Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-10 / 7. szám, szombat
I 10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 10. www.ujszo.com Fekete Zoltán: „Kiderült, hogy remek ritmusérzékem van, rendkívül jól éreztem magam, a baj csak az volt, hogy egy idő után nem tudtak újat mutatni..." Táncával az eksztázis csúcsára viszi el a nézőt Kerülte a táncot. Még húszéves korában sem szerette. Annyira nem, hogy kihagyta a saját szalagavatóját. Nem akarta szégyenbe hozni magát. SZABÓ G. LÁSZLÓ Fekete Zoltán ma a Frenák Pál Társulat tagja. Fél évet töltött Földi Béla csapatában, négyet Szegeden, Juronics Tamásnál, s most az InTimE szereplőjeként mutatkozott be Frenáknál. Szédítő erejű táncos. Szuggesztív is nagyon. Szólóban, duettben, trióban egyaránt hatni tud. Izgalmas, kifejező arca van. Teste hús-vér szobor, magasfeszültségre kapcsolva. Méltóság is van benne. Elegancia. De ha kell, kín is, fájdalom is. Ideggörcsök pusztító halmaza. Nelson Re- guerával és Kolozsi Viktóriával az InTimE hármasában: Rodin Örök tavasza. Beleég, beleolvad ölbe, karba, izmos vállba, dús ajkakba. Lent, a fehér szőnyegen: kettős énje miatt vívódó, magányos hős. Fent, a vörös kanapén: érzéki csaták győztes harcosa. Energikus táncos. Poétikus táncos. Mozdulatlanul is táncos: Eredetileg szakácsnak tanult. Papírja van róla. Miért kezdett el végül is táncolni, ha olyan nagyon nem akart? Prózai oka volt: nem jártam senkivel. Csajozni akartam, csak nem volt kivel. Két helyen lehet szerezni, tanácsolták. Aerobic- és táncórán. Ott volt a legtöbb lány. Előbb aerobicra mentem, de nagyon nem tetszett, amit ott láttam. Nem volt benne lélek, olyan agyatlan ugrabugrálásnak tűnt az egész. Elmentem hát egy hip-hop iskolába, ahol négyszáz diákból háromszázötven volt a lány, de ott sem lett egyetlen barátnőm sem. Viszont otthagytam a szakácsállásomat, amivel akkor már egészen jól kerestem. Heti két alkalommal másfél óra hip-hop, amiért fizettem, aztán bekerültem egy fellépő csapatba, és akkor mondtam ki először, hogy táncos leszek. Onnan már átkacsingattam Földi Bélához, mert a hip-hop egy idő után már szűk volt egy kicsit, meg igazából a Jászai Mari és a Nagyvárad téren lógtam a breakes srácokkal. Mindent ellestem tőlük, amit tudtam. Hogyan reagált a teste minderre? Aerobic, hip-hop, break - nem volt ez egy kicsit sok neki? Ha az embernek sikerélményt jelent valami, azt rögtön megszereti. Kiderült, hogy remek ritmusérzékem van, ott ugráltam sok jó csaj között, rendkívül jól éreztem magam. A baj csak az volt, hogy egy idő után nem tudtak újat mutatni. Kezdett unalmassá válni, amit csináltam. Kezdtem körülnézni, hogy hol, mit látok, hogyan csinálják mások, müyen irányba tudnék továbblépni. Valahogy elkerültem Földi Béla óráira. Jó szimattal, jó helyre. Nyilván valaki mesélt róla. Megnéztem, odamentem a mesterhez, és szóltam neki, hogy szeretném megpróbálni, engedi-e? Onnantól kezdve ütöttem-vertem mindenkit, aki a közelembe került. Nem tudtam koordinálni a mozdulataimat. Fél év után elkapott a gépszíj, haknizni mentem egy tévés tánctársulattal. A Friderikusz-showban is felléptünk. Nem sok időm volt magamra, rengeteget dolgoztunk. Érdekes arcok, benne