Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-05 / 256. szám, szerda
KARRIER 2008. november 5., szerda 4. évfolyam, 45. szám Eltérő életpályák testvéreknek Mikor született? FELDOLGOZÁS Stresszoldó hatása révén csökkentheti a frusztrációt, erősítheti a szociális kapcsolatokat Káromkodás a munkahelyen Ha már két gyerek van a családban, elkerülhetetlen, hogy mindkettő panaszkodik valami miatt. Míg az elsőszülöttek gyakran azt róják fel, hogy szüleik szigorúbban bánnak velük, mint fiatal testvérükkel, több szabályt kell(ett) betartaniuk, addig a másodszülöttek gyakran azt nehezményezik, hogy az idősebb testvér szava a mérvadó, nekik többet szabad, míg őket „lehurrogják”, a széltől is óvják. És mit érez a középső? Hogy rá senki sem figyel. Karrierutak, eltérő életpályák testvéreknek. A születési sorrendtől függően, minden családban sajátos helyet töltenek be a gyerekek, ehhez különböző szerepek kapcsolódnak - állítja Ben Dattner, New York-i pszichológus. Egy, a témába vágó tanulmányában a szakember kifejti, hogy míg az elsőszülöttek magabiztosak és nyitottak a világra, addig a második gyermek többnyire lázadó, nyitott az új tapasztalatokra, míg a legfiatalabb sarj általában a legkreatívabb. A gyerekek születési rendje vajon meghatározza az - életútja mellett - karrierjét is? Számos tanulmányból kiderül, hogy az elsőszülöttek és az egykék rendszerint magasabb végzettséget szereznek, ennek nagyobb a presztízse a családban, míg a fiatalabbnak a megbecsülésér többet kell küzdenie - írja az egyik legnagyobb amerikai álláskereső oldal, a Car- rierBuilder. Az elsőszülöttek általában ambiciózusak, dominánsak - személyiségük uralkodó -, sikerorientáltak, éppen ezért sokuk tart attól, hogy elveszíti kivívott pozícióját. Nem véletlen, hogy igyekeznek elkerülni, hogy hibázzanak - véli Ben Dattner pszichológus. Amerikában az elsőszülöttek gyakran választanak mérnöki, orvosi vagy jogi pályát és töltenek be vezető pozíciót munkahelyükön - derül ki egy friss tanulmányból. Az Ohiói Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a család első gyermeke nagyobb valószínűséggel választ „intellektuális” pályát, mint fiatalabb testvére (i). A középső vagy második gyerek személyiségjegyeit tekintve kompromisszumkész, jó tárgyaló- készsége van, diplomatikus és szívesen simítja el a felmerülő problémákat - véli a pszichológus. Éppen ezekre a képességekre alapozva sikeresek lehetnek az emberekkel való kapcsolattartást, szervezőkészséget és segítőkészséget igénylő területeken: mint a kommunikáció, büntetés végrehajtás, rendészet vagy betegellátás. A CarrierBuilder felmérése szerint ők legtöbbször elégedettek munkájukkal és kivívott pozíciójukkal. A legfiatalabb gyerek kedves, jó kedélyű és kreatív, sokszor remek humorérzékkel megáldott, aki képes arra, hogy befolyásoljon másokat - állítja Dattner. Noha ezek a személyiségjegyek nem szükségszerűen „ütköznek ki” a család legifjabb csemetéjén, egyes kutatások szerint a legkisebbek elsősorban a művészi pályán, humán területen - mint az újságírás -, esetleg sales-es munkakörben vagy a sportban szeretnek érvényesülni, pályájukkal általában elégedettek. Szakemberek szerint az egykék hasonlítanak az elsőszülöttekre, motiváltak, és igyekeznek megfelelni a szülői elvárásoknak: sikerorientáltak, míg képzeletük gyakran sokrétűbb, mint társaiké, akik nem egyedüli gyerekként nőnek fel. Az ikrek - életkorukból és helyzetükből adódóan - hasonló helyzetben vannak, ám egy részük tudatosan igyekszik elkerülni, hogy ugyanazt a pályát válassza, mint vele egykorú testvére. Érdeklődési körük és személyiségük is eltérően fejlődik, ám a testvérek közötti kapcsolat szorosabb, mint a többi, „átlagos” testvérpár között, (h) A káromkodás elősegíti a hatékony munkavégzést: stresszoldó hatása révén csökkenti a frusztrációt