Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-25 / 70. szám, szerda
6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 25. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK ftjK V' W'rí1« BMIM I'A- "''r' K • A szlovákbelügy kisegíti az Aviát Prága. A cseh Avia teherautógyártónak a szlovák belügyminisztérium is segít átvészelni a gazdasági válságot. A belügy 30 teherkocsit rendelt a cégtől, ami az Avia képviselői szerint hosszabb ideje a legnagyobb állami megrendelésüknek számít. Mindeddig a középkategóriájú Aviák iránt főként a teherfuvarozók és egyéb vállalkozók érdeklődtek. Az indiai Ashok Ley- land társaság birtokában lévő Avia tavaly 474 autót gyártott, ami a harmadával kevesebb az egy évvel korábbinál. (ČTK) Ezrekvalljákbe később az adót Besztercebánya. A szlovákiai adóhivatalokhoz 13 935 kérvény érkezett a jövedelemadóbevallás elhalasztásának az engedélyezésére. A cégek leggyakrabban a könyvvizsgálójuk elfoglaltságaira és a terjedelmes dokumentációra hivatkoznak. A magánszemélyek leginkább a külföldi bevételekről szóló igazolások hiányával indokolták a kérelmüket. A bevallás későbbre halasztását múlt hétfőig lehetett kérni. A hivatalok eddig 11 946 adózónak hagyták jóvá a kérelmét. (ČTK) Többen fizetünk kártyával Pozsony. Az euró bevezetését követően egyre többen fizetünk kártyával az üzletekben - derül ki a Szlovák Takarékpénztár elemzéséből. Az év első két hónapjában a kártyás fizetések száma 14 százalékkal nőtt, a múlt év második feléhez képest. Az elemzés szerint jóval többször nyúlunk a kártyánk után a kisebb bevásárlások esetén is, az egy-egy kártyás fizetés során kifizetett összeg így a bankkártyák esetében 23%-kal csökkent. Míg a múlt év második felében átla- gosan37 eurót fizettünk egy-egy kártyás fizetés során, idén ez 28 euróra csökkent, (ú) Nem segítenek a tejágazaton Brüsszel. Nem kívánja újratárgyalni az Európai Bizottság a tejpiac reformjáról tavaly hozott európai uniós döntéseket - adta értésre Mariann Fischer Boel biztos az EU-tagországok mező- gazdasági minisztereinek találkozóján. Az ülés legfontosabb napirendi pontjaként felvetett tejpiaci helyzet témaköréhez Magyarország, Ausztria, valamint a hozzájuk csatlakozó Németország, Szlovénia és Szlovákia emlékeztetőt nyújtott be, olyan intézkedéseket kérve, amelyek ellensúlyozhatják az árcsökkenés folyamatát. Az Európai Bizottság szerint azonban jogilag nincs lehetőség az ár emelésére, az export-visszatérítés módosítása pedig a nemzetközi partnerek, illetve a Kereskedelmi Vüágszervezet (WTO) érzékenysége miatt nem kívánatos. A tavalyi reformdöntés értelmében a tagországok tejtermelési kvótái a jövőben évi egy százalékkal emelkednek, majd 2015-remegszűnnek. (MTI) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Anaol font 0,9206 Lengyel zloty 4,5504 Cseh korona 27,015 Magyar forint 300,85 Bolqár leva 1,9558 Román lei 4,2953 Japán jen 132,68 Svájci frank 1,5267 Kanadai dollár 1,6560 USA-dollár 1,3507 VÉTEL ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,40-1,32 27,66-26,05 313,54-286,54 OTP Bank 1,40-1,31 27,75-26,17 309,41-291,68 Postabank 1,40-1,31 27,87-25,98Szí. Takarékpénztár 1,40-1,31 27,69-26,15 314,99-287,87 Tatra banka 1,39-1,32 27,59-26,19 312,21-288,49 Dexia banka 1,39-1,32 27,72-26,31 308,67-293,03 Általános Hitelbank 1,39-1,32 27,66-26,13 313,54-286,54 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik.. (Forrás: SITA) A rendelkezésre álló jövedelem csökkenése ellenére az európaiak nem kívánják visszafogni a kiadásaikat Mérlegen a fogyasztói szokások Ha a vásárlóerőnk csökkenne, elsősorban az alkoholról, a cigarettáról, valamint az éttermi szolgáltatásokról mondanánk le (SITA-felvétel) Pozsony. A gazdasági válság fogyasztói szokásainkat is gyökeresen megváltoztatta - derül ki a Cetelem tegnap közzétett elemzéséből, amely 13 országban végzett felmérés alapján készült. Az áldozatok sorában az első helyet foglalja el az élelmiszer, ezt követi az egészség és a szórakozás. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A fogyasztói bizalom a Cetelem Körkép beszámolóinak sorában történelmi szintű mélységeket ért el - nyilatkozta az elemzés tegnapi pozsonyi bemutatóján Pascal Roussarie, az elemzés menedzsere. Az 1-től 10-ig terjedő skálán mért közérzeti mutató európai átlaga a 2007-es 4,9-ről, tavaly 6 tizedet visszaesve 4,3-nál állapodott meg. A közérzeti lista élmezőnyében először szerepel három közép-kelet- európai ország: Oroszország (5), Szlovákia (5) és Csehország (4,9). Magyarország és Portugália ugyanakkor messze a többiek mögött, 2,9 illetve 2,8-as mutatóikkal a sor végén állnak. Az elemzés egy 2008 decemberében elvégzett felmérés alapján készült, 13 ország - Belgium, Egyesült Királyság, Franciaország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Csehország, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szerbia, Oroszország - állampolgárainak reprezentatív mintáira alapozva. Összesen több mint 10 ezer embert kérdeztek, országonként legalább 500 fős mintával. Nem takarékoskodunk Roussarie szerint 2009-re biza- kodóbban tekintenek már előre az európaiak, a mutató a 13 ország átlagát tekintve felfelé mozdul ki (4,4). A gazdasági válság közepette arra lehetett számítani, hogy az általános rossz közérzetet a fogyasztás drasztikus visszaesése fogja kísérni. Ám ez nem következett be, a fogyasztási/megtakarítási arány ugyanis egyértelműen pozitív. Természetesen az általános fogyasztási szándék alacsonyabb, mint előző évben, és a megtakarítási szándék is csökken. A rendelkezésre álló jövedelem csökkenése ellenére az európaiak nem kívánják megszorítani kiadásaikat. Borús közhangulatuk ellenére a magyarok nyilatkoztak úgy a legnagyobb arányban (84%), hogy 2009-ben növelnék fogyasztásukat, ezzel párhuzamosan a megtakarítási szándék náluk a legalacsonyabb (6%). Szlovákiában a megkérdezettek 67 százaléka növelné a kiadásait, megtakarítási szándéka pedig alig 13 százalékuknak van. A fogyasztási ambíciók mögött viszont nincs meg a szükséges eszköz, a meggyengült vásárlóerő átalakítja a fogyasztói magatartást. Az európai fogyasztók vásárlóerejűk csökkenése esetén rákényszerülnek, hogy néhány fogyasztási területen visszaszorítsák kiadásaikat. Az áldozatok sorában az első helyet foglalja el az élelmiszer, ezt követi az egészség, majd a szórakozás, kultúra, utazás kategóriája. A fogyasztók a rendelkezésre álló jövedelmet minél okosabban akarják elkölteni, a legalacsonyabb árat keresik. A diszkont előnyben részesítése a második helyen áll a vásárlóerő csökkenésének kompenzálására szolgáló megoldások listáján. A harmadik út az internetes vásárlás, amely a megbízható és szerteágazó információknak köszönhetően lehetővé teszi jó áron, jó minőség elérését, különösebb erőfeszítés nélkül. Miről mondanánkle? Rendkívül tanulságos a vásárlóerő növekedésének, illetve csökkenésének hatása ez egyes termékcsoportokra. Ha a vásárlóerő csökken, akkor a vizsgált országok fogyasztói elsősorban az alkoholról mondanak le (24%), utána a szállodákról, kávézókról (15%), és általában a szórakozásról, kultúráról, utazásról (11%). Szlovákiában azok aránya, akik a vásárlőerő csökkenése esetén lemondanának az alkoholról, eléri a 34 százalékot. Amennyiben javulna a vásárlóerő, akkor azt nem alkoholra költenék a vizsgált országok lakói, hanem elsősorban élelmiszerre (21%), egészségre (20%), illetve szórakozásra, kultúrára és utazásra (16%). Szlovákia abból a szempontból számít érdekesnek, hogy nálunk az egészségre fordított kiadásaikat növelnék a legtöbben (27%), amit a szabadidős tevékenységek és a gyermekek oktatására fordított összegek követnek. A