Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-28 / 275. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 28. Régió Nem épít az önkormányzat újabb szociális lakásokat, inkább konténereket szereltet össze Nem fizetik a lakbért a szükséglakásokban lakók Nyitra. Nem vált be a szükséglakásprojekt Nyitrán, ezért az újabb lakbérhátralékosoknak már csak konténereket állít fel az ön- kormányzat. Ha minden a tervek szerint halad, karácsony előtt már be is költözhetnek. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Két éve lakoltatták ki a városszéli Diósmajorba azokat, akik jelentős tartozást halmoztak fel, de többségük itt sem fizeti a lakbért, tartozásaik meghaladták az egymillió koronát. Vannak olyan lakók, akik, amióta beköltöztek az alacsonyabb komfortfokozatú, de vadonatúj lakásokba, egy fillért sem fizettek. Számukra először a lakások melletti egykori istállókat akarták rendbe hozni, de a képviselő-testület úgy vélte, a konténerlakások olcsóbbak lesznek, és hamarabb elkészülnek. „Nagy a kockázat, hogy az itt lakók szétlopkodják az építési anyagot, ezért jobb lesz ez a megoldás. Hárommillió koronát (99 582 €) takarítunk meg így, és a tervezett huszonöt helyett huszonnyolc lakást alakítunk ki. Ezek alapterülete 40 négyzetméter lesz, mindegyikben lesz víz és kémény, de a tűzhelyet már a la- kóknakkellbeszerezniük”-mond- ta Štefan Štefek, a nyitrai polgármesterhelyettese. A nyitrai önkormányzat 2005-ben harminchat alacsony komfortfokozatú szociális lakást építtetett állami támogatással, és azokat a Hôrka lakótelepről kilakoltatott roma családokat költöztette oda, amelyekjövedelme elérte a létminimum másfélszeresét. Elméletileg ez lett volna a garancia arra, hogy itt már fizetni fogják a minimális, havi ezerszáz koronás lakbért, csakhogy hiba csúszott a számításokba. A majorban ugyanis nincs szennyvízcsatorna, és a pöcegödör kiszivattyúzása úgy felemelte a szolgáltatások árát, hogy a nagyobb családok havi rezsiköltsége elérte a tizenhá- rom-tizennégy ezer koronát - ezért a pénzért pedig már luxuslakást is bérelhettek volna Nyitra belvárosában. Pavol Bielik, a városi lakásszövetkezet igazgatója annak idején abban látta a megoldást, hogy a lakók megtanulnak takarékoskodni a vízzel, de ez utópisztikus elképzelésnek bizonyult. Mint kiderült, a bérlők többsége még az áramot sem vezettette be a lakásába, mert a villanyórát is nekik kellett volna kifizetniük, sokuk számára pedig az is gondot jelentett, hogy naponta városi busszal utaztassák a gyermekeiket iskolába. A harminchat családnak alig egyhar- madafizetteúgy-ahogyalakbért, a többi huszonhárom összesen 1 millió 519 ezer (50 422 €) koronás tartozást halmozott fel három év alatt. Őket a városi lakásszövetkeA havi rezsiköltség elérte a tizenhárom-tizennégy ezer koronát - ezért a pénzért pedig már luxuslakást is lehet bérelni. zettel kötött szerződés alapján már három hónap után ki lehetett volna lakoltatni, de mivel nem volt hová menniük, a hivatalnokok megkönyörültekrajtuk. „Kidolgoztunk egy tervet, amely szerint azokban a családokban, ahol ez lehetséges, egy megbízott személy fogja felvenni és kezelni a szociális segélyt. Tizennégy családban lesz arra mód, hogy így fizessék a lakbért és törlesszék az adósság egy részét, a többi huszonkét család anyagi helyzete reménytelen. A város végrehajtó útján követelheti tőlük a tartozásukat, de tisztában vagyunk azzal, hogy ez pusztán