Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)

2008-11-29 / 276. szám, szombat

12 Szalon ÚJ SZÓ- 2008. NOVEMBER 29. www.ujszo.com A Friedrichsplatz földje már annyira ki van fáradva, hogy szegény ezúton is pihenne egy múzeumi idénnyit, ráfér egy pici kontextusnélküliség... Német nyelvtan NPD-vel, virslivel és szoláriummal Kassel belvárosában idén ősszel számos különös alaktani változást vehettek észre az arra járók. így én is kicsit zavarba jöttem, ami­kor azt láttam, hogy Fri­gyes hessen-kasseli tarto­mánygróf barokkos szobra eltűnik egy bádogleme­zekből összetákolt, henger alakú, igencsak csúnyácska építményben. CSANDA MÁTÉ Talán a kemény fagyokra ké­szülnek, jócskán előre, gondol­tam. De nemcsak a szobor, az egész nagy múltú Friedrichsplatz is fura látványt nyújtott: a meg­szokott, gondosan ápolt pázsit és virágdíszek helyett mély baráz­dák, gyommal benőtt trágyahal­mok, a tér közepén egy traktor, mellette ganajozótartály. A Fride- ricianum, a mindenkori documen- ta központi színhelye, a kontinens első nyilvános múzeuma is furcsán fest. A keleti szárny földszinti ab­lakai végig bedeszkázva, előttük egy az építkezésekkor használatos információs tábla hirdeti, hogy a múzeum eladta termei egy részét a helyi szociális hivatalnak, így az­tán EU-s és városi pénzekből mun­kanélküliek információs irodája épül. A klasszicista portikusz osz­lopai között turkálószerű kosarak, mosogatószer, édesség, képkere­tek, minden darab 99 cent, A tim­panon alatt egy helyi sörmárka neonosan világító reklámja. Eltartott egy ideig, míg rájöt­tem, hogy az egész különös cirkusz valójában egy nagyobb lélegzet­vételű művészi intervenció. Az tör­tént ugyanis, hogy Rein Wolfs személyében új igazgatója lett a Kunsthalle Fridericianumnak, és a holland szakember első, bemutat­kozó kiállítására a svájci Christoph Büchelt kérte fel, hogy kezdjen va­lamit a Fridericianum 2000 négy­zetméteres belterével. Izgalmas húzás és gondolom marketing­szempontból is tudatos döntés volt. Büchel a düsseldorfi művé­szeti akadémia híres osztályából, Irmin Kamp műhelyéből került ki, nevéhez azóta már több nagy saj- tóvisszhangú akció fűződik. A 2002-es Manifesta 4-en például in­ternetes árverésre bocsátotta rész­vételi jogát, még ugyanabban az évben, egy zürichi tárlaton a kiállí­tás komplett költségvetésének összegét ajánlotta fel annak a vál­lalkozó kedvű látogatónak, aki közjegyző jelenlétében megtalálja az üres termek egyikében elrejtett, 50 000 svájci frankról kiállított csekket. 2005-ben kisebb botrányt kavart a German-Israeli Develop­ment Aid című akciójával. Egy a berlini fal maradványa előtt felállí­tott álinformációs táblán azt hir­dette, hogy a német és az izraeli kormány megegyezett, egy időre kicserélik a berlini fal és az izraeli-palesztin területeket elvá­lasztó kerítés egy-egy szakaszát (ezzel mintegy továbbgondolva a fluxus nagymesterének, Robert Filliounak az elképzelését, amely szerint egy-egy ország kölcsönö­sen kicserélhetné háborús emlék­műveit). Egy évre rá Salzburg kö­zönségét heccelte, itt egy álmoz­galmat szervezett, amelynek áltag­jai azért tüntettek, hogy a város közterein legalább egy éven át ne lehessen kortárs művészeti alko­tást kiállítani. Az akció annyira meggyőzte a helyi lakosokat, hogy sokan csatlakoztak a fiktív cso­porthoz, sőt (valós) népszavazást is kezdeményeztek a kérdésről. Christoph Büchel Kasselben is hozza a formáját, következetesen kihasználja az épületben, a hely szellemében rejlő adottságokat. Már a tárlat címe - Deutsche Grammatik - is egyfajta allegória, ügyesen épít arra a tényre, hogy 190 évvel ezelőtt ebben az épület­ben írta meg Jacob Grimm, akko­riban a Fridericianum könyvtáro­sa, Deutsche Grammatik című nagy hatású művének első kötetét. Ugyanakkor utalás az egész ma ki­állított anyagra is, az egész német­ségre, hiszen Büchel - nagy adag 1 , ... , iróniával - a mai német embert, az ország kollektív sérelmeit, félel­meit, tipikus vagy tipikusnak vélt vonásait keresi és tematizálja. A tudatos és következetes, in­teraktivitásra építő térinstallációk sorozata már a bejárati ajtónál megkezdődik. A harcedzett múze­umlátogató megszokhatta már, hogy a művész szándéka szerint mennyi