válság áldozatai Az elemzés külön figyelmet szentel egyes kiemelt ágazatoknak is. Eszerint tavaly általános visszaesés jellemezte az új személygépkocsik piacát Európában, legdrasztikusabb a csökkenés Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban. Az autómárkákat illetően a Volkswagen szilárdan tartja magát piacvezető pozíciójában, 10%-os piaci részesedéssel 2008 első félévében. A szórakoztató elektronikai piacon az évek óta töretlenül növekvő tendencia 2008-ban megfordult, európai átlagban közel 2%-os a visszaesés. A csökkenés a közép-európai térséget nem érintette, Szlovákiában, Csehországban, Szerbiában és Oroszországban kétszámjegyű a növekedés. A fogyasztási hitelek piaca érdekes képet mutat. Egyedül Spanyolországban csökkent a fogyasztási hitelállomány. Az európai piacot továbbra is az Egyesült Királyság és Németország uralja, a két ország együttesen csaknem a piac felét tesz ki. 2008-ban Szlovákia fogyasztási hitelállománya 0,55 milliárd euró volt, 7,8%-os növekedést mutatva az előző évhez képest. Magyarországon ugyanekkor 38, Csehországban 17,7 százalékos növekedést regisztráltak. (mi) 0 Min takarékoskodnánk, ha csökkennének a bevételeink? Szállodák, éttermek Telefonálás, internet Alkohol, cigaretta 34% M x1 ^ x1 X 7=?^ 0 5 10 15 20 25 30 3 5 0 Mire költenénk többet, ha nőnének a bevételeink? Oktatás Kultúra, utazás Egészség 27% 1 10 15 20 25 3 0 Forrás: Cetelem A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK GAZDASÁGI MUTATÓI Magánnyugdíjpénztár A hozamráta aktuális értéke (euró) Konzervatív alap A nettó vagyon (euró) A kezelési költség* (%) A hozamráta aktuális értéke (euró) Kiegyensúlyozott alap A nettó vagyon (euró) A kezelési költség* (%) A hozamráta aktuális értéke (euró) Progresszív alap A nettó vagyon (euró) A kezelési költség* (%) AEG0N Magánnyugdíjpénztár 0,038391 11 072 479,60 0,065 0,034786 58 973 055,88 0,065 0,033188 172 586 520,57 0,065 Allianz - Szlovák Magánnyugdíjpénztár 0,038290 37 089 168,15 0,065 0,035481 229 794 963,66 0,065 0,034723 472 479 365,28 0,065 AXA Magánnyugdíjpénztár 0,038158 22 172 566,96 0,065 0,035236 165 076 856,96 0,065 0,034550 471 728 629,15 0,065 ČS0B Magánnyugdíjpénztár 0,038549 6 150 465,11 0,065 0,034211 38 822 873,94 0,065 0,033679 88 368 906,01 0,065 ING Magánnyugdíjpénztár 0,038325 9 258 796,29 0,065 0,034696 76 363 443,95 0,065 0,033843 176 490 831,45 0,065 VÚB Generali Magánnyugdíjpénztár 0,038198 20 203 133,18 0,065 0,035137 126 064 993,77 0,065 0,034394 199 230 183,40 0,065 * az alap nettó havi vagyonából számítva _____________________________________________________________________________________________ forrás: A Nyugdíjpénztárak Szövetsége - 2009. március 20-i adatok A hozamráta aktuális érteke: Ez az adat az alap menedzsmentjének munkáját értékeli. Az alap létrehozásakor a hozamráta értéke 1,0000 Sk, vagyis 0.033194- euró volt, a táblázatnak ebben az oszlopában lévő szám azt mutatja, hogyan változott időközben ennek a mutatónak az értéke márciustól, vagyis mikortól az első összegeket átutalta a Szociális Biztosító a nyugdíjalapnak. Ha ez a szám nőtt, vagyis nagyobb, mint egy - például 0.037713 -, ez azt jelenti, hogy az alap a rendelkezésére álló idő alatt a pénzeszközöket kamatoztatta, vagyis minden befizetett euró időközben már 0.037713 eurót ér. Ha a hozamráta 0,033194 alá csökken, akkor a befizetett összeg vesztett nominális értékéből. A nyugdíjalap vagyonának nettó értéke: Azt mutatja, hogy mekkora vagyont kezel a nyugdíjalap. Minél nagyobb az összeg, az alap annál nagyobb vagyont fektethet be, ami növelheti a hozamot. Ma még a nyugdíjalapok nettó vagyona a legnagyobb pénztárakban már több százmillió euró, a kisebbekben is több mint százmillió euró, de a folyamat előrehaladtával áz alapok több milliárd eurós vagyont kezelnek majd.