Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-21 / 16. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 21. Kitekintő-hirdetés 11 Magyar-szlovák kerekasztal-beszélgetés Budapesten a két ország közötti feszült kapcsolatról Még nincs szlovák nacionalizmus A magyar-szlovák viszony javítása érdekében szükség van az értelmiség és a politikai elit párbeszédére, valamint a történelmi sérelmek lebeszélésére - erről is szó volt azon a kerekasztal-be- szélgetésen, amelyet magyar és szlovák értelmiségiek részvételével tartottak hétfőn Budapesten. A vitaestet az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKK) és a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete tartotta. ÖSSZEÁLLÍTÁS Törzsök Erika, az EÖKK elnöke, egyben a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségekért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkársága nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója bevezetőjében arról szólt: az Európai Unió igazolta ugyan azt az előfeltevést, hogy a két ország társadalma kevésbé gyűlölködve fogja élni az életét, de a politika „mintha megőrült volna”. Ormos Mária, történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja a magyar-szlovák viszony kapcsán kiemelte, hogy 1989 után megbosszulta magát a meg nem vitatott történelem. Előzőleg a közéletben lett csend, és ez „eltartott negyven évig”. Ezalatt a családok megőrizték régi elképzeléseiket, amelyek a rendszerváltozás után Jdborultak", s a politika nem tudta ezt sem megtárgyalni, sem kezelni. Az értelmiség részéről pedig nem történt meg a közeledés, a párbeszédre való hajlandóság jelei sem mutatkoztak. Rudolf Chmel, a prágai Károly Egyetem Kelet- és Közép-európai Tanulmányok Intézetének igazgatója, a volt Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete, volt szlovák kulturális miniszter úgy vélte: a szlovák nacionalizmus csak valamikor a jövőben fog létrejönni. Hozzátette, a szlovák állam 16 évvel ezelőtti megszületését Szlovákia lakosságának több mint 50 százaléka érdektelenül fogadta. Gyáni Gábor történész, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, egyetemi tanár azt mondta: természetes a Szlovákia 1993-as függetlenné válása óta tapasztalható felerősödő nacionalizmus, mert Szlovákia a XIX. századra jellemző nemzetépítés időszakába tért vissza. Ormos Máriával és Rudolf Chmellel szemben úgy vélte, hogy a nacionalizmust a történelem elfelejtésével lehet „humanizálni”. Peter Michalovič, a pozsonyi Comenius Egyetem esztétika tanszékének tanára arról szólt: a nacionalizmus akkor lehet sikeres, ha a történelemre és a nyelvre hivatkozik, és azokat leegyszerűsítve, reduktívan használja fel céljaira. Szerinte az irodalmi nyelvek XIX. századi megalkotása nemcsak a modem államigazgatás kialakításához járult hozzá, hanem történelmi igazolásul is szolgált arra, hogy az adott nyelv azon a területen a legrégebbi. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: éppen a nyelv, a közös gyökerű vagy éppen azonos szavak bizonyítják, hogy a mindennapi életben és a kultúrában mennyi közös van a szlovákokban és a magyarokban. Závada Pál, aki a vitaesten magát szlovák származású magyar írónak nevezte, arról beszélt, hogy a nacionalizmus pozitív is lehet, ha nemzeti büszkeséget jelent. Szerinte „fel kell nyitni népeink szemét”, a politika csak a szavazatszerzés miatt érdekelt a feszült viszony fenntartásában Magyarország és Szlovákia