Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-30 / 299. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 30. www.ujszo.com Lakatos Róbert és a Rév Brácsa Tánc című CD-je (Ne) Tégy bele cifrát, az a jó! HORVÁTH LÁSZLÓ Aki ismeri Lakatos Róbertét, tudja, hogy tudatosan építi életművét, meghajolva mind a népzene, mind a klasszikus zene előtt. A két stílus között pedig kicsi az átjárás, de Bartóktól tudjuk, hogy nem lehetetlen. Ezen a szinte leheletvékony mezsgyén sétál Lakatos Róbert és zenekara, a Rév, de mivel errefelé, Közép-Európában mindenfelé kerítések vannak, így Robiék is kénytelenek ugrálni: hol a népzene gazdagon variálható témáit járják körül, ületve társítják egyiket a másikhoz igen nagy bátorsággal - teszik ezt a hallgató meglepetésére, de a CD javára -, hol pedig a nagy ősök előtt adóznak pontos, energikus játékukkal. Adóznak Bartók előtt, aki valahogy így képzelhette el a hagyományt, mozgásban, lendületben tartva, hogy ráépüljön a világ, a szerző, az előadó hangulata, ezáltal is olyan muzsikát produkálva, melyet nyugodtan tiszta művészetnek nevezhetünk, a szó Hamvas Béla-i értelmezésében is, aki a világ változásait bemutatni tudó alkotók előtt hajolt csak meg, és biztosan megtenné ezt Lakatos Róbert és a Rév előtt is... Azért is tenné ezt, mert szerencsés az a formáció, amelynek van egy Oláh Attilája, amelynek olyan énekesek vannak elérhető közelségben, mint a feleség Korpás Éva (próbálna meg nem közel lenni) vagy a hagyományt szintén állandóan újraértelmező Hercku Ági. Együtt van ez a muzsika, szervesen egészet alkot, én egyedül a borítóval nem találom az összhangot, első látásra olyan Twin Peaks-es hangulata van, talán a (túl) sok erdőbéli fotó miatt... De szerencsére nem a borító miatt kell ezt a lemezt megvenni, hanem Póttá Géza legendás, a címben szlogenjét - (Ne) Tégy bele cifrát, az a jó! - kicsit továbbgondolva: mert ha ezt a muzsikát cifra nélkül értelmezzük, azért jó, ha meg cifrával, akkor meg pont azért! Woody Allen varsói koncertje Varsó. Hatalmas ovációval fogadta a varsói dzsesszszerető közönség Woody Allen híres amerikai filmrendező, színész, klarinétos és együttese koncertjét vasárnap este. A Kultúra és Tudomány Palotája kongresszusi termében mintegy háromezer ember hallgatta két órán át Woody Allen és zenekara, a New Orleans Jazz Band hangversenyét. Különösen lelkes volt a közönség, amikor Woody Allen klarinétjával szólózott. Az Annie Hall című, világszerte vetített híres film 73 éves rendezője csapatával most először adott dzsesszkoncertet Lengyelországban, (mti) Zenés, szórakoztató séta a Monarchiától napjainkig Korok szilvesztere a Dunán MŰSORAJÁNLÓ A világ magyarságát összekötő kapocs - így hívják nézői a Duna Televízió legnépszerűbb műsorát, a Kívánságkosarat. Szilveszterkor azonban nem elégednek meg ennyivel a szerkesztők: a délután háromtól reggel négyig tartó műsorfolyamban a múlt század korszakain átívelő hídra hívják „sétálni” a nézőket. Az Osztrák- Magyar Monarchia előkelő kávéházában karol először egymásba a műsorvezető és a néző, hogy a verkli német dallamait hátrahagyva útra keljenek sétapálcájukkal vagy napernyőjükkel. A húszas évek füstös mulatóiban szvinget és dzsesszt hallgatva a keserédes dallamok szárnyán indulnak tovább a 60-as évek hippikorszaka felé. Itt már szakadt farmerban, hosszú hajukat fejkendővel hátrakötve élvezhetik tovább a