mindenként funkcionál­hat egy-egy kiállítóterem. De ez itt mindenképpen különös, rögtön az első teremben egy helybeli disz­kontáruház, a Mác-Geiz kapott he­lyet, filléres áruval, édességgel, kozmetikai cikkekkel és barkács- áruval feltöltött polcok, kassza pénztároskisasszonnyal (itt vesz- szük meg a belépőjegyünket is), ami pedig a polcokon látható, ter­mészetesen azonnal meg is vásá­rolható, hazavihető. Remek kis helyspecifikus gesztus, igen, hadd fogyasszon a műkedvelő, ha már erre jár, a sztereotípia szerint a német ember úgyis szeret turkálni, válogatni, spórolva fogyasztani. A helyi sajtó már az első hetekben megírta, hogy az üzletlánc legke­resettebb cikke, a DDR - Dusch Dich Richtig (eine Hand wäscht die andere) márkájú tusfürdő, va­lóságos kultusztárgy lett; a DDR, vagyis az NDK kezdőbetűiből kira­kott szöveg magyarul: Mosd Ma­gad Alaposan (kéz kezet mos). A következő helyiségben egy óriási villogó-zenélő karácsonyfa fogad, kerti törpék dalolnak, körös-körül játékautomaták. A terem közepén levő biliárdasztalt használni is le­het, csakúgy, mint csocsózni is szabad. így aztán - éljen a művészi szabadság! - nagyon szívesen le­játszunk pár kört a barátommal, majd a fenti emeleten, ugyancsak az interaktivitás jegyében, nyo­munk néhány sorozatot mellre, vádlira: a helyiség egy pazarul fel­szerelt fitneszközpontnak ad teret, kicsivel arrébb szoláriumfülkék sorakoznak egymás mellett. Va­lamivel tovább a keletnémet tag­államok reklámozzák a maguk szépségét, a szemközti ajtón pedig alig észrevehető cetli: Deutsch­türkischer Verein (Német-magyar Egyesület) - zárva van. A közönség szemében a legna­gyobb fricska mindenképpen a Po- litica nevet viselő, gondosan elő­készített akció volt. A művész az Erste deutsche Parteimesse (Az el­ső német pártvásár) alcímen futó rendezvényre a kiállítás első hét­végéjén mind a 144 hivatalosan is bejegyzett német pártot meghívta, ezt mintegy negyvenen el is fogad­ták. Országos szintű botrány akkor lett a dologból, amikor kiderült, hogy a szélsőjobboldali NPD és a republikánusok is készülnek, a nagy parlamenti pártok azonnal lemondták részvételüket. Az NPD aztán tényleg eljött, volt kam­pánybeszéd, információs anyag, szórólap is, megjelent a helyi job­bos publikum, és persze azonnal ellentüntetés is szerveződött, a tartományi és a berlini parlament­ben is arról beszéltek, hogy no hát azért, meg hogy vajon meddig mehet el a művészet, a művészi szabadság. Mivel az öt nagy párt nem volt jelen, csak egy-egy rövid informá­ciós anyagban szóltak távolmara­dásuk és elhatárolódásuk okairól, többségében kis pártok prezentál­ták magukat: az anarchista pogó- párttól kezdve a lilákon, a keresz­tény baloldalon, a Bibliapárton át egészen a régi (első világháború előtti) Nagy-Németország területi visszaállítását követelő mozgalo­mig, de megjelent a Nyugdíjas­párt, valamint a berlini fal újraépí­tését és az NDK visszaállítását szorgalmazó heccpárt, a die PAR­TEI is. A hétvége után a politika el­vonult, a nagyterem viszont, min­den standjával, hátrahagyott bro­súrákkal, plakátokkal, videorek- lám-anyaggal a kiállítás végéig itt maradt, happeningből installáció­vá változott. Az előcsarnokban amúgy továbbra is kapható min­den, ami echte németes, Weiß­wurst, hagymás krumplisaláta és néhány helyi sörfajta is. De csapolnak sört a szomszédos helyiségben is, ez egy tipikus or­szágút menti (amúgy megtévesz­tésig a hetvenes éveket idéző) ét­terem (egyenesen rekontextuali- zálva), Büchel pedig ismét figyelt a legkisebb részletekre is. A ke- serédes nosztalgiateremből to­vábbhaladva kínos utalások kö­vetkeznek: egy üzemi konyha, mindenütt méretes nejlonzsákok­ba gyömöszölt cetlik, majd nyil­vános vécé, a fülkékben ugyan­csak papírdarabkákkal teletömött zsákok, végezetül egy hosszúkás terem, egy aktákkal túlzsúfolt iro­da és egy tekepálya sajátos, már- már félelmetes elegye, a falakon megint csak csupa papírcetli, több száz darab, egytől-egyig rajzszö­gekkel kitűzve. Ez a ’89 őszén, közvetlenül az NDK bukása előtt darabokra tépett Stasi-akták mintegy 45 millió gépelt oldalnyi maradványait parafrazálja, a né­met múlt egyik máig feldolgozat­lan, problematikus pontját.

Next

/
Thumbnails
Contents