között. Úgy fogalmazott: a mai magyar kormány a szélsőjobb felé „kacsintgat”, amikor „bekeményít” Szlovákiával szemben, és ettől szavazatokat remél. Hushegyi Gábor, a Szlovák Nemzeti Múzeum kurátora, valamint a szlovák parlament elnökének tanácsadója szerint az értelmiség feladata, hogy meggyőzze a politikusokat arról: a reduktív szemlélet nem alkalmazható a szavazatszerzésre. A két ország első közös sikerélményének az 1989-es rendszerváltozást, a másodiknak pedig a 2004-ben megvalósult európai uniós tagságot nevezte. Úgy vélte, hogy a történelemnek nincs akkora szerepe Szlovákiában, mint Magyarországon, mert például nem érettségi tantárgy. Az elhangzottakhoz a közönség soraiból többen hozzászóltak. Egyikük, Hamberger Judit, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa, Szlovákia-szakér- tő szerint a szlovák-magyar viszonyt javítaná, ha a két ország rövid politikai nyilatkozatot fogadna el, a kölcsönös sérelmek taglalása nélkül. A beszélgetésen nem vett részt Peter Weiss volt képviselő, a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) volt elnöke, noha neve ott szerepelt a meghívón. Ez azt jelentheti, hogy igazak azok a pletykák, miszerint Weiss lesz Szlovákia budapesti nagykövete. (mti, ú) SMS - HIRDETÉS ♦ Eladók téli-nyári autógumik. Tel.: 0907/642 926. ♦ Eladó megkímélt barna mintás, kihúzható, párnatartós heverő 2 párnával (67 E). 0905/952 098 - DS. ♦ Pároztatásra kínálok máltai, mopsz, west és beagle kan kutyákat. Tel: 0915/166 326- Érsekújvár. ♦ Eladók mopsz kölyökkutyák és egy szép tenyésztésre alkalmas 9 hónapos west szuka olcsón. Tel: 0915/166 326 - Érsekújvár. ♦ Eladó Búcson a Komáromi járásban 4 szobás családi ház 16 áras telken. Tel.: 0908/834 459. ♦ Kárpitozást vállalok. Tel.: 0905/353 797. ♦ Parkettázást és bútorszerelést vállalok DS és környéke. Tel.: 0904/323 044. ♦ Bútorok szerelését vállalom, valamint kerti bútorok készítését. Tel.: 0910/977606-DS. ♦ Szeretettel meghívjuk Önöket a csallóközi díszgalamb-kiállításra Légre (DS járás) január 24- 25-én a légi alapiskola tornatermébe. Tel.: 0905/114 598. ♦ Térkő eladó, megrendelhető. Tel: 0908/042 655. ♦ Eladó unimó bódé építkezéshez. 0905/361 151. ♦ Kiadó egyszobás lakás DS-en. Tel.: 0903/426 362. ♦ Eladók őzpincs kölyökkutyák olcsón. Tel.: 0908/089 743 - NZ járás. ♦ Eladó Mitshubishi L 200-as terepjáró és unimó bódé kerti laknak. Tel: 0908/979 585. ♦ Eladó Zetor 7340 turbo, gy. év 1997, ára 13 500 E, Zetor 7745 (9 900 E), LKT 80 (9 900 E), BMW 318 I E46, gy. év 1998 (5 900 E), BMW 320 D,gy. év 2006 (18 000 E). Telefonszám: 0905/515 443. ♦ Vennék 240-300 kg-os anyadisznót levágásra. Tel.: 0904/546 576-DS. ♦ Kirándulásra útitársnőt keresek. 0905/898 693. ♦ Eladó Simpson enduro S51 felújított állapotban. Ára megegyezés szerint. 0908/746 211. ♦ Eladó nagy gyári kompresszor Zetor motorral. 0908/598 628. ♦ Kovácsoltvas interior kiegészítők. 0911/463 692, ♦ Fekete szőrű tacskók olcsón eladók. Tel: 0907/260 229. ♦ Brigádmunkát vállalok, mint sofőr, 15 év gyakorlatom, A, B, C, T, E típusú jogosítványom van. Tel: 0907/829 652. ♦ Eladó Škoda Fabia 1.2. 0905/437 366. ♦ Eladó nagyon jó állapotban levő szénkazán, és 1201-es mélyhűtő. Tel.: 0907/829 652. ♦ Ambiciózus üzletkötőket keresünk magas jutalékkal. 