jogi lehetőség, a gyakorlatban semmi esélyünk nincs arra, hogy ezt a pénzt megkapjuk. Visszaeső lakbérhátralékosként újabb szociális lakásra sincs joguk, ezért azokat a családokat, amelyek el sem kezdik törleszteni az adósságukat, az ünnepek után kilakoltatjuk”- mondta el lapunknak Pavol Bielik. Jelenleg a harminchat diósmajori lakásban 180 személy él, közülük 88 gyerek, a munkanélküliség a telepen százszázalékos. A tervek szerint a jövőben is ide költöztetnék azokat, akik a városban nem fizetik a lakbért, összesen mintegy 400 személlyel számolnak. Ehhez azonban már biztosítani kell a szennyvíz elvezetését és egy közelebbi buszmegállót is. A szociális és munkaügyi minisztériumtól kapott támogatásból a város jövőre két szociális munkást alkalmaz Diósmajorban, és ugyancsak konténerekből ún. közösségi központot is épít az ott lakóknak, (vrabec) Szigorították a képviselők a közrendről és a város tisztaságáról szóló általános érvényű rendeletet Tilos az alkoholfogyasztás a Klapka téren V. KRASZNICA MELITTA Támogatás az iskoláknak Az év végéig 2,74 millió koronát (90 950 €) oszt szét a város a hat alapiskola között arányosan, a tényleges diáklétszámok alapján. Már az a gyakorlat, hogy a normatív támogatás 95 százalékát tavasszal kapják meg az iskolák, a maradék öt százalék a tartalék- alapba vándorol, és ilyenkor osztják szét. A képviselők ugyanakkor döntöttek arról, hogy a Schola Comaromiensis városi egyetemnek nem kell visszafizetnie a számára áprilisban jóváhagyott 300 ezer korona (9958 €) kölcsönt. Az intézmény arra hivatkozva kérte a kölcsön átminősítését dotációvá, hogy nem tudta pályázati forrásból előteremteni a bérekre és a működtetésre szükséges összeget. A város egyébként idén szeptembertől már nem támogatta új évfolyam indítását, de a kifutó évfolyamokat még finanszírozza, (vkm) Komárom. Szigorították a közrendről és a város tisztaságáról szóló általános érvényű rendeletet legutóbbi testületi ülésükön a képviselők. A rendelet értelmében tilos a szemetelés - a cigarettacsikkek és a rágógumi eldobása is - a kukázás, a mosószeres víz kiöntése az utcai csatornalefolyókba és a zöld területre, a füves területek kiégetése stb. Külön fejezet szabályozza az öreg járművek eltávolítását a közterületekről. Öreg járműnek számít a nyilvántartásból törölt gépkocsi, de az az ismeretlen tulajdonosú gépkocsi is, amely 30 napnál tovább áll a közterületen. A járművek eltávolítására a városi rendőrség írásban szóh'tja fel a tulajdonost, akinek 15 napon belül kell eleget tennie kötelességének. Szigorúbb feltételek vonatkoznak a közterületen való alkoholfogyasztásra. A Klapka téren, a sétálóutcában, a parkokban és a köztéri játszótereken, a templomok, egészségügyi intézmények, oktatási intézmények területén, a vasútállomáson és a buszpályaudvaron, a kegyeleti helyen és a temetőkben, a bevásárlóközpontok előtt tilos az italozás. Kivételt képeznek a város által szervezett és engedélyezett vásárok, illetve a nyári teraszokon történő kiszolgálás. A nemdohányzók védelmével is több pontban foglalkozik a rendelet. Az iskolákon, egészségügyi intézményeken, hivatalokon, színházon, mozin, éttermeken kívül tilos a dohányzás egyebek között a fiatalok számára rendezett társasági és kulturális eseményeken, az Anglia gyerekparkban, a temetőkben és a piacon is. A képviselők többsége jónak tartotta és támogatta a szigorítást, de többen megjegyezték: csak akkor lesz