Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-22 / 270. szám, szombat
4 Régió ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 22. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ Kínozta a nevelt fiát Gömörsíd (Síd). Két évig terrorizálta a családját egy 41 éves gömörsídi férfi. A zsarnok ittasan rendszeresen verte élettársát, és három nevelt fiát. Tavaly élettársát baltával fenyegette, és villával lábon szúrta. Idén nyáron késsel döfte lábon kilencéves nevelt fiát, egy másiknak a lábán pedig eloltott egy cigarettát. Családon belüli erőszakért 15 évre is rács mögé kerülhet. (SITA) Halálra gázolták a nyugdíjast Besztercebánya. Nem a gyalogosátkelőn próbált meg átkelni Besztercebányán egy 79 éves nyugdíjas, és ez az életébe került. A férfi akkor lépett az úttestre, tíz méterre a zebrától, amikor a közlekedési lámpa pirosat mutatott a gyalogosoknak. Egy szabályosan közlekedő Nissan elütötte, az idős ember a helyszínen életét vesztette. A sofőr nem fogyasztott alkoholt, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. (SITA) Még a processzorokat is elvitte Kassa. Ismeretlen tettes tört be csütörtökön éjjel Kassán egy Alvinczy utcai vendéglőbe. A betörő elvitte a kézi kasszát benne 70 ezer koronával (2323 €), étkezési jegyeket 86 ezer korona értékben (2854 €). A raktárban is szerencséje volt, itt újabb 30 ezer koronát (996 €) talált, az egyik irodából pedig két processzort vitt el. A tulajdonosnak összesen 240 ezer koronás (7966 €) kárt okozott. (SITA) Közlekedési táblán edzett Kassa. A téhányi (tahanovce) rendőrőrs járőrei fülön csíptek egy 19 éves fiút, aki közlekedési táblákon próbálgatta az erejét. A fiatalember még októberben kitépett a helyéről egy táblát, és a Hernádba dobta. A városrésznek több mint 8000 koronás (266 c) kárt okozott. A gyanúsított egy évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. (SITA) Elloptak egy Audi A6-ost Dunaszerdahely. Egy Audi A6-ost lopott el ismeretlen tettes csütörtök hajnalban Dunaszerdahelyen - értesült az Új Szó. Fekete színű, pozsonyi rendszámú (BA-029UE) személykocsiról van szó - tájékoztatott a nagyszombati kerületi közlekedés-rendészeti ügyelet, (ú) Ketten a helyszínen meghaltak Csáklyó (Čaklov). Ketten életüket vesztették, hárman súlyos, egy ember pedig könnyebb sérüléseket szenvedett a csütörtök esti Varannói (Vranov nad Topľou) járásbeli községben történt baleset során. Egy Mercedes ML 270 típusú személygépkocsi ismeretien okból letért az útról, majd két családi ház kerítésének hajtott. Az autó két utasa a helyszínen életét vesztette. Az autón keletkezett kár megközelítőleg félmillió korona (16 597 €). (SITA) Hajléktalan holttestére bukkantak Nyitra. Egy 51 éves hajléktalan nő holttestére bukkantak pénteken délelőtt Nyitra központjában, egy épületben. A helyszínelő orvos kizárta az idegenkezűséget, de a halál pontos okának megállapítására boncolást rendelt el - tájékoztatta az Új Szót Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője, (ú) Eladták más lakását Nyitra. Csalással gyanúsítanak két férfit. Az egyik esetben a negyvenhat éves gyanúsított egy lakástulajdonos fiának adta ki magát, és eladásra kínálta a lakást egy ingatlanügynökségnek. A férfi több érdeklődőnek is eladta az ingatlant. A valódi tulajdonosnak az ügylettel legalább 1,6 millió koronás (53 110 €) kára keletkezett. Ugyanez a férfi februárban kibérelt egy lakást Nyitrán, ezt szintén eladásra kínálta a tulajdonos tudta nélkül. Hamis iratokkal el is adta az ingatlant. A tulajdonos kára 1,3 millió korona (43152 €). Aférfit tíz, bűntársát nyolc év börtönbüntetésre ítélhetik. (SITA) „Felháborító. Össze kell fognia az itteni magyarságnak, nem mehet így tovább" - olvasható az interneten Bogoly János nincs házi őrizetben és nincs rajta nyomkövető Királyhelmec. Az interneten