Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-20 / 294. szám, szombat
26 Presszó ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 20. www.ujszo.com „Intuitíve kiérti az ember, mennyi energiára van szüksége, és mennyit képes kiadni, hogy takaréklángon tudjon működni" ben nem kaptam, nincs mihez hasonlítani. Érdekes, mert ha a sorozatokat is beleszámoljuk, tíznél több filmszerepet kapott annak ellenére, hogy Szlovákiában nem túl sok a lehetőség. Természetesen nem is zavar, hogy ennyit forgatok. Amikor felhívtam, épp Prágában volt. Akkor épp a Radosini Naiv Színházzal vendégszerepeltünk Prágában és Pardubicén. Egyébként szeptember elsejétől próbálok Prágában egy előadást is, aminek februárban lesz a bemutatója. Ez egy alternatív színház, a Ponec színpadán fogjuk játszani, s kifejezetten fesztiváldarab. Több rendezővel forgatott. Igaz, hogy általában nem a színész választja meg őket, de nyilván van, akivel jobban szeret dolgozni? Érdekes, hogy rendezőkben nem is gondolkoztam, épp a minap találkoztunk Zuzka Maurery- vel, s mindketten az operatőrökről kezdtünk el beszélni. Sokszor az operatőr nagyobb segítség, mint a rendező. Például Janko Malír, akivel mindkét előbb említett filmet és a Kegyeden örömöket készítettük, nagyon sokat segített és az Ördög tudjában pedig egy litván operatőr, soha nem fogom elfelejteni a nevét, Ramunas Greicius, aki nagyon jó pszichológus volt. Hogyan kell elképzelni ezt a segítséget? Elvégre az utasításokat a rendező adja. A rendező a saját monitora előtt ül a székében, s az operatőr meg csak engem néz, testközelben vágjunk, engem figyel és hall. Nyilván ettől a fizikai közelségtől van, hogy érzi, mennyire játszom hitelesen. A filmszerepek ellenére a legutóbbi találkozásunkkor azt mondta, inkább színpadi színésznek érzi magát. Többet játszom színházban, de ha csak forgatnék, az Mojmír Cabannal a színpadon sem zavarna. Nemrégen jöttem rá, hogy nem tehetek különbséget a műfajok között, nem szabad kevésbé szeretni sem a színházat, sem a reklámot, sem a táncot, a szteppet, az éneklést, sem Sha- kespeare-t vagy Tennesy Williamset. Nem szabad különbséget tenni, mert az ember nem úgy fogja játszani, ahogy kellene. Általában egy emlékezetes filmszerep teszi ismertté igazán a színészeket, ennek híján mostanság pedig a sorozatok. Azokban nincs hiány. A legtöbbet fenntartással fogad az ember, de mégiscsak jók valamire: az emberek a képernyőről megismerik az arcokat, s ezek kedvéért szívesebben jönnek a színházba is. Tényleg meglehet. Eszembe jutott, hogy ha az ember beül a Bolha a fülbe c. darabra, a Rendelés a Rózsakertben sorozatból hat vagy hány szereplőt ott lát a színpadon. Több musicalben is szerepelt, pedig ha jól tudom, nem tanult énekeim. Legutóbb a Producerekben kapott lehetőséget Orlando Bloomként. Előtte különórákat vett, vagy az énekes kollégák segítenek a feladat megoldásában? Nem jártam konzervatóriumba vagy olyan helyre, ahol kifejezetten énekórákat vettem volna. A mi szakmánkban egy dologra van nagyon nagy szükség: figyelni kell. Anélkül nem megy. S még meg is kell jegyezni - azt, hogy így nyissam ki a számat, így vegyek levegőt, ilyen legyen a testtartásom, hogy a hang kijöjjön a torkomon. Persze nem árt, ha az embernek van hallása. Vannak olyanok, mint például Christina Aguilera, aki már tízévesen díjakat nyert, neki olyasmi van a torkában, ami más tízéves gyereknek nincs. Ha ezt egy szakember kézbe veszi, abból lesz a sztár. Persze, az is kell hozzá, hogy érdekelje az embert, hogy szeresse. Amikor én először láttam a tévében Fred Astaire-t szteppelni, azt mondtam, hogy meg akarom tanulni ezt a táncfajtát. Talán tízéves lehettem. És megtanulta? Igen, de csak később. Emlékszik, mikor szteppelt először? Rögtön, amikor főiskolára kerültem. Az egyik kolléganőmtől megtudtam, hogy szteppkurzus nyílik, s lehet jelentkezni, három hónapra háromszáz korona. Szinte még nem is tudtam szlovákul, de másnap már ott voltam. Mert az kellett nekem. És a színpad is - már gyerekkorban? Ez a véletlen műve. Nemzetközi nőnapon meg egyéb ünnepen az egész osztály szerepelt. Amikor búcsúztunk az alapiskolától, akkor is szavaltam, kiálltam, mondtam: Jaroslav Seifert Dal, s halvány fogalmam nem volt, hogy kezdődik a vers. S akkor mihez kezdett? Az első két sort improvizáltam, aztán eszembe jutott. Senki sem vette észre az osztályfőnökön kívül. Nyilván ott kezdődött a színészi pályafutása. Az improvizálással? Akkor olyan volt ez, mint a halál előtti pillanat, amikor minden lepereg az ember szeme előtt. Mi van, ha még egyszer belesülök, mennyire kínos lesz a szüleimnek, az osztályfőnöknek. Megtörtént ez azóta színpadon is? Persze, mindenkivel megesik, hogy elfelejti a szöveget. Kiskövesdi falusi gyerekként följött a fővárosba, a nyelvet sem tudta jól. Nehéz volt az elején? Hallgatni, amit a pedagógusok mondanak, nem volt nehéz, de megnyilvánulni annál inkább, bár a tanárok eleve számolnak azzal, hogy a magyar anyanyelvűek visszamennek Kassára, Komáromba, ha sikerül, Magyar- országra. Ezért nem ’ igazán törődnek azzal, hogy fejlesszék a szlováknyelv-tudást. De én többet akartam, érdekelt, hogy szlovákul is tudjak. A nyelv egyik oldala a dolognak, a másik, hogy nem szlovák kulturális környezetből jött. Igaz, hogy magyar középiskolába jártam, de Kassán már kellett használnom a szlovák nyelvet. Más volt viszont a szaknyelv, mondjuk egy szerepelemzés. Ráadásul ugye van az embernek egy akcentusa. Nem hiszem, hogy ettől valaha is sikerül megszabadulnom, bár ügyelek rá. Nem akartam, hogy úgy fogadjanak el a nézők „nevadí, önje ten madár”. Most, hogy kiéleződött a magyar-szlovák viszony, érzi ennek a hatását a színházban? Pillanatnyilag a színészek között ez is téma, lehet róla beszélni, ami nem azt jelenti, hogy kevésbé tűrnének a színpadon. A többségnek világos, miről van szó, hogy nem a dunaszerdahelyi- ek és a komáromiak próbálnak felfegyverkezni Zsolna ellen, s nem az érsekújvári szlovákok akarnak dróthálót húzni valahová - ez egyszerűen szélsőséges csoportok munkája. Olvastam ezzel kapcsolatban egy kijelentését, hogy nem az a ŕ fontos, magyar vagyok vagy szlovák, hanem az, milyen ember. Milyen ember Kassai Csongor? Ezt másoktól kellene megkérdezni. Én arra vagyok kíváncsi, hogy milyennek látja önmagát? Úgy fogalmaznék, hogy fejlődőképes. Az a fontos, hogy az ember a tudását, azt, amit kapott, és amit tovább tud fejleszteni, mire használja. Amikor ezt megkérdeztem, oda akartam kilyukadni, hogy sok színész kitárulkozó, önről viszont a találkozásaink során az a kép alakult ki, hogy zárkózott, aki szereti megőrizni a belső titkait. Intuitíve kiérzi az ember, mennyi energiára van szüksége, és mennyit képes kiadni, hogy takaréklángon tudjon működni. Fontosabb számomra, hogy magammal tudjam megvívni a saját magam harcait. Kik azok, akik előtt megnyílik, ha valami gond van? A barátaim előtt. Kölcsönösen vigasztaljuk egymást. Magunknak, szeretteinknek általában jó egészséget kívánunk az új esztendő beköszön- tével. Mit kíván magának Kassai Csongor? Prágában voltam egy válogatáson, még van egy kör januárban, de úgy fest, sikerülni fog. Petr Hapka úja a darab zenéjét, Michal Horáček a szöveget, az Állami Operában lesz a bemutatója, nem lenne rossz, ha összejönne. Szeretnék máshol is dolgozni, mint Pozsonyban, itt , már sok mindent csinál- ' tam - az új közeg vonz. A ; rendező az osztálytársam, Dodo Gombár, ő biztat. De úgy vagyok vele, mint amikor Ausztráliába mentünk: örültem, hogy megyünk, de azt mondtam, akkor fogok igazán ujjongani, amikor leszáll a gép Sydneyben.
