Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-03 / 2. szám, szombat
Szalon 17 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 3. Az avantgárd rigai cárja filmeposz első fejezete (a daliás megjelenésű, „kegyeden, de igazságos” cárral) valósággal lenyűgözte Sztálint, a második rész vérszomjas zsarnokát azonban már nem szerette. A Kreml vetítőjéből kirohanva azt kiabálta, hogy „nem film ez, hanem lidércnyomás!” Döntött is gyorsan a párt. Az „ellenséges” második részt betiltották, a harmadik pedig már el sem készülhetett. Nem volt mikor. Nem sokkal azután, hogy az engedélyt kiharcolta hozzá - bár mint úja: „Sztálin és én nem tetszettünk egymásnak” -, beteg szíve nem adott időt a rendezőnek a film befejezéséhez. Minden idők egyik legnagyobb rendezője, az egyetemes filmművészet egyik legjelesebb alkotója, az orosz Idasszikus avantgárd legnagyobb mestere rajzolóként is pontosan és hatásosan ki tudta fejezni, mire gondol. Jurij Pimenov festőművész szerint „rendezve rajzolt, rajzai pedig a rendező rajzai”. A megállapítás azonban fordítva is igaz. „Eizenstein úgy gondolkodik és rendez, mint a grafikus, rendezései pedig a rajzművész beállításai.” Rajzstüusára olyan nagyságok hatottak, akiknél a vonal a mozgásról beszélt. Például Botticelli, Daumier vagy Toulouse-Lautrec. ,„Anélkül, hogy konkrétan látnánk az embereket tetteik, cselekvéseik közben, kölcsönös elhelyezkedésükben, lehetetlen papírra vetni lépéseiket - úja a Néhány szó rajzaimról oldalam. - Szüntelenül ott járnak a szemem előtt. Néha olyan tapinthatóan, hogy úgy tűnik, csukott szemmel is le tudnám rajzolni őket.” Ligyija Naumova, aki a Rettegett Ivánban lett Eizenstein tervezőasz- szisztense (majd 1956-ban a Mihaü Kalatozov rendezte legendás Szállnak a darvak jelmeztervezője), majd igaz barátja, emlékirataiban még a haragos maximalistát is erős fénybe állítja: ,Sünikor egyszer Eizenstein átment a stúdióbeli termen, ahol tervezők, berendezők, trükkösök, adminisztrátorok mindnyájan együtt dolgoztunk, odajött az asztalomhoz, amely tele volt mindenféle jegyzékekkel, jelentésekkel, szigorú tekintettel rápillantott a rendetlenségben kiszúrt firkálmányaim- ra. »Ne jelmezeket, hanem embereket rajzoljon - vágta oda nekem. - Szoknyákat vagy zakókat rajzolni az semmi! Figurákat teremtsen!«” 1942 végén Naumova kórházba került. Ott kézbesítették neki Eizenstein levelét. „Gyógyuljon meg! Ne felejtse: a bögyében én vagyok! Sz. E.” Ez is ő volt. Az ironikus hangú, ám a szíve mélyén együttérző jó barát. Aki mindig, mindenütt, minden helyzetben rajzolt. Rajzolva gondolkozott, rajzolva tanított. Színpadtervei, jelmezei, díszletei mellett politikai karikatúrákat, sőt pajzán képeket is készített. A most megjelent kötetbe azok is bekerültek, amelyeket hosszú évekig Naumova unokahúga őrizgetett pironkodva titkos fiókjaiban. Szvetlána Zsarova- Akcsurina ugyanis szégyellte a nagynénjének ajánlott, szexuális túlfűtöttségről tanúskodó grafikákat. Kilencvennégyből kettő eddig meg sem jelent sehol, most, ebben a kötetben láthatja először a világ. Eizenstein azonban nemcsak közeli barátait ajándékozta meg rajzaival. Rajzolt a stábtagoknak, tanárként a diákjainak, rajzolt az ismerőseinek, szerelmeinek, színészeinek, közvetlen munkatársainak, lerajzolta, kitől mit vár, mit kér, kinek mit ajánl, mi jár a fejében utazás közben, úóasztala mellett, kávéházban ülve, elalvás előtt az ágyban, távoli országok idegen zugaiban, vagy éppen sétái során az utcán. Rajzolt szürke grafittal és színes ceruzákkal, krétával és tollal, újságok szélére, csomagolópapírra, könyvekre, ilyen-olyan papírfecnikre. Bármire, ahol helyet talált egy röpke gondolat kifejezésére. Két, nagyjából azonos részre osztható az album: azokra a rajzokra, amelyek szorosan vagy lazábban a Rettegett Iván című filmhez kötődnek és azokhoz, amelyek ezen kívül születtek. A film mellett a cúkusz és a színház vüágát idézi mind, de vannak illusztrációk is irodalmi motívumokhoz, antik mitológiai és biológiai történetekhez. Önarckép is van közöttük: két megtermett bohóc (malacképű az egyik, csontvázarcú a másik) között ő, a legkisebb, a munka nélküli. Karikatúráin gyakran feltűnnek gyerekkora kedvenc figurái, az emberállatok. Kalandorok, kéjencek, csavargók és csábítók is szerepelnek a rajzokon, de vannak portrék és zsánerképek is. Amikor Iván cárról „beszél”, legközelebbi fegyvertársa, az ifjú Fjodor Baszmanov iránt érzett szerelmét is nyíltan ábrázolja, nem hagyva titokban e kapcsolat erotikus oldalát. Szórakoztatóak és mulattatóak, felkavaróak és meggondolkoztató- ak ezek a rajzok, óhajok és kérések, sóhajok és elvárások húzódnak mögöttük. Bizarr helyzeteket őriznek, sokszor pajzán ötleteket, a mindennapok színét és fonákját mutatják meg, emberi gyarlóságokat, túlkapásokat és elfojtott vágyakat. Becses darabok külön-külön is, de így egyben, egy kötetben ugyanolyan ereklyeként vehetjük kézbe, mint például Jean Cocteau „nagy étvágyú” matrózait. Cocteau és Eizenstein? A „rokonság” szemmel látható.