vagy a tévében, egy fiatal táncosnak, főleg a magamfajtának, aki hirtelen ödettől vezérelve kötött ki ezen a pályán, ez rengeteget jelentett. Művészi értékről ne beszéljünk, rohantunk egyik helyről a másikra. Aztán elmentem katonának. Ment vagy vitték? Önmagámtól mentem. Szerelmes voltam, de a lány észre sem akart venni, régóta szenvedtem miatta. Azt mondtam, elég volt, megyek . katonának. Jelentkeztem, hogy szeretnék bevonulni. Ilyet ők még nem hallottak, mondták, úgyhogy választhatok. A díszszázad mellett döntöttem Pesten, lehúztam fél évet, és kijöttem. Vissza a show-bizniszbe? Az már nem vonzott, túl sok értelmet nem láttam benne. Szóltak, hogy Juronics Tamás új darabra készül, ötven táncosra van szüksége, jelentkezzek. Ez már tetszett, kortárs balett. Pofátlanul felhívtam Tamást, hogy mennék, ha lehet. Gyere, mondta, és három nap után leszerződtetett. Sokkoló öröm volt. Bekerültem a Szegedi Baletthez. Már a puszta tény is nagy eredmény, hogy mindenféle előképzettség nélkül helyt tudott állni. Mindenben táncoltam Szegeden, amíg ott voltam. Tamás semmiből sem hagyott ki. Bízott bennem. Három napom volt, hogy betanuljam az egyik csavargó szerepét A csodálatos mandarinban. Akkor hallottam először Bartókot. Az volt az első évem. Azóta is ez a kedvenc darabom Szegeden. Én, az egykori utcatáncos egy sikeres balettegyüttes tagja lehettem! Huszonnyolc évesen elkezdtem klasz- szikus balettet tanulni. Nehéz volt. Az ízületeim teljesen kivoltak tőle. De, mondom, nagyon boldog négy év volt ez szakmailag. Ki zárta le és mivel? Én, méghozzá azzal, hogy nem hagyhattam ki még egy fél évet az üzleti főiskolán, mert altkor már kirúgtak volna. A magánéletemet sem tudtam összeegyeztetni Szegeddel, ráment a kapcsolatom. Egy idő után úgy éreztem, minden elpusztul körülöttem, miközben nagyon szép szerepeket táncolok. Nagyon büszke voltam arra, amit elértem, de döntenem kellett. A Carmina buranában is benne voltam, meg A hattyúk tavában, mégis Pestet választottam. Bejelentkezett Frenákhoz, hogy szívesen táncolna nála, mint ahogy Földi Bélához jelentkezett be jó pár évvel korábban? Ismertem Pali darabjait. El voltam ragadtatva tőlük. De nem mentem oda hozzá. Volt olyan előadása, amelyet egymás után háromszor is megnéztem. Pali mondta is később, hogy a büféből emlékezett az arcomra. Jantner Emesének említettem egyszer csak úgy mellékesen, hogy szívesen táncolnék velük, vonz ez az érdekes képi világ, ez a nyers, olykor durva tánc, a benne rejlő érzékiséggel. Egyszer megérintett valami, ami soha többé nem eresztett. Földönkívülinek éreztem magam. Nem akartam elhinni, hogy amit látok, az ebben a világban játszódik. Pislogni sem mertem, mert attól tartottam, hogy lemaradok valamiről. Ez volt az az érzés, ami a tánc és a színház misztériumát jelentette. És annyi történt, hogy Palinak fiú kellett a csapatba, Emese pedig jelezte neki, hogy engem érdekel a dolog. Én még akkor Szegeden táncoltam, amikor Pali felhívott, hogy látni szeretne. Azóta a poklok poklát is megjártam már vele, de mondják, ezt az utat mindenki megteszi nála. Nagyon izgalmas vele dolgozni. Nem mondom, hogy könnyű, de talán pont ettől érdekes. Mindig azzal jön, hogy neki nem