Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-03 / 2. szám, szombat
18 Szalon ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 3. www.ujszo.com VELEMENY-e SS 1 mmm mtmmm :ni ng m m gi -r. sm i s gg i. - nhnnhmmi Jó idő esetén Komáromból Komáromba (és ellenkező irányban is) mosolyogva lehet átkelni annak, aki kötélnek áll (ČTK) A gyertyák fénye volt egyedül, bárgyún hangzik, de mégis: őszinte fény... Pogány fáklya Blogszféra Az ő kormányuk: Szlovákia 2008, visszatekintés Az év vége előtt kezdtek gyűlni a kellemetlen, kliensrendszerről árulkodó ügyek. A hab a tortán egy önbizalommal teli állami hivatalnok nyilvános fellépése volt. A Telekommunikációs Hivatal vezetőjéről, Branislav Máčajról volt szó. E felettébb érdekes pozícióba már a Fico-kormány helyezte őt, árulása tehát váradan volt. Máčaj elkezdett nyíltan beszélni a különböző nyomásgyakorlásokról a digitalizációs folyamatra, melyet egy versenytárgyalássai idén kellett elindítania az első két multiplexre. Máčaj szerint a már létező magántelevíziók igyekeztek a versenytárgyalást a saját javukra befolyásolni, annak érdekében, hogy a digitalizáció az ő érdekeiknek megfelelően alakuljon. Amikor a Telekommunikációs HiMáčaj, a habkemény (Peter Zókovič felvétele) vatal vezetőjén nem sikerült túljutniuk, megpróbáltak egyenesen Fico kormányfőnél lobbizni. Elég volt azt bebeszélniük neki, hogy a digitalizáció a médiapiacon egy újabb erős televízió megjelenését hozhatja magával, mely valószínűleg kritikus lesz Ficóval szemben. Ez pedig a Smemek nem kifejezetten jönne jól a választások előtt (ez az állítás egyébként már csak azért sem igaz teljesen, mivel a választásokig ilyesmire már nincs elég idő). A teljes bejegyzés a http: //korkép.sk blogban olvasható. Komárom újra szétszakítva Az Észak- és Dél-Komárom közötti buszvonal felszámolása után december 14-ével a vasútközle- kedést is megszüntették, mindezt remekül időzítve a város hajdani újraegyesítésének 70. évfordulójára és a schengeni csadakozás egyéves születésnapjára. Nem mintha nem lenne igény a Duna két partján élők kapcsolatára, a hiba sokkal inkább az útvonalak és menetrendek kialakításában volt. Ennek bizonyítéka a szintén városházák „cselekvőképességének” emlékműveként működő Erzsébet hídi szemafornak köszönhetően felduzzadó kilométeres kocsisor, ami nap mint nap keseríti a hídon átkelni szándékozók életét. Komárom két városrésze között régebben busz és vonat is közlekedett, az utóbbi az érsekújvári vonal folytatása volt a Barátság vasúti hídon át a dél-komáromi pályaudvarig, a busz pedig a két állomást kötötte össze, néhány megállót iktatva csupán közbe. A vasutat régi formájában (Érsek- újvár-Komárom déli) beszüntették, majd Európa talán legrövidebb nemzetközi vonalát indították be, melynek két megállója, a két pályaudvar, egyben a két végállomása is volt... A vonat viszont a busz 25, régebben 35 perces menetidejéhez képest csupán 9 perc alatt teljesítette az utat. A teljes bejegyzés a http://koma romiblog. com blogban olvasható. 