zenét, és a háborúkat maguk mögött hagyva engedik, hogy szívüket átjárja a szeretet és a béke. Kísérőik is lesznek, például Bede Róbert, a közismert szakács, aki a Monarchia ízeitől kalauzol el a mai hagyományos szilveszteri ételekig, vagy Makány Márta divattervező, aki a múlt század viselettörténetének színes kavalkádjába vezet - amit rögtön meg is csodálhatnak a nézők a műsorvezetőkön. Morvái Noémi, Katona Erika, Asbóth József és Banner Géza a korok divatjának megfelelő kosztümökben idézi a múltat. 2009 első perceitől ismét a nótáé a főszerep: Lakatos Miklós és zenekara kíséri a Kívánságkosár legnépszerűbb énekeseit. Többek között fellép majd Bangó Margit, Bokor János, Budai Beatrix. És hogy meglepetés is legyen, a Duna Televízió több száz üzenetet fog éjfél után szétküldeni határon innen és túl élő nézőinek - hogy hogyan, az egyelőre maradjon a mi titkunk, (dtv) Drover bikaereje előtt istenek és vadlovak ugyanúgy hajolnak meg, mint a messze főidről érkezett Lady Ashley (Fotók: Bontonfilm) Baz Luhrmann ausztrál rendező mozgóképes nagyeposzát Nicole Kidman és Hugh Jackman viszi a vállán Jól eladják Ausztráliát Baz Luhrmann 1996-ban gigantikus rockopust fabrikált Shakespeare-ből. Olyan újszerű mozit rendezett Rómeó és Júlia történetéből, hogy az akciófilmek ínyencei is megnyalhatják mind a tíz ujjúkat attól a pörgős, csupa tűz-láng vibrálástól, amelyet Luhrmann Shakes- peare-adaptációja kínál. TALLÓSI BÉLA Ugyanakkor talán még a legdurvább fordulatokhoz szokott néző szemébe is könnyeket csalnak az akciók közé szőtt tragikus szerelmi történet felkavaró érzései, amelyeket az ausztrál rendező eredeti, shakespeare-i mélységükben hagyott meg. Következő, 2001-es filmjével Luhrmann ugyancsak a múltban tett időutazást: a 19. és a 20. század fordulójáról mesél el egy zenében és dalokban tobzódó „kosztümös” történetet. Moulin Rouge című látványos és felpörgetős mozijával a párizsi vörös malom „kerekét” forgatta meg egy szenvedélyes szerelem erejéig. Luhrmann legújabb munkájához sem napjainkból vette témáját. Ausztrália című filmjének történetét a második világháború környékén bonyolítja, ám - amint a cím is utal rá - földrajzi viszonylatban igencsak távolba, ausztrál vizekre evezett. Bár, miként a filmből kiderül, azon a távoli földrészen a huszadik század meglehetősen különbözik kontinensünk huszadik századától: valamiféle törzsi misztikus, elmaradott viszonyok között járunk a Luhr- mann-opus valóságával, amelyben földi halandók, sámánbotjukra támaszkodva, természetfeletti erőkkel kokettálnak. Ilyen visz- szamaradott, őshonos, festőién egzotikus ausztrál vidékeken Luhrmann óriási költségvetéssel, közel háromórás játékidővel forgatta az Ausztráliát, amellyel az 1939-es amerikai Elfújta a szél ausztrál változatát teremtette meg. Átalakította Scarlet O’Hara kissé megkopott kosztümét, s belebújtatta az angol arisztokrata Lady Sarah Ashleyt, aki - nem törődve környezetének előítéleteivel - mintegy nőmozgalmi előfutárként felveszi a versenyt a férfiak kiközösítő társadalmával. Férfiakat megszégyenítő következetességgel, kitartással és elszánással követi marhafarm-tulajdonos gazdag férjét Ausztrália vadon vidékeire. S mikor a férj tragikus körülmények között távozik az élők sorából, a Lady kezébe veszi az örökül rá hagyott farm irányítását. Ezzel a merész és nem mindennapi női döntéssel indul a történet, s azzal