Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-27 / 72. szám, péntek
4 Régió ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 27. www.ujszo.com . RENDŐRSÉGI NAPLÓ Tragikus baleset Felsőzellőn Felsőzellő. Tragikus közlekedési baleset történt a nagykürtösi járásbeli Felsőzellő közelében. Egy Citroen Xantia 35 éves sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett. Lesodródott az útról, és egy fának ütközött. A sofőr és 30 éves utastársa súlyos sérüléseket szenvedett, a kocsiban ülő harmadik, 32 éves férfi meghalt. (SITA) Családirtással fenyegetőzött Varannó(Vranov nadToplou). Késsel támadt a családjára egy férfi Varannón. A 45 éves gyanúsított azzal fenyegette meg feleségét és 18 éves lányát, hogy megöli őket. Az áldozatok meg is sérültek: egy héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A férfit őrizetbe vették, javasolták vizsgálati fogságba helyezését. (SITA) Hátba szúrta a feleségét Kakaslomnic (Veľká Lomnica). Zsebkéssel szúrta hátba a feleségét egy ittas férfi a késmárki járásbeli Kakaslomnicon. Az asszony két héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfit őrizetbe vették, és testi sértés miatt eljárást indítottak ellene. (SITA) Nagyszombati fentanilfogás Nagyszombat. Fentanilt találtak egy 23 éves nagyszombati férfinál kedden a rendőrök. A gyanúsítottnál öt adagnyi kábítószer volt. Amikor rajtaütöttek a rendőrök, megkísérelte eldobni a drogot tartalmazó tasakot. A nagyszombati a negyedik fentanilfogás Szlovákiában. (TASR) Késes rablás Nagykaposon Nagykapos. Kiraboltak egy klubot Nagykaposon. A tettes a 42 éves pincémő nyakához szorított egy kést, és a bevételt követelte. A nő elvesztette az eszméletét. A rabló 1500 euróval távozott. Az áldozat két héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. (SITA) Ittasan fegyverrel hadonászott Kassa. Fegyverrel hadonászott egy kassai parkban egy 27 éves férfi. A járókelők értesítették a rendőrséget, de a gyanúsított a járőrök felszólítására sem dobta el a fegyvert. A rendőröknek ezért kényszerítő eszközöket kellett alkalmazniuk. A tettes vérében 2,45 ezrelék alkoholt mértek. Garázdaság miatt indult ellene eljárás. (SITÁ) 200 euróért eltekintettek a veréstől Turócszentmárton. A pénz átvétele során csaptak le a rendőrök két zsarolóra. A 23 és 27 éves férfi éppen 200 eurót vett át 32 éves áldozatától. A férfit előzőleg megfenyegették: megverik, ha nem fizet nekik. Azt mondták, 166 eurót kaptak azért, hogy megverjék, de ha ad nekik kétszázat, eltekintenek ettől, mi több: gipszet szereznek neki, hogy úgy tehessen, mintha bántalmazták volna. A két zsaroló 2-tól 6 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. (TASR) A gazdasági válság miatt mondták le a rendezvényt Mégsem lesznek Európa napok Kassán MARSOVSZKY MIKLÓS Kassa. Elmarad a június 4-től tervezett Európa napok Kassán 2009 rendezvénysorozat - jelentette be szerdán Eduard Bureš városi képviselő, a projektet előkészítő FEMAN civil szervezet igazgatója. A négynaposra tervezett rendezvénysorozat megszervezéséről azok után mondott le a FEMAN, hogy nem sikerült a projektet fedező 200 ezer eurót összegyűjteni, pedig több mint 320 vállalkozót szólítottak meg. A rendezvényre Európa 27 országából érkeztek volna vendégek. „Tegnap e-mailben értesítettük partnereinket a döntésünkről” - mondta el lapunknak Eduard Bureš. „A