és erősíti a szociális kapcsolatokat - állítja egy kelet-angliai kutatás. Juhász Ágnes pszichológus szerint azonban a káromkodás önmagában nem lehet „csapatépítő tevékenység”, sőt inkább a stressz magas szintjére utal, amivel foglalkoznia kell a vezetőnek. FELDOLGOZÁS . A főnök olyan, mint a testvér: nem választjuk, csak kapjuk valamely felsőbb erőtől, hogy aztán éveket eltöltve mellette megszokjuk, illetőleg kényszerűségből el- tűijük furcsán viselt dolgait. A több éves összezártság következtében azonban előbb-utóbb mind nekünk, mind a vezetőnek megnyílnak a lelki gátak, míg végül szemrebbenés nélkül ki nem mondjuk mindannyian azt, amit és ahogyan gondolunk - lehet az bármennyire is trágár. A szokások rabjai vagyunk Pedig káromkodni csúnya dolog, tartja a mondás, mégis, a felnőtt lét beköszöntekor valamiért mégsem hagy fel az ember a kamaszkorban vagánynak vélt szit- kozódással. Sőt gyakorta egyenesen jogot formál az átkozódásra, mondván, most már valóban komoly problémák sújtják mindennapjait. Juhász Ágnes pszichológus, a Corporate Counselling Services nemzetközi, munkahelyi egészségfejlesztéssel foglalkozó cég magyarországi koordinátora szerint ez veszélyes dolog, hiszen a káromkodás a verbális agresszió kifejezési formája. Amikor valaki dühében, frusztrációjában használ csúnya szavakat, olyankor tulajdonképpen a tényleges fizikai agresszióját helyettesíti, és az indulatainak levezetésére szolgál. Más kérdés, hogy ténylegesen csökken- ti-e az agressziót annak kifejezése - a kutatások szerint nem. Sőt, mivel az agresszió agressziót szül, ha egy tágabb emberi környezetet veszünk figyelembe, mint pl. egy munkahely, ott még nőhet is az agresszió szint a káromkodás hatására - véli a pszichológus. Természetesen ritka az, hogy a munkahelyen valaki csak úgy neki- áll szentségeim, bár ilyenkor nem feltétlenül az illendőség kedvéért, hanem egyszerűen karrierféltésből fogja vissza magát. Elvégre munkahelyen káromkodni eleinte még véletlenül sem mer az ember, hiszen amíg nem telik el kellő idő ahhoz, hogy elismerjék a szakértelmét, ü- letve egyéb emberi értékeit, az obszcén megnyilatkozásokkal csak leírja önmagát a munkatársak és a főnök előtt. Hatalmi pozíciót jelez a trágár beszéd Igaz, a fentiek megléte esetén sem szerencsés egyből káromkodni, ezért a beosztottak általában megvárják, míg a vezető el nem szólja magát egy arra alkalmas pü- lanatban. Innentől kezdve azonban szabad a pálya, hiszen a főnök ezzel kvázi engedélyt adott a csúnya szavak használatára, amit egyesek - már csak az igazodás kedvéért is - magukévá tesznek, mondván, ennyi feszültségoldás jár nekik. Ez azonban nagymértékben személyiségfüggő - mutat rá a szakember -, van, aki hajlamos rá, van aki kevésbé, de természetesen el is tanulhatják egymástól az emberek (főleg a gyerekek és a fiatalok). ,A legtöbb ember viszont va- lamüyen szinten tud uralkodni magán, így ha jó benyomást akar keltem, altkor nem káromkodik. Az emberek általában tudják, hogy a káromkodással megsértik a társas együttélés szabályait. Ugyanakkor vannak olyan szubkultúrák, foglalkozási ás társadalmi csoportok, ahol azt nézik ki maguk közül, aki nem káromkodik. Itt éppen a jó benyomás érdekében - is - káromkodhatnak az emberek. Más esetben viszont jelzésértékű lehet, hogy ki az, aki úgy érzi, megengedheti magának, hogy üy módon agresszíven viselkedjen: például akinek vélt, vagy tényleges hatalma van (főnök), vagy bármüyen szempontból a többiek fölött állónak képzeli magát. Ebben az esetben a kisebb hatalommal bíró nem a felette állóval, hanem az ő alatta állóval fog káromkodni” - magyarázta a pszichológus. Hasznos vagy káros a káromkodás? A fentiekkel élesen szemben áll a kelet-angliai egyetem (UEA) tanulmánya, amely szerint a káromkodás képes elősegíteni a hatékony munkavégzést: stresszoldó