Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-10 / 285. szám, szerda

6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 10. www.ujszo.com Peter Mihók: még csak a világkrízis elején vagyunk A cégek már érzik a válságot ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Peter Mihók, a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara (SOPK) elnöke szerint a lassan bú­csúzó 2008-as év a gazdasági bi­zonytalanság esztendeje volt. A pénzügyi és gazdasági válságnak még mindig csak az elején va­gyunk, vagyis most kemény évek jönnek - vonta meg a mérleget az iparkamara vezetője. Szerinte a krízisből elsőként a nagy belső pi­accal rendelkező ázsiai államok jönnek ki, majd az Egyesült Álla­mok és Oroszország kászálódik ki a bajból, viszont az Európai Unió so­káig fog viaskodni a problémákkal- részben a széttagoltsága, részben az Európai Központi Bank korláto­zott hatásköre miatt. Az SOPK ok­tóber végén felmérte, vajon a hazai társaságok mennyire érzékelik a válság begyűrűzését. Peter Mihók az eredményeket összegezve kije­lentette: a válaszadók 77%-a sze­rint már érzik a krízis negatív hatá­sát. Az utóbbi döntően három mó­don jelentkezik: a korábbinál keve­sebb a cégek megrendelése, romlik a fizetési morál, végezetül fokozó­dik az árlefaragásra késztető nyo­más. Az SOPK azt javasolja, a kis­vállalkozók kapjanak vállalkozói hitelkártyát, hogy könnyebben jus­sanak pénzforráshoz. (shz) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Újabb ipari park Pozsonyban Pozsony. A főváros Ligetfalu városrészében hamarosan új ipari park épülhet. Az osztrák vállalkozók tulajdonában lévő Bernina Real társaság a Köp- csényi utcán kívánja kiépíteni a Karimpol parkot, mintegy 450 millió koronás (14,937 millió euró) beruházással számolva. A 24 ezer négyzetméteres ipari parkban raktárak, gyártócsar­nokok és adminisztratív épüle­tek lesznek, miközben a társa­ság előzetesen 650 új munka­hely létrehozásával számol. Az építkezést a jövő év második fe­lében szeretnék megkezdeni, az átadásra pedig 2011 -ben ke­rülhetne sor. (SITA) Haldoklik az amerikai autóipar? Washington. „Nem élvezzük túlzottan, hogy adófizetők pén­zéből hitelezünk, de nincs más választásunk” - közölte az ame­rikai szenátusi többséget vezető Harry Reid, arra utalva, hogy a fenntartások ellenére is lassan biztossá válik a három amerikai autógyártó (General Motors, Ford, Chrysler) támogatása. A tervek szerint már ma szavazná­nak a 15 milliárd dolláros men­tőcsomagról. A tervek szerint az elnök választja majd az úgyne­vezett „autócárt”, egy tisztségvi­selőt, aki a hitel felhasználását és a cégek átalakulását felügyeli majd. Az összegért cserébe szá­mos korlátozást léptetnek élet­ben a kedvezményezett vállala­toknál: limitálják az osztalékok és a prémiumok fizetését és ga­ranciát kémek arra, hogy az ál­lam befektetése térüljön meg el­sőként. A mentőcsomag nélkül könnyen összeomolhatnak a nagy konszernek, ami 350 ezer munkahelyet közvetlenül és to­vábbi milliókat közvetve ránthat maga után. Paul Krugman, No- bel-díjas közgazdász úgy véli, az amerikai autóipar halálán van, szerinte a válság miatt ezek az érintett cégek eltűnhetnek a színről. (M,Pf) Visszaesett a magyar ipar Budapest. A negyedéves számítások alapján Magyaror­szág bruttó hazai terméke (GDP) 2008 harmadik negye­dévében 0,8%-kal növekedett. A növekedés húzóereje a me­zőgazdaság teljesítménynöve­kedése volt - közölte a Közpon­ti Statisztikai Hivatal. Az ipari teljesítmény, a korábbi bővülés után, összességében 2,2%-kal csökkent, viszont a mezőgaz­daság 5,2%-os növekedést mu­tatott. A háztartások fogyasztá­si kiadása 0,2%-kal csökkent, az export 0,3%-kal, az import 1,5%-kal esett vissza. (MTI) Alig tesznek félre a magyarok Budapest. Tizenhárom éves mélypontra, 19,2%-ra csökkent a pénzügyi megtakarításokkal rendelkezők aránya 2008 no­vemberében Magyarországon a GfK Hungária piackutató inté­zet szerint. 