projekten múlt év októbere óta dolgozunk, az eddigi kiadások pár ezer eurót tesznek ki. Mára a költségek hatvan százalékát sikerült összeszednünk, de ebben nincs benne a város és a megye által biztosítandó rész” - tette hozzá az igazgató, aki azt is elmondta, hogy nehéz idők várnak a kultúrára, ráadásul a város is nehéz helyzetben van, ezért mondtak le a rendezvény megszervezéséről. „Kassa önkormányzatának jelenleg gondot okoz a város zökkenő- mentes működéséhez szükséges anyagiakat előteremtése is” - tette hozzá. Nem rendezi meg a FEMAN a nyárra tervezett Roma fesztivált sem. „A fesztivál költségei 6600 euróra rúgtak volna. Erre a pénzre most másutt van szükség. Egy közgazdasági fórum megszervezését tervezzük, illetve szeretnénk megtartani a tizedik FEMAN fesztivált” - árulta el Bureš. Két honlapot működtet a városháza, amelyen Pázmány Péter az egyik független jelölt ellen kampányol Tilos a politikai reklám a városi sajtóban B. JÓZAN MÓNIKA Dunaszerdahely. Nem jelenhetnek meg fizetett politikai hirdetések az önkormányzati sajtótermékekben, a dunaszerdahelyi kábeltelevízióban és a Dunaszerdahelyi Hírnökben. Ugyanakkor a városháza új információs honlapot hozott létre, amelyen jelenleg olyan cikkek olvashatók, melyekben Pázmány Péter expolgármes- ter támadja az egyik polgármesterjelöltet és támogatóit. Arról, hogy a dunaszerdahelyi önkormányzat által finanszírozott TV-ben nem sugározhatók politikai hirdetések, az azt működtető városi cég, a Perfects Rt. elnöksége döntött a múlt héten - tájékoztatott Petheő Attila, a városháza szóvivője. Az indoklás szerint nem szeretnék, ha az áprilisban esedékes időközi polgármester-választások miatt politikai csatatérré változna a helyi sajtó, illetve szeretnék elkerülni, hogy elfogultsággal vádolják őket. Az alkotmánybíróság tavaly egyebek között azért is döntött a 2006-os polgármesterválasztás eredményének eltörlése mellett - amiért Pázmány Péter polgármesternek távoznia kellett a város éléről - mert a közpénzen kiadott közlöny, a Dunaszerdahelyi Hírnök csak a városvezetés eredményeit és az MKP-s jelöltet mutatta be, más jelölt teret nem kapott. Kérdésünkre, hogy a tiltás vonatkozik-e a jelenlegi polgármester-jelöltek bemutatására is, a városházi szóvivő úgy válaszolt, egyelőre nem tisztázott, milyen mértékben fog tudósítani a helyi sajtó az időközi polgármester-választásról. Ugyanakkor a városháza nemrég új internetes honlapot hozott létre, amely párhuzamosan működik a régivel. Ezen az áll, hogy az információs honlap a lakosságnak kíván tényszerű, valós és igazolható adatokkal szolgálni. Az új oldalon olyan ügyekről tájékoztatnak, amelyekről eddig nem közöltek részletes információkat, pl. a százmilliós hitel, a Southerm vagy az állami ellenőrzés ügye. Egyúttal szerződéseket és hivatalos iratokat is közzétettek. Egy videó is látható és interjú olvasható, amelyben Pázmány Péter volt polgármester az egyik független jelölt ellen kampányol. Az új honlapról egyelőre csak annyit tudtunk meg, hogy a városi hivatal működteti. További kérdéseinkre, hogy mennyiért és mi okból hozták létre a másik hivatalos honlap mellett, egyelőre nem kaptunk választ. Azt sem tudni, ezen megjelenhet-e politikai hirdetés. Mit szólnak a tiltáshoz a polgármesterjelöltek? Nagy László, független: Abszurd, undorító és felháborító. Nem csak az a baj, hogy