Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-20 / 42. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 20. www.ujszo.com Elégedetlenek a kormány válságcsomagjával A lakosság harmadát már érinti a gazdasági válság ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Szlovákia lakosságának harmadát negatívan érintette a hónapok óta tartó gazdasági világválság - derül ki a Polis közvélemény-kutató ügynökség telefonos felméréséből. A megkérdezettek több mint ötödé határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy negatívan érintette-e őt vagy családját a krízis. Csak a válaszadók töredéke nem tudott válaszolni a feltett kérdésre. Annak ellenére, hogy a kormány hetek óta válságtanácsokat tart és a parlament a napokban már a harmadik válságkezelő csomagot fogadta el, a felmérésben megkérdezettek közel fele szerint nem tesz eleget a kormány a krízis leküzdéséért. Ennek ellenkezőjét csak a válaszadók harmada gondolja. A kérdésre minden ötödik megkérdezett nem tudott érdemben felelni. (MSz, sita) _______ RÖVIDEN Pozsony a 19. leggazdagabb régió Brüsszel. Az Európai Unió 271 régiója közül a pozsonyi a 19. leggazdagabb, ahol a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó bruttó hazai össztermék az uniós átlag 148,7 százalékán mozog. Az adatok a 2006-os gazdasági teljesítményből indulnak ki, vagyis azóta Pozsony megye, illetve Szlovákia többi régiója tovább javított pozícióján. A lista élén London belvárosa áll (336%-kal), majd az egyetlen régiónak számító Luxemburg következik 267%-kal, Brüsszel a harmadik 233%-kal, Prága a 12.162%-kal. Ami Szlovákia további országrészeit illeti, Nyugat-Szlovákia a 2005-ös 57%-ról 2006-ban 62,8%-ra jött fel, Közép-Szlovákia 46,7%-ról 49,2%-ra, Kelet-Szlovákia pedig 43,1%-ról 44%-ra. Az Európai Unió két legszegényebb régiója a román Nord-Est és a bolgár Sze- verozapaden térség 25-25 százalékos szinttel. A 20 legszegényebb között három magyarországi is található: 251. Dél-Alföld (42%), 253. Észak-Magyarország (41%) és 254. Észak-Alföld (40%). A Budapestet is magában foglaló Közép-Magyarország 105 százalékot ért el, vagyis hajszállal megelőzi az átlagos uniós fejlettségi szintet, (t, ú) Csak félgőzzel dolgozik a U. S. Steel Kassa. Szakszervezeti tagok kiszivárogtatása szerint a kassai U. S. Steel acélmű napjainkban csak félgőzzel üzemel. A termelés a második félévben viszont már felfuthat - mondta Mikuláš Hintoš, a cég szakszervezeti tanácsának elnöke. Az acélmű főleg az autóipari megrendelések hanyatlása miatt csökkentette termelését; január vége óta 4 napos munkahetet vezettek be. Mivel a pozsonyi Volkswagenben a következő hónapokban további leállásokat terveznek, ezért a U. S. Steelben elhúzódhat a rövidített munkaidő. (ČTK, ú) Uniós források a sztrádaépítésre Brüsszel/Pozsony. Az Európai Bizottság Szlovákia számára jóváhagyta azt a 263,47 millió eurós, vissza nem térítendő összeget, amelyből finanszírozni lehet a Dl-es autópálya Sverepec és Vrtižer közötti sztrádaszelvényének építését -jelentette be tegnap Ľubomír Vážny közlekedési miniszter. Brüsszel az első félévben összesen 900 millió eurót hagyhat jóvá hazai autópályák építésére (például a Galántát elkerülő szakasz megvalósítására), továbbá vasútpályákkorszerűsítésére. (SITA) Fico pert nyert a Plus 1 deň ellen Pozsony. Újabb pert nyert Robert Fico a Plus 1 deň napilapot és a Plus 7 dní hetilapot megjelentető Spoločnosti 7Plus kiadóval szemben. A kormányfő azért perelte be a kiadót, mert az szerinte a személyiségi jogait sértő módon használt fel róla készült fényképeket a Plus 1 deň reklámozására. Az illetékes járásbíróság 2007-ben Fico javára mondott ítéletet az ügyben, 250 ezer korona (8298 euró) kártérítésre kötelezve a kiadót. A Spoločnosti 7Plus akkor fellebbezett, de a kerületi bíróság megerősítette a járásbíróság döntését. Fico több ügyben is perli az említett kiadót. (TASR) Baska a NATO-találkozón Krakkó. Elsősorban az afganisztáni és koszovói hadműveletekkel, katonai jelenléttel kapcsolatos kérdéseket vitatják meg csütörtökön kezdődött kétnapos tanácskozásukon a NATO-tag- államok védelmi miniszterei - a krakkói informális találkozón Jaroslav Baška, a szlovák szaktárca