2008szlovákiai magyar napló Puszipajtások (Reuters) Kiújult és új formákat vett fel a szlovák-magyar ellentét. A közhiedelemmel ellentétben én nem gondolom, hogy erről csak a politikusok tehetnek. Tehetnek róla éppúgy az „egyszerű” emberek is. A szlovákok nagy számát szólítja meg a magyarellenességet nemzetépítéssel asszociáló szlovák politikus, Slota, a harmadik legnépszerűbb Fico és Gasparovič után, de a demokratikusabb ellenzékben sem tartják sokan a magyarokat puszipajtásnak. Sokan mély meggyőződésből vagy pragmatizmusból, ami egy politikusnál ésszerű. A magyarokkal kapcsolatos mitologikus félelmet és sztereotípiákat meg elsősorban az iskolákban tanítják. Magyarországon a kádárista fejmosást követő zavar miatt nézik szlováknak az itteni magyarokat, valamint egy homályos felsőbbrendűségben élve tótozzák és nézik le a szlovákokat. Közben azt, hogy a történelmi Magyarország elsősorban a magyarok hazája volt, szintén az iskolákban tanítják. A teljes bejegyzés a http://parka nyer.blogspot.com/ blogban olvasható. Gasparovič elvtárs, ideje őszintének lenni Ivan Gasparovič szerint „egy kis idegesség” tapasztalható a szlovák-magyar kapcsolatokban. Hát igen, idegesség, sőt, mi az, hogy idegesség, felháborodás. Ennek a felháborodásnak pedig pont ő a kiváltója, azzal, hogy az MKP „műhelyéből kikerült tankönyvtörvény” egy egyszerű megoldás lett volna az SNS által gerjesztett és körbetáncolt problémára. Másrészről pedig választ is ad döntésére, pofátlanul egyszerű, mert ahogy mondja: „politikai döntés alapján nem léphet érvénybe” a tankönyvtörvény. A politikai döntést ő hozta, éspedig, hogy újra államfő lesz, mert az kényelmes. Tehát a megfelelő lépés, ha csontig benyal az SNS és SMER szavazótáborának, tapsvihar. Ha valaki ennyire pofátlan, attól semmi értelmes lépést nem lehet várni. A teljes bejegyzés a http:// felvidék, blog. hu blogban olvasható. Gasparovič, Bratislava, Dunaj (Jan Koller felvétele) SZALAY ZOLTÁN Évről évre egyre többen és többen merültek el abba a külső szemlélő számára bizonyára a giccs ingoványának tetsző mániába, hogy házukat lámpácskák rengetegével szereljék fel: villanyfüzérek, az ablakokban lógó égőfürtök, a tető csúcsától egészen az alapig; egyesek a garázsukat, de még a kutyaólat is következetesen kidíszítették. Holott városkánk lakói igazán nem voltak izgága, állhatatlan, affektáns emberek: inkább fényüket vesztett, sápatag arcokat lehetett látni a karácsony táján felcsillogó fényáradatban. Csupán néhány éve, hogy elkezdődött ez az őrület, azelőtt egészen szerény díszítés volt szokásos, néhány karácsonyi gömb az ablakba, fenyőágak az ajtókra, a párkányokra gyertyák, amelyeket általában meg sem gyújtottak, inkább takarékoskodtak velük. Azóta azonban, hogy hét éve minden Szenteste menetrendszerűen leég egy ház városkánk valamely pontján, az emberek már az adventi idő kezdetén eszeveszett díszítésbe kezdenek, mintha az egyre csak terjeszkedő és tömbösödő sötétség ellen küzdenének. Ez a verseny nem giccsverseny, nem presztízskérdés: ki nem mondott félelem áll mögötte, félelem attól a sötétségtől, amely az ünnepek felé haladva egyre mohóbbá és mohóbbá válik. Hét éve egy kis öreg nénike háza gyulladt ki huszonnegyedikén este tizenegy körül: aprócska, régimódi kis viskó volt, egy órára sem volt szüksége a tűzvésznek, hogy romba döntse, olyannyira, hogy másnap szinte hihetetlennek tetszett, hogy a fekete korommező helyén korábban lakóház állt. A nénike óriási szerencsével megmenekült, és gyerekei magukhoz vették, a következő karácsonyt azonban nem érte meg, csendesen halt meg valamikor kora ősszel. A második tűzeset után, amely egy két gyermekét egymaga nevelő özvegyasszony házát sújtotta, néhányan már gyanakodni kezdtek, hogy egy ilyen kis városkában nem sok-e két tűzvész két karácsonyra. Ráadásul szinte pontosan megismétlődött az előző évi forgatókönyv: röviddel éjfél előtt szökkentek fel a lángok, hogy a házat alig két óra leforgása alatt kiábrándító üszökhalommá égessék. A bejgli finom illata mellé keserű égett szag társult az egész