Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

2009-01-19 / 14. szám, hétfő

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 19. www.ujszo.com Jean-Paul Belmondo szembenéz az öregséggel Szívszorító visszatérés AAT1-JELENTÉS Párizs. A 75 éves Jean-Paul Belmondo szívszorító visszatéré­sének lehettek tanúi a francia né­zők Francis Huster Egy ember és kutyája (Un hőmmé et son chien) című filmjének múlt heti bemuta­tásával, hét évvel a színész agyvér­zése és hosszú, még ma is tartó re­habilitációs kezelése után, amely során megpróbáltak beszéd- és mozgásnehézségein segíteni. A francia sztár, aki pályafutása során számtalanszor alakított vakmerő figurákat és mutatott be nyaktörő, veszélyes mutatványo­kat, most új oldaláról mutatkozik be: egy lélektani drámában. Ezút­tal egy, az utcán máról holnapra élő, az élettől megsebzett öregem­bert játszik, akinek egyetlen társa a kutyája. A filmet maga Belmondo azok­nak a fiatal fogyatékosoknak ajánl­ja, akikkel találkozott gyógyulása során. „Megtapasztalhattam, hogy húszéves fiatalok sokkal rosszabb állapotban voltak, mint én. Ami­kor elhagytam a kórházat, meges­küdtem, hogy harcolni fogok azért, hogy megmutassam nekik: lehet még valamit tenni. Nem tud­tam, mi lesz az, de megvolt ben­nem az akarat. Végül is ez a film lett. Nekik csináltam.” Belmondo agyvérzése ellenére semmit nem vesztett színészi ké­pességeiből: játéka hiteles, és an­nál is inkább felkavaró, mivel nem titkol el semmit valós állapotából. „Ez a film nem hasonlít semmi­re, amit eddig csináltam. A közön­ségnek kell megítélnie” - tette hozzá a színész, aki Carlo Battisti- nak Vittorio De Sica A sorompók lezárulnak (Umberto D.) című filmjében alakított figuráját játssza újra. „Nem a dicsőség miatt döntöt­tem a visszatérés mellett, hanem azért, mert magamra ismerek eb­ben a szép történetben, amelyet át­itat egy sokat megélt ember méltó­ságával és becsületével, aki látszó­lag a végét járja, de talán talál még valami reményt a létezésben” - mondta a francia színész. „Ezt a szerepet vagy Belmondo játszhatta el, vagy senki. Csak ő személyesíthette meg ezt a soha le nem győzött, mindenből talpra állt lényt. Ez maga az igazi Jean-Paul, amilyen az életben” - jelentette ki a rendező, Francis Huster, akinek ez a második rendezése. Az Egy ember és kutyája stábjában Bel­mondo számos neves pályatársa tűnik fel rövid időre, köztük Max von Sydow, Pierre Mondy, Robert Hossein és Francoise Fabian. Belmondo utoljára 2001 júliu­sában forgatott. Akkor Philippe de Broca bízta rá az Amazon című film egyik főszerepét. Jean-Paul Belmondo 2001 nyarán Cannes-ban (TASR/AP-felvétel) Egyperces filmekkel nevezhetnek az alkotók Eletreklám - verseny TÁJÉKOZTATÓ Az Azyl fesztivál meghirdette az Életreklám című verseny negyedik évfolyamát, melynek témája: Nyi­tott társadalom vagyunk? A ver­seny lehetőséget kínál a szlovákiai, magyarországi és csehországi al­kotóknak, hogy kreativitásukat prezentálják, érdekes díjakat nyer­jenek és bemutatkozzanak a hazai és külföldi nézők előtt. A versenyben amatőr és profi alkotók egyaránt részt vehetnek, korhatár nélkül. A legjobb filmeket szlovák, cseh és magyar filmes szakemberekből álló zsűri díjazza. „Idén Prágával és Budapesttel szö­vetkeztünk. így az Azyl fesztivál közép-európaivá válik. A zsűriben lesz például