2004-ben még 37,6% volt ez a mutató, amely drasztikus ütemben csökkent 2008 szeptemberében 23 szá­zalékra, majd egy hónappal ké­sőbb 20% alá. Ilyen alacsony érték még nem volt a kutatás kezdete, 1995 óta. (NGo) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfo.lvam EMU-euró 30,184 Lenqyel zloty 7,693 Anqol font 34,650 Maqvar forint (100) 11,461 Cseh korona 1,173 Svéd korona 2,872 Bolqár leva 15,431 Román lei 7,752 Japán len (100) 25,382 Sváici frank 19,350 Kanadai dollár 18.658 USA-dollár 23,506 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 29,19-31,19 22,61-24,27 1,15-1,21 10,86-12,16 OTP Bank 29,75-31,30 21,83-23,03 1,21-1,27 11,57-12,46 Postabank 29,18-31,18 22,68-24,34 1,13-1,21 10,46-12,46 Szí. Takarékpénztár 29,40-30,90 22,86-24,03 1,14-1,21 10,97-12,01 Tatra banka 29,39-30,95 22,87-24,09 1,14-1,20 11,03-11,93 Dexia banka 29,77-31,36 21,83-22,99 1,21-1,27 11,76-12,39 Általános Hitelbank 29,41-30,97 22,83-24,05 1,14-1,21 10,86-12,16 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A legnagyobb hazai tejfeldolgozó, a Rajo gyára előtt tegnap tejet öntöttek egy trágyával teli konténerbe Elégedetlenek a hazai termelők Tejet a trágyára. A termelők így tiltakoztak tegnap az alacsony felvá­sárlási árak ellen. (Vladimír Šimíček felvétele) Pozsony. A szlovák tejterme­lők tegnap az alacsony fel- vásárlási árak ellen tilta­koztak. A legnagyobb hazai tejfeldolgozó, a Rajo gyára előtt több tíz liternyi tejet öntöttek egy trágyával teli konténerbe, és blokkolták a gyár bejáratát is. Közben a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara is egyre elégedetlenebb a hazai szupermarketek üz­letpolitikájával. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A Szlovák Tejtermelők Szövet­ségének az alelnöke, Alexander Pastorek szerint a termelők azért tiltakoznak, mert a jelenlegi fel- vásárlási árak már a kiadásaikat sem fedezik. „Az elmúlt hónapok­ban több népszerűtlen döntést is kénytelenek voltunk meghozni. Csökkentettük a tehénállomá­nyunkat, és több alkalmazottunk­tól is kénytelenek voltunk megválni” - állítja a tejtermelők képviselője, aki szerint a tejterme­lők bevételei az elmúlt időszak­ban a kétötödével csökkentek. Az ágazati elemzések szerint a tej li­terenkénti felvásárlási ára janu­árhoz képest több mint három ko­ronával csökkent, novemberben így a feldolgozók átlagosan 7 ko­ronáért vették át a tej literjét az őstermelőktől, miközben a terme­lési költségek 10-12 korona kö­zött mozogtak. Az elemzők sze­rint a tej felvásárlási árának az in­gadozását az Európai Bizottság elhibázott döntései okozzák. Manapság azonban a szlovák ag- rárium többi ágazata is súlyos prob­lémákkal küzd. ,A világgazdasági válságot mára a szlovák mezőgaz­daság és élelmiszeripar is megérzi” - állítja Milan Semančík, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) elnöke. Szerinte a gazdák számára nem csupán a fo­lyamatosan csökkenő kereslet ne­hezíti a dolgukat, hanem az