Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-10 / 57. szám, kedd

I 6 Vélemény És háttér ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 10. www.ujszo.com KOMMENTÁR sgasasases sggggg? 8s®^í ?t s . v ■ m Rémálom: Szlovákia 2014 GÁL ZSOLT El tudjuk képzelni, milyen lesz Szlovákia Robert Fico második kormányzati ciklusának végén? Röviddel a 2014-es választások előtt Fico és az illetékes orosz elv­társak jelenlétében átvágják a szalagot a Becsig érő széles nyom­távú vasúton, amelyen át is halad az első szerelvény, ezt később napi három-négy követi (az ágcsernyői átrakodóállomás munká­sainak nagy részét csak a választások után rúgják ki). Bár egy ki­csit elszaladtak a költségek - a beruházás a tervezett 4 milliárd eu­ró helyett 7 milliárdba került-, a Fico-kabinet váltig állítja, hogy az már rövidtávon megtérül, és közben elhatárolódik minden olyan kijelentéstől, hogy a vasútépítésnél előnytelen szerződése­ket kötött az állam a kivitelezőkkel, amelyekből a kormánypár­tokhoz közeli cégek tulajdonosai profitáltak. Ezek a teljességgel alaptalan vádak a Pozsony-Kassa autópálya-építésénél is cáfoltat- tak. Igaz ugyan, hogy az is megdrágult kicsit, a tervezett 4 milliárd helyett nyolcba kerültek a még hiányzó szakaszok, de legalább ha­táridőre elkészültek. Azok az álnok újságírók és ellenzékiek, akik azt állítják, hogy Fico eredetileg 2010-re ígérte az autópályát, mind hazudnak. A miniszterelnök és hű választói nem emlékez­nek ilyen ígéretre. Kicsit elszaladnak az apátszentmihályi új atomerőmű építési költségei is, a tervek kb. 8 milliárdnál tartanak, de ennek alapkövét még csak nemrég (három héttel a választások előtt) tette le Fico miniszterelnök. A hírekben az áll, hogy a szlovák államadósság meghaladta a nemzeti össztermék 70%-át, de mivel a gazdaságban nagy a kör­betartozás, szakértők további jelentős rejtett adósságot valószínűsítenek. Köztudott, hogy az állami kórházak, az egész­ségbiztosítók és a költségvetés milliárdokkal tartoznak egymás­nak és hitelezőiknek, a biztosítók például átlagosan két év késéssel egyenlítik ki számláikat a gyógyszertáraknak. Ez utóbbiak a csőd szélén állnak, számos orvosság nem, vagy csak magas felárral kapható. Ennek kapcsán Fico szabályozott árakat vezetett be, és államosítással fenyegette meg a szegény betegeken nyerészkedő gaz patikusokat. Rengeteg pénz ment el az egészségbiztosítóknak, a nyugdíjpénz­táraknak, a gázművek és az elektromos művek külföldi tulajdono­sainak kifizetett, a nemzetközi döntőbíróságok által megítélt kár- pódásokra is, de a kormány szóvivője nem hajlandó kommentálni ezeket a bírósági döntéseket. Az Európai Bizottság nem zárta ki, hogy a túlzott költségvetési hiány miatt szankciókat alkalmaz Szlovákiával szemben (ahol köztudottan már 3 éve a legmagasabb az államháztartási hiány az EU-n belül), de Fico megnyugtatta vá­lasztóit, mondván, őt jobban érdekli a szlovákokjóléte, mint a brüsszeli bürokraták számai. A Financial Times nemrég azt ele­mezte, hogy a szlovák kormány fizetésképtelensége vajon mennyire rengetné meg az EU eurós államkötvénypiacát. Közben Tomanová miniszter asszony tanácsadói kiszámolták, hogy a má­sodik pillérben maradt félmillió ember nagy részének sem éri meg ott lenni. Fico rögtön megígérte, hogy kormánya lépéseket tesz a megmentésük érdekében, első lépésben a fizetésükből a nyugdíj- pénztárakba áramló 3%-os összeget 2%-ra mérsékli. Bár már rég lecsengett a gazdasági válság, az ellene hozott intéz­kedések még mindig érvényben vannak. Fico szenvedélyes be­szédben vette védelmébe a szociális cégek létét a szlovák köztévé nemrég indult ötödik csatornáján tartott kétórás interjújában. Itt mondatonként átlagosan kétszer használta a „szociális” kifejezést. A kártérítési perek és a válaszadási jog miatt megszűnő utolsó