táncosra, hanem valódi emberi mozgásra van szüksége, nekem meg ezt volt a legnehezebb megtanulni. Teljesen más irányba kellett elmennem, mint amerre addig jártam. Mind a mai napig van egyfajta összecsiszolódási folyamat közöttünk. Gyakran elbizonytalanodom, hogy ez nem az, amit ő keres, és úgysem fogom tudni megvalósítani, amit ő akar. Ő ugyanis teljesen naturalista, mindenféle maníroktól mentes mozgást vár tőlünk, ami a vüágon a legnehezebb, és nem is mindig sikerül. Ráadásul minden próbán arra kér, hogy ne vegyem szó szerint, amit mond. Nekem meg ezzel is nagyon komoly bajom van, mert én mindig azt csinálom, amire kérnek. Pali pedig bizonyos hangulatokra, érzésekre akar rávilágítani, amit egyébként nem mindig tud jól megfogalmazni. Tehát nem egy előre, pontosan átgondolt dramaturgia alapján épül fel a darab. Pali látni és érezni akar valamit a színpadon, s amíg nem azt kapja, addig keresgél, keresgélünk. Pár szóval vázolja, mi legyen az, mit csináljunk, közben rájön, hogy másvalami jobb lenne, s akkor más irányba megyünk. A legfontosabb szempont végig az volt, hogy önmagamat adjam. Páli azt mondta: neki az tetszik, ami én vagyok. Nagyon sok kínszenvedésembe került, hogy eleget tegyek az elvárásának, hiszen, mint tudjuk, magunkat adni a legnehezebb. Pali számára azonban tényleg a személyiség a fontos, és azért, hogy a lehető legközelebb kerüljön hozzá, a próbák során rengeteget foglalkozott velem. t Fergeteges szólója mellett van egy érzelemmel teli kettőse Kolozsi Viktóriával, és egy másik, szinte akrobatikus Nelson Reguerával, majd mindez után jön egy szerelmi hármas - két férfi, egy nő -, amelyben mezítelenül táncolják mindazt, ami egy tébolyítóan szép, „csúcsra futtatott” aktusba belefér. A Viktória-duett sokkal köny- nyebben ment, mint Nelsonnal, talán, mert a férfi-női viszonyt köny- nyebb megjeleníteni. Nelsonnal életem legnehezebb kettősét táncolom. Nagyon sokáig nem is tudtam elkapni. Érzelmileg? Nem. Energia szinten. Nelsonnak ugyanis őrületes energiái vannak. A legjobb táncos, akivel valaha dolgoztam. Rengeteg álmatlan éjszakám volt miatta. Szorítottam, összetörtem, nagyon sok gondot okoztam neki. De mivel a vüág legjobb embere, türelmes volt velem szemben, és végtelenül sokat segített. A szólóm már rég olyan volt, hogy Pali azt mondta: van még mit javítani rajta, de látja, hogy lesz belőle valami. A Viktória-duett is úgy- ahogy rendben volt, és a triónkon is már csak csiszolgatni kellett, a Nelson-duett viszont sokáig úgy nézett ki, hogy nem fog menni. Aztán Franciaországban, a harmadik előadás után valamit sikerült elcsípni, amire Nelson azt mondta: ez volt élete legjobb duettje. Ennél nagyobb dicséret nekem nem kell. Ő táncolt a Kubai Balettben, Sydneyben, van összehasonlítási alapja. S azóta én is úgy érzem: egyre jobb a kettősünk, sőt Pali, aki nem szeret dicsérni, ugyancsak elégedett velem. Megvalósult, amit akart. Talán attól a sok tanácstól, amit Nelsonnal együtt folyamatosan tömött a fejembe. Pedig volt egy pont, amikor azt mondtam: többet nem jövök, vége. Kaptam hideget, meleget, egyre görcsösebb lettem, Nelson már szólt, hogy eltöröm a nyakát, annyira szorítottam őt. Pali viszont még több energiát