Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-28 / 49. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 28. www.ujszo.com Alfons Mucha A szecesszió gyűrűjében SZABÓ G. LÁSZLÓ Leoš Janáček vezénylete alatt, tizenkét évesen, egy brünni kolostor szólistája. Húsz évvel később, Párizsban megismerkedik Gauguinnel, barátok lesznek, átmenetileg együtt festenek. Sarah Bernhardt, a kor ünnepelt színésznője számára 1894 decemberében nagy sikerű színházi plakátot tervez - onnantól kezdve hat éven át szoros kapcsolatban állnak. De Párizsnak köszönheti Rodin és Munkácsy, Strindberg és Ibsen barátságát is. Alfons Mucha, az európai századforduló művészetének kiemelkedő személyisége, kinek neve elválaszthatatlanul egybeforr a szecesszióval, más néven új művészettel (art nouveau), melyet egy időben styl Muchának is hívtak, a Monarchia polgára volt, Münchenben tanult, Párizsban szerzett világhírnevet, művei azonban a tengerentúlra, New Yorkba, Philadelphiába, Bostonba és Chicagóba is eljutottak. Bécs, Brüsszel és London mellett 1897-ben Budapest is láthatta munkáit, de most, 112 évvel később, a Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából Álfons Mucha gyűjteményes kiállítását tekinthetik meg lelkes hívei. Annak viszont, aki élete első tizenkét évébe szeretne betekinteni, egy dél-morvaországi kisvárosba, Ivančicébe kell eljutnia. Ott született 1860. július 24-én Alfons Mucha. A városi feljegyzések szerint minden Mucha szőlősgazda volt, s bár Ondrej Muchának, a festő apjának is volt némi földje, s szőlője, ő maga törvényszéki alkalmazottként dolgozott, feleségét, Amáliát pedig házasságkötésük előtt egy bécsi arisztokrata család alkalmazta nevelőnőként. Ivančicei házuknak ma már csak a helyét tudják megmutatni a helybeliek. Lenka Dittrichová, a város Mucha-gyűjteményének kalauza is csak annyit mond: a reneszánsz stílusú bírósági épület hátsó traktusában, a városi börtön tő- szomszédságában lakott a család. Pár méterrel a mai művelődési központtól, ahol négy teremben kiállított tervek, skiccek, festmények, fényképek és személyes tárgyak várják az érdeklődőket. „Alfonst egyszer megeszik a tet- vek” - panaszkodott helybéli ismerőseinek Ondrej Mucha, amikor fiát nem éppen elegánsan, festékes pelerinben látta. Hiába próbálta ugyanis más útra terelni, Alfons - ahogy az ő fia, Jiri Mucha írja: „Születése pillanatától fogva birtokolta a festőművészi pályához szükséges képességeket.” Járni még nem tudott, rajzolni viszont már igen. Anyai leleményesség: színes ceruza lógott a nyakában, hogy ha kedve szottyan, azonnal rajzolhasson. Ha eltűnt a ceruza, zokogott a gyerek. De amint kézhez kapott egy újabbat, máris megnyugodott. „Mint megannyi festő, apám is balkezesnek született - írja Jiri Mucha. - Még mielőtt iskolába kezdett volna járni, teljes hat évig bal kézzel rajzolt szorgalmasan, és ez sokkal inkább felkeltette környezete figyelmét, mint a tehetsége. Mindent rajzolt, ami tiszta felületen látható nyomot hagyott. Ceruzával, krétával, szénnel vagy szöggel. Egyszer az anyja büntetésből a sarokba áhította a kályha mögé. Felszedte a kihullott szenet, és telerajzolta a fehér falat harci jelenetekkel. Az ablaknál álló polírozott szekrényt úgy tönkretette rajzaival, hogy el kellett távolítani, nehogy további vandalizmusra csábítsa.” Mivel a gyereknek szép hangja volt, nyolcéves korában már ott énekelt az ivančicei templom karzatán. Születése óta kettős világban élt: a bírósági épület udvarában, közvetlenül a régi börtön mellett, a gyerekkórus tagjaként pedig a főtéri templomban, ahol igazából soha nem tudott betelni a szentmise és az orgonajáték borzongató élményével. Visszaemlékezéseiben úja, hogy: „Számomra a festés, a templomba járás és a zene fogalma helyenként úgy összeforrt, hogy gyakran képtelen vagyok felismerni, vajon a zenéért szeretem-e a templomot, vagy azért a misztériumért szeretem a zenét, amelynek kísérőjéül szegődik.” Dél felé közeledve a templom zárva. Szolgája azonban a közelben lakik, s nem kell neki könyörögni, hogy lehetővé tegye számunkra a rövid körbetekintést, így másodszor is átvágunk a téren, és már nyílik is előttünk a nagy ajtó. A padot, amelyet Alfons Mucha tett híressé, gyorsan megtaláljuk, a zsebkéssel bevésett A. M. igazi műremek. Egy nagy tehetségű kiskamasz első, fennmaradt munkája. Monogramjának gazdag díszítése igazán dús fantáziára vall. A templom mellett azonban van még két hely a városban, ahol a tízéves Alfons mindig szívesen időzött. A helybéli fazekasok műhelye, ahol szép formájú agyagedények készültek, és a városhoz tartozó dombon, a Szent Jakab kápolna melletti búcsú, ahol a cukrászok mézeskalács szíveket,