fizetett hirdetés nem jelenhet meg. Egyáltalán miért kellene nekem, dunaszerdahelyi lakosnak fizetnem azért, hogy a helyi sajtóba bekerüljek? Beszéltem a szerkesztőkkel is, de csak ködösítenek, és egymásra mutogatnak. Hogy jön egy párt ahhoz, hogy a közös pénzből finanszírozott sajtót kisajátítsa? Nekem is volt egy 300 érdeklődőt vonzó rendezvényem a napokban, amelyre személyesen hívtam meg a helyi sajtót, de természetesen nem jöttek el. Majd ha összeül hat sakkozó, vagy néhány nyugdíjas, arról bizonyára 12 perces műsort adnak le... Hájos Zoltán, MKP-jelölt: A választási kampányom tervezése során számoltunk a városi sajtóval mint megjelenési lehetőséggel. Viszont a tárgyalások során - a többi politikai versenytársamhoz hasonlóan - akadályba ütköztem. Nekem sem adtak lehetőséget, hogy fizetett politikai hirdetést tegyek közzé a Dunaszerdahelyi Hírnökben és a DS TV-ben. Az önkormányzat ezen döntésével nem értek egyet, viszont a városi hivatal határozatát nekem is el kellett fogadnom. Antal Ágota, független: Nevetséges és félelmetes is egyszerre. Miről fognak szólni a műsorok? Egyesek elfelejtik, hogy demokrácia van. Azt mondják, az objektivitás miatt nem adnak teret senkinek. Nem attól lesz valami objektív és egyensúlyra törekvő, ha egyenlő esélyt ad mindenkinek a megszólalásra, bemutatkozásra? Sőt, plusz bevétele is származna a fizetett hirdetésekből a kiadónak. Tiltakozom ez ellen, annál is inkább, mert éppen a mostani magatartás miatt vádolható elfogultsággal a helyi köz- szolgálati média, a város weboldalán és a városi újságban ugyanis már meg is jelent az egyik jelölt. És még nincs is kampány. Öllös Csaba független jelöltnek e-mailben küldtük el kérdésünket; telefonon jelezte, hogy egy későbbi időpontban válaszol, eddig azonban nem tette meg. Kampányfőnöke napok óta elérhetetlen. A királyhelmeci önkormányzat legutolsó tanácskozása meglepően nyugodt légkörben zajlott Marad a „költségvetéstelenség” A 2009-es költségvetés elfogadásához most sem sikerült elegendő szavazatot összegyűjteni (Szabó Bernadett felvétele) Királyhelmec. Ha a bodrogközi városatyák megszavazták volna a település 2009-es évre szóló költség- vetését, a helyi önkormányzat tegnapi ülését komoly sikerként könyvelhetnénk el. LECZO ZOLTÁN A Királyhelmeci Városi Hivatal nagytermébe csütörtök reggel kilenc órára összehívott tanácskozáson mind a tizenkét képviselő megjelent, s a tárgyaláson semmi sem utalt a testületben eddig uralkodó komoly feszültségek meglétére. Balog József polgár- mester az önkormányzati ülés elején beszámolt a várost fenyegető közel egymillió eurós (30 millió korona) adóssággal kapcsolatos ügy fejleményeiről. Mint mondta, a tartozás végrehajtását egyelőre sikerült felfiiggeszttetniük, és a jövő hét folyamán a város küldöttei a felperes képviselőivel is tárgyalni szeretnének. A település első embere ezután a magyarországi Kecel által ajánlott együttműködés lehetőségeiről tájékoztatta a képviselőket, majd a városi rendőrparancsnok 2008-as évről szóló beszámolójának tudomásul vétele után a legégetőbb probléma, Királyhelmec ez évi költség- vetése került terítékre. Kiderült, hogy a horribüis, a múltból örökölt adósságon kívül a városnak még egy másik tartozást is rendezni kellene, a szemételhordást végző cégnek a szolgáltatásaiért 132 775,68 eurót (4 millió korona) nem fizettek