Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-18 / 292. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 18. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ ^a^sa%" uro—i—fflwsff iTľľrii'iiaaMMMBaggaf THE NEW YORKTTMES Újabb Kennedy kerülhet az amerikai szenátusba; Caroli­ne Kennedy, a meggyilkolt John F. Kennedy elnök lánya szeretné átvenni Hillary Clin­ton szenátort helyét - közölte a The New York Times. Caro­line Kennedy -az egyik leghí­resebb amerikai politikus di­nasztia tagja - állítólag kérni fogja David Patersont, New York állam demokrata párti kormányzóját, hogy az ó személyét is vegye számítás­ba, amikor dönt a szenátort mandátumról. Hillary Clin­ton, akit Barack Obama kor­mánya külügyminiszterének kért fel, megválik szenátort mandátumától, amelynek be­töltéséről az állam kormány­zója dönt. (mti) Több szempontból is az utóbbi másfél évtized legtöbbet húzott-nyúzott kormányalakítása folyik Elméretezett abroncs Két hete szinte csakapolitika foglalkoztatja a románközvé­leményt: miután kiderült, hogy az új választási rendszer sok esetben olyan, mint az orosz rulett, most a kormány­átalakítás fordulataitól han- gosarománsajtó. BALÁZS BENCE Olyannyira, hogy nemcsak a polgárok, hanem a politikai elem­zők is kapkodják a fejüket az ese­mények gyors egymásutánisága miatt. Az új választási rendszer már ak­kor megmutatta hiányosságait, amikor kiderült, kevesebb mint fél­száz szavazattal is mandátumhoz lehet jutni, miközben a Kolozs me­gye magyarsága által két szenátor­jelöltre leadott összesen 20 ezer szavazat sem volt elég ahhoz, hogy a megyének egyetlen magyar sze­nátora legyen. Kudarcot vallott az új rendszer abban is, hogy nem tud­ta kellőképpen megmozgatni és az urnákhoz csábítani a szavazókat, majd olyan visszás helyzetet terem­tett, hogy a győztes párt kevesebb mandátumhoz jutott a parlament­ben, mint a mögötte záró „ezüst­érmes” alakulat. Meglehetősen nehéz volt tehát megállapítani, ki nyerte meg a vá­lasztást, ami remekül megfelelt az államfőnek, hiszen kedvére válo­gathatott a két párt politikusai kö­zött, amikor meg kellett neveznie a miniszterelnököt. A demokrata-li­berális Theodor Stolojan neve nem számított meglepetésnek, mert nyilvánvaló az államfő elkötele­zettsége egykori pártja iránt, annál váratlanabb volt, hogy a szociál­demokraták koalíciós tárgyaláso­kat kezdeményeztek a demokrata­liberálisokkal. A politológusok azonban, akik eleve kizárták a két párt közötti együttműködés lehe­tőségét, még ekkor is szkeptikusak voltak a nagykoalíciót illetően. Pe­dig mindkét pártnak létfontosságú volt, hogy kormányra kerüljön - ez lehet az egyetlen logikus magyará­zat arra, miért is egyezett ki egy­mással egy jobb- és egy baloldali alakulat: inkább mindkettő enge­dett, csak hogy kormányra kerüljön a jövő évi elnökválasztások előtt. A szocdemek lemondtak a miniszter- elnöki posztról, a demokrata-libe­rálisok pedig arról, hogy az RM- DSZ-t is bevonják a kormányba - bár ez utóbbi nem okozott nekik kü­lönösebb lelkifurdalást. Ezzel már meg is született a bombameglepe­tés: a liberális párt - bár néhány napja még mindenki a „mérleg nyelvének” és ennél fogva biztos kormánytényezőnek hitte - ellen­zékre kárhoztatott, sőt, teljesen le­került a politikai palettáról, hiszen a koalíciós tárgyalások nem rá, ha­nem a választásokon mögötte vég­ző RMDSZ-re irányították a rival­dafényt. A két győztes párt ugyanis abban a kérdésben egyezett meg a legnehezebben, hogy az RMDSZ-t is bevegye-e a koalícióba, s hogy végül ellenzékbe küldték, annak az a legkézenfekvőbb magyarázata, hogy a szocdemek még műidig pik­kelnek az RMDSZ-re, amiért négy évvel korábban