10. század 11. század középkor 1918-ig 1918 1919 Brezalauspurc, Pressalauspruch szláv Preslava, német Pressburg, magyar Pozsony németül Posonium, ógörög nyelven Istropolis hivatalosan Pozsony, Pressburg Wilsonovo Bratislava (Fotó: Archívum és Miroslava Cibulková) sősorban a franciák politikája mi­att. A másik név, amelyen a cseh­szlovák kormányzat gondolkodott, a Bratislava volt, s végül diadal­maskodott. Jönneka csehszlovákok A várost - még Prešporok/Po- zsony néven - 1919-ben Szlovákia fővárosává nyilvánították, szintén a lakosság akarata ellenére. A kö­vetkező években a csehszlovák kormányzat azon volt, hogy a város nevének szlovákosítása után Po­zsony nemzetiségi összetételét is megváltoztassa. 1930-ban a lakos­ság száma 123 ezerre nőtt (57 szá­zalékos növekedés 1910-hez ké­pest), és nemzetiségi összetétele is jócskán megváltozott: a pozsonyi­ak 48 százaléka csehszlováknak vallotta magát, 26 százalékra csök­kent a korábban évszázadokig do­mináns német és 15 százalékra a magyar lakosságaránya. Mivelaki- sebbségi nyelvhasználat határa már akkor is 20 százalék volt, 1930 után Pozsony hivatalaiból kiszorult a magyar nyelv. A pozsonyi városvezetés idén több rendezvénnyel emlékezik a kilenc évtizeddel ezelőtti esemé­nyekre - kiállítást, történelmi konferenciát szervez, valamint egy ötkötetes, Pozsony történel­méről szóló könyvsorozatot is megjelentet. Támogassa adójával a civil szférát! Kétszázalékos esély ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Idén is dönthetnek ar­ról, hogy adójuk két százalékát fel- ajánlják-e valamilyen szervezet­nek. A természetes és jogi szemé­lyek is adóbevallásuk kitöltésekor élhetnek ezzel a lehetőséggel. Azok az alkalmazottak, akik helyett a munkaadó készítette el az adóbe­vallást, egy külön Nyilatkozat (Vyhlásenie) kitöltésével ajánlhat­ják fel adójuk 2 százalékát - a ha­táridő április 30, a nyilatkozatban az összeget még koronában kell fel­tüntetni. A többi adófizető esetében az adóbevallás leadásának határideje azonos a két százalék felajánlásá­nak határidejével - azaz március 31-ével. A támogatandó szerveze­tek jegyzéke idén az Ügyvédi Ka­mara honlapján szerepel, a www.notar.sk oldalon. Jogiszemé­lyek legkevesebb 250 koronát (8,30 euró) ajánlhatnak fel - akár több szervezet közt is eloszthatják az összeget, de mindegyiknek leg­alább 250koronát kell kapnia. A természetes személyek által ki­töltött és aláírt űrlapot április 30-ig a lakhely - nem a munkaadó szék­helye - szerinti adóhivatalba kell el­juttatni a munkaadó által kiállított „Igazolás az adó befizetéséről” nevű nyomtatvánnyal (Potvrdenie ö zaplatení dane) együtt. Leadhat­juk személyesen vagy elküldhetjük postán is. A felajánlást idén még a tavalyival szinte azonos feltételek mellett tehetik meg, a 2 százalékos adórésznek el kell érnie a 100 ko­ronát (3,32 c). Az adófelajánlás lehetőségével 2002-től élhetünk. Tavalytól már olyan szervezeteknek is lehet kül­deni 2 százalékot, amelyek az em­beri jogok védelmével, környezet- védelemmel vagy kutatással fog­lalkoznak. Emellett támogathatók a gyermekek, fiatalok és az egész­ségkárosodottak sportolási lehető­ségeit segítő szervezetek, a kulturá­lis és művelődési tevékenység, a szociális segélynyújtással foglalko­zó társaságok, sőt az egészségvéde­lemmel, a drogfogyasztás elleni küzdelemmel, a drogfüggők gyó­gyításával, reszocializálásával fog­lalkozó szervezetek. Az adórészt megkaphatja nonprofit szervezet, polgári társulás, alapítvány, nem­zetközi szervezet. Az átutalt összeg évről évre emelkedik. 2004-ben a természetes és jogi személyek összesen 845,2 mülió koronát (28,06 millió €) ajánlottak fel, egy évvel később 930,8 müliót (30,9 millió €),2006-banazösszeg elérte az 1,125 milliárd koronát (37,34 millió korona). 