Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-25 / 70. szám, szerda

8 Vélemény-hirdetés ÚJ SZÓ 2009. AAÁRC1US 25. www.ujszo.com SZEMSZÖG Kafkai ácsorgás faliújság előtt Marián Janušek régiófejlesztési miniszter faliújságja előtt már hónapok óta csak állnak és bá­mészkodnak. A tárcavezető ko­rábban ott jelzett tenderével tehe­tetlen mind a Közbeszerzési Hiva­tal, mind az Állami • Számvevő- szék. Pontosabban: a köztársasá- gielnök-választás első fordulójáig senki sem akarta megfogalmazni, mikorra fejeződhet be a Janušek körüli hercehurca. Robert Fico kormányfő sem, aki nagyokat hallgat a 119,5 millió eurós (3,6 milliárd korona) tender kivizsgá­lásáról. Holott a hatalomra kerü­lése utáni napokban határozottan leszögezte: aki miniszterei közül vét, és nem a megadott játéksza­bályok szerint jár el, az három perc leforgása alatt távozik, le­gyen szó bármely tárca bársony­székéből. Marián Janušek faliújság-ten- deres sztorija már négy hónapja csöpög a csapból. Robert Fico mégis kivár, holott azóta sokszor három perc telt el. Túlságosan bá­tor kijelentés volt a kormányfő szájából egykoron a háromperces limit meghatározása. A régiófej­lesztési miniszter minden bi­zonnyal még nagyon sokszor há­rom percet tölthet reszortja élén. Egyáltalán nem azért, mert a Köz- beszerzési Hivatal vizsgálóbizott­ságának valamelyik tagja talán huzamosabb időre megbetegedik. Meg az sem lesz a miniszter ma­radásának fő oka, hogy a számve­vőszék nem kapja meg a még pon­tosabb, konkrétabb információkat a közbeszerzésiektől. Igencsak Franz Kafka-i elemekhez lehetne hasonlítani a szlovákiai tenderso­rozatot. Kafkánál szintén csak ment K., volt, létezett, de a kas­télyba nem sikerült eljutnia a földmérőnek. Küldték ide-oda, magyarázkodtak, de soha nem mondtak neki konkrétumot, ami előrevihette volna a dolgok alaku­lását. A janušeki időhúzási és tényfeltárás-eltolódó folyamat­nak a legfontosabb láncszeme nem más, mint a Szlovák Nemzeti Párt vezére, Ján Slota. Aki nem fe­lejt. Az elmúlt néhány hónap sod­ródása nem törölte ki a nemzetiek pártfőnökének emlékezetéből a smeres kihágásokat, s ezek közül is legfőképpen Ján Počiatek pénzügyminiszter nem éppen eti­kus túlkapásait. Azokért Fico ugyan sárga lapot mutatott fel a pénzügyi tárca vezetőjének, a pi­ros azonban elmaradt, holott több Játékvezető” szerint kijárt volna Počiateknek. Ján Slota a Janušek- kérdés tisztázásának menetében olyan erősen satuba szorítja a kormányfőt, hogy az a régiófej­lesztési miniszternek még csak a sárgát sem mutatta fel, csupán uj­jal mutatott rá. Attól pedig a piros lapos kiállítás igencsak messze van. Természetesen a Slota-féle szorításhoz nagyon jól jött most a köztársaságielnök-választás első menete. Ivan Gašparovičot ugyan­is mind a Smer, mind az SNS ha­tározottan támogatja. Ez a hatá­rozottság és egység megbomlott volna, ha Robert Fico az államfő­választás előtt netán szigorúbban megpiszkálja a Janušek-féle fali­újságot. Csakhogy lesz második fordulója a köztársaságielnök-vá- lasztásnak. Meg Ján Počiatek is ott van a miniszteri székben, va­lamint Viera Tomanová is. Akkor hányszor három perce is lehet még Marián Janušeknek?! Susla Béla KÁRPÁT-MEDENCEI KITEKINTŐ Erős régiók, erős ország Klaus Klipp, az Európai Régi­ók Gyűlésének főtitkára tegnap a Vajdaságban tartózkodott. Új­vidéken, a Tartományi Képvise­lőházban találkozott Egeresi Sándorral, a Tartományi Képvi­selőház elnökével, majd közö­sen látogatást tettek Topolyán. Újvidéken Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnö­ke elmondta, hogy a megbeszé­lésen több témakört is érintet­tek. Először is a vajdasági statú­tum témája vetődött fel, és Ege­resi tájékoztatta Klaus Klippet a helyzetről. Megegyeztek abban, hogy a tartományi statútum köz- társasági elfogadása Szerbia eu­rópai integrációs politikájának az alapját jelentheti. Egeresi ki­hangsúlyozta, hogy Szerbiában az európai uniós retorika mellett európai uniós politikára is nagy szükség van. Klaus Klipp felszó­lalásában elmondta, hogy a Vaj­Mac/ar Sió daság már évek óta igen aktív tagja az Európai Régiók Gyűlésének, mostani látogatá­sával támogatni szeretné a vaj­dasági statútum meghozatalát a szerbiai parlamentben, valamint az elkövetkező napokban tár­gyalásokat folytat Dél-Szerbia regionalizációs terveiről is. To­polyai látogatása során Klaus Klipp Egeresivei közösen Bábi Atillával, Topolya polgármeste­rével találkozott. Egeresi itt két eseményt is bejelentett, ame­lyekre meghívta Klippet. Az első egy konferencia májusban, ami­nek a Vajdaság brüsszeli irodája lesz a témája. A másik szintén egy konferencia szeptemberben, amely a gazdasági világválságról fog szólni, és amelyre a régi Ju­goszlávia utódállamainak képvi­selőit is meghívják. Klaus Klipp arról számolt be, hogy az Euró­pai Régiók Gyűlése nem pusztán egy bürokratikus intézmény, hanem az európai régiók hálóza­ta, amelynek 27Ö régió a tagja. A szervezetnek két alapfeladata van. Az egyik a brüsszeli dönté­sek befolyásolása a régiók érde­kében, a másik pedig a régiók közti tudás- és tapasztalatcsere, közölte a főtitkár. homlokzatok

Next

/
Thumbnails
Contents