Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-31 / 300. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 31. Régió-hirdetés 5 Komáromban újra tárgyaltak a jövő évi költségvetésről, miután a polgármester megvétózta azt „Ön hazudik, képviselő úr!” Komárom. Hétfői rendkívüli testületi ülésükön ismét tárgyaltak a jövő évi költ­ségvetésről a képviselők. A rendkívüli ülés összehívá­sát a városi tanács kezde­ményezte, miután Bastr- nák Tibor polgármester megvétózta a december 18-án elfogadott költség- vetést. V. KRASZN1CA MELITTA A vétót a polgármester első­sorban azzal indokolta, hogy a Harcsás városrészbe tervezett új kikötő és logisztikai központ megvalósíthatósági tanulmányá­nak elkészítését Győrfy László ja­vaslatára a testület saját forrás helyett pályázati pénzből akarta finanszírozni. Bastmák Tibor szerint ezzel veszélybe került a tervezet, hiszen még az sem biz­tos, hogy jövőre lesz-e ilyen pá­lyázati kiírás. A kikötő viszont komoly kitörési lehetőséget je­lent a város számára, amely meghatározhatja a térség közép- és hosszú távú fejlődését. Ugyan­csak kifogásolta a polgármester, hogy a költségvetés vitája során olyan módosító javaslatok kerül­tek az anyagba - pl. néhány tőkejellegű kiadás sorrendjének megváltoztatása -, amelyeket nem komplex módon teijesztet- tek elő, ezért a költségvetés szempontjából értelmezhetetle­nek voltak. A rendkívüli ülésen ismét pa­rázs vita alakult ki néhány képvi­selő és a polgármester között. Petheő Attila (MKP) egy hivatali dolgozóra hivatkozva azt állítot­ta, hogy a tervezet kidolgozására a város már át is utalt bizonyos összeget egy cég számlájára, ezért vétózott a polgármester. Bastmák kérte a képviselőt, ne­vezze meg azt a hivatali dolgozót, aki ilyesmit állít, és miután Pet­heő erre nem volt hajlandó, a polgármester kijelentette: „ön hazudik, képviselő úr”. Petheő határozati javaslattal élt, arra kérve a főellenőrt, ellenőrizze az elmúlt fél évben a harcsási kikö­tővel kapcsolatba hozható átuta­lásokat, de indítványa nem ka­pott kellő támogatást. A polgár- mester ezt sajnálattal vette tu­domásul, és ezek után ő kért ilyen jellegű ellenőrzést, mégpedig azért, hogy nyilvánosságra kerül­jön az igazság. „Egyesek minden alap nélkül vádaskodnak, ami megengedhetetlen. Senki nem kockáztatná hivatalát és állását törvénytelen átutalásokkal” - tet­te hozzá. Horváth Koméi (MKP) ugyanakkor azzal a kérdéssel fordult a polgármesterhez, visszafizeti-e a város kasszájába a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez szükséges ötmillió Petheő Attila egy hivatali dolgozóra hivatkozva azt állította, hogy a város már át is utalt bizonyos össze­get egy cég számlájára. koronát (165 970 €), ha 10 éven belül mégsem épül meg a kikötő. Kérdésére az érintett ugyancsak kérdéssel felelt: Horváth Koméi kifizeti-e azt a 2,5 millió koronát (82 985 c), amitől azért esett el a város, mert az ő javaslatára a tes­tület ősszel visszautasította egy cégnek a tervezet kidolgozására tett társfinanszírozási ajánlatát. Azt pedig, hogy mikor valósulhat meg egy ekkora beruházás, senki nem tudja még csak hozzávetőle­ges sem megmondani. „Jó lenne, ha a tisztelt képviselők végre megértenék, hogy jelenleg egy lehetőség megragadásáról vagy elutasításáról van szó. A megva­lósíthatósági tanulmány éppen arra szolgál, hogy kiderüljön, hol állhat a kikötő, és miként lehet működtetni. Maga a beruházás viszont már messze túlmutat a város lehetőségein, hiszen több tízmilliárdos projektről van szó. A befektető keresése a kormány feladata lesz, és erre ígéretet is kapott a város. Az első lépést vi­szont nekünk kell megtenni e ta­nulmány kidolgozásával” - fejtet­te ki a polgármester. Rámutatott: egy 2001-es kormányhatározat­ban szerepel, hogy Komárom belvárosából ki kell költöztetni a kikötőt. Ez az elképzelés került a megye, majd a városi fejlesztési tervbe is. A képviselők végül 13 igen és 8 tartózkodás mellett elfogadták a módosított költségvetést; ellene senki nem voksolt. A kikötő és lo­gisztikai központ megvalósítha­tósági tanulmányának kidolgo­zása tehát bekerült a saját forrás­ból finanszírozott kiadások közé, ennek ellenére a hivatal keresni fogja a pályázati lehetőségeket is. Egymásra mutogatnak a képviselők és a vállalkozók, a bekötőút megépítésére pedig nagy szükség lenne Mégsem zárják le az utakat holnaptól Azért kell a bekötőút, hogy ne a községen keresztül járjanak a kamio­nok - mondja Iván Gyula polgármester (Szőcs Hajnalka felvétele) GAÁL LÁSZLÓ Vágfarkasd. Mégsem zárják le január elsejével a községi utakat a 10 tonnánál nehezebb teherautók elől. Erről a falu képviselő-testüle- te, egy korábbi határozatát felül­bírálva döntött december 29-i rendkívüli ülésén. Az ülés összehívására azért volt szükség, mert december 10-én a testület egy június 20-i határoza­ta értelmében úgy döntött, 2009. január elsejétől nem engedik be a 10 tonnánál nehezebb tehergép­kocsikat az önkormányzat keze­lésében lévő községi utakra. A döntés oka, hogy a falu határában lévő egykori mezőgazdasági terü­leten működő vállalatok és a köz­ség képviselői másfél éve nem tudtak megegyezni a farmra ve­zető bekötőút megjavítását illető­en, ezért az itteni vállalatok terü­letére a falu mellékutcáin keresz­tül járnak a teherautók. „Este ti­zenegyig is járnak a kamionok, hajnali háromkor meg már indul­nak. Olyan gyorsan hajtanak, hogy a szekrényben beleremeg­nek a poharak” - panaszolta az egyik helybeli azon a lakossági gyűlésen, amelyet Iván Gyula polgármester hívott össze de­cember 22-ém a vállalatok képvi­selői és a panaszosok részvételé­vel. Az egyik terv szerint az utat egy méterrel kiszélesítenék, ami 3,5 millió koronába (116 ezer €) kerülne, a munkát a községi kis­üzem kivitelezné. Egy újabb ja­vaslat szerint 8 méter széles új utat építenének a régi helyébe. Ennek a megépítésére két kivite­lező is jelentkezett, az egyik 15 millió koronáért (500 ezer €) a másik 11 millióért (365 ezer €) tudná megépíteni. Az utóbbi megoldás lenne jó, csakhogy erre sem a községnek, sem a vállalko­zóknak nincs pénze. A polgár- mester szerint 90 százalékban a vállalkozók kötelessége lenne, hogy bekötőutat építsenek a cé­gükhöz. Bábics Tamás, a tetőcse­repeket gyártó Mediterran válla­lat képviselője azt rótta fel a köz­ségnek, hogy másfél éve meg­egyeztek, a többi vállalkozóval közösen hajlandók kifizetni a 3,5 millió koronát, a községi kisüzem végzi el az út kiszélesítését, de még egy kapavágást sem tettek. A polgármester erre azt válaszolta, amíg nem kötnek szerződést, a község sem kezdhet hozzá a munkálatokhoz. A vállalkozók viszont kifogásolják, hogy a szer­ződés csak öt évre szólna, ennyi időre vehetnék bérbe a bekötő­utat a községi kisüzemtől, amely az út kezelője lenne. Bábics állít­ja, ezt a kifogásukat meg is írták a községi hivatalnak. A község képviselői viszont azt állítják, ilyen levelet nem kaptak, éppen azért született a december 10-i döntés az útlezárásról. Ennek a nézeteltérésnek a tisztázása és új megoldás keresése volt a célja a hétfői rendkívüli ülésnek. A tes­tület úgy döntött, fél évre felfüg­geszti a forgalomkorlátozásról szóló korábbi határozatot. Ez alatt a fél év alatt próbálnak kö­zösen olyan megoldást találni, amely a lakosok és a vállalkozók számára is elfogadható. Megnyílhat végre a párkányi betegek előtt is az esztergomi kórház kapuja? - sok függ a biztosítóktól Új lehetőségek az egészségügyi ellátásban GULYÁS ZSUZSANNA Párkány/Esztergom. „Brüsz- szelben, az EU-tagországok régió­inak vezetői számára megrende­zett konferencián legutóbb na­gyon érdekes témával, a határo­kon átnyúló egészségügyi szolgál­tatások biztosításával is foglal­koztunk” - nyilatkozta lapunknak Ján Oravec, Párkány polgármes­tere, aki a Régiók Bizottságában a Szlovákiai Városok és Falvak Szö­vetségét képviselte, és elmondása szerint olyan információk birto­kába jutott, amit a jövőben sze­retne kihasználni az esztergomi kórházzal esedékes kapcsolatfel­vételnél. „Tudomásomra jutott, hogy lé­tezik egy olyan határozat, amely­nek értelmében az Európai Unión belül mindenki szabadon választ­hatja meg azt az egészségügyi in­tézményt, ahol kezeltetni akarja magát. A probléma az, hogy elő­ször ki kell fizetnie a kezelésével járó költségeket, ezek megtéríté­sét igényelheti szlovákiai biztosí­tójánál, amely viszont csak annyit köteles visszafizetni, amennyibe az adott kezelés Szlovákiában ke­rülne. Tehát nem biztos, hogy a páciens visszakapja a teljes összeget” - mondta Ján Oravec, aki szerint ez járható utat jelent­hetne az esztergomi kórházzal va­ló kapcsolatfelvételnél, hiszen annak ellenére, hogy - elsősorban a párkányi lakosok körében - nagy az érdeklődés az esztergomi kórházi ellátás iránt, jelenleg csak sürgős vagy nagyon egyedi ese­tekben nyűik erre lehetőség. „Véleményem szerint a határ menti városokban - mint példá­ul Párkány és Esztergom - egyé­ni megoldásokat kellene keresni a kölcsönös egészségügyi ellátás területén, ez ügyben bizonyára szükség lesz bizonyos tárgyalá­sokra az egészségügyi biztosí­tókkal is, de szerintem van esély arra, hogy mindenki számára kedvező és elfogadható meg­egyezés szülessen, hiszen az ilyenfajta együttműködésre van példa a görög-bolgár határon is” - tette hozzá Párkány első em­bere. Tavaly a felére csökkent a látogatottság Olcsóbb lesz a korcsolyázás B. JÓZAN MÓNIKA Dunaszerdahely. A meglehető­sen kései, december 20-i nyitás óta több mint kétezren látogattak ki a város és a régió egyetlen jégpályá­jára. Egyelőre a tavalyi, borsosabb áron lehet hódolni ennek a téli sportnak, de januártól csökkentik a belépti díjakat. A 2007-es áremelés miatt 50 százalékkal esett vissza az érdeklő­dés az előző szezonhoz képest - tudtuk meg Öllé Lajostól, a műjégpálya vezetőjétől. Ezért fo­gadta örömmel ő is, és az érdeklődő közönség is, hogy a képviselő-tes­tület decemberi döntésének értel­mében januártól újra csökkennek az árak. Gyerekeknek 100 helyett 60 korona (2 €), helybéli lakosok­nak járó kedvezményre jogosító Pro DS kártyával pedig 30 korona (1 €) lesz a két órára szóló jegy. Felnőtteknek 3 eurót, Pro DS kár­tyával pedig 2 eurót kell fizetni. A kései nyitást a városi sport­csarnok építése indokolta, amelyet végül ideiglenes kerítéssel válasz­tottak le a jégpályához tartozó terü­letről. A döntés indokolt volt, a téli iskolai szünet alatt ugyanis sokan kilátogatnak a pályára. A kará­csonyt követően napi 350-580 személy fordult meg a létesítmény­ben. Naponta tíztől 18 óráig, szom­batonként 20 óráig tart nyitva a pá­lya, este pedig a jégkorongcsapato­ké a terep. Mivel a számukra kisza­bott pályabérlet összege nem vál­tozott, idén sem mutatkozik akkora kereslet, mint egykor. A vágsellyei és a nagyszombati pálya olcsóbb, óránként kevesebb mint 3000 ko­ronásba kerül. „Szeretnénk, ha a gyerekek számára elérhető lenne ez az egyedüli szórakozás, már csak azért is, mert itt nem lehet dohá­nyozni, drogozni és inni, mert ál­landó felügyelet alatt vannak” - nyilatkozta Öllé Lajos, a jégpálya részlegvezetője. A napsütés is kedvez a korcsolyázóknak (A szerző felvétele Partnereket keres a Vámbéry Ármin Alapiskola Interaktív iskolai weboldal B. JÓZAN MÓNIKA Dunaszerdahely. Interaktív, a szülőket, diákokat és tanárokat összehozó weboldallal szerepel a világhálón a Vámbéry Ármin Ala­piskola. Igazán egyedivé és érde­kessé az igazgatóhelyettes ötletei teszik az oldalt, amely szórakozta­tó, egyben játékosan tanítja a gye­rekeket. Egy alkalommal arra let­tek figyelmesek a diákok, hogy egy matematikai röpdolgozat alkalmá­val az internetről ismerős feladatok köszöntek vissza. „Erről szól a mai vüág, a kreativitásról, arról, hogy a gyerekek fel tudják kutatni a szük­séges információkat és azt hasz­nálni is tudják” - mondta Masszi János matematika-földrajz szakos tanár. Tantárgyaihoz kapcsolódó­an rendre játékos feladványokat tesz közzé az iskola weboldalán, amelyre a diákok a megoldásokat e- mailen keresztül küldhetik el, és cserébe jó pontot kaphatnak. Kér­désünkre, hogy ez a módszer nem diszkriminálja-e azokat a gyereke­ket, akiknek nincs otthon intemet­jük, nemmel válaszolt a tanár. El­mondta, számításai szerint mind­össze a diákok tíz százalékána nem áll rendelkezésére otthon a világ­háló, viszont az iskola egész terüle­tén van WiFi-hálózat, és a számító- gépterem, valamint az olvasóterem is a rendelkezésükre áll. A vambery.eu weboldalt a szü­lők körében végzett közvélemény­kutatás előzte meg, és 500-ból mindössze negyvenen nem támo­gatták az ötletet. Katona Zoltán, az egyik szülő az oldal tulajdonosa és rendszergazdája, tartalommal pe­dig egyelőre az igazgatóhelyettes tölti meg, de váiják a kollégáik se­gítségét is. A játék-linkeken kívül a chatelés a legfelkapottabb, ezenkí­vül különféle szavazások és verse­nyek ösztönzik böngészésre az ol­dal látogatóit, akik általában a diá­kok közül kerülnek ki, de a pedagó- giai hírtár miatt más iskolák tanárai is szívesen keresik fel. MEGEMLÉKEZÉS A koporsód bezárta szerető szívedet, Nem látjuk már többé mosolygó szemedet. Fáj a szívünk, mert minket itt hagytál, Búcsú nélkül elaludtál. Küzdöttél, de már nem lehetett, Most a csend ölel át és a szeretet. Végleg elmentél hosszú utadra, Hangod nem halljuk többé már soha. Fájó szívünk felzokog érted, Örökké szeretünk, nem feledünk téged. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk 2008. december 31-én, halálának első évfordulóján MRSAN JÁNOSRA (Dunaszerdahely) Gyászoló családja BR-8-15583

Next

/
Thumbnails
Contents