Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

2009-01-12 / 8. szám, hétfő

6 Kultúra

ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 12. www.ujszo.com

„A költő hite nem más, mint a keresés hite..."

Elhunyt Milan Rúfus

UJSZO-H1R

Pozsony. Tegnap nyolcvanegy éves korában elhunyt a kortárs szlovák költészet doyenje, egyik legkiemelkedőbb alakja, Milan Rúfus költő, esszéíró, gyermekirodalmi művek szerzője. A liptói születésű művész Pozsonyban élt s alkotott; irodalmi díjai és több kitüntetése mellett többször felterjesztették az irodalmi Nobel-díjra is.

Korai költészetét az eszközte- lenség, közvetlenség, a természet- szeretet jellemzi, ezeket az ismérveit megtartva későbbi munkásságát az emberbe és az Istenbe vetett hit hatja át. E kettő kölcsönös egymásra utaltságát jellemzi alábbi vallomása is: ,Annak idején lefordítottam szlovákra a bibliai zsoltárokat, mind az öt könyvet. Ezekben a zsoltárokban a zsoltáríró ekként szólítja meg túlságosan szigorú Istenét: - Térj észhez, Isten, hiszen ha elpusztítasz minket, ki adja hírül a vüág- nak, hogy egyáltalán létezel?!”

Művei a szlovákiai magyar irodalom jeles képviselői tolmácsolásában magyarul is hozzáférhetők, verseit és esszéit többek közt Cse- lényi László, Roncsol László, Kulcsár Ferenc, Ozsvald Árpád, Rácz Olivér, Tózsér Árpád és Varga Imre ültette át magyarra, a fiatalabbak közül Csehy Zoltán is fordította.

Tóth László mintegy húsz esztendővel ezelőtt terjedelmes, hat.Užil i

_<__I

Milan Rúfus (1928-2009)

(TASR-felvétel)

szemközti beszélgetést folytatott Müan Rúfusszal és Tőzsér Árpáddal, ebben a Rúfus-versek képisé- gét, zeneiségét, atmoszféráját említve az emelkedettséget nevezi e költészet egyik fő jegyének. „Verseit olvasva egyfelől valóban mintha katedrálisban volna az ember, mintha gyertyaillatot lélegeznék magamba, orgonamuzsikát hallanék, s minden mintha szörnyen személytelen, vagy még inkább: személy fölötti volna, másfelől viszont verseinek minden sorából valami mérhetetlen egyszerűség és mélységes alázat cseng ki” - állapít- jamegTóth László.

„Nem egyszerű a dolog a költő hitével - fejtegeti Müan Rúfus. -A költő küldetése a vers, aminek raison d’etre-ja viszont a teljes ember a maga hitével és hitetlenségével, fájdalmával és örömével, lázadásával és alázatával együtt. Ha tehát a költő az angyalokkal tart, akkor ezek azok az angyalok, melyek fellázadtak, hogy azután - lázadásuk tetőpontján is Isten árváinak érezve magukat - alázattal térjenek meg. A költő vallásos embernek is problematikus maradna. Lázad, és az intézmények szószólói aligha képesek megérteni, hogy lázadását az elkeseredés, nem pedig a gőg motiválja. A költő hite nem más, mint a keresés hite, és ő túlságosan becsületes ahhoz, hogy a saját kérdéseire hitel nélküli válaszokat adjon. De nem tudja a Létet egy gépiesen ismétlődő véletlen következményeként elfogadni. Mindenáron Princípiumot keres, amire a vüág- mindenségben és a természetben mindenfelől magányos emberi lényként, Szülőjét kereső árvaként van szüksége. Hiszen mindnyájunknak, akik azért vagyunk itt, hogy legyünk, valakitől meg kellett születnünk. Mindez sűrített formában és remek fogalmazásban megtalálható például a cseh költőnél: Vladimír Holannál. S hadd mondjak valami teljesen személyeset is. Úgy hozta a sorsom, hogy az életben több súlyos, fájdalmas dolgot kellett már elviselnem. A legjobban az a fájdalom fáj, amelynek nincs értelme. Ha önök, mint gondolkodó lények képesek a fájdalmat legalább értelemmel felruházni, úgy könnyebben elviselhetik azt...”(tasr,cs)

Dunaszerdahelyen lép fel a kiváló magyar énekesnő

Ágról ágra - Palya Beával

ÚJ SZÓ-ELŐZETES

Dunaszerdahely. Január 17-én, szombaton 19 órától Palya Bea ad koncertet a Magyar Kultúra Napja alkalmából a városi művelődési központban.

Áz elmúlt öt évben Palya Bea Magyarország zenei arcává nőtte ki magát. Aligha van olyan tekintélyes koncertterem a világban, ahol ne lépett volna fel. Ezzel az új - Ágról ágra című - projekttel is a New York-i Carnegie Hallba készül január 30-án, de előtte egy kis bemelegítést tart ismert tájakon... A magyar és keleti zenei örökséget egyedi módon feldolgozó, népzenére, Bartók műveire és sok-sok improvizációra építő különleges műsorban Beát ezúttal is Szokolay Dongó Balázs fúvós és Dés András ütős kíséri, két amerikai hegedűvirtuóz lánnyal megerősítve.

Kedvcsinálónak Palya Bea szavait idézzük: „Személyes népzene: így írhatnám le azt, ami ezen a koncerten történik. Egy népzenei anyanyelvű, de a zenei anyagot szabadon kezelő játékmód, játék a dallamokkal, szavakkal, ritmusokkal. És játék a zenésztársaimmal, találkozás az ő hangokban kifejezett érzéseikkel. Szokolay Dongó Balázs az egyik legrégebbi társam.

Szinte mindenen játszik, amit fújni lehet: fő hangszerei a dudák, furulyák, például az erdélyi és moldvai hatlukú vagy a somogyi hosszúfurulya, aztán a kaval, szaxofon, tárogató... de kiváló gardonos és dorombos is, énekel és szájbőgőzik. Énekhang és fúvóshangszerek: ez az egyik kettős, amit legjobban szeretek, legyen az egy magyarszováti dal furulyán kísérve, egy dudadal, lepkeszámyszerű tüinkós havajga- tás, vagy a levegőt élesen metsző bolgár hegyi ének, amelyre a szaxofon válaszol. Van, hogy az ének és a fúvós teljesen együtt rezdül, van, hogy épp ellenpontozza egymást. A koncerten hallható kamarazenélésnek számomra két, egyformán fontos tengelye van: egy zenei, és egy lelki. Továbbadom, mert egyedül ennek a továbbadásnak van értelme. Koncertjeink során mindig engedjük az adott pillanatnak, hogy változtasson rajtunk, és a zenén, amit játszunk. Nincs kétszer ugyanúgy eljátszott dal, mindig keressük azt, hogy hogyan hívhatjuk játékra a másikat. És mindennek a játéknak a közönség is részese lesz...”

A koncert a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete és a Városunkért polgári társulás közös szervezésében valósulmeg. (ú)

Pier Paolo Pasolini riportfilmje most jelent meg először DVD-n, a cseh a filmpiacon

Kisinterjúk a szerelemről

Már túl volt első két játékfilmje, az Éhenkórász (Karlovy Vary, 1962, fődíj) és a Mamma Roma, valamint A túró című szkeccsfilm bemutatóján, amikor Beszélgetések a szerelemről címmel Pier Paolo Pasolini másfél órás dokumentumfilmet forgatott.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

A Máté evangéliuma, az Oidi- pusz király, a Teoréma, a Disznóól és a Medea csak ezután következtek, a Dekameron, a Canterbury mesék, Az ezeregyéjszaka virágai és a Saló, avagy Sodoma 120 napja pedig majd a későbbi opusai az olasz filmművészet legnagyobb „bűnöző szentjének”, s legszolidabb lázadójának.

Pasolini, a költő, a regényíró, számos cikk és tanulmány, híres forgatókönyv szerzője, aki pályáját (és sorsát) a filmrendezéssel teljesítette be, 1963 nyarán és őszén (augusztustól novemberig) forgatta első dokumentumfilmjét, amelynek a Comizi d’amore (Beszélgetések a szerelemről) címet adta. Moziban, televízióban eddig nem láthattuk a művet, a cseh DVD-piacon azonban - Az egyetemes filmművészet kincsei sorozatban - nemrég megjelent.

Az ötlet Pasolinié. Ő kérdez a filmben. Mikrofonnal a kezében ő faggatja az utca emberét, fiatalokat és idősebbeket, sőt gyerekeket és öregeket, földműveseket és értelmiségieket Olaszország különböző pontjain, északon és délen, de még a római strandon is, hogy miképpen gondolkoznak a szerelemről, a szexről, az ártatlanságról, a prostitúcióról, a ho- moszexualitásról, a terhességmegszakításról és a válásról, vagyis azokról a kérdésekről, amelyekről az idő tájt nem volt szokás nyilvánosan beszélni, hangos véleményt formálni.

,A filmet eredetileg televíziós interjúsorozatnak szántam, amelybe különböző dokumentumokat - például szexuális indíttatású bűnesetek anyagából történő válogatást - akartam beilleszteni. A filmbe végül csak interjúk kerültek, amiatt áll közel a cinéma veri- téhez. Ez azonban nem kiindulási pont volt, hanem végeredmény” - nyilatkozta Pasolini.

Az olasz társadalom legkülönbözőbb szociális rétegeiben teszi fel rövid, egyértelmű, lényegre törő kérdéseit a verseiben, regényeiben és játékfilmjeiben is nyíltan és érthetően fogalmazó költő-író- rendező, a társadalmi margón rekedtek dalnoka, a perifériára szorult „madarak és madárkák” elszánt „védőszentje”, a munkásosztály harcos szószólója, az olasz burzsoázia bátor kritikusa. Pasolini ateistaként is katolikusnak vallotta magát, marxistaként is társadalmi reformernek, aki a bűnözőkben is az evangéliumi tisztaságot kereste, sokkoló alkotásaival (Disznóól, Teoréma, Saló) pedig szenvedélyes vádiratot alkotott az elnyomás, a kizsákmányolás és a megalázás mindenfajta formája ellen. Emberi s művészi nagysága a riportfilm kérdései mögött is kitűnik.

Pasolini mikrofonnal a kezében is nagyon erősen képvisel valamit, véleményét azonban nem kényszeríti rá senkire, inkább csak szondázik, érdeklődik, diagnosztizál. Lázas beszélgetőtársként olykor csak lendít a dialóguson, ám a legtöbb esetben finoman vallat, gyóntat, mindenféle erőszaktól mentesen, elegánsan faggat.

„Hogyan születik a gyerek?” - kérdezi a Palermo utcáin rajcsúrozó, vásott kis ördögöket. „Pokróc alatt” - feleli az egyik. ,A nagybá- csi hozza” - vágja rá a másik. ,A Jézuska adja a gólyának” - gondolkodik hangosan a harmadik. Egyetemistákkal cseveg a szex fontosságáról. Fiatal firenzei festőkkel, szobrásznövendékekkel testi vágyaik irányíthatóságáról. „Félelmük vagy tudatlanságuk gátolja az őszinteségben az embereket?” - kérdezi később Cesare Musattit, a pszichológust, Alberto Moraviát, a jeles írót és Giuseppe Ungarettit, az elismert költőt. De megszólal a filmben egy remek újságíró, a később világhírű írónő, Oriana Falla- ci és a kor egyik erotikus bálványa, a szépséges színésznő, Antonella Lualdi is. Huszonéves fiúk válaszolnak arra a kérdésre, ki miért érzik Don Jüannak vagy inkább apatípusnak magukat. Bologna és Modena környéki földművesek állítják: örök szerelemről csak a nők álmodoznak.

„Iszony vagy örömforrás a szex?” - kérdezi Pasolini, de már az asszonyoktól. ,A közerkölcs, a társadalmi norma gátol benneteket az ágyban?” - vizsgálódik a velencei ifjak körében. Ugyanerre a kérdésre más a válasz északon, egy milánói gyár kapuja előtt, és más délen, Calabriában, ahol egy lánynak ártatlanul kell férjhez mennie. „Szüzet vagy senkit - diktálja a szicíliai erkölcs -, és ez így is marad!” Ifjú maffiózó a lányszöktetés kalandosságáról beszél, hogy az így kötött házasság sokkal olcsóbb, mint a szokásos, hiszen csak a pap kerül pénzbe, lakodalomra nem kell költeni. Egy palermói asszony szerint: „Szexuális rabszolga a nő.” Ugyanott a férfiakarat: „Egy lány ne menjen dolgozni, nehogy elveszítse ártatlanságát.” Pasolini kérdése: „Van normális és nem * normális szexualitás?” A költő válasza: „Én minden határt átlépek a verseimben, csak a halált tisztelem.” Egy orvostanhallgató lány: „Én még nem hallottam szexuális másságról.” Idős vasutas a vonaton: „Csak a gazdag ficsúrok kísérletezgetnek.” Moravia: „Engem csak az emberi ostobaság döbbent meg, amit a szexben meg lehet élni, az soha. Krisztus sosem botránkozott meg, az csak a fari- zeusokrajellemző.”

Nyílt kérdés a milánói strandon: „Milyenek az olaszok a szexben?”

A válaszok fedik egymást: „Az északiak higgadtabbak, a déliek vadabbak.” Nápolyi munkások a nyilvánosházak szükségességéről: „Háromszáz lírát fizetek bent, a bordélyház falai között, háromezret az utcán, s még izgulnom is kell utána, hogy nem szedtem-e össze valamit.” Katonák és utcalányok is megszólalnak ez ügyben, csak épp az „illetékes szervek” nem. „Nyitott a világ, s mégsem tud eleget” - vélekedik Pasolini, Moravia, Ungaretti és Musatti.

Pasolini, kinek filmjeiben kulcselem a szex, most sem tagadja meg önmagát. Ebbéli kérdéseit figyelemre méltóan csoportosítja: a szex mint hobbi, a szex mint boldogság, a szex mint kötelesség, a szex mint függőség, a szex mint becsület. A riport tapasztalatait nem sokkal a dokumentumfilm elkészítése után Pasolini a Máté evangéliumában kamatoztatta. De az már egy drágább, nagyszabású produkció. A riporthoz csupán egy operatőr és egy kamera kellett, plusz az utca embere. Mégsem került be az alkotás a hivatalos olasz mozihálózatba. Pedig bekerülhetett volna. Pasolini nagyon akarta. De nem engedték. Olaszországban csak filmklubokban vetíthették.

Nálunk még ott sem.