hatása révén csökkenti a frusztrációt, erősíti a szociális kapcsolatokat, vagyis végső soron az csapattagok összetartását. A kutatók mindezt azzal magyarázzák, hogy az alkalmazottak igazából nem is a bajaik hangoztatása, s így a pesszimista hangulat erősítése érdekében használják a csúnya szavakat, inkább egyfajta tájékoztatási formaként kezelik, hogy hírt adjanak gondjaikról, némi szolidaritást, együttérzést kicsikarva egymásból. Ebből kifolyólag a legtöbb csúnya szót a vállalati hierarchia alsóbb szintjein hallani, a vezetők sokkalta kevésbé hajlamosak szitkozódni. Ha mégis „rákényszerülnek”, azt inkább vezető beosztású kollégáik előtt teszik, bár ebből a szempontból nem különböznek az „egyszerű” alkalmazottaktól, hiszen ők is inkább a sajátjaik körében mernek szitkozódni. Sőt további „kasztokat” is megfigyeltek a kutatók: férfiak a férfiakkal, nők a nőkkel, fiatalok a fiatalokkal, idősek pedig az idősekkel szoktak egy-egy csúnya szóra rázendíteni. A fiatalabb generáció egyébként toleránsabban kezeli a kérdést, mint az idősebb nemzedék, sokkal kevésbé ütköznek meg egy-egy munkahelyen elcsattanó trágár szón - a kutatók vélhetőleg ezért is kárhoztatják őket leginkább a munkahelyi káromkodás előretöréséért, amiben egyébként a nők is egyre jobban jeleskednek (különösen egymás közt). Ettől függetlenül a munkáltatóknak nem kell félniük attól, hogy üzleti eredményeik megsínylik a káromkodást, mivel bármennyire engedékenyek e tekintetben, azt szigorúan helső ügynek tekintik a dolgozók: a vevők, ügyfelek, partnerek szeme láttára még véletlenül sem beszélnek csúnyán, inkább meghagyják azt a maguk kis argójának. A tanulmány szerint a vezetőknek ezért sem érdemes feltétlenül tiltani a munkahelyi káromkodást, azzal ugyanis megbontják a beosztottak közti bensőséges viszonyt, és így végül csökken a munkamorál, illetve a motiváció. A vezetőknek figyelemmel kell kísérniük, az adott pillanatban miért káromkodnak a dolgozók. Tudniuk kell, mikor hunyjanak szemet a kommunikáció otromba megnyilvánulásain, még akkor is, ha az ütközik saját erkölcsi normáikkal - tanácsolja Yehuda Baruch professzor, a kutatás vezetője. Megbosszulhatja magát a főnöki trágárság Juhász Ágnes mindezzel nem ért egyet, úgy véli, a vezető megkövetelhet egy olyanfajta munkahelyi viselkedést, amibe nem illik bele a káromkodás (főleg az ügyfelekkel folytatott kommunikációban). Nem hiszi, hogy azzal, ha a vezető nem tűri el a káromkodást, megbontja a dolgozók közti bensőséges viszonyt. „Egyáltalán miért kellene a káromkodásnak bensőséges viszonyt okoznia?” - teszi fel a kérdést a pszichológus. Egy adott munkacsoportban a gyakori káromkodás - ha nem egy speciális rétegnyelv megnyüvánulásáról van szó - inkább a feszültségek, a stressz magas szintjére utal, amivel foglalkozni kell, amit meg kell próbálni csökkenteni. Természetesen önmagában a káromkodás megtiltása nem feltétlenül hatékony - és a tiltást betartatni is meglehetősen nehéz -, ha a mögötte álló problémákat (a dolgozók frusztrációját, agresszióját, személyközi konfliktusait) nem kezeli a vezető. Leghatékonyabb ebből a szempontból egy olyan szervezeti kultúra kialakítása, amelyben a dolgozók szabadon megoszthatják problémáikat a vezetőikkel - is -, ahol törekednek az elkerülhető feszültségek csökkentésére, és ahol a vezető saját magatartásával mutat példát a beosztottai számára. Speciális eset az, amikor a vezető használ trágár szavakat a be- osztottaira, a velük való kommunikációban: ez kimerítheti a munkahelyi zaklatás, pszichoterror fogalmát, üyenkor pedig lépéseket lehet tenni (semleges feletteshez fordulni, stb). Más kérdés persze, hogy sokszor ennél sokkal komolyabb dolgokat sem jelentenek az emberek az állásuk elvesztésétől való félelmükben - emlékeztet a magyar rögvalóságra Juhász Ágnes. (HR Portai)