el­lenzéki napilap legutolsó kiadásának kommentárja közben azt fej­tegette, hogy a szociális cégek vezetői évi 25 ezer eurós jövedel­mük mellé még 20 ezernyi sikerdíjat is megszavaztak maguknak. JEGYZET Nem volt perfekt cseh JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Ismerősöm egyetemi végzett­séggel, tökéletes magyar-, szlovák- és angolnyelv-tudás- sal egy építkezési cégnél dol­gozott Pozsonyban. Nem kere­sett rosszul, de mivel nem volt egy törtető típus, közel har­mincévesen nem tartott ott, ahol tudásából eredően tartha­tott volna. S ekkor meglátott egy hirdetést, amely az egyik csehországi számítástechnikai cégbe keresett rendszergazdát. Jelentkezett, s fel is vették. Nos, ez sem volt az ideális állás, mivel magasabb volt a végzett­sége, mint a főnökének, de Csehország, új emberek, új helyszínek, s még egyedülálló­ként úgy gondolta, próbát tesz. Eleinte minden ment a simán, ismerősöm berendezkedett a cseh nagyvárosban, szerzett egy tisztességes albérletet, csak pihenésre nem nagyon maradt ideje. Szabadságra meg alig, s úgy telt el az első esztendő, hogy gyakorlatilag éjjel-nappal benn volt a cégben. De ezt a cé­get is elérték a megszorítások, megrendelés híján az éjszakai műszak megszűnt. De ő még ekkor sem izgult, hiszen messze a legmagasabb végzettséggel rendelkezett, épp azokban a napokban végzett egy újabb tanfolyamot a helyi egyetemen, sőt volt olyan kollégája is, aki már írásbeli figyelmeztetést is kapott a munkához való nem megfelelő hozzáállása miatt. Ekkor jött derült égből a vil­lámcsapás. Főnöke behívatta, és fapovával közölte, hogy egy embert el kell bocsátania, s úgy döntött, ő lesz az, akinek men­nie kell. A kérdésre, hogy miért pont ő, a válasz a klasszikus volt: csak. Később hozzátette, hogy a cseh munkavállalókat kell előnyben részesíteniük. Ismerősöm az első sokkból fel­ocsúdva munkához látott, hogy új helyet szerezzen magának, s bement a főnökéhez egy hét szabadságot kérni. Mondanom sem kell, nem kapott. TALLÓZÓ HANDELSBLATT Az euróövezethez való csat­lakozás idejének lerövidítését sürgette az EBRD elnöke. Tho­mas Mirow a Handelsblatt né­met üzleti napilapban megje­lent interjúban az Európai Bi­zottságot arra szólította fel, fontolja meg az euróövezethez való csatlakozás idejének lerö­vidítését. „Az Európai Bizott­ságnak világos szolidaritási jelzéstkelleneküldenieakelet- európai országoknak” - fogal­mazott. Mirow úgy vélte: kívá­natos lenne a felvételre való várakozás idejének lerövidíté­se két évről egyre a stabüitási paktumban előirányzott adós­ságfeltételek betartása mel­lett. Ez hozzájárulna Kelet-Eu- rópa stabilizálásához, (mti) Senki a világon nem ejt egyetlen könnycseppet sem, ha a szlovákiai magyarság beolvad Hová, hová, gyermekem? Kora tavasszal - mondhat­nék - kötelező jelleggel ra­gadnak tollat vagy számí­tógépet a publikáló embe­rek, s az újságíráshoz sok­szor eléggé méltatlan mó­don támogatják a kisebb­ségi iskolák beiratkozási kampányát. LOVÁSZ ATTILA Sajnos, mindig kampányszerűre sikerül a dolog, hiszen további ti­zenegy hónapon át esetleg a sike­rekről, de jóval gyakrabban az isko­lák körüli problémákról, finanszí­rozásról, egy-egyjózan észt nélkü­löző oktatási miniszterről szólnak a hírek, még rosszabb, ha az iskolai erőszakról, szexbotrányokról, ne­tán tragédiákról értekezünk. Kevesebb szó esik arról, hogy az iskolaválasztást mégis mi motivál­ja, ki mit vár el az iskolától, pedig az oktatásügy talán a temetkezési vál­lalkozás mellett az egyetlen olyan intézményrendszer, amelyhez mindenkinek köze van, amellyel mindenki kikerülhetetlenül talál­kozik. Hogy mit várunkéi az iskolá­tól, bizony nehéz megfogalmazni. Ha a pedagógusok társadalmi megbecsülését vesszük alapul, ak­kor nem sokat, hiszen a megbecsü­lés (anyagi és erkölcsi egyaránt) olyan, mintha