folytatódik, hogy Lady Ashley meg akarja menteni a vagyonát, a hatalmas tehénállományt attól, hogy olcsón mások kezére jusson. Régimódi western feltámasztásának vagyunk szemtanúi, melyben van kocsmabunyó, női fehérnemű kiteregetése, tehéncsorda terelése a puszta sivatagon keresztül, félvér kisgyerek kegyeden üldözése. Ám itt jószerivel még csak a mesés ausztrál táj, s a Lady kontójára kihegyezett humor köti le a figyelmet. Ä film még csak keresi a tempóját. De ha türelmes a néző, hamarosan örvényként rántja magába az az érzelmi világ, amely Lady Ashley, egy cowboy, Drover és egy félvér kisfiú találkozásából nő ki, és teszi Baz Luhrmann szerelmes-háborús eposzát sok-sok filmstílus (western-, kaland-, szerelmes- háborús-, fantasyfilm stb.) ötvözéséből gyúrt igazi nagy mozivá. Olyan lenyűgöző élményt kínáló filmvarázzsá, amely misztériummal, hiedelmekkel, pásztorkodással, világháborúval, vérserkentő fájdalommal bombázza a nézőt. Ráadásul olyan fájdalommal, amely szinte gyönyört képes kiváltani, hiszen a majd háromórás szenvedéstörténetet szíveket megsebző romantika hatja át. Lady Ashley igazi női hérosz: lóhátról egymaga elbánik az egész kontinens férfinépével, sőt még a támadó japánokat is visszaveri. Igaz, nem egymaga száll szembe az ismeretlen ausztrál világgal. Drover, a rettenthe- teden cowboy, a minden akadályon átgázoló alfahím marhahajcsár személyében segítőre akad. A faragatlan, az arisztokrata etikettet nem ismerő és tisztelő Drover bikaereje előtt istenek és vadlovak ugyanúgy hajolnak meg, mint a messze földről érkezett, de az ausztrál talajon is otthonosan mozgó Lady Ashley. Ezért szövetkezik a pucér felsőtestével őrjítő erőt és frenetikus erotikát sugalló cowboyjal öröksége megvédésére. Az irigykedő helyi hatalmasokkal folytatott csatából azonban csak úgy kerülhetnek ki győztesen, hogy melléjük szegődik Nullah, egy bennszülött aggastyán félvér gyermeke. Nullah-ra a messzi távolból, az égig érő hegyek ormáról a pusztító elemek isteneivel társalgó apja mindenütt jelen lévő szelleme vigyáz. A törzsi istenek pedig a sámán kérésére minden vészhelyzetben Lady Ashley és Drover segítségére sietnek - ilyen (is), vad és rejtelmes, misztikus, mesés és idillikus Luhrmann Ausztráliája a 20. században. Nullah, a film narrátora - aki az egész történetet megosztja velünk - gyermeki bájjal mesél, s meséjét Luhrmann vad, csapongó, barokkosán kacskaringózó képi világgal illusztrálja. A rendező nemcsak a látvánnyal, a helyi hiedelmekkel, a mítoszokkal gyúrta bele a huszadik századi, mégis ősi Ausztráliát a filmjébe. Arra is ügyelt, hogy milyen táltosokat ültessen a nyeregbe, azaz kikkel keltesse életre a figurákat. Lady Ashley szerepére hazahívta az ausztrál partoktól messzire ellubickolt, Oscarral koronázott Nicole Kidmant. Partneréül pedig megszerezte Ausztrália ma még vadon csillogó ércét, Hugh Jackmant, aki ugyancsak Oscar-közelbe tornázta fel magát: a tervek szerint februárban ő vezeti majd az Oscar-gálát. Ők ketten eladják a filmet. Rövid szünettel akár újabb három órát kibírnánk velük. Nemkülönben Nul- lah-val, a tizenhárom esztendős Brandon Waltersszel. Káprázatosán mesél és él a filmben. Csapongó heroikus nagyeposzt varázsolt a vászonra Baz Luhrmann. Magával ragadó csodás elemekkel. Ki figyel arra, hogy az ún. magas művészet hiányzik belőle. Ahelyett teli van lélekkel, emberre figyeléssel. Toleranciával.