Vladimír Michálek cseh rendező, Asen Šopov opera­tőr, valamint az Oscar-jelölt ma­gyar animációs filmrendező, M. Tóth Géza - mondta az Azyl képvi­seletében Maroš Hečko. „A Nyitott Társadalom Alapít­vány (Open Society Foundation - OSF) - partnereivel és ösztöndíja­saival közösen - már tizenöt éve foglalkozik a nyitott társadalom témájával. Nagyon várjuk a filme­sek munkáit, amelyekből kiderül majd, számukra mit jelent a nyitott társadalom fogalma” - nyilatkozta az OSF munkatársa, Ľubica Sta- nek. Minden rendező maximum 3 filmmel nevezhet, műfajukat te­kintve lehetnek játék-, animációs, dokumentum- és kísérleti filmek. A téma lehet bármilyen kényes tár­sadalmi kérdés, amelyről az alko­tónak mondanivalója van. A film­nek pontosan 1 percesnek kell len­nie. A versenybe nevezni kívánt alkotásokat CD-re vagy DVD-re játszva - a pontosan kitöltött je­lentkezési lappal együtt - legké­sőbb február 21-ig kell beküldeni a következő címre: Gregor Multimedia, s r. o. Panenská 13 81103 Bratislava A jelentkezési lap a www.azyl.sme.sk honlapról tölt­hető le. A jelölteket 2009. március 5-én jelentik be hivatalosan. A jelölt filmspotokat az Azyl audiovizuális fesztiválon vetítik le, amelyet már­cius elején rendeznek meg Po­zsonyban. A 30 legjobb filmet benevezik az egyperces filmek fesztiváljára Amszterdamba, Londonba, Firen­zébe, New Yorkba, Torontóba, Rio de Janeiróba, Minszkbe és Lissza­bonba. Az 1. helyezett 3319,39 eurót (100 000 Sk), a 2. és a 3. helyezett 331,94 eurót (lOOOOSk) kap. A versenynek az Új Szó is mé­diapartnere. (ú) Ross King Brunelleschi kupolája címmel lebilincselő könyvet írt a világ egyik legszebb dómjáról Égi alkotás Firenze földjén BRUNELLESCHI KUPOLÁJA A firenzei dóm építésének fi története ROSS KING i|L Giorgio Vasari írja Filippo Brunelleschiről A rene­szánsz mesterei című könyvében, amely a művészettörténészek bib­liája, fontos forrásmunká­ja, hogy „az Ég ajándékozta nekünk, hogy új utakat mu­tasson az építészetnek”. SZABÓ G. LÁSZLÓ Pontos a megállapítás. Brunel­leschi valóban gyönyörű, sőt ma­gasztos épületeket hagyott örökül maga után, hogy ezzel mutassa meg az utókornak: élt Firenzében egy nagyon jó hírű, dicséretes erkölcsű és a mesterségében igen szorgalmas építőmester, aki a Dóm kupolájával, akárcsak az Os- pedale degli Innocenti nevű le­lencházzal vagy a Capella dei Pazzi nevű szentéllyel egy új stílus első nagy gárdájának vezéralakja volt. Róla és a firenzei Dóm építé­sének történetéről írt lebilincselő- en izgalmas könyvet Brunelleschi kupolája címmel Ross King, a ne­ves angol műtörténész, aki a bu­dapesti Park Kiadó gondozásában megjelent elegáns kötetben elra­gadó kedvvel meséli el a nagyokat álmodó, elmés és éles eszű mester kupolaépítési küzdelmét, a rene­szánsz zseni egyik világraszóló remekművének megalkotását. Firenze, ahol a nagy Medicik sem viseltek fejedelmi rangot, nem olyan dús fantáziájú város, mint Velence - tartják az olaszok -, ugyanakkor nem is olyan rap- szodikus, mint Genova, s nem burkolózott miszticizmusba, mint az északibb és nyugati európai népek szemlélete, amely az égbe­törő gótikus katedrálisokat szülte. Firenze mindig földközelben mozgott és gondolkozott. Épüle­tei mértéktartóak, nem csipke- és márványfantáziák, mint Velencé­ben, s nem barokkosán mozgal­masak, mint Rómában. Belső, klasszikus szépsége a tiszta vona­lakban és az arányokban rejlik. A város lüktető szíve, a Piazza del Duomo legősibb építményei, köz­tük a Dóm nyolcszögletű kupolá­jának gigászi tömbje is erről be­szél, amely már a reneszánsz épí­tészet határköve. Filippo Brunel­leschi (1377-1446), a kupola épí­tője monumentális művészi alko­tást hozott létre. Külföldi és hazai mestereket győzött le elképzelé­seivel, a hitetlenkedőkkel szem­ben pedig okos érveit vetette be. Ahogy Giorgio Vasari írja: „A mes­terek azt akarták, hogy apróra mondja el nézetét és mutassa meg a modelljét, ahogy ők is megmu­tatták a magukét. Ezt nem akarta megtenni, ellenben azt javasolta minden mesternek, hogy aki egy márványlapon egy tojást fel bír ál­lítani, hogy függélyes helyzetben maradjon, az építse meg a kupo­lát, mert az megmutatja, hogy van esze. El is hozták a tojást, és a mesterek mind megpróbálták fel­állítani, de senki sem találta el a módját. Ekkor Filippo elmondta, hogy ő felállítja, és egy kecses mozdulattal fogta a tojást, oda­ütötte fenekével a márványlapra, és a tojás megállt. A mesterek mo­rogni kezdtek, hogy így ők is meg bírták volna csinálni, mire Filippo nevetve felelte nekik, hogy épp úgy meg bírnák csinálni a kupolát is, ha megmutatná a modelljét vagy a tervrajzokat. így aztán el­határozták, hogy őt bízzák meg a munkával...” Firenze legcsodálatosabb kupo­lája - tizennégy évi munka után - 1434-ben készült el, s ma a város egyik legnagyobb turisztikai lát­ványossága. S ahogy Ross King ír­ja: „az 1540-es évek végén Miche­langelo is többször megmászta, hogy alaposan szemügyre vegye Füippo módszerét, mielőtt a Szent Péter-bazilika dobjának és kupolájának építésébe belefogna. Mint büszke firenzei ki is jelentet­te: hasonlót építeni ő is képes len­ne, ám meghaladni nem tudná soha. Mint később kiderült: utol­érni sem sikerült, hiszen az általa megálmodott és létrehozott kupo­la majdnem három méterrel ki­sebb átmérőjű lett, és sokak sze­rint nem is olyan kecses, mint a Dómé. Azt még a londoni Szent Pál-székesegyház 34 méteres ku­polája sem haladta meg, hiszen annak az átmérője is kisebb, még­hozzá több mint 10 méterrel, de még az Egyesült Államok Kong­resszusának washingtoni székhá­zát is csupán 29 méteres kupola koronázza, ami a firenzei átmérő­jének kevesebb mint kétharmada. Ross King szinte testközelből figyeli Brunelleschit, a reneszánsz géniuszát. Könyve olvasása köz­ben az ember úgy érzi, ott áll a mester közvetlen közelében, amint világraszóló remekművét alkotja, hallja a vitákat, a torzsal­kodásokat, az irigykedők népes hadának minden ellenvetését, miközben tudja: egy műszaki zse­nit lát maga előtt. A könyv lapjaira még az irodalom és a lélektan is beszökik. Ez utóbbi akkor, amikor a kupolának az emberi pszichére gyakorolt hatását ecseteli a szer­ző, előbbi pedig Alberti által, aki szerint „Odabent - a Dóm kupolá­ja alatt - az ember a tavasz örök frissességét lélegzi be. Kívül lehet fagy, köd, fújhat szél, de ebben a menedékben, hová semmilyen szél be nem hatol, a levegő csen­des és nyugodt. Mily édes enyh- hely a nyár s az ősz hevében! S ha igaz, hogy a tiszta gyönyörűség ott leledzik, hol érzékeink min­dent megtalálnak, mit a termé­szettől csak kaphatunk, habozha­tunk-e a gyönyörűségek fészké­nek nevezni e templomot?” Ne, ne habozzunk! Aki egyszer is járt