Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-25 / 70. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJSZÓ 2009. MÁRCIUS 25. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Több mint kétezer kivégzés Tavaly legalább 2390 embert végeztek ki világszerte, majd háromnegyedüket Kínában - számolt be az Amnesty International. A nemzetközi embetjogvédó szervezet jelentése szerint 2008-ban 25 országban hajtottak végre kivégzéseket. A halálbüntetések 93%-át Kínában, Iránban, Szaúd-Arábiában, Pakisztánban és az USA-ban alkalmazták. 1718 elítéltet végeztek ki Kínában, de ez csak a hivatalosan regisztrált kivégzések száma. Európában csak Fehéroroszországban alkalmazták eztabüntetést. (mti) Most lefejezem magát, hogy soha ne lehessen államfő! (Peter Gossányi rajza) Fontos, hogy azok is elmenjenek szavazni, akik általában kiábrándultak a politikából Megelőlegezett bizalom Az elnökválasztás első fordulójában valóban felszabadultan választhatott a szlovákiai állampolgár. Mindenki beikszelhette a neki legjobban megfelelő jelöltet anélkül, hogy kifejezett undorral kellett volna utána bedobnia a szavazólapot a ládába azzal az érzéssel küszködve, hogy megint egyszer a kisebbik rosszra volt kénytelen szavazni. PETŐCZ KÁLMÁN Állampolgárként a szlovákiai magyarok is felszabadultan járulhattak a szavazóumákhoz. Iveta Radičová - akire a választás első körében a résztvevő magyarok több mint 80 százaléka adta le a voksát - bizonyára nem magyarellenes hangulatkeltéssel próbálja növelni saját, ületve az őt támogató szlovák politikai erők népszerűségét. Ha megnyerné a második kört, sokkal reprezentatívabb képviselője lenne Szlovákia lakosságának, beleértve a magyarokat, mint Ivan Gašparovič. Mégis, bármennyire liberális beállítottságú e cikk szerzője, szeretne már megérni egy olyan választást, amikor nemcsak állampolgárként, európaiként, becsületes, törvénytisztelő emberként, hanem magyarként is felszabadultan választhatna. Ebben a tekintetben, sajnos, most is komoly hiányérzete van. Iveta Radičová kiállt a dél-szlovákiai régió hátrányos megkülönböztetése ellen. Szót emelt az ellen, hogy ennek a vidéknek a fejlesztését csak azért hanyagolja el a kormány, mert ott magyarok élnek. Megígérte, hogy közbenjár a gazdasági és szociális nehézségek enyhítése érdekében. És ezt valóban őszintén gondolta. Ez már önmagában több annál, amit a magyarok általában szlovák politikusoktól elvárhatnak. És a magyarok az őszinteséget díjazták is. Megelőlegezték Iveta Radičovának a bizalmat. Pedig az elnökjelölt asszony a specifikus nemzeti kisebbségi kérdésekben gyakorlatüag nem foglalt állást. Illetve csak a jól ismert frázisokat, sztereotípiákat ismételgette, hogy a magyar kisebbség helyzete megfelel az európai normáknak, pusztán csak egynéhány politikus - mégpedig mindkét oldalról - szítja a feszültséget. Nem volt képes vilá- gosan elhatárolódni akkor, amikor partnerei egyenlőségjelet tettek az SNS és az MKP között vagy Ján Slo- ta és Csáky Pál között. A helységnevek vagy a Beneš-dekrétumok újbóli megerősítése ügyében sem volt egyértelmű az álláspontja. Egyrészt érthető, hogy nem kíván teljes mellszélességgel kiállni a kisebbségijogok kiteljesedése mellett, hiszen erre az ellenfelei azonnal lecsapnának. Ugyanakkor azonban jó lenne tudni, van-e az egész kisebbségi kérdéskörről határozott véleménye. Eléggé szerencsétlen módon az MKP két szárnya is néha - akarva vagy akaratlanul - bevontaőtbelsó csatározásaiba, amikor a két szárny külön-külön szervezett neki