értelme, ha következetesen betartatják, és a rendeletek megszegőire megfelelő büntetést szabnak ki. Az általános érvényű rendelet betartását a városi rendőrség, a városi hivatal megbízott alkalmazottai és a főellenőri részleg hivatott ellenőrizni. A városi rendőrök a szabálysértési törvényből adódóan helyszíni bírságot szabhatnak ki. A rendelet január elsején lép hatályba, tehát azt követően derül ki, mennyi gyakorlati haszna lesz és tapasztalható-e javulás a város tisztaságát illetően. AJÁNLÓ November 29. (szombat) Bátorkeszi - 17.00: a IX. Őszirózsa magyarnóta-éneke- sek országos versenyének 4. gálaműsora. Sztárvendégek: Budai Beatrix és Tamai Kiss László, (vkm) Dunaszerdahely - 19.00: Román Sándor tánctársulata, az Experidance Produkció bemutatja Esszencia című műsorát a művelődési központban, (jóm) Dunaszerdahely - 9.30: a dunaszerdahelyi sakkcsapat I. ligás mérkőzése a művelődési központban, (jóm) November 28-29. (péntek-szombat) Érsekújvár - 19.00: Jazz- Blues Jamboree IV. - Willie Dixon emlékére a főtéri kultúr- házban. Bemutatkozik az Octopus, az Exfónia, az Oskar Rózsa Quartet, a Bluesweiser, Tátrai Tibor - MABB és Dave Goodman. Szombaton Ľuboš Beňa és Matej Ptaszek, a Blue Family, a Krzak, a Livin 'blues Xperience, Lucky Peterson lép a színpadra, (száz) Komáromi -14.00: Múzsák Találkozója 2008 - Csáky Anna: Szemben az éggel című verseskötetének bemutatója a Limes Galériában. A könyvet, amelyet Kopócs Tibor festőművész illusztrált, Bara- nyi Ferenc Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész értékeli. Részletek hangzanak el a kötetből Kacz Mária és Nagy Ferenc előadásában, zenei aláfestés: HanzsérÁrpád, (vkm) Érsekújvár -14.00: Rivalda címmel tanfolyamot indít a Kistérség-Színtársulat a Váralja utcai idősek klubjában. Vendégelőadó Straub Dezső színművész és rendező Budapestről. Téma: gyerek- és felnőttszínjátszás, zenés színpadok és színházak. A szakmai találkozókat minden hónap utolsó szombatján tartják, jelentkezni lehet a 035/6402211-es telefonszámon, (száz) Érsekújvár -15.00: A történelem paralel és periodikus jelenségei címmel tart előadást Páleš Emil a Vunar Részvény- társaság nagytermében (T. G. Masaryku. 1.). (száz) Dunaszerdahely - 8.00: a dunaszerdahelyi sakkcsapat I. ligás mérkőzése a művelődési központban, (jóm) November 30. (vasárnap) Martos - 15.00: műsoros délután a Reneszánsz Év jegyében a helyi kultúrházban. Először Kovács-Csomor Endre Mátyás, az igazságos című előadását hallhatja a közönség, majd az őrsújfalusi ÉS?! Színház mutatja be Petőfi Sándor A helység kalapácsa című vígjátékát, (vkm) Érsekújvár - 17.00: Te rongyos élet címmel jótékonysági operett est lesz a főtéri kultúrházban. Az Érsekújvári Ope- rettkvintet a Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás javára ajánlja fel a befolyt összeget. A rendezvény fővédnöke Gejza Pischinger, Érsekújvár polgár- mestere. (száz) Hátráltatja a munkát a rendezetlen tulajdonviszony Bérlakások az óvodakertben GAÁL LÁSZLÓ Vezekény. Nincsenek családi házak építésére alkalmas telkek a község tulajdonában, de Tonéko Miklós polgármester bízik benne, hogy 2010 tavaszára sikerül házhelyeket kimérni az építkezni vágyóknak. A falu vezetői már elkezdték az erre alkalmas telkek tulajdonjogának rendezését, ám ez rendkívül bonyolult és időigényes folyamat, mert Magyarországon is intézkedni kell. A területnek ugyanis több tulajdonosa, vagy azok örökösei