ki. Pataky Károly főellenőr elmondta, bár a költség- vetés januári tervezetével kapcsolatosan semmiféle kifogása nincs, • a dokumentumot a jelenlegi helyzetben mégsem ajánlja elfogadásra. Meglátása szerint a tervezetbe nem kalkulálták bele a több tízmilliós tartozásokat, a bevételi oldalt viszont jelentősen „túltervezték” - közel 3 319 392 euróval (100 millió korona). A polgármester azt szerette volna, ha a költségvetést ebben a formában is megszavazzák a képviselők, a módosítására pedig a dolgok alakulása szerint néhány hónap elteltével kerülne sor. A javaslat elfogadásához nem sikerült kellő számú szavazatot szerezni, így Ki- rályhelmecen az ülést követően is folytatódik a már 15 hónapja tartó „költségvetéstelenségi” időszak. A tanácskozáson ezután több közérdekű témáról tárgyaltak a felek, hevesebb szóváltás mindössze az egyik városi tulajdonban lévő földterület adásvétele kapcsán alakult ki, a tárgyalás egyébként - a korábbi gyakorlattól eltérően - meglepően konstruktív hangnemben zajlott. Üde színfoltként az önkormányzati ülés végén még Kiss András, volt főellenőr is szót kapott, aki régebben az ellenzéki képviselők tartózkodása miatt többször nem fejthette ki álláspontját. Most a jelen lévők az ügymenetre vonatkozó két kritikus észrevételét tisztelettel tudomásulvették. Pénzt nyertek a biomasszával fűthető kazánok beépítésére, a megye 166 ezer eurót ad erre a célra Alternatív fűtés már az iskolákban is ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Kassa/Szepsi/Mecenzéf. Az energia árának folyamatos növekedése arra kényszerít egyre több önkormányzatot és megyét, hogy keressék a lehetőségeket a megújuló energiaforrások hasznosítására. A Kassa Megyei Önkormányzat 834 ezer eurót (25,1 mülió korona) szerzett arra, hogy biomasszával fűthető kazánokat építsen öt iskolában. Ettől a hónaptól kezdve az év végéig a szepsi szlovák gimnáziumban, a kassai kereskedelmi, valamint a mezőgazdasági szakközépiskolában, a szepsi szakközépiskolában, a gálszécsi egyesített iskolában és a mecenzéfi szakközép- iskolában beépítik az új kazánokat. A projekt finanszírozására a megye több forrásból nyert pénzt. A vissza nem térítendő támogatás egy része, 354 ezer euró (10,6 millió korona) az úgynevezett EGT Finanszírozási Mechanizmusából származik, ugyanennyi a Norvég Finanszírozási Mechanizmusból. Az állami költségvetésből 125 ezer eurót (3,7 millió korona) kapnak. Amegye 166 ezer eurót (5,1 millió korona) ad, amiből alapot hoz létre, amelynek segítségével a folyamatosságot biztosítják. (kov) Mi az az EGT? Az európai unióba való belépéssel egy időben Szlovákia az .Európai Gazdasági Térség tagja lett. Az unió és a szabad kereskedelmi közösség tagjainak közös megállapodása értelmében a Norvég Királyság, Izland és Lichtenstein 2004. május 1-jétől ez év április 30-ig Szlovákiának és még több országnak pénzügyi segítséget nyújtanak. Öt éven át Szlovákia összesen 67 millió eurót kaphat, amelyből 95 százalék a Norvég Királyság forrásaiból származik. Ehhez két memorandumot írtak alá 2005 elején,, amelynek révén két önálló pénzügyi szerkezet létesült - az EGT Finanszírozási Mechanizmusa és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus. Céljuk beruházói és fejlesztési projektek segítségével a gazdasági és szociális különbségek csökkentése az Európai Unió tagországaiban, (kov)