kampányrendezvényeket. E cikk íróját egyáltalán nem lepi meg, hogy szlovákiai viszonylatban a legalacsonyabb választási részvétel éppen abban a két járásban volt, ahol az MKP a legnagyobb belső problémákkal küzd. Mi következik ebből? Talán az, hogy kisebb lelkesedéssel kellene a magyaroknak várniuk az elnökválasztás második körét? Nem! Éppen ellenkezőleg! Jobb jelölttel, mint Iveta Radičová, egyhamar nem találkozunk. A magyarok elemi érdeke, hogy legalább egy közjogi méltóság egyensúlyozza azt a buta hungarofóbiát, amely ebben az országban uralkodik. Fontos, hogy azok is elmenjenek szavazni - például Komáromban vagy Rimaszombatban -, akik általában kiábrándultak a politikából. A magyar politikai elitnek meg kötelessége, hogy jobban megmagyarázza Iveta Radičovának, a szlovákiai magyar ember nemcsak a szociológia alanya és tárgya, hanem nemzeti identitással bíró lény is, és hogy ezen identitás megőrzésének és fejlesztésének tevőleges támogatásával a szlovák állam hosszú ideje adós már. GL0SSZA Szomszédság bulvár módra KÖVESDl KÁROLY Na jönnek a hóhért akasztani, vágott belém a mosonmagyaróváriszupermarket parkolójában, amikorkét fiatalember odacsörtetett hozzánk. Egyikük ágyúnyi fényképezőgépe sejteni engedte, hogy „kollégák”. Hogy miért tettem őket idézőjelbe, alább kiderül. Valamit motyogtak az orruk alatt, amiből mindent lehetett érteni, csak azt nem, milyen újságtól jöttek. Közöltem, minket ne fotózzanak, magam is újságíró vagyok, legfeljebb a csomagtartót vagya bevásárlókosarat. Beszélgetésünk öt mondat erejéig tartott, majd odébbáll- tak. Hétfőn ért a meglepetés, amikor egyik bulvárlapunk „riportjában” megjelent a párom képe, s pársoros válasza, természetesen kozmetikázva. Amire az ember csak legyintene, hiszen a bulvársajtó nem tiszteli a véleményt, a szabadságot meg sajátságosán kezeli. Hanem a „riport”! A bombasztikus cím alatti (Magyarok, tanuljatokszlovákul!) (megszámoltam, 12 mondatos) remekmű ugyanis nem feltár, hanem minősít. Azzal, hogy Mošoň-t (sic!) megszállták a szlovákok, és a szupermarket parkolójában a gépkocsik60-70százaléka szlovák rendszámú, semmi újat nem mondott a két újságírópalánta, hiszen ezthónapokóta tudjuk. A „riporterek” azonban elpanaszolják, hogy a magyarországi nagyáruház alkalmazottai nem tudnak szlovákul (angolul is elvétve), pedig mi özönével hordjuk nekik az eurót. Egyik interjúalanyuk (akinek a véleményére épül egyébként az egész,tiport”), egy bizonyos Elő nevű ember, szó sze- -rinteztmondja: „Amieurónkjó nekik, de magyar vagy legalább német nyelv nélkül nehezen boldogul az ember.” Szegény Elő, tehetnénk hozzá, lehet, még azt is elvárná, hogy ne csak Mošoňban, de teszem azt Bécsben is értsenek szlovákul, ám legjobb lenne, ha Londonban vagy Rómában is, hátha éppen arra visz az útja. Fel sem teszem a kérdést a „kollégáknak”, vajon van-e tudomásuk arról, hogy a pozsonyi hasonló intézményben hány eladó beszél világnyelven, vagy egyáltalán tud- ják-e, hogy a mošoňi szupermarket alkalmazottai örülnek a szlovák áradatnak. Személyszerint erős kétségeim vannak. Más kérdés, hogy nem „a magyaroknak” hordja a szlovákság az euróját, hanem a multinak, amely nem magyar, csakMagyarországon üzemel, éppúgy, mint nálunk vagy Ukrajnában. HanemMo- sonbanis, Óváronis (de Komáromban, Győrben, Esztergomban és Miskolcon is) bizony, gügyögnek a boltosok németül, de évek óta szlovákul és csehül is - olykor némi orosz beütéssel - s nem csak a fürdőben, vendéglőben, és nem csakszombaton. Igaz, ehhezok- nyomozóéknak kis sétát