Firenzében, s bent a Dómban, az tudja: a Santa Maria del Fiore kupolája alatt valóban megnyugszik a lé­lek. Ha csak percekre is, de va­lóban elcsitul. Az amerikai irodalom és a detektívregények „atyja" életének utolsó éveiben alkotta meg igazi nagy műveit született Edgar Allan Poe (Képarchívum Kétszáz éve ÉVFORDULÓ Az amerikai irodalom és a de- tektívregény egyik „atyja”, Edgar Allan Poe amerikai író, költő 200 éve, 1809. január 19-én született. Vándorszínész szülőktől, út közben született Bostonban. Édesanyja korán meghalt, apja a három gyermeket jómódú rich- mondi családokhoz adta ki. Edgar egy John Allan nevű dohány­nagykereskedő házába került, akinek felesége sajátjaként szeret­te a kisfiút. Ót évig Angliában él­tek, ahol Edgar egy kiváló magán­iskolában tanult, Richmondba visszatérve pedig a tehetős déli úriemberek életét élte. Beiratko­zott a charlottesville-i egyetemre, ahonnan kártyaadósság miatt tá­vozni kényszerült. 1827-ben jelent meg első ver­seskötete Tamerlán és más költe­mények címmel. Ebben az évben Bostonban beállt közlegénynek az amerikai hadseregbe, majd két év után küépett, s a West Point-i tisz­ti akadémiára iratkozott be, innen 1831-ben menesztették. Baltimo- re-ba költözött, ahol megírta első novelláit, amelyek egy phüadel- phiai napüapban jelentek meg. 1833-ban a Palackban talált kéz­irat című novellájával száz dollárt nyert egy pályázaton, s a rich- mondi Southern Literary Messen­ger tulajdonosa maga mellé vette szerkesztőnek. Az 1831 és 1835 közötti időszak a művészi beérés és az érzelmi biztonság kora volt életében: meghitt nyugalomban élt nagynénje házában, s annak lányát, Virginiát tanítgatta nagy örömmel. 1836-ban hatósági engedéllyel feleségül vette tizennégy éves unokahúgát, egy évvel korábbra hamisítva a lány születési dátu­mát. New Yorkba költöztek, ahol saját lapot szeretett volna indíta­ni, de nem volt hozzá tőkéje. 1838 júliusában jelent meg egyetlen regénye, az Arthur Gordon Pym nantucketi tengerész elbeszélése. New York után Phüadelphia következett, ahol a különböző magazinok szerkesztője volt. 1840-ben megjelent novelláinak első, kétkötetes gyűjteménye, amelyben olyan remek írások ta­lálhatók, mint az Usher-ház vége, a Ligeia és a Berenice. A Graham's Magazine-ban jelent meg a detek- tívtörténet műfaját megteremtő, A Morgue utcai kettős gyilkosság című novellája. Ezek az évek si­kert és viszonylagos anyagi biz­tonságot hoztak számára, ezt azonban beárnyékolta felesége tüdőbaja. Pöe a remény és a két­ségbeesés közt vergődve ivással próbálta tompítani fájdalmát. 1842-től 1849-ig keveset írt, de ekkor születtek igazi nagy művei, megjelent Az aranybogár című kötete s A holló, amelyet magyar­ra olyan kiváló költők is lefordí­tottak, mint Babits Mihály, Tóth Árpád és Kosztolányi Dezső. 1844-től New Yorkban éltek, Poe az Evening Mirror szerkesztő­je volt. 1847-ben meghalt Virgi­nia, a gyászból születtek Poe leg­szebb lírai darabjai, az Ulalume és a Lee Annácska. Életének utolsó nagy érzelmi fellángolásaként 1849 nyarán eljegyezte ifjúkori szerelmét, ám a házasság Poe ha­lála miatt meghiúsult. Halálos de­lirium vagy talán veszettség okoz­ta halálát? Tény, hogy 1849. ok­tóber 3-án egy baltimore-i utcán eszméletlen állapotban találtak rá, s október 7-én hajnalban meg­halt. (mti)

Next

/
Thumbnails
Contents