cserbenhagyta őket a koalíciós tárgyalások során, és át­pártolt a másik táborba. A második, még váratlanabb bomba akkor robbant, amikor a négy nappal korábban megbízott Stolojan benyújtotta lemondását. Az okok még nem egyértelműek, de vélhetően az is közrejátszott, hogy ő sem álmodta: létrejöhet a nagy- koalíció és szocdem miniszterekkel kell dolgoznia, illetve alá kell vet­nie magát a két párt között együttműködési szerződésben fog­laltaknak. Az eset arra is rávüágít, hogy Traian Básescu államfő - is­mét - elhamarkodottan döntött, amikor kimondta Stolojan nevét: előbb vett gumiabroncsot, mint­hogy autója lett volna, így aztán nem csoda, ha az abroncs nem talál az autóra. Sőt: a pálfordulás azt is eredményezte, hogy az államfőnek és a Stolojan utódjának kijelölt Emil Boc - aki Kolozsvár polgár- mestere - egyaránt megszegte fél évvel korábbi ígéretét, hogy azok a párttagok, akik a helyhatósági vá­lasztásokon tisztségekhez jutottak, nem hagyják ott a polgármesteri széket a parlamenti választásokon. Összegezve mindazt, ami az el­múlt két héten a romániai politikai porondon történt: a jobboldal ki­egyezett a baloldallal, a parlament alakuló ülése előtt lemondott a mi­niszterelnök, és a legmagasabb szinten bizonyosodott be, hogy a politikusok nem ismerik azt a mon­dást, mely szerint ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. Ilyen körül­mények között az RMDSZ ellen­zékbe kerülése már csak hab a tor­tán: hadd legyen minek örülnie Tő­kés Lászlónak és az MPP-nek, előb­bi szerint ugyanis az RMDSZ túl­nyerte magát a választásokon, a helyhatósági választásokon lesze­repelt és a parlamentin már nem is induló Magyar Polgári Párt elnöke pedig nemrég úgy vélte, nem is len­ne baj, ha az RMDSZ ellenzékbe szorulna. Mindezek ismeretében nem túl­zás azt állítani, hogy több szem­pontból is az utóbbi másfél évtized legtöbbet húzott-nyúzott kor­mányalakítása zajlik Romániá­ban. Könnyen elképzelhető, hogy egy hét múlva sem lesz érdemi elő­relépés, és máris - némileg jogo­san - sokakban merül fel a kérdés: meddig lesz életképes az új kor­mány? Egyes politológusok pél­dául alig egy évet adnak a demok­rata tömörülések frigyének... KÉZ,IRAT Fenyőfanyar MIKLÓSI PÉTER Még a múlt század kilencvenes éveinekderekán, valahol a Me- čiar-érában egy decemberi napon kitaláltam, hogy a nejemnek álló ingaórát ajándékozok. Örültem önnön ötletemnek, mert már hosszasan kóvályogtam a város­ban s képtelen voltam kifundálni a neki szóló faalávalót. Ráadásul a meglepetés erejéhez is ragaszkod­tam, úgyhogy annak az utolsó na­pon, mi több, az utolsó órákban kellett megérkeznie, hogy az öröm legyen eredeti s ünnepi! Kiszemel­tem hát az állóórát, leperkáltam az árát, és a pénztárnál némi nagy­vonalú gesztussal otthagyott bor­ravaló fejében, az ószeresbecsü- letre való hivatkozással, ígéretet kaptam, hogy házhoz szállítják, csakjöjjek ódákét órával zárás előtt az utolsó nyitvatartási na­pon, hogy lássam: valóban az „én” órám indul új otthona felé...Ho­gyan lehettem olyan vadszamár, hogybíztam azadottszóban? Le­gyen elég annyi, hogy bíztam a bol­tosbecsületben, és nem volt iga­zam. Ott álltunk hát a járdaszélen a tőlem is magasabb óra meg én, bízva az ősi erényben meg a jósze­rencsében. Bunkofonom („magyarán”: mobüom) akkori­ban még nem lévén, legeslegföl- jebbkiáltaiü tudtam volna, de mert a kutyaugatás sem hallik az égig, nemhogy az én szitkozódá- som, megpróbáltam lendületből cselekedni. Például a szállítási cél­lal közlekedő furgonok, kisteher­autók vezetőit igyekeztem ráven­ni, szállítsákhaza az órát; engem nem kell felvenniük mitfáremek, közel lakunk, lábbuszon elkutya­golok odáig. Őszinte szívből