kellene tenniük a városkában, nemcsak berontani a szupermarket parkolójába, levadászni öt-hat embert, aztán söprés haza. Nem is koptatnám a számítógép billentyűzetét, ha nem tudnám, hogy ez a sajtótermék a legolvasottabb napüap Szlovákiában, legalább olyan véleményferdítő, mint Magyarországon a Mauni- kasó, és a nyomtatott, de szelleminek nem nevezhető termék szlovákok ezreiben kelti azt a benyomást, hogy Marcus Aurelius hadseregeként kell benyomulni a szomszédhoz, és némi tülekedés, szemetelés és hangoskodás mellett számon kell kérni a vendégjogot. Nem akarok senkit bántani, de csak eszembe jut a hívatlan vendégről szóló magyar mondás, amit ugyan a magyarországi kereskedők nem emlegetnek, de a helyzet úgy áll, hogy nem ők csalogatják a szlovák tömeget Magyarországra vásárolni (miként az osztrákok és a lengyelek sem), megy az magától, önös érdekeitől vezérelve. Nem azért, mert meg akarja menteni a balliberális csodától lepukkant Magyarországot az eurójával, hanem mert az itthoni áru drágább. Hanem - s remélhetően a bulvár napilap „riporterei” is megtanulják egyszer, s ezt fogják sugalmazni olvasótáboruknak - az illendőség úgy kívánja, hogy a vendég is tudjon néhány szót a meglátogatott ország nyelvén, ha már oda megy. Ráadásul egyik nyelv sem bír a világnyelvek dominanciájával. Volt idő, amikor tömegével síeltek a magyarok a Tátrában (míg ki nem derült, hogy Ausztria és Olaszország nívósabb szolgáltatással is olcsóbb), mégsem várták el a goraloktól és a liptói szlovákoktól, hogy magyarul tanuljanak a kedvükért. Síelni jártak, nem téríteni. Bulvárék tehetnének egy kiruccanást mondjuk Ausztriába, és kiszagolhatnák, hajlandók-e az osztrákok szlovákul tanulni, s ha igen, attól olcsóbb lesz-e Pozsony, mint a császárváros? Mert egyelőre sok tekintetben irigyelhetjük a bécsieket. KOMMENTÁR Manőverek CZAJL1K KATALIN Gyurcsány Ferenc bejelentett távozása a miniszterelnöki székből ugyan váratlanul jött, de meglepőnek semmiképp sem nevezhető. Ráadásul a miniszterelnök legújabb manővere aligha jelent megoldást az ország egyre égetőbb gazdasági és politikai gondjaira. Gyurcsány Ferenc már többször bebizonyította, hogy politikai túlélőművész, aki minden akadály ellenére képes talpon maradni. Ezért joggal feltételezhető, hogy szombati bejelentése is egy taktikai játszma része, melynek célja megtartani hatalmi pozícióját az MSZP-n belül. S lássuk be, ez részben már sikerült is neki, hiszen a váratlan bejelentést a szocialisták rögtön azzal honorálták; hogy nagy többséggel újraválasztották pártelnöknek. így Gyurcsánynak meghatározó beleszólása lesz abba, hogyan hívják a következő miniszterelnököt. Eddig tehát bejött a játszma. Nagy kérdés azonban, mi lesz azután. Ha sikerül is megállapodni az új kormányfő személyében - ami az SZDSZ támogató hozzáállása következtében nem reménytelen -, vajon mi lesz az a válságkezelő program, amit az új kabinet meg is tud valósítani? A liberálisok már jelezték, csak valódi reformprogramot hajlandók támogatni, s a párt elenyésző támogatottságát nézve ez hihetőnek is tűnik. Ez lehet ugyanis az utolsó esély arra, hogy az SZDSZ némileg visszanyerje reformpárti imázsát, s valami csoda folytán mégis bejusson a következő országgyűlésbe. Csakhogy. Egy valódi reformprogram aligha lesz lenyomható az MSZP-frakció torkán. Az egykori állampártból lett MSZP struktúrái ugyanis sokkal konzervatívabbak ennél, ami végeredményben bebizonyosodott az előző három év során is, hiszen a legnagyobb kormánypártnak nem sikerült véghez vinnie