Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-19 / 65. szám, csütörtök
A nap száma: 2006 decembere óta már 376 560 y autót gyártott Szlovákiában a KIA UJ SZÓ FORZE UT SZÓ od 19.3. Talianske špeciality! 2009. március 19., csütörtök Ara 0,40€-12,05 Sk (előfizetőknek 0,35€-10,54 Sk) 62. évfolyam, 65. szám www.ujszo.com Mégis lesz hőerőmű Tőketerebesen? A befektető nyomására újra tárgyaltak az építkezésről 4. oldal Interjú Priskin Tamással A Watfordban 12 gólt szerzett, pimasz találataival hívta fel magára a figyelmet 22. oldal A nap mondata: Fogadjunk valamiben. Ha megszavaztam Gaulieder kizárását a parlamentből, akkor veszek önnek egy parókát. Ivan Gašparovič (aki valóban megszavazta a kizárást) František AAikloškónak A négy esélyes jelölt közül csak Radičová próbálta megszólítani a magyar választókat Kikerülte a kampány a magyarokat Pozsony. Ma reggel hét órákor véget ért az elnökválasztási kampány, amely a szakértők szerint unalmas és langyos volt. A jelöltek nagy része meg sem szólította a magyar választókat, pedig az összes szavazó 10 százalékát teszik ki. A politológus szerint mobilizáló kampány esetében akár nagyobb arányú támogatást is jelenthetnének a magyar szavazók. ÚJ SZÓ-HÍR Minden tizedik szavazó magyar, ám a jelöltek nem igazán keresték a kegyeiket. „Pedig ha valamelyik jelölt fel tudná emelni kényelmes foteljeikből a magyar választókat, akkor nagyobb arányban is részt vehetnének a választáson, mint az országos átlag, és így a 10 százalék még többet nyomna a latban” - mondta lapunknak Öllös László politológus. A prognosztizált részvételi szándék viszonylag alacsony, 35-40 százalékra becsülték a közvélemény-kutató ügynökségek. „Ilyen alacsony részvételi hajlandóságnál könnyű nagyobb részvételt produkálni egy-egy társadalmi réteg, ebben az esetben a szlovákiai magyarok körében” - véli a politológus. „Ehhez viszont egy kicsit intenzívebb kampány kellett volna”,- tette hozzá Öllös. Úgy véli, a négy esélyesebb jelölt közül Iveta Radičová próbálta meg leginkább megszólítani a magyar választókat, „de többet is lehetett volna tenni”. Úgy látja, Ivan Gašparovič csak eszközként akarta felhasználni a magyarokat. „Ezzel is saját nacionalista szlovák választóit kívánta megszólítani” - mondta Öllös. František Mikloško és Zuzana Martináková érdemben nem szólította meg a magyar választókat - értékelte a kampányt a politológus. A Joj televízió keddi vitaműsorában Zuzana Martináková szemére vetette Iveta Radičovának, hogy elfogadja a Magyar Koalíció Pártjának anyagi támogatását a kampányához, miközben Martináková szerint az MKP is hozzájárult a szlovák-magyar viszony elmérgesedéséhez. Felszólította, hogy adja vissza az MKP-tól kapott összeget. „Az SNS és az MKP ugyanolyan hibás a kialakult viszonyban” - jelentette ki Mar- tináková. Radičová nem az egész MKP-t, csak Duray Miklóst hibáztatta; úgy véli, hogy az ő kijelentései sem javítják a két ország és a két nép viszonyát. A kampánytámogatással kapcsolatban kijelentette, az MKP nem neki adta a pénzt, hanem saját kampányakciókat tartott, ezért nem tud mit visszaadni. Az MKP 33 ezer eurót különített el az elnökválasztási kampányra. A korteskedés langyos és unalmas volt - állítják egybehangzóan a szakemberek. „Sztereotip kérdésekre sztereotip válaszokat adtak ajelöltek” - véli Miroslav Kusý politológus. ,A kampánystábokat elkerülte a kreativitás” - állítja Pavel Haul- ík szociológus. „Langyos volt a kampány és későn indult“ - véli Öllös. „Aira számítottam, hogy Radičová már januárban elkezdi” - mondta a politológus, aki szerint a három fő kihívónak már korábban be kellett volna indítania a korteskedést és sokkal intenzívebben kellett volna folytatniuk. (MSz) 150 négyzetméternél kisebb alapterületű épület esetében jövőre már csupán bejelentést kell tenni Építkezési engedély nélkül építkezhetünk NAHÁT! Jelentkezzen, aki él! Fokváros. Igazolja mindenki, hogy él és ellenőrizze, hogy mennyire házas! - lényegében ezzel a felhívással fordult a Dél-afrikai Köztársaság kormánya a lakossághoz. Az ok: a bűnözők papíron előszeretettel „halainak meg” élőket, hogy felvegyék életbiztosításukat, így aztán sokan meglepődnek, amikor szembesülnek azzal hogy hivatalosan már nem élnek. A „mennyire” házas ellenőrzésére azért van szükség, mert a csalók gyakran lopnak személyi igazolványokat, hogy hamis házasságlevelet produkáljanak a bevándorlóknak, akikígy állampolgárságot szerezhetnek. így jó páran meg- hökkenve értesülnek arról hogy nem egy házastársuk van, illetve, hogy van. Abelügy külön központot állított fel az „élő halottak” számára. A probléma nem újkeletű. 