Magyarországon élnek. Addig is bérlakásokat építenek Vezekényen. Az óvoda kertjében már áll a húszlakásos, kétemeletes háztömb, amelynek átadását 2009 júniusára tervezik. A leendő lakókkal már aláírták a szerződéseket, a kiválasztásnál a helybeliek és a családosok voltak előnyben. A beruházás költségeit a 8 millió koronás (265 ezer €) állami dotációból és az Állami Lakásépítési Alaptól felvett 19 millió koronás (631 ezer €) alacsony kamatú hitelből fedezik. A tervek szerint a következő lépésben egy újabb hasonló háztömböt is építenének a mostani mellé. Elképzelhető, hogy a jelenlegi óvodaépületben is lakásokat alakítanak ki, az óvodát ugyanis jövőre az iskola épületébe, illetve az ahhoz építendő új épületrészbe költöztetik. A gútai magyar iskola esetében hőszigetelésre, ablakcserére, némi belső felújításra sikerült támogatást szerezni - ez 11,3 millió koronás (375 091 c) beruházás Két pályázatuk is sikeres volt GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. Szerencsére már nem igaz, hogy a dél-szlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák sorra kimaradnak a pályázati támogatásokból. A Vágsellye és Vidéke Régiófejlesztési Ügynökség által készített két iskola-felújítási projektet is pozitívan bírálták el. „Az első körben is benyújtottunk négy pályázatot, azok sikertelenek voltak. Azóta figyeljük a szakmai programokat, és az utóbbi fordulókban már sikeresek lettünk. Az ötödik körben elfogadták a nagykéri alapiskola, a hatodikban pedig a gútai Corvin Mátyás alapiskola felújítására benyújtott pályázatunkat - tájékoztatott Vajda Tibor, a vágsellyei ügynökség vezetője. - Minden pályázatunkkal igyekszünk minél jobban csökkenteni a költségvetési tételeket. Nagykér esetében ez azt jelenti, hogy nemcsak az iskola fenntartási költségei csökkennek, hanem azzal, hogy az óvodát is az iskola épületébe költöztetik, felszabadul az óvodaépület.” Fitos András, a projekt kidolgozója pontos adatokkal szolgált: 252 iskolás és 56 óvodás jár a nagykéri magyar és szlovák iskolába és óvodába. Az iskola két épületrészből áll, az égjük részen megyei támogatással felújították a szigetelést, a vágsellyei projekt a másik épületrésszel foglalkozik, amelyben az óvodát alakítják ki. Tetőrekonstrukciót, hőszigetelést, ablakcserét terveznek, új helyiségeket is hozzáépítenek az épülethez. Közel 22 millió koronás uniós támogatásról van szó. A gútai Corvin Mátyás Alapiskola esetében hőszigetelésre, ablakcserére, némi belső felújításra sikerült támogatást szerezni. Ez 11,3 miihó koronás (375 091 €) beruházás. „Az eredeti költségvetés tízmillió koronával magasabb lett volna, de célszerűbbnek tartottuk ezt két külön pályázatra bontani. Egy másik gútai magyar iskolára, a II. Rákóczi Ferenc felújítására is a vágsellyei ügynökség készítette el a projektet, erre egyelőre nem kaptak választ. További terveket is készítettek: az Érsekújvári Összevont Elektortechnikai és Közgazdasági Szakközépiskola, valamint a szintén érsekújvári Közlekedési és Szolgáltatási Szakközépiskola felújításának tervezetét dolgozták ki. „Mind a két intézményben magyar és szlovák nyelven is oktatnak. Tudatosan foglalkozunk a magyar oktatási intézmények támogatási rendszerének problémájával” - mondta a vágseüyei ügynökség vezetője. A Vágsellye és Vidéke Régiófejlesztési Ügynökség irodája. Jobbra Vajda Tibor ügynökségvezető, balra Fitos András projektmenedzser. (Szőcs Hajnalka felvétele)