egyetlen mélyreható reformot sem, sőt, az egészségügyi reform jócskán felhígított változata is akkora falatnak bizonyult az MSZP számára, hogy hagyta miatta szétesni a koalíciót. Szóval, most, hogy a párt támogatottsága történelmi mélypontján landol, nincs sok okunk feltételezni, hogy az MSZP-s keménymag több reformelkötelezettséget mutatna, s megszavazná a minden bizonnyal nagy lakossági elégedetlenséget kiváltó, ám annál szükségesebb változásokat. Ergo, az új „nemzeti kormány” (Gyurcsány Ferenc nevezte így) alighanem ugyanazokba az akadályokban ütközik, mint a szimpla koalíciós, majd MSZP- kabinet: gyenge parlamenti támogatottság, a Fidesz totálisan elutasító magatartása és folytonos megsemmisítő támadásai, s a lakossági népszerűtlenség. Nem túl kecsegtető kilátások egy válságkezelő program véghezviteléhez. Az egyetlen „megoldásnak” így tényleg az előre hozott választások tűnnek. Azért az idézőjel, mert ezzel csak a bizonytalan politikai helyzet oldódna meg, az ország gazdasági helyzete aligha. A Fidesz, amely minden bizonnyal nagy többséggel megnyerné a voksolást, ugyanis mélyen hallgat arról, miként kezelné az egyre mélyülő válságot. Ez persze érthető is, hiszen nyilván a fiatal demokraták is tudatosítják, ebből a szakadékból csak áldozatok árán lehet kimászni, ugyanakkor a politikáját már csaknem egy évtizede kemény szociális populizmusra építő pártnak nem kis problémát okozhat ennek nyilvános beismerése. A legnagyobb gond azonban az, hogy a Fidesz - miként a többi parlamenti párt - nem tudatosítja, hogy a politikai arculatvesztésnél van vagyobb baj is, mégpedig a teljes gazdasági csőd, ami egyre testközelibbé válik Magyarország számára. Kérdés, vajon minek kell még történnie ahhoz, hogy a magyar politika végre föleszméljen. Félő, hogy a válasz nagyon fájdalmas lesz. TALLÓZÓ THE WALL STREET JOURNAL Gyurcsány Ferenc váratlan lemondási nyilatkozata fokozott politikai bizonytalanságot teremt Magyarországon, melynek gazdaságát egyre mélyülő recesszió sújtja, fizetőeszköze meggyengült és államkötvénypiaca nem működik - olvasható a The Wall Street Journal on-li- ne kiadásában. Az új kormányfő heveny gazdasági válságot és mélyen elégedetlen választókat örököl, és nagy piaci nyomás fog nehezedni rá, hogy fájdalmas kiadáscsökkentő intézkedéseket és gazdasági változtatásokat hajtson végre a következő egy évben. A rangos üzleti napilap szerint Magyarországot sokan a globális gazdasági válság által leginkább sújtott közép-kelet-európai országok közé sorolják, ahol égető szükség van a határozott pénzügyi intézkedésekre. Mindennél világosabb volt, hogy a Gyurcsány-kormány nem képes kezelni a költség- vetés szerkezeti kérdéseit, így a miniszterelnök bejelentése, hogy távozik, egyáltalán nem kedvezőtlen fejlemény mondta az újságnak Ambrus Gábor, a londoni on-line pénzügyi elemző cég szakértője. Mint hozzátette, csak az idő lesz a megmondhatója, hogy a mostani változás hoz-e bármilyen javulást Magyarországnak, „túl sok a buktató és nincs lehetőség hibázni”. A The Wall Street Journal szerint egyre inkább túlzóan optimistának tűnik a magyar kormánynak az a becslése, hogy a GDP 3,5 százalékkal fog idén zsugorodni. Elemzők szerint az idei zsugorodás várhatóan 5 százalék körül alakul, ezért legalább 150 milliárd forint további kiadáscsökkentés válik szükségszerűvé. Az új kormányfőnek teljes erővel a fékre kell lépnie, és határozottan vissza kell fognia a minisztériumok kiadásait - idézte a lap Barcza Györgyöt, a K and H Bank budapesti elemzőjét, (mti)