2007-ben az összeg elérte az 1,269 milliárd koronát (42,12 millió €), tavaly az 1,482 milliárdot (49,19 millió €). (dp, ú) Több pénz jár a szolgálati útra 2,70 euró lesz a legolcsóbb étkezési utalvány ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Áprilistól emelkedik a szolgálati úton lévők étkezési hoz­zájárulása. Az 5 óránál hosszabb, 12 óránál rövidebb szolgálati úton a hozzájárulás 3,30 euróról 3,60-ra nő. A12-18 órás szolgálati útra az eddigi 5 euró helyett 5,40 jár, a tel­jes napi hozzájárulás 7,70 euró he­lyett 8,30 lesz jövő hónaptól. Az ét­kezési hozzájárulás emelése azért szükséges, mert emelkedtek az ét­termek árai. Az étkeztetési hozzá­járulás minimális összegét leg­utóbb tavaly májusban emelték. Ezzel összefüggésben áprilistól változik az étkezési utalványok (ebédjegy) minimális összege is, ennek ugyanis a szolgálati útra adott étkezési hozzájárulás leg­alább 75 százalékát kell kitennie. A munkáltatónak most minimum 2,48 euró értékű étkezési utalványt kell adnia a munkavállalónak, ápri­listól legalább 2,70 euró értékűt. Több munkaadó a minimálisan kö­telezőnél drágább ebédjegyet biz­tosít alkalmazottainak, ugyanak­kor a gazdasági válságra hivatkoz­va több munkáltató csökkentette az étkezési utalványok értékét. A mi­nimális érték áprilistól tehát 2,70 euró. A vállalkozók és az iparenge­déllyel rendelkezők (SZCO) étke­zési kiadásaikat is elszámolhatják költségként, tehát leírhatják adó­alapjukból, de csak az 5 és 12 órás sáv értékében, azaz az új árszabás szerint 3,60 euró erejéig. Ehhez igazolniuk kell, hogy az adott napot ledolgozták, s hogy étkezési jegye­ket vagy legfeljebb 3,6 euró érték­ben főételt vásároltak. Aki munka- viszonya mellett vállalkozik és munkáltatója étkezési utalványo­kat biztosít számára, vállalkozói minőségében már nem számolhat­ja el étkezési költségeit, (sán) Péntek 2712C Felhős, borult idő várható, többfelé gyenge esővel. Az ország északi és keleti részében főként a hegyekben havazás. f Szél: D, 5-30 km/h Szombat Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon olvasható. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tűntettük fel. 2009. március 27., 12:00 Általában felhős idő. helyen kánt záporra, zivatarra vagy meg-megú jutó esőre számíthatunk. VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony eső 2° 12° lelhős ég 4” 16° eső r 11° Nyitra eső 1* 9° jobbára telhős ég 3° 15° eső r 10° Dunaszerdahely eső 2° 12° tőként felhős ég 4° 16' eső 8° 18° Komarom telbős ég 2” 12° általában felhős ég 4° 16° eső 8° 11° Ipolyság leibős ég •r 8° jobbára telhős ég 1° 16° eső 6° I 10° Rimaszombat eső-3“ 6° felhős ég 0° 13* eső 6° 8° Kassa leibős ég-3° 8° telhős ég 1° 13° eső V 10° Királyhelmec leibős ég-2" 7° általában lelhős ég 2° 14° eső 7° 11° Besztercebánya eső 1 -r 5° zápor, zivatar 2° 11° eső 4' 7° Poprad zápor, zivatar-3“ 4° zápor, zivatar 1° ■MNB 3° 7° IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN Hójelentés a szlovákiai sípályákról zsoom Chopok Juh - Kosodrevina 310 cm Štrbské Pleso 200 cm /16 Szél: D, 5-40 km/h vasarnap Túlnyomóan felhős, borult égbolt, az ország nagyobb részén eső, a he­gyekben hava­zás valószínű. Szél: OK, 15-25 km/h Hétfő /10 Jobbára felhős, borult ég, több helyen eső. Délután nyugaton felsza­kadozik a felhő­zet, és csökken a csapadék. Szél: É-ÉK Roháče -Spálená dolina 180 cm winter park MARTINKY Chopok juh - Srdiečko 180 cm 150 cm Chopok sever - Záhradky Chopok sever - Otupné 150 cm 150 cm A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva Chopok sever - Biela púf 150 cm f” szél melegfront n ciklon Skl Zábava-Hruštín 150 cm ^ hidegfront ^ - okklúziós front v anticiklon Čertovica - STIV 120 cm Készíti az SHMÚ Pozsony Besztercebánya Kassa 05.40 05.32 05.23 Pozsony Besztercebánya Kassa 18.12 18.05 17.56 Pozsony Komárom Párkány 355 ?25 250 változatlan

Next

/
Thumbnails
Contents