saj­náltak, de a fuvarból nem lett semmi. Akkor láttam meg a magas, fekete hajú férfit, aki jókedvűen egy csmoska méretű cserepes szo­banövényt pakolt a terepjárójába. Mivel csakis vesztenivalóm volt, hozzáléptem s megkérdeztem, mennyiért fuvarozná el az álló­órát. Összegetnemmondott, pusz­tán aztkérdezte, merre vanaz ar­ra. Megmondtam. Azt felelte, ő a másik hányba tart, de tegyük csak fel az órátis, ennyi jótett elfér az ünnep délelőttjén. Lám, mégis van karácsony. Egy papírra fölírtam a címet, ő is látta, nincs messze a messze, épp csak a belváros miatt kell kerülni. Amíg ó a sűrű forga­lomban araszolt, én percek alatt hazaszaladtam, és már jó ideje dekkoltam házunkbejárata előtt, amikorföltűntaterepjáró. Segített az órát a liftig cipelni, s nem foga­dott el egy fillért sem. Csakkezet ráztunk két újdonsült félbarát­ként, álltunkban bemutatkoztunk, és ő megkérdezte, mivel foglalko­zom. Én megmondtam, s hozzátet­tem : szlovákiai magyar lapnál dolgozom. Jótevőm akkor egy pil­lanatra elkomorult, utána némi öniróniával elhúzta a száját és azt mondta: ő a SzlovákNemzeti Párt fővárosi szervezetének irodaveze- tője.Álltunkott, olyan helyzetben, mintamikorÁcsFerikezétnyújtja Bokának. És annyiban marad­tunk, hogy vannak élethelyzetek, amelyek az ellenkező oldalróljö- vő embereket is összehozzák. Mostanában gyakran jut eszem­be ez a történet, látván a hirtelen egymásnak feszülő magyar és szlovák indulatokat. Hirtelen két világra szakadt minden, magya­rokéra meg szlovákokéra, miénk­re meg övékre, a viszály beitta magát a hétköznapokba; csak az a fontos, hogy kokárdátvagy triko­lórt viselsz-e, miközben régi ba­rátságok mállanak szét. Amikor pár hete, újfent ajándékkeresés közben, újra eszembe jutott ez a szakállas történet, elhatároztam, advent utolsó csütörtökén elme- sélemönöknekis. Vigasztalásul. Éshogyeltehessék améghűvösebb időkre. KOMMENTÁR iril~ ~ ' ii "T'iJMIKIWWIW1 rtí'.l1'Jj'''''VViflilfii'iiliji'W ilľii'i i' ' i,: Ti n i|H x -j Békés? Boldog? MAL1NÁK ISTVÁN Megint itt van a karácsony előtti hét, amikor mindenki min­denkinek békés, boldog ünnepeket kíván, s ha jól belegondo­lunk, az unalomig ismételt frázisok mögött azért van valóság- tartalom. Persze ezt csak magánemberként teheti meg az em­ber, külpolitikusként álszentség lenne. A nemzetközi politiká­ban garantáltan nem lesz békés a karácsony, az utóbbi évek­ben nem volt ilyenre példa, s most is tartani lehet attól, hogy az iszlám terrorizmus nem hagyja ki azt a lehetőséget, hogy megzavarja a keresztény világ legnagyobb ünnepét. Amúgy is rendkívül pocsék évet zárunk, szörnyű merényletekkel, ter­mészeti katasztrófákkal, ocsmány háborúkkal zsúfoltat. És már idegesítő a béna kacsa-szindróma, legyen már vége a te­hetetlen toporgásnak, legyen már itt január 20-a, és mozdul­jon el valamerre az új amerikai adminisztráció. Most látszik igazán, hogy az elemzők által ismét többpólusúként jellem­zett világnak azért nincs olyan problémája, amelyben az el­mozdulás ne függne Washingtontól. S bár napjaink első szá­mú feladatának sokan a pénzügyi-gazdasági válság megoldá­sát tartják, az eddigi erőfeszítések azt mutatják, könnyebben, hatékonyabban lehet kezelni, mint a legeslegproblémásabb területet - ez a biztonságpolitika. Az alapkérdés: nyújt-e valamiféle garanciát az előrelépésre e téren az Obama-csapat? Az új elnök már összeállította nem­zetbiztonsági kabinetjét, amellyel sokkolta a szakmai közvé­leményt. Obama a változás jelszavával győzött, liberális, már- már baloldali, „szegényközpontúbb” politikát ígért, amihez új, tehetséges, de a nagypolitikai harcoktól karcolatlan embe­rek kellenek. Nos, a nemzetbiztonsági