2005- ben nagy rokonszenvet keltett egy nő, aki két éven át képtelen volt élővé nyilváníttatni magát és végső elkeseredésében túszul ejtett egy belügyminisztériumi tisztségviselőt, hogy végre személyi igazolványt kapjon. (MTI) ÚJSZÓ-HÍR Pozsony. Jóváhagyta a kormány a régóta várt új építésügyi törvényt. Ha a parlament is elfogadja, hatályba lépése után nem kell építkezési engedély családi házak építéséhez. Eddig a 25 négyzetméternél nagyobb alapterületű épületekhez építkezési engedélyre volt szükség, tehát egy kis nyári konyha, mellék- épület építéséhez is ki kellett várni az építésügyi hivatal engedélyének kiadását. Az új törvény életbe lépése után, várhatóan 2010 júliusától a 150 négyzetméter alapterületet nem meghaladó családi házak esetében már nem lesz szükség engedélyeztetésre, csupán az építkezést kell bejelenteni. Engedélyre jórészt csak középületek, éttermek, szállodák építésénél lesz szükség. A kis, 70 négyzetméter alapterületű gazdasági melléképületek megépítését be sem kell jelenteni, kivéve az állattartásra szolgáló épületeket. További változás, hogy a kisebb, ezer lakos feletti községeknek is területfejlesztési tervet kell kidolgozniuk, most még a kétezres lélekszámnál van a határ. A minisztérium szerint ez megkönnyíti a területrendezési eljárást. 562 olyan község van, ahol a lakosok száma ezer és kétezer között van, 432 rendelkezett a tavalyi év végén területfejlesztési dokumentációval. Az illetékes minisztérium szerint a dokumentáció elkészítése 13 ezer euróba kerül. A törvényt előkészítő minisztérium szigorúbb büntetéseket szabna ki a szabály- sértésekért, 350 ezer eurós büntetést is kaphatna az olyan vállalkozó, aki védett területen vagy engedély nélkül építkezik. Ekkora büntetés járna kulturális emlékmű engedély nélküli lebontásáért is. Szintén újításnak számít az ún. építkezési ellenőr intézményének bevezetése, (jéem, sita) Az utolsó tévévita is unalmasra sikeredett (Pavol Funtál felvétele) ÖK MONDTÁK Ajelöltek a szlovák-magyar viszonyról Ivan Gašparovič, támogató pártok: Smer, SNS,HZD Az eddigi döntéseimet, tetteimet a magyarokkal, a szlovákiai magyarokkal és a szlovákokkal kapcsolatban abszolút korrektnek tartom. Én tettem a legtöbbet a szlovák-magyar viszony javítása érdekében. Iveta Radičová, támogatók: SDKÚ.KDH, MKP,OKS Szlovákiában biztosítottak a nemzetiségekszámáraazalap- jogok. Rendkívül hátrányos azonban a nemzetiségek számára, hogy például a magyarok, a ruszinok és a romák többsége is olyan régiókban él, melyek gazdaságilag fejletlenek, ahol egyre nagyobb gondot okoz a munkanélküliség és ahol rendkívül rossz állapotban van az infrastruktúra. Zuzana Martináková, támogató párt: SF A személyes találkozásaim alapján azt mondhatom, hogy az egyszerű embereket nem kínozzák a nemzetiségi problémák. Ezeket a politikusok, elsősorban az MKP és az SNS tartja életben. František Mikloško, támogató párt: KDS A szlovák-magyar viszony nagyon összetett, mindig az adott helyzetre kell reagálni. A magyar kártyával nem szabad visszaélni. Átvettem a magyar parlamentben az állami kitüntetést, de most, amikor úgy éreztem, hogy ugyanott megsértettek, akkor szó nélkül távoztam (amikor aszlovákpar- lament kisebbségi bizottságát megváratta az Országgyűlés kisebbségi bizottsága - a szerk. megj.). (lpj) 9"771335 705045 1 2 AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK EURÓ IDŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS USD CHF GBP CZK HUF PLN ▲ ▲ ▼ A ▲ ▲ A végleges átváltási kurzus Felhősödéi; északon hó Telefon: 1,3130 1,5332 0,9391 26,988 301,70 4,5427 1 euró = 30,126 korona A hőmérséklet -3 és + 7 fok között alakul. x' * József 02/59 23 34 11