Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-28 / 275. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 28. www.ujszo.com 4 Régió RENDŐRSÉGI NAPLÓ Ismét bankrablás a fővárosban Pozsony-Károlyfalu. Ismeretlen tettes fosztott ki tegnap reggel egy bankfiókot a fővárosban. A símaszkos tettes néhány százezer korona átadására kényszerítette az alkalmazottat, majd megkötözte, és elmenekült. Az ügyben nyomozás indult, (ú, SITA) Elutasították a vádindítványt Pozsony. Eljárási hibákra hivatkozva elutasította, és átdolgozásra visszautalta a Pozsonyi Kerületi Ügyészségre a Pozsonyi I. Járás- bíróság a vádiratot a „hidasi gyilkosság” ügyében. Branislav A., Nikola P. és B. József vádlottak pere így ma sem kezdődött meg. A három férfit azzal vádolták, hogy 2004-ben lelőttek egy nőt és egy tízéves kisfiút a Pozsony melletti Dunahidason. A gyilkosságot állítólag a jelenleg is szökésben levő Karol M. rendelte meg. A bíró ma rámutatott: Branislav A.-t 2006 áprilisában Magyarországon fogták el, ezt követően adták ki. Szlovákia területén csak akkor indulhatott volna meg ellene az eljárás, ha a magyar fél is beleegyezik. Ez azonban csak 2007-ben történt meg, s eközben már folyt az eljárás a gyanúsított ellen. Emiatt sérült Branislav A. védelemhez való joga. Az ügyész óvást emelt, így az üggyel a Pozsonyi Kerületi Bíróság fog foglalkozni. Branislav A. továbbra is azt állítja, nem ő lőtt. (SITA) Azonosítatlan holttest Pozsony-Pozsonyhidegkút (Dúbravka). Holttestet találtak csütörtökön a főváros egyik kiskertövezetében. Az egyelőre azonosítatlan, körülbelül 40 éves férfi testén nem találtak külsérelmi nyomokat, de az idegenkezűség egyelőre nem zárható ki. (ú) Rendőrverésért börtönzik be Besztercebánya. Rendőijárőrök bántalmazása miatt két év és négy hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélt egy 19 éves férfit a Besztercebányai Kerületi Bíróság. Andrej Lovás tavaly nyáron azért rontott neki az egyenruhásoknak, mert igazoltatni akarták. Azt a riasztást kapták ugyanis, hogy az ülető egy társával együtt a helyi iskola területén kábítószerezik. Amikor a rendőrök a szolgálati kocsihoz kísérték a toluéntől elkábult fiatalt, az rugdosni és provokálni kezdte őket. A bírósági döntés elleni ügyészi fellebbezést elutasították, de az elítélt apja kijelentette, a főügyészséghez fordul gyógykezelésre szoruló fia ügyében. (SITA) Miaván bezárnak, Rimaszombatban bővítenék Gömörbe teszi át a központját a Tauris ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Rimaszombat. Konkurenciaképességének erősítése érdekében, és gazdaságossági megfontolásból Rimaszombatba, az anya- vállalat üzemcsarnokaiba központosítja a termelést a Tauris húsipari vállalat. A döntés a miavai leányvállalat számára kedvezőtlen, ott mintegy százhúsz fő veszítheti el emiatt az állását. A vállalatvezetés 2009 márciusára a miavai részleg termelési kapacitását már a rima- szombati üzembe helyezi át. A miavaiaknak felajánlották az ottani munkalehetőséget, hogy hányán élnek vele, az még kérdéses. A cégvezetés utazási és lakhatási pótlékot kínál azoknak, akik hajlandóak a gömöri gyárban folytatni a munkát. Emellett esetleg németországi vendégmunkát is felkínálnak az érdeklődőknek. A szlovákiai húsiparban a Tauris az egyik legjelentősebb vállalkozás, termékeit nem csak a hazai, hanem az egész Európai Uniós piacon értékesíti. A termelés Rimaszombatban jelenleg is több műszakban folyik, a városban a Tauris a legnagyobb élelmiszer- ipari munkáltató. Szabad munkahelyeket is kínál, pülanatnyilag legkevesebb ötven szakmunkást tudnának felvenni. A rimaszombati üzemben néhány éve elvégzett nagyszabású korszerűsítésnek köszönhetően a gyár a legszigorúbb uniós élelmiszer-ipari előírásoknak is megfelel, (szász) Tovább gyűrűzik a Nemzeti Őrsereg királyhelmeci rendezvénye körül kialakult botrány A rendőrparancsnok feljelentette az alpolgármestert Tipcsák Géza rendőrparancsnok nemcsak visszautasította az őt ért vádakat, hanem rágalmazás miatt fel is jelentette a város alpolgármesterét (Szabó Bernadett