vezetője is jelen van. Vladimír Gemela minisztériumi szóvivő emlékeztetett, Afganisztánnal kapcsolatban az az Észak-atlanti Szövetség fő célja, hogy az ország feletti ellenőrzést mielőbb hazai erőknek adhassa át. (SITA) Harabin Lipšic reformjáról Pozsony. Patyomkin-falu (vagyis a lényeget elfedő szép álca) volt az igazságszolgáltatás előző kormányok idején végrehajtott úgynevezett reformja - véli Štefan Harabin. Az igazságügyi tárca vezetője erről pártja, az ĽS-HZDS csütörtöki programalkotó konferenciáján beszélt. Szerinte a reformhoz ma már az ellenzék is bírálóan viszonyul, neki pedig 2006-os hivatalba lépése után tűzoltást kellett végeznie. Harabin szerint még mindig sok az elhúzódó per, mert kevés a bíró. Eldicsekedett azzal, hogy az elítéltek körében 40-ről 80 százalékra sikerült emelni a foglalkoztatottságot. (SITA) Meglepő fordulat: a HZDS elnöke szerint a nemzeti vezető magyarellenességével árt Szlovákia érdekeinek Mečiar élesen bírálta Ján Slotát Mečiar kijelentette, hogy elhatárolódik koalíciós partnerétől (Pavol Funtál felvétele Pozsony. Koalíciós partnerét, Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökét támadta legélesebben Vladimír Mečiar, a HZDS programalkotó konferenciája után. Szerinte a nemzeti párt elnökének magyarellenes kirohanásai „súlyosan sértik Szlovákia érdekeit”. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Mečiar kijelentette, hogy elhatárolódik koalíciós partnerétól. „Csak az indulatokat korbácsolja fel, nem alkot semmi újat, és olyan konfliktusokba vezeti a szlovákokat, melyekben alul maradunk” - jelentette ki Mečiar. Úgy véli, hogy nem vezet sehová az a szlovák politika, mely sértegeti a kisebbségeket. „Ennek a politikának nincs helye a szlovák politikai palettán” - jelentette ki a HZDS elnöke. Bírálta Ján Slotát azért is, mert nyilvánosan beismerte, hogy a koalícióban felmerült a parlamenti választások előbbre hozatala. „Felálltunk az asztaltól, és kezet adtunk arra, hogy egyik párt sem fogja támogatni az előrehozott választásokat” - mondta Mečiar. Az SNS visszautasítja a HZDS elnökének bírálatát. „Mi csak nevén nevezzük a dolgokat - üzente Mečiarnak Rafael Rafaj, az SNS parlamenti frakciójának vezetője. - Ha valaki azt hiszi, hogy mi tartani fogjuk a pofánkat és a lépést, az téved.” Szerinte az ilyen ellentétek a magyar irredentizmust erősítik. Vladimír Mečiar nem kímélte Ivan Gašparovič köztársasági elnököt sem; azt állította róla, hogy nem értékek, hanem érdekek mentén politizál. „Míg Dzurinda volt a kormányfő, alapvetően egyetértett a politikájával, csak utána kezdte bírálni Dzurindát” - vádolta Mečiar Gašparovičot. Szerinte Szlovákia számára megfelelőbb lenne az erős elnöki rendszer, mint a jelenlegi, amikor kormányt és államfőt is választanak az emberek. Kész megnyitni ennek bevezetése érdekében a szlovák alkotmányt is. Újra javasolta a kétkamarás parlament bevezetését azzal, hogy a két kamarának együttesen lehetne 150 tagja, vagyis a képviselők száma nem emelkedne a jelenlegi állapothoz képest. Javasolta a minisztériumok számának csökkentését is, úgy véli, hogy az egészségügyi és a szociális ügyi, valamint az oktatási és a kulturális tárcákat össze lehetne vonni. Megkérdőjelezte a régiófejlesztési minisztérium létjogosultságát is, mivel szerinte az uniós alapokból származó összegek fel- használása - melyet ez a szaktárca felügyel - sok kívánnivalót hagy maga után. (lpj, s) . VILLÁMINTERJÚ Grigorij Mesežnikov az IVÓ társadalomkutató intézetigazgatója Mi állhat Vladimír Mečiar Ján Slotá- nak címzett bírálata mögött? A HZDS a három kormánypárt közül a legkevésbé radikális a magyarkérdésben, ugyan egyes konkrét esetekben a párt az SNS-szel értett egyet. Példa erre a helységnevek feltüntetése a tankönyvekben, amelyben a nemzeti pártnál is radikálisabb álláspontot képviselt. A HZDS azonban mindig is riválisának tekintetteazSNS-t,JánSlo- tának ráadásul sokkal jobb a viszonya Robert Ficóval, mint Vladimír Mečiarnak. Ráadásul nem ez az első bírálat Vladimír Mečiartól. Ezzel szerintem meg akarta különböztetni pártját a nemzetiektől, jobb színben akarta feltüntetni, mérsékelt pártnaksze- retné beállítani. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy Ján Slota és Vladimír Mečiar kapcsolata is nagyonfeszült. Mi lehet a konkrét célja Mečiarnak? Már az európai parlamentiválasztásokra készül? Elsősorban ahogyan már említettem az SNS-nél mérsékeltebbnek akar feltűnni. Akijelentés hátterében ott állhat az is, hogy tagságot szeretne szerezni az Európai Demokrata Pártban, és ebben segíthet neki, ha a kisebbségi politikában mérsékeltebb álláspontot képvisel koalíciós partnereinél. Figyelmeztetnék azonban arra, hogy egyes kisebbségi ügyekben a HZDS ugyanolyan radikális, mint az SNS. A háttérben lehetnek más hatalmi célok is, hiszen a HZDS gyakran támad partnereire valamilyen álindokkal miközben a háttérben teljesen másról van szó. Lehet, hogy bizonyos idő elteltével kiderül valódi ok. A HZDS elnöke sok témát érintett a párt programalkotó konferenciáján tartott beszédében. Jelentheti ez a párt politikájának változását, vagy csak kampányhúzás a részéről? Minden bizonnyal máraválasz- tásokra való felkészülés is közrejátszott, egyesjavaslatait, például az alkotmánymódosítást vagy a köztársasági elnök hatáskörének módosításátéppen Gašparovičcsal való rossz tapasztalatokkal indokolta. Arra lehet következtetni, hogy nagyon örülne, ha Ivan Gašparovičot nem választanák meg újra. A programkonferenciát azonban arra is kihasználta, hogy elterelje a figyelmet a korábbi botrányaikról, a pártfinanszírozásról. Lehetőséget látott arra, hogy valamiújjalálljonelő. (lpj) Sajátjavaslatokkal készül a rendkívüli ülésre az MKP is, melyeket egyelőre titkol Rendkívüli parlamenti ülést akar az ellenzék ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Jövő kedden dönt a három ellenzéki párt arról, mikorra hívja össze »parlament rendkívüli ülését, mely csak a gazdasági válsággal és következményei enyhítésével hivatott foglalkozni. A KDH tegnap mutatta be javaslatait, melyek elsősorban a járulékteher csökkentésére, és a munkaerőpiac rugalmasságának növelésére irányulnak. A kereszténydemokraták szerint a kormány azzal takarékoskodhatna, ha kevesebb minisztérium működne. Javaslatuk szerint a régiófejlesztési tárcát lehetne megszüntetni, pontosabban beolvasztani a közlekedési minisztériumba. A KDH 4,5 százalékpontos járulékcsökkentést tartana egészségesnek a gazdaság „újjáélesztése” szempontjából, a csökkentés egyformán érintené a munkaadókat és az alkalmazottakat, valamint az egyéni vállalkozókat. A járulék- csökkéntés közel 500 millió euróba (3 milliárd korona) kerülne. A dolgozó szülők számára ennél nagyobb csökkentést javasolnak: minden gyermek után további egy százalékponttal csökkenne a társadalombiztosításijárulék, ami átlagkereset esetén gyermekenként 13,28 euró (400 korona) havi többletet jelentene. A párt rugalmasabbá tenné a munkatörvénykönyvet is, mivel szerinte a jelenlegi szigorú szabályozás gátolja az új munkahelyek kialakítását. Saját javaslatokkal készül a rendkívüli ülésre az MKP is, ezek azonban egyelőre nem nyilvánosak. „Mi a három párt keddi találkozóján akarjuk bemutatni javaslatainkat” - mondta lapunk Farkas Iván, a párt országos tanácsának elnöke. Ekkor dől majd el az is, hogy mikorra szeretnék összehívni a parlament ülését, várható azonban, hogy februárban már nem kerül rá sor. Az SDKÚ valószínűleg a már korábban bemutatott, de az előző parlamenti ülésen a koalíció ellenállásán megbukott javaslatait teijeszti majd elő. Ezek között volt a személyi jövedelemadó adókulcsának 19 százalékról 16 százalékra való csökkentése, és a járulékmentes jövedelemrész bevezetése. (lpj, s) Gázválság esetére Egyezség a gázellátásról Pozsony. Szükség esetén az E.ON Ruhrgas és a VNG német gázipari vállalatok saját tartalékaikból küldenek földgázt Szlovákiának. Mindez abban az egyezségben olvasható, amelyet a Szlovák Gázművek (SPP) képviselői tegnap írtak alá a két vállalattal. Az ilyen gázellátás pontos műszaki feltételei további egyeztetések tárgyát képezik. „Az SPP fő beszállítója továbbra is az orosz Gazprom marad. Tekintettel a januári eseményekre a lehető leggyorsabb megoldásokat keressük, hogy szükség esetén alternatív forrásokból is földgázt jutassunk klienseinknek” - vélekedik Ľubomír Tuchscher, az SPP kommunikációs osztályvezetője. (dp)