csapatban ennek nyo­ma nincs, edzett veteránok jutottak főszerephez. Tekintélyes múlttal bíró, kiforrott személyiségek, akik már aligha változ­tatnak eddigi nézeteiken, akik a saját területükön nem kiszol­gálói, inkább riválisai lehetnek az elnöki akaratnak. Ha baj van, az ilyeneket kirúgni is nehéz kisebb politikai földrengés nélkül, s ezzel Obama óriási kockázatot vállalt. Ilyen a külpo­litikai szakértőnek számító Joe Biden alelnök, Hillary Clinton külügyminiszter, aki annak idején támogatta az iraki háborút, Robert Gates, Bush jelenlegi védelmi minisztere (az agyonbí­rált Donald Rumsfeld örököse a tárca élén). És ilyen a nem­zetbiztonsági főtanácsadó, James Jones nyugalmazott tábor­nok, kőkemény katona, egykor a tengerészgyalogság vezetője, majd a NATO főparancsnoka. Ő szinte egyedülálló tapasztala­tokkal rendelkezik, de azt is mindenki tudja, hogy ha McCain nyeri a választást, Jones tábornoknak az ő csapatában is he­lye lett volna. Az egyetlen, valóban liberális és nemzetközileg ismeretlen csapattag Susan Rice (névrokona a jelenlegi kül­ügyminiszternek) külpolitikai tanácsadó, de őt Obama elküldi maga mellől New Yorkba ENSZ-nagykövetnek. A fejcsóválások, a hangosan megfogalmazott kételyek meg­szólalásra bírták az amerikai külpolitika nagy öregjét, Henry Kissingert. Ó rendkívülinek, reménykeltőnek nevezte ezt a társaságot, amelynek összeállításához Obama részéről nagy bátorságra volt szükség. Mert tényleg van benne kockázat. Kissinger úgy látja, nincs kivétel azon szabály alól, hogy a külügyminiszter csak akkor lehet befolyásos, ha az elnök „meghosszabbítása”. Ellenkező esetben az elnök gyengül, és a külügyminiszter is veszít jelentőségéből, hiszen csak saját magát képviseli, nem az elnököt. De ha megvan a feltétlen összhang az elnök és külügyminisztere között, ha Hillary alá tudja magát vetni az elnöki akaratnak, akkor az Obama-Clin- ton páros rendkívül hatékony lehet. Kissinger úgy látja, ez a nemzetbiztonsági kabinet azt a reményt adja, hogy .Amerika kilép a lehetőségei felé”. Legyen ez már újévi jókívánság is. FIGYELŐ Diploma csak ukránul? Az ukrán oktatási minisz­ter szeretné elérni, hogy a diákok kizárólag ukrán nyel­ven szerezhessenek felsőfokú végzettséget - állítja egy név­telenül nyilatkozó ukrajnai rektor a karpatinfo.net kár­pátaljai információs portálon olvasható hírben. A rendelettervezet állítólag már el is készült, és hamaro­san a parlament elé kerülhet. A kárpátaljai hírportál er­ről annak kapcsán írt, hogy Ivan Vakarcsuk oktatásügyi miniszter az ukrajnai felső­fokú intézmények rektorai­nak legutóbbi ülésén élesen bírálta a főként orosz lakos­ságú Krím félszigeti oktatási intézmények rektorait, ami­ért az ottani egyetemeken és főiskolákon a tantárgyaknak mindössze 5 százalékát tanít­ják ukránul. A „nyelvi korlátok” leküz­dése érdekében Vakarcsuk egy cseretanár programot ja­vasol. Elképzelése szerint se­gíthetne kiegyenlíteni a hely­zetet, ha a dél- és kelet-uk­rajnai tanárok egy rövid idő­re helyet cserélnének a nyu­gat-ukrajnai tanárokkal. Ivan Vakarcsuk szeptember 1-jén arról beszélt, hogy az oktatás nyelvét illetően az uk­rán alkotmánybíróság dönté­sét tartja irányadónak, ame­lyet 1999. december 14-én hozott, s amely azt mondta ki: „az óvodák, általános oktatási rendszerű középiskolák, szak­iskolák, állami és kommunális tulajdonformájú felsőoktatási intézmények oktatási nyelve az ukrán”. Az ukrán oktatási miniszter arra is emlékeztetett, hogy kö­vetkezetes állami politikát való­sít meg a felsőoktatási rendszer­ben is, amelyben szintén ukrán­nak kell lennie az oktatás nyel­vének. (mti)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents