Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-30 / 299. szám, kedd
10 Szín folk ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 30. www.ujszo.com- i&ij Á KgHBH hHE JttroHr , aB 1 A lilaa w Ä ■ ‘Ml| m , ■ í lM' A seregszemle felnőttebbik része is alaposan felkötötte a gatyáját Antológia 2008 Antológia címen rendezik meg kétévente a szlovákiai magyar néptáncegyüttesek országos minősítő versenyét. RICHTARCSÍK MIHÁLY Idén már második alkalommal a Szlovák Állami Népi Együttes (SĽUK) székházának színpada adott otthont a seregszemlének, amely jó technikai színvonalú hely a hazai néptáncmozgalom együttesei számára. Más oldalról nézve viszont Oroszvár eléggé félreesik - még a potenciális pozsonyi közönség számára is - az útból. Ebből eredően a nézőszám minimális. Azt hiszem, most és itt nem lennék képes válaszolni arra a kérdésre, melyik helyszín lenne jó, de mivel már második alkalommal alig nézi meg valaki ezt a seregszemlét (még a média képviselői sincsenek jelen), talán el kellene gondolkozni egy esetleges helyszínváltoztatáson, akár Pozsony városán belül. De térjünk a lényegre. Hazai néptáncegyütteseink száma egyre csökken, a meglevők általában létszámhiánnyal küzdenek, olyannyira, hogy egy-egy fellépést el sem tudnak vállalni, mert a „megélhetési” kényszer behatárolja mozgásterüket. Az Antológián erre is volt példa, asajnos hiányzott a nagyidai Ilosvai együttes. Megjegyzem, ez az egyetlen együttes, amelyik még magas szinten képviseli a keleti végeket. Olyannyira nagy gond ez, hogy az idei seregszemlén is mindösszesen hat együttes tudott részt venni, és ebből a hatból is három a gyermekvagy ifjúsági együttesek kategóriájának határán mozog. Nehéz ilyen körülmények között viszonyítani, minősíteni, illetve egy átfogó képet kapni néptáncmozgalmunk jelenlegi állásáról. Mindezektől függetlenül a színpadra állított produkciók egyikéről sem állíthatnánk, hogy valamivel is ama bizonyos léc alatt találta volna magát. A jelen levő együttesek kivétel nélkül színvonalas produkciókat vittek színpadra. A három ifjúsági csapat - a dunaszerdahelyi Dunaág, az apácaszakállasi Pim- pimpálé és a füleki Rakonca - igényes koreográfiákkal mutatta be az egyes tájegységek táncait, azok hangulatát. A helyenként még gyermekkorú előadóknak láthatóan nem okozott gondot a térbeli tájékozódás, sem az adott táncanyag tolmácsolása. Korukból adódóan ugyan hellyel-közzel hiányzott a magabiztoság (jaj, nehogy elrontsam...), ami persze a hitelesség rovására ment, de összességében úgy gondolom, felvették a versenyt a felnőtt táncegyüttesekkel is. Itt elsősorban a táncpedagógusi munkát kell kiemelnem, hiszen ilyen, térbeli mozgásban és táncanyagban gazdag alkotásokat színre vinni ilyen korú fiatalokkal nagyon nagy vállalkozás. Dicséret ü- leti érte a vezetőket. Ám arra jók ezek a megmérettetések, hogy a hiányosságokra is fény derüljön. Ilyen például a Dunaág cigánytánca, amelyet a táncosok nem tudtak megoldani, és nem is kell erőltetni, míg korban és szellemben nem nőnek fel a feladatig. A Pimpimpálé vezetőinek arra kellene figyelniük, hogy ne erőltessenek rá a fiatalokra a felnőttekre jellemző magatartás- formákat, míg a Rakoncának többet kellene foglalkoznia a stíluskérdésekkel, már ami a szatmári táncokat illeti. Még egy fontos adalék: jó volt látni, hogy ezek az együttesek nem küzdenek létszámgondokkal, hiszen rengetegen voltak a színpadon (volt, ahol 13 párt számoltam), és úgy látom, igényes munkával ezeket a majdnem felnőtteket meg is lehet tartani a jövő számára. A seregszemle felnőttebbik része is alaposan felkötötte a gatyáját. Számomra a kellemes meglepetést a kosúti Berkenye együttes jelentette. Műsorukban elsősorban a táncosok stílusérzéke, technikai felkészültsége és előadói minősége az, ami kiemelhető. Több nagyon tehetséges fiatal táncol ebben az együttesben, és úgy látom, jó kezekben vannak fejlődésük útján. A nagymegyeri Megyer táncegyüttes már hírnevet szerzett az évek folyamán, ezért tőlük már egy bizonyos szintet vártam, amit - bevallom - nem teljesen kaptam meg. Igaz, hogy „hozták a kötelezőt”, és még csak azt sem mondhatnám, hogy gyengébbek lettek volna, de... Az a lendület, az a belülről fakadó öröm valahogy nem jelent meg a színpadon aznap. Lehet, hogy csak rossz napjuk volt. Az előző antológián cset- tintenem kellett az elismeréstől, idén tudomásul kellet vennem a korrekt produkciót. De csak ennyi. Remélem, nem ez az az út, amelyen haladni akarnak. Körülbelül azonos érzéseim voltak a pozsonyi Szőttessel kapcsolatban is, hiába volt a produkciójuk szinte tökéletes. Hiába láttam a legjobb női tánckart, ha a másik nem képviselői szinte „udvariasan” táncolnak. A férfiakból bizony nem éreztem a belső meggyőződést és erőt, kivételt talán csak Füzék György képezett. Igaz, tudom, hogy a Szőttes is lassan besorakozik azon együttesek közé, amelyben nemsokára nem lesz, aki táncoljon. Volt azonban igazi meglepetés is, a brünni Kőris együttes, amelyikben a nyolc táncosból mindössze egy tag magyar. Mégis, egy olyan stílusában és hangulatában „magyar” produkciót láthattunk, amelyik végre felemelt a székből. Kár, hogy a versenykiírás miatt csak vendégként lehettek jelen, szívesen minősítettük volna őket is. De, ami késik, nem múlik! Ha lehet ebből a gyér választékból következtetéseket levonni, akkor azt mondanám, hogy a problémák ellenére mozgalmunk izmosodik. Köszönhető ez elsősorban az együttesvezetők munkájának, valamint annak, hogy a táncművészeti főiskola áldásos tevékenysége eredményeként látszanak a szakmai felkészültség első jelei. Az alkotók és táncpedagógusok egyre igényesebben nyúlnak az alapanyaghoz, tudják kezelni és színpadra vinni, s ebben nagy segítséget nyújt a szakmai tudás. i fl < « €