kért tőlem. Én meg azt gondoltam, hogy akkor még több izmot kell használnom, ami helytelen volt. Minél inkább próbáltam megfelelni, szegény Nelson annál jobban sérült. Aztán valami csoda folytán egyszer csak változtak a dolgok. Elértem arra a pontra, hogy már csak a tudat alatti kontroll működött bennem, nem figyeltem olyan görcsösen a mozdulataimra. Nekem nagyon sokáig ez a duett volt a keresztem, ma viszont a legnagyobb boldogságom. Elegancia, könnyedség, érzelmi telítettség van a táncában, a trióban pedig mind a hárman lenyűgözőek. A trió nagyon izgalmas kérdés. Én még eddig soha nem táncoltam mezítelenül. A próbateremben sima utcai lámpáknál dolgoztunk, amikor Pali szólt, hogy szeretné, ha jelmez nélkül is láthatna bennünket. Tudni akarta, mi változik. Furcsa pillanat volt. Izzadt vagy, csúnyának érzed magad, melletted gyönyörű nők, szép férfiak, s akkor dobd le a boxeralsódat. Palinál nem hatásvadászat a meztelenség, ezért ha úgy ítéli meg, hogy szüksége van rá, akkor mindenki szó nélkül vetkőzik. Viki hátán amúgy is összevissza csúszkált a selyemkombiné. Az első pár nap még nagyon szemérmes voltam, de azt is meg lehet szokni. Én sem gondolom, hogy szégyellni kellene a testem, mert hála istennek nem kell, de az emberbe valahogy belenevelik, hogy ruhát visel. Első alkalommal egy pillanatra bennem is feszültséget okozott, hogy le kellett vetkőzni. Attól féltem, hogy nem úgy fogok táncolni, ahogy szeretnék. Szóltam is Palinak, hogy nem ígérem, hogy őrült felszabadult leszek, de ha azt mondod, hogy így is jó, akkor rendben. És rendben volt. Az igazi kontrollvesztést is ebben a táncban éltem meg, ma pedig már mind a hárman úgy táncoljuk, mintha végig teljesen egyek lennénk. Van köztünk egy fizikális izzás. Pali ugyanis úgy építette fel a koreográfiát, hogy bár „elviszi” az embert, mégis van egyfajta kommunikáció a testek között. De már csak ösztönszerűen érzem a többiek testét, már nem végzek tudatos izommunkát. Egyszer csak mind a hármunknál elkövetkezik a furcsa pillanat, amikor már nem figyelünk a koreográfiára, csak az érzés van, bújunk egymásba. Vikinél mindig tudom, mikor dobja el az agyát, de Nelsonnal is olyan szinten vagyunk együtt, hogy a végén ő is mondja, erre a szintre korábban még soha sehol sem jutott el. Ez pedig feltehetően magától jön. Mindig nagyon jól érezzük magunkat a trióban, de az a fajta állapot, amiről az előbb beszéltem - az eksztázis -, természetesen nem mindig jön el. Ahhoz a teljes szabadságot kell megélnünk. Könnyebb lesz a folytatás? Vagy az InTimE révén már másképpen működik a teste, máshogy mozgatja az energiáit? Nem tudom, müyen lesz a folytatás. Pali mindenesetre számol velem, és már egy korábbi alkotásába, a Fiúkba is beléptem. Csak azt tudom, hogy a helyemen vagyok. Pali szétszekírozta az életemet, de sokkal többet kaptam tőle, mint pályám során bárhol, bárkitől. Persze sokkal többet vett is el. Olyan hőfokon éget, amit eddig nem is sejtettem magamban. Amit korábban csináltam, azt ehhez képest ellötyögtem oldalvonalról. Most viszont valami nagyon igazi részese vagyok, amit elmondhatatlanul élvezek. Rég történt velem ennyi tiszta dolog, és én ezt nagyon nagy szívvel csinálom.