elmúlt időszakban drasztikusan csökkenő felvásárlási árak is. „Több agrár­termék esetében az árak mára olyan alacsony szintre estek vissza, hogy a gazdáknak a kiadásaik sem térülnek meg” - nyilatkozta Semančík. Míg korábban főként az állattenyésztők könyveltek el ha­talmas veszteségeket, mára a nö­vénytermesztésben vállalkozók sem dicsekedhetnek. Az ágazatban egyes termények felvásárlási ára 30-50 százalékkal esett vissza. Emiatt a növénytermesztéssel fog­lalkozó vállalkozók egyre kevesebb pénzt képesek fordítani a fejleszté­sekre. A Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség jelezte, hogy a 2007 és 2013 közötti vidékfejlesztési prog­ram iránt érdeklődők már elutasí­tották a 150 millió koronára (4,979 millió euró) szóló kifizetéseket, annak ellenére, hogy a projektjeik sikeresek voltak a pályázaton. En­nek oka, hogy az alacsony bevétele­ik miatt a termelők még a projektek önrészét sem tudják állni. A szlovákiai őstermelők számá­ra az elmúlt időszakban jelentős problémákat okoztak a hazai szu­permarketek által szabott feltéte­lek is. Dušan Janíček, az SPPK al­elnöke szerint manapság több tíz­ezer beszállító függ 9 olyan üzlet­lánctól, amely a hazai élelmiszer- ipar kiskereskedelmi forgalmának a 90 százalékát adja. Az üzletlán- cok csekély száma miatt ez utób­biak szabadon diktálhatják az árakat, miközben az őstermelők, hacsak nem akarnak tönkremen­ni, kénytelenek engedni a nyo­másnak - állítja Janíček. „Az idei év slágerének azok a szándéknyi­latkozatok számítanak, amit az üzletláncok készítettek elő, és amit az őstermelők kénytelenek aláírni. Ebben a beszállítók kije­lentik, hogy nem függnek az üz­letláncoktól, és az általuk kötött szerződések mindkét fél számára megfelelnek” - jelentette be az SPPK aleínöke. Az SPPK vissza­utasítja ezeket a kikényszerített nyilatkozatokat, arra számítva, hogy az illetékes felügyelet fényt derít a visszaélésekre, (mi, s) A Szlovák Nemzeti Bank tegnap igazodott Frankfurthoz, így minden korábbinál alacsonyabb az alapkamat Pozsonyban utoljára döntöttek a kamat nagyságáról ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) monetáris tanácsa tegnapi ülésén 75 bázisponttal 3,25 százalékról 2,50%-ra csök­kentette a betéti és hitelkamatok nagyságát nagyban befolyásoló alapkamatot. A lépés annyiban volt váratlan, hogy a jegybank tegnapi ülését nem a kamatdöntés érdeké­ben hívták össze, ennek eredetileg kitűzött ideje december 19. volt. Másrészt a döntés mégsem volt vá- radan, hiszen Szlovákia 2009. ja­nuár 1-től az euróövezet 16. tagál­lamává válik, vagyis az ország nemzeti bankja csupán köved a frankfurti Európai Központi Bank (ECB) lépését. Az ECB pedig a múlt héten a pénzügyi válság hatására 0,75 százalékpontos kamatvágást hajtott végre, Pozsony tehát tegnap mindössze igazodott ehhez. Ä Szlovák Nemzeti Bank közlemé­nyében kifejezte azt az óhaját, hogy a tegnapi alapkamat-csökkentés hatása a szlovák pénzpiacon is ér­ződni fog. A hazai kereskedelmi bankok valóban kellő mozgástérrel bírnak, likviditásukkal nincs gond (az euró közelsége miatt a lakosság nagy tételekben helyezi a pénzt a számlákra), a Moody’s hitelminősí­tő legfrissebb értékelése szerint a hagyományos banki szolgáltatások túlsúlya és a minimális kockázat- vállalás miatt a szlovák bankszek­tor stabil kilátással rendelkezik, vagyis van mód a kamatcsökken­tésre. A Standard and Poor's hitel­minősítő pedig éppen tegnap érté­kelte fel a hazai