felvétele) Mások nem kifogásolták az eljárást Tipcsák Géza elmondása szerint november 8-án szolgálatot teljesítő beosztottjaival megjelent az őrsereg rendezvényének helyszínén, ám mivel kiderült, hogy a csoport tagjai a szükséges engedély nélkül akarják megtartani a felvonulást, az ügyben nem ő, hanem az ugyancsak jelen lévő állami rendőrök voltak hivatottak intézkedni. A rendőrparancsnokot ezután az őrszobán tanúként hallgatták meg, a vizsgálatot végzők nem jelezték neki, hogy az eset kapcsán bármiféle mulasztást vagy törvénybe ütközőt követett volna el. (leczo) Királyhelmec. Tipcsák Géza, a városi rendőrség parancsnoka a napokban rágalmazásért feljelentést tett a Tőketerebesi Járási Ügyészségen Kalapos Árpád alpolgármester ellen, aki korábban a Korzár című szlovák napilapnak nyilatkozva súlyos munkaköri kötelességmulasztással vádolta őt. LECZO ZOLTÁN Kalapos szerint hibázott a városi rendőrség parancsnoka, amikor nem tájékoztatta előre a bodrogközi település vezetését a Nemzeti Órsereg 2008. november 8-ra tervezett, később országos botrányt kavaró akciójáról. Tipcsák Géza visszautasította az alpolgármester vádjait. Szerinte a városi rendőrség parancsnokának nem kötelessége a bejelentett rendezvényekről előre tájékoztatni a település vezetését, már csak azért sem, mert az 1/2005-ös számú általános érvényű rendelet 3. paragrafusának 2. pontja értelmében a tervezett akciókat a szervezőknek a városi rendőrségen és a városi hivatalban is be kell jelenteniük. Tipcsák elmondta, a hozzájuk eljuttatott dokumentumon a Nemzeti Órsereg illetékese koszorúzást és emléktúrát jelentett be, arról szó sem volt, hogy bárki katonai egyenruhában kívánna masírozni a város utcáin. A rendőrparancsnok úgy véli, szakszerűen és az előírásoknak megfelelően járt el az ügyben, mulasztással nem vádolható, ezért úgy döntött, megteszi a kellő jogi lépéseket. Balog József polgármester időközben eljuttatott a királyhelmeci önkormányzat tagjaihoz egy levelet, melyben Tipcsák leváltását javasolja. A város első embere a rendőrparancsnok hozzáállását az esethez könnyelműnek, felelőtlennek és szakszerűtlennek nevezte. Ugyanakkor arról is említést tesz, hogy 2008. november 11-én telefonon utasította Tip- csákot, hogy távolítsa el az első és a második világháború áldozatainak helyi emlékművéről a Nemzeti Órsereg „Hiszek Magyarország feltámadásában” felirattal ellátott koszorúját, ám a rendőrparancsnok a polgármester utasítását nem hajtotta végre. Kalapos Árpád lapunknak elmondta, továbbra is fenntartja korábbi állításait. Szerinte a rendőrparancsnok nemcsak akkor hibázott, amikor nem tájékoztatta a városvezetést az Órsereg tervezett akciójáról, hanem akkor is, amikor azt az 1/2005-ös számú általános érvényű rendelet alapján - kulturális rendezvényként - kezelte. A „történelmi emléktúraként” bejelentett rendezvény kapcsán a 84/1990-es törvény értelmében kellett volna eljárni, így az akció még időben betiltható lett volna. Tipcsák Géza leváltásáról a helyi önkormányzat múlt heti ülésén döntöttek volna a képviselők, ám az ülés végül elmaradt. A testület következő tanácskozására 2008. december 4-én, csütörtökön kerül sor. Lehet, hogy átértékelik a lakáskiutalásokat, és mások költözhetnek be a bérleményekbe Szociális lakásokat adtak át Tornaiján Aki nem dolgozott rendesen, lehet, hogy mégsem kap lakást (Szekeres Éva felvétele) Alacsony komfort, alacsony bérleti díj Az alacsony komfortfokozatú lakások havi bérleti díja 790 korona (26,22 €), ehhez még vízdíjat és karbantartási ületéket kell fizetni. Egy négytagú család esetében a havi rezsi az áramfogyasztáson kívül 1640 korona (54,44 c). A bérleti szerződéseket félévente újítják meg, de csak abban az esetben, ha a lakóknak nincs tartozása. A tavaly átadott 16 lakóegységben élők közül eddig csak egyetlen család költözött el, a többiek pontosan fizetnek és megbecsülik lakóhelyüket. A város 2010 végéig még legkevesebb 14-16 alacsony komfortfokozatú lakást tervez megépíttetni, (szász) SZÁSZ1 ZOLTÁN Tornaija. Nem teljesítette mindegyik