0918/548 2370; 0911/387 695. ♦ Eladó sárga Felicia Pick-up 2000 évjárat nagyon jó állapotban. Telelefon: 0918/129440. ♦ Fiatal jól gipszelő festőt keresek BA munkákra gipszkartonosok közé. Telefonszám: 0908/722 925. ♦ Kiadó lakás KN-ban. Tel.: 0908/437 998. ♦ Eladó Electrolux mosógép, ára 82.98 euró (2500 Sk). Tel.: 0910/440 798. ♦ Hitelcentrum - Nagymegyer. Tel: 0915/123 303, Bugár Erzsébet. ♦ Kešovka gyorskölcsön Nagymegyer és környékén már nyugdíjasoknak is. Telefon: 0908/440 979. ♦ Jelzáloghitelek széleskörű ügyintézése. Tel.: 0915/123 303. Bugár Erzsébet. ♦ Eladó Škoda Octavia 1.6, gy. év 1997, ára 3253,60 eruó. Tel.: 0903/548 114. ♦ Banki gyorskölcsön 3300 euróig jövedelemigazolás nélkül. Tel.: 0915/123 303, Bugár Erzsébet. ♦ Eladó VW Golf 2001 kitűnő állapotban (6400 euró). Telefonszám: 0903/965 579. ♦ Hitelek egzekúcióval terhelt ingatlanokra. Tel.: 0918/771 320. ♦ Eladó 4 db 7 hetes őzpincs kiskutyák beoltva, féregtelenítve. Telefonszám: 0902/443 304. ♦ Kiadó egyszobás lakást keresünk Somorján. Telefon: 0905/930 253. ♦ Egészítse ki havi jövedelmét jó minőségű ékszerek forgalmazásával kötetlenül. Szuper kereseti lehetőség. Most akció a regisztrációra. Info: 0915/640 271. ♦ Eladók labrador kiskutyák, krémszínűek, féregtelenítve, beoltva, elvitel februártól. Tel.: 0903/902 400. ♦ Eladó Bionair párásító digitális kijelzővel, alig használt. Tel.: 0908/944 022 - Komárom. ♦ Kiadó garzon DS-en. Tel.: 0905/761 718, este. ♦ Eladó szolárium (258.91 euró/7800 Sk). Tel.: 0918/542 427. ♦ Eladó Nissan Primera 2,0 d SLX, gy. év 1996-os, 5l/km, szervo, el. ablakok, vontatóhorog (2800 E). 0917/051 035. ♦ Eladó nagydarabos barna faszén 10 E/q. Házhoz visszük. Tel.: 0905/495 441. ♦ Eladó kétéves sárga labrador szuka és kan kutya vagy elcserélhető. Tel.: 0904/686 783. ♦ Eladó olcsón fehér Š Favorit gy. év 1996. Tel.: 0908/546 831. ♦ Eladók nápolyi masztino szuka kölykök. Tel: 0904/686 783. ♦ Eladók kocsmai asztalok, székek, műanyag asztalok és székek, új egyszemélyes emeletes ágy, alul íróasztal. Tel: 0903/483 487. ♦ Eladó Opel Vectra 1.6, 101 LE, gy. év 1998, metálzöld, 100 %-os állapot. Tel.: 0908/697 140. Štúrovo - megegyezünk! ♦ Eladó 4 szobás ház Balázsfán. Telefonszám: 0903/483 487. ♦ Eladók vietnami-mangalica keverék malacok, valamint mangalica vietnami keverék kan disznó. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0904/450 407. ♦ Disznótorosra készül? Hozzávalót, 100-160 kg-ig csak tőlem. A hízók ára 1,59 E/kg. Tel.: 0915/755 469 este 5-7ig - KN. ♦ Eladó Škoda Felicia pick-up 1,9 D, gy. év 1996, jó állapotban vontatóhoroggal ár (1 660 E). Telefonszám: 0918/414 460; 0904/541 947. ♦ Eladó 1995-ös Felicia. Ára 1000 euró. Telefonszám: 0902/443 123. ♦ Eladó Suzuki GSXF 750 gy. év 2001, fekete jó állapotban ára 3 320 euró megegyezés. 0903/320 460; 0918/414 460. ♦ Eladó 120 1-es új hűtő fagyasztóval, megegyezünk. Tel.: 0918/792 775. ♦ Fekete labrador retriever kölykök eladók, oltva, féregtelenítve. Tel.: 0905/452 679. ♦ Eladó kb. 11 m2 új bükk laminált parketta (5 E/m2). 0904/582 283-DS. ♦ Eladó hibátlan, 30 csatornás Progresson színes tévé (50 E). 0904/582 283-DS. ♦ Eladó 1 szobás lakás DS-ens sürgős. Telefonszám: 0904/765 005. Hárommal ij 8ooo-as ablakprofil reggel más üveg W/Km2 nélkül Központi |tömítés| tömítés á préfilban-ASSESS Januárban bevezető áron! Csak a hivatalos viszonteladóknál lógó a szlovákiai városokban. okná dvere E lovaktual OBCHODNÍ ZASTÚPENIE ingyenes infovonal: OSOO ti55H www.slovaktual.sk lovaktual SlOVAKTUALs.ta,97216 Pravenec272, teL 046-544 7432,544 7916 sk>vaktuai@slcvaktuaLsk ‘SPSSmi