bankszektort. A pénzintézetek egy része máris lé­pett: hétfőn néhány mérsékelte a határidős bankkönyveken lekötött megtakarításokkamatát. A szakértők között egyezség van a tekintetben, hogy az euróra tör­ténő ádépés sem a jelzáloghitelek, sem az egyéb hitelek terén nem érinti negatívan az ügyfeleket. Martin Lenko, az Általános Hitel­bank (VÚB) elemzője megállapí­totta, az NBS mostani döntése mindössze azt tükrözi, hogy már teljes mértékben az eurózóna szabja meg a mozgásterét. „Ennek függvényében várható volt, hogy a jegybank az ECB-hez igazítja lépé­sét, amit még a december 19-i ka­matdöntő ülés előtt megtesz. Most ezt következett be” - magyarázta Lenko. „Minden jel szerint Po­zsonyban most döntöttek utoljára a kamatláb alakulásáról” - tette hozzá Marek Gábris, a ČSOB szak­értője. (č, s, só) A japán világcég a világválságra hivatkozva átfogó takarékossági intézkedéseket, leépítéseket foganatosít A Sony Nyitrán több száz munkatársától válik meg Munka a Sony nyitrai telephelyén. A cég mintegy 800 szerződéses munkatársától válik meg. (ČTK-felvétel) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Tokió/Nyitra. A világ második legnagyobb háztartási- és szóra­koztatóelektronikai cége, a Sony bejelentette, hogy nyolcezer, nagy­részt betanított munkásától válik meg a közeljövőben. A pénzügyi válság kirobbanása japán vállalat­nál ez a legnagyobb bejelentett lét­számleépítés. Ä társaság nyitrai cé­gében emiatt visszafogják a beru­házásaikat, és megválnak az ügy­nökségeken keresztül foglalkozta­tott munkásaik egy részétől. Normális esetben a karácsonyi időszak a műszaki cikkek iránti fo­gyasztói kereslet megugrását jelen­ti, ám erre az idén nem lehet számí­tani. A versenytárs Panasonic mel­lett most a Sony is kénytelen volt a romló fogyasztói hangulat hatásá­ra lefelé módosítani éves profit­előrejelzését. A Sony az éves nettó bevétel 59 százalékos visszaesésé­vel számol, ami az eredetileg terve­zettnél 38%-kal több. A japán cég globálisan mintegy 8 ezer állás megszüntetését tervezi, ami az óri­ásvállalat részéről a legnagyobb mértékű létszámleépítés a hitelpi­aci krízis nemzetközi szintű re- cesszióvá történő alakulása óta. A befektetések és a külső termelés visszafogásával, illetve a nem profi­táló üzletágakból történő kivonu­lással a vállalat 2010 márciusáig több, mint 100 milliárd jent (25 milliárd korona) spórolhat meg. A megszüntetésre kerülő munkahe­lyek az elektronikai üzletág mun­kaerejének 5%-át jelentik. A lépés tükrözi a fogyasztói kiadások jelen­tős visszaesését, ami a karácsonyi bevásárlási szezon közeledtével különösen aggasztó. A Sony az elektronikai üzletág fejlesztésére a középtávú stratégi­ához képest 30%-kal kevesebbet fog költeni. Emellett olyan straté­giai beruházások elhalasztásáról is döntés született, mint a Nyitrán ta­lálható LCD-televíziógyár bővítése. A korábban közzétett hírek szerint a Sony Nyitrán további 167 millió eurós (5,031 milliárd korona) be­ruházást tervezett, aminek kö­szönhetően évente 2 millió darab­bal több LCD-televíziót gyártott volna-ámezmost elmarad. A nyit­rai gyárát 2006-ban kezdte el épí­teni, eddig összesen 73 millió eurót (2,199 milliárd korona) fektetve be. A társaság a nemrég napvilágot látott, egyelőre nem hivatalos ada­tok szerint most decemberben és januárban mintegy 800 olyan al­kalmazottjától válik meg, akiket a munkaügyi ügynökségeken ke­resztülfoglalkoztatnak. (s,mi)

Next

/
Thumbnails
Contents