lakásigénylő a szociális lakások odaítélésénél megszabott feltételeket - nem dolgozták le az önrészben maghatározott munkát. Tornaiján a már meglévő tizenhat alacsonyabb komfortfokozatú lakás mellett újabb tizennégyet adtak át, az igénylők közül azonban csak alig hatan-heten járultak hozzá saját munkájukkal az építkezéshez. Ugyanakkor a településen élők közül több mint négyszázan kérvényezték szociális lakás kiutalását. A lakásépítési program iránt van érdeklődés, de az idei tapasztalatok azt mutatták, munkakedv nincs. A további alacsony komfortfokozatú lakások építését 2007 augusztusában kezdték meg. A beruházás összértéke 9 099 009 korona (302 032 €), a város önrészként 2 186 575 koronával (72 581 €) járult hozzá, az Állami Lakásfejlesztési Alapból 6 556 000 koronát (217 619 €) kaptak dotációként. Ehhez kellett volna hozzájárulnia a jövendőbeli lakásbérlőknek 1 399 575 korona (46 457,4 €) értékű munkával. Szőke Gábor, a kivitelező Tomstav cég képviselője megerősítette, sajnos az önrészként vállalt munkában már nem mindenki vett részt egyformán. „Voltak, akik kezdetektől fogva lelkesen végigdolgozták az építkezést, de olyanok is, akik csak elvétve mutatkoztak a terepen” - mondta Szőke Gábor. A városi hivatal lakásügyi osztályának előadója, Petronella Breznaníková szerint az is lehet, hogy átértékelik a lakáskiutalásokat, és a kötelességüket nem teljesítő személyek helyett mások kapják meg a most átadott lakásokat. A Dobšinský utcai lakótelep tavaly átadott lakásaiban az egy éves tapasztalatok szerint komolyabb adósság nem keletkezett, november végéig mindössze 15 ezer koronás (498 €) tartozásról van tudomásuk, de már ennek megtérítésére is ígéretet kaptak a bérlőktől. Az alacsony komfortfokozatú lakások alapterülete 60 négyzetméter körüli, két szoba, konyha és fürdőszoba található bennük, a fűtés módja individuális. A beköltöző bérlők közül ottjártunkkor többen már takarítottak, az utolsó tereprendezési munkákat végezték. A kiutaláskor figyelembe vették, hogy tornaijai állandó lakhellyel rendelkező, fiatal, többgyerekes családok kaphassanak lakást, de csak olyanok, akiknek nincs köztartozásuk. Egymás után nőnek ki a földből a bevásárlóközpontok Füleken, a város déli részének arculata alaposan megváltozik; épületeket bontanak le, parkolót építenek A vásárlók biztosan jól járnak, a kiskereskedők viszont veszélyben vannak ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Fülek. Felfedezték a határhoz közeli várost, Füleket a multinacionális kereskedelmi cégek. Rövid időn belül átadják a Lidi üzletházát, a Tesco pedig telekvásárlási előszerződést kötött a várossal. A füleki Lidi a Vasút utcai kereszteződés mellett épül az egykori Sputnik szállóval szemközti területen. Részben a várostól, részben pedig magánszemélyektől megvásárolt telkekre épül a bevásárlóközpont. Az építkezés jó ütemben halad, kérdés, készül-e körforgalom, hogy az üzletház biztonságosan megközelíthető legyen. Fülek önkormányzata ugyanis az eladáskor feltételként szabta meg a körforgalom kiépítését. A város déli részének arculata alaposan megváltozik az építkezés után. Lebontották például az egykori gyógyvízforrás fölé emelt épületet. A korábban közkedvelt forrást több próbálkozás, fúrás ellenére sem sikerült újraéleszteni, vize véglegesen elapadt. Valószínűleg a futballpá- lya és a volt strandfürdő közötti városi tulajdonú területen kíván majd terjeszkedni a Tesco üzletlánc, itt egy legkevesebb másfél hektáros, ma még kihasználatlanul álló területre építenek üzletközpontot, parkolót. A multinacionális kereskedelmi cégek a nógrádi térségben eddig csak a 25-30 ezres lélekszámú településeken nyitottak bevásárlóközpontokat, az újabb terjeszkedési hullámban viszont már a 10-15 ezres települések vásárlói rétegét célozzák meg. A fülekiek nagy része örül a szolgáltatások bővülésének és az árak csökkenésében, akciós termékek megjelenésében bízik. A kiskereskedők azonban aggódnak, munkahelyük, megélhetésük kerülhet veszélybe, ha nem tudják tartani a lépést a nemzetközi cégekkel, (szász)