csak gyermekraktár, amolyan hétköznapi lerakat lenne az iskola. Jobb, ha nem is ebből a szögből nézzük a dolgokat. A szülő - kivétel nélkül - olyan iskolát akar, amelynek az elvégzése a társadal­mi érvényesülés alapja. A szülő mindig a legjobbat akarja gyerme­kének - az a szülő is a legjobbat akarja, aki magyar létére szlovák iskolába íratja csemetéjét. Ha ugyanis nem magyar iskolába írat­ja, akkor azt gondolja, hogy a szlo­vák iskola jobban megalapozza gyermeke érvényesülésének útját, mondjuk a sokat szajkózott állam­nyelv-ismeret révén. Sok szülőt is­merünk, akik pl. jó nevű pozsonyi szlovák iskolákat is megkerülve egy határ menti osztrák iskolába viszik a gyereket,, jól megtanul németül” alapon. Roppant nehéz megma­gyarázni, hogy az iskola nem nyelv- tanfolyam, nem, vagy nem csak a tanítási nyelvet tanítja, hanem an­nak révén ad át új s újabb ismerete­ket. Az iskola - akár tetszik, akár nem - a kultúra megalapozója, az ott tanultak mindannyiunk szocia­lizációjának jelentős részét képe­zik, az életünkben használt, nem feltétlenül didaktikai (tankönyvi) módon megszerzett iskolai ismere­tek döntően befolyásolják későbbi pályaválasztásunkat, viselkedé­sünket, munkához való viszonyun­kat, túlélési stratégiáinkat. Az iskola oktatási nyelve tehát korántsem elhanyagolható. A ma­gyar gyermek szlovák iskolában magyarként nem szocializálódhat olyan országban, ahol a kisebbség mindig zavaró, kellemetlen rossz volt, még akkor is, amikor éppen kegyet gyakorló hatalmak, kor­mányzatok székeltek Prágában, Pozsonyban. Addig, amíg Szlová­kiában (közvetve vagy kegyetlen közvetlenséggel) az állami doktrí­na a szlovák nemzetállam, addig magyar gyermek szlovák iskolába való elhelyezése a nyelvátültetés­sel azonos gyakorlat. A történelem.során közösségek, nemzetek szűntek meg anélkül, hogy azokat bárki siratná. A szlo­vákiai magyarság - már ha közös­ségként tekintünk magunkra - fo­lyamatos lemorzsolódása nem tra­gikus folyamat, csak a nyelvváltás teljesen természetes következmé­nye. Ennek egyik forrása a nem magyarként szocializálódó, szlo­vák iskolákban felnövő egyének ké­sőbbi, felnőttkori, magyarsággal semmilyen módon nem szolidari- záló magatartása. Hangsúlyozom: mindez csak nekünk tűnik tragi­kusnak, senki a világon nem ejt egyetlen könnycseppet sem, ha a szlovákiai magyarság beolvad. Az iskola ebben a folyamatban kulcsszereplő. Ha a szlovákiai magyarok úgy döntenek, hogy egy nyelvcsoporthoz, nemzethez való tartozás nem jelent számukra értéket, akkor semmi más nem történik, mint hogy beolvad. Per­sze akkor, amikor a szülő elindul az iskolai behatásra, erre nem gondol. Mint ahogyan arra sem gondol, hogy a magyar iskola eleve kétnyelvű piaci nyitást jelent a le­endő munkavállalónak, hiszen az államnyelv akármilyen gyatra is­merete is nyelvismeret. Ellentét­ben a többségi iskolával, amely a kisebbségi nyelvet, kultúrát nem­csak nem mutatja be és nem ápol­ja, hanem egyes évfolyamok tan­anyagaiban kifejezetten ellenség­nek állítja be. Beiratkozáskor a szülő erre sem gondol. Mint ahogy arra sem, hogy a 15-20 milliós pia­ci érvényesülés előny, szemben az ötmillióssal. Arra sem, hogy a ki­sebbség tulajdonképpen nem „kevesebbséget” jelent, nem meg­alázó és tragikus sorsot, hanem ha­talmas komparatív előnyt. Csak arra gondol a szülő, hogy gyerme­kének a lehető legjobb legyen. S ez így van jól. Az előbb leírtakkal a „lehető legjobbhoz” szeretnénk egy centiméternyit hozzáadni. Jó gondolkodást. A franciaországi Strasbourg és a németországi, kevésbé látványos Kehi lesz az ikercsúcs helyszíne Határfolyón átívelő logisztikai kihívás MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Készül a NATO, és készülnek az anarchista pacifisták - mindkét fél terepszemlét tart az április 3^f-ei NATO-csúcstalálkozó helyszínein. A „helyszínek” több város, sőt, két ország. Az atlanti szervezet, amely idén ünnepli létrehozása 60. évfordulóját, az idei csúcsot Elzász szívében tartja, ott, ahol testet ölt a második világháború utáni európai megbékélési folyamat legnagyobb vívmánya, a francia-német ellen­ségeskedés megszűnése. A franciaországi Strasbourg és a Németországban fekvő, kisebb és kevésbé látványos Kehi lesz az iker­csúcs helyszíne, hogy „stras- bourg-kehli csúcs” néven vonul­hasson be a NATO történelmébe. Gyakorlatilag a német térfélen az 55 kilométerrel távolabb fekvő Ba­den-Baden, a híres fürdő- és kaszi­nóváros játszik”. Baden-Baden- ben tartják ugyanis a nyitónap esté­jén az állam- és kormányfők első összejövetelét, Angela Merkel kan­cellár vacsoravendégeként. Másnap lesz a hivatalos, diplo­máciai értelemben vett „zöld” asz­tal melletti tanácskozás a stras- bourgi kongresszusi palotában, Ni­colas Sarkozy francia államfő „házigazdái” ténykedése mellett. A résztvevők az ilyenkor kötelező fo­tóra „átruccannak” Kehibe, a vá­rosháza elé. Úgy hírlik, a fotósok a Rajnán átívelő hídon is sűrűn kat- togtathatják gépeiket, megörökít­ve a kézrázásokat és mosolyokat a határfolyó fölött. Jaap de Hoop Scheffer NATO-fő- titkár terepszemlét tart, ellenőrzi az előkészületeket a helyszíneken. Az „ellen-NATO” csúcsot szervező „kemény mag” - amely mintegy öt­ven fő, de ezrekre számítanak a tár­gyalás napján - már vasárnap „pró­bát” tartott Strasbourg belvárosá­ban. Komolyabb rendbontás nem volt, a rendőröknek még nem volt kiket védeniük azoktól a francia, német, illetve más nemzetbeli fia­taloktól, akikúgy gondolják, hogy a megbékélés legjobb módja a NATO feloszlatásalenne. A csúcstalálkozó két napját azonban megemlegetik a munkába igyekvő, közlekedni akaró stras- bourgiak. Roland Ries polgármes­ter úgy nyüatkozott, őt is meglepte, mennyi biztonsági intézkedést kell hozni. De nem mondhatja meg, hány rendőr lesz szolgálatban. Strasbourg hozzászokott a nem­zetközi jelenléthez, havonta egy­szer négy-négy napra itt tart ülést az Európai Parlament, itt található a 47 tagországot átfogó Európa Ta­nács központja, minden ország kü­lön diplomáciai képviseletével. A szállodák nagyon is számítanak az ülések idején befolyó plusz bevéte­lekre. De az európai képviselők mi­att nem hoznak létre „vörös zónát” - csak belépőkártyával megköze­líthető övezetet - a kongresszusi palota, valamint a sajtóközpontnak helyet adó kiállítási park körül, ha­sonlóan ahhoz, hogy a brüsszeli EU-csúcsok is csak mérsékelten bolygatják meg a város közlekedési viszonyait. A NATO-csúcs logiszti­káját azonban az amerikai elnökje­lenlétéhez kell igazítani. Vasárnap a pacifisták a belvá­rosban „gyakorlatoztak”, de kérdé­ses, hogy ezt megtehetik-e április 4-én is. Ügy hallani, valahol a Raj- na-part kültelki részén akarnak ki­jelölni egy térséget, ahol „élhetnek véleménynyilvánításijogukkal”. Strasbourgban lépten-nyomon tetten érhető a francia és a német kultúra, történelem és gasztronó­mia összecsiszolódása. A több száz éves, fagerendás házak hangulatos borozóiban az elzászi nedűt békés egymás mellett ülésben fogyasztják a turisták és azok a helybeliek, akik­nek apái, nagyapái tán még a harc­mezőn viaskodtak. Kehiből sokan járnak be Strasbourgba dolgozni, szórakozni, Strasbourgból sokan járnak át Kehibe bevásárolni. A két országhoz tartozó két várost nem helyközi, hanem a városon belüli tömegközlekedési hálózatba il­leszkedő buszjárat is összeköti. Strasbourg és Kehi összefonódva éli mindennapi életét, és ezt csak rövid időre fogják megzavarni a megbékélést helyben ünneplő NATO-vezetők és az atlanti szövet­ség elleni várható tiltakozó akciók. (Peter Gossányi rajza- Úgy látom, közeleg az árvíz. Egyre jobban vizezik a bort ebben a kocsmában.

Next

/
Thumbnails
Contents