városkában. A harmadik eset hozta azt a törést, ami nehezen megmagyarázható folyamatot indított el az emberekben. Igazából azért nehéz megmagyarázni, mert senki nem beszél róla, mindenkit megbénít a félelem. Egy erős, egészséges fiatal férfi családi háza égett porig azon az éven, városkánk egyik megbecsült polgárának otthona, fiatal feleségével és három kisfiával aztán úgy eltűnt innen, hogy azóta sem hallani róluk semmit. Ahogy a tűzesetek okáról sem. Csak a szokásos dolgokról beszélt mindenki: elővigyázatlanság, ünnepi kapkodás, figyelmetlenség. Ugyanígy az elkövetkező évek folyamán; mintha hallgatólagos megegyezés lépett volna életbe az emberek között, hogy ne is kíséreljék meg megkeresni a tragédiák valódi magyarázatát, a racionális okot, ami a tűzvészeket kiváltotta. Tulajdonképpen csak apró eltérések mutatkoztak az egyes esetek között: néha kora este, máskor késő éjjel tört ki a tűzvész, volt, hogy lakatlan épület vált a lángok martalékává, volt, hogy nagycsalád lakta ház. Nem nagyon lehetett összefüggést találni a helyszínek között sem, a tűz városkánk legkülönbözőbb pontjain lángolt fel évről évre. S az emberekben érthetetlen mód meggyökerezett egy rögeszme, mely szerint ha fényruhába öltöztetik házukat, megmenekülhetnek a tűzátokelől. A mi házunk is fénydíszben ragyogott már Luca napjától fogva. En azonban nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a lámpafüzéreknek, az egyre mélyebb sötétségben inkább a gyertyák vonzották a tekintetemet. A fényerejüket megsokszorozni látszott a körülöttük nyüzsgő nehéz sötétség, amely mintha sokkal mélyebb űrrel telítődött volna, mint az év egyéb szakaiban. A gyertyák jelentették a fény kétségbeesett szigeteit a mindent ellepő sötétségben, mely a tárgyakat, az arcokat, a színeket is bekormozta, nappal is, égő villanynál is, örömben és az ünnepi várakozás közepette is. A gyertyák fénye volt egyedül, bárgyún hangzik, de mégis: őszinte fény, a többi mind sötétség. Vártuk, városkánkban mindenki várta az ünnepi meglepetést, a lángokat, a fény érkezését. Mosolyogtunk és készülődtünk, ajándékoztunk és énekeltünk, nem emlegetve, hogy mi történt az előző karácsonyokkor, tudomást sem véve róla, s közben rettegve. Az első gyertya meggyújtásától a szentesti vacsoráig. A rettegés soká elhúzódó kínja azonban nem tompított semmit a meglepetés süvítő fájdalmán: amikor előtörtek a lángok, valahonnan a hátsó szobák irányából, rémült patkányok módjára visítottunk, jajveszékelésünk túlharsogott minden ünnepi csengószót. Egyikünk sem volt addig szemtanúja a karácsonyi tűzvésznek, elképzelésünk sem lehetett a lángok falánkságáról és erejük elképesztő hatékonyságáról: belegondolni sem volt időnk a katasztrófába, az már mindent tönkrezúzott körülöttünk. A hatalmas lobogó fáklya előtt állva tényleg törékeny kis nádszálak voltunk csak, és kőkeménnyé fagytunk a lángok pokoli hidegétől. Nem lehetett sem szólni, sem gondolni semmit, csak utólag lehet siratni az eltiport sötétséget. Még az év vége előtt, míg egy rokonunk házában húzódtunk meg, jutott a fülünkbe a hír, hogy elfogták a gyújtogatót. Állítólag egy alacsony, köpcös, teljesen csupasz, vörös bőrű, szörnyeteg- szerű emberke volt, fűtőként dolgozott városkánk iskolájában. Egyik szomszédjának kotyogta el, azt beszélték, így mondta: ő segítette meg egy kicsit a lángokat az utóbbi hét év karácsonyain. Mikor a rendőrök kirángatták az iskola kazánházában berendezett odújából, állítólag azt kiabálta, mért féltek a fénytől. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