terjedő híresztelésekkel ellentétben nincs házi őrizetben Bogoly János, aki az elmúlt napokban gyakran szerepelt a hazai és a külföldi médiában a Nemzeti Őrsereg két héttel ezelőtti királyhelmeci akciója apropóján. LECZO ZOLTÁN A napokban a világhálón a következő szöveg volt olvasható: „Hallottad mi történt Bogoly Jancsival? Ót is bevitték a rendőrségre, mert ott volt a Nemzeti Órse- reggel a koszorúzáson. Most házi őrizetben van, nyomkövetővel a lábán. Ez felháborító. Kéne valamit tenni, össze kéne fognia az itteni magyarságnak, mert ez nem mehet így tovább.” Bogoly János, akivel tegnap egy királyhelmeci kávézóban találkoztunk, lapunknak elmondta, fogalma sincs arról, ki és mi okból tette fel a világhálóra az említett felhívást. Az abban szereplő állításoknak semmiféle valóságalapjuk sincs: nem tartják házi őrizetben, a lábán sincs nyomkövető. A Nemzeti Órsereg november 8-i rendezvénye után ugyan megkérték arra, hogy tegyen tanúvallomást a rendőrségen, azt azonban már a helyszínen vizsgálatot vezető nyomozóval tisztázta, hogy nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatják meg az ügy kapcsán. A jegyzőkönyv aláírása után szabadon távozhatott, nem emeltek vádat ellene, s az azóta eltelt két hétben még telefonon sem keresték a rendőrség vagy az ügyészség munkatársai. Az elmúlt napokban többször járt Kassán és Magyarországon. Az interneten köröző híreszteléseket nevetségesnek tartja, ám elárulta, hogy ezek miatt már többen megkeresték, hogy felajánlják segítségüket. Az első híradások még arról szóltak, hogy a magyarországi szervezet nagy botrányt kavart bodrogközi rendezvényének helyi szervezője Bogoly János volt, ám ezt az érintett cáfolta. Mint mondta, egy ismerőse kérésének eleget téve, csupán segített az Órsereg kommunikációs tisztjének, Bodrog Lászlónak a szlovák nyelvű bejelentőlap kitöltésében, illetve a rendezvényről fénykép- és filmfelvételeket készített. Az, hogy az „emléktúraként” feltüntetett királyhelmeci akció szervezője Bodrog László volt, egyértelműen kiderül a lapunk birtokába került, a városi rendőrséghez 2008. október 27-én eljuttatott hivatalos iratból. Ezt maga Bodrog is megerősítette, ugyanakkor elárulta, Királyhelmecre egy helybéli meghívására érkeztek, ám az illető nevét nem kívánta elárulni. Azt azonban tagadta, hogy ez a titokzatos személy Bogoly János lett volna. Bogoly János tegnap egy királyhelmeci kávézóban nyilatkozott lapunknak. Tanúsíthatjuk, a lábán tényleg nem viselt nyomkövetőt. (Szabó Bernadett felvétele) A vádlottak szabadlábon védekezhetnek A Nemzeti Őrsereg 2008. november 8-án Királyhelmecen előállított egyenruhát viselő tagjait, akik az első és a második világháború áldozatainak emlékművénél akartak megemlékezni a 70 évvel ezelőtti bécsi döntésről, a szlovák rendőrség a kihallgatást követően szabadon bocsátotta. A huszonnyolc személy ellen szélsőséges mozgalmak népszerűsítése miatt indítottak eljárást. Szabadlábon védekezhetnek, ám ha bűnösnek találják őket, tettükért akár hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. (leczo) A Dúsa utcai telepen évtizedek óta nincs fűtés, összetákolt kályhákban tüzelnek a panellakásokban Erdőtisztításért tüzelőt kapnak a romák Több konténemyi szemetet szedtek össze az önkéntesek (Szekeres Éva felvétele) Szigorúbbak lesznek a tolvajokkal Nem ajánlatos fát lopni a rimaszombati erdőkből. Mivel a lopásokat csak nagyobb szigorral lehet visszaszorítani, az erdőket kezelő vállalkozás szorosabban együttműködik az állami rendőrséggel. Akit lopáson érnek, az már nem ússza meg egy egyszerű szabálysértési eljárással. Akár börtönbüntetésre is ítélhetik az elkövetőt.'A Dúsa utcai telepen élők közül egyre többen tudatosítják, érdemes inkább önkéntes munkát végezni, mint fát lopni az erdőből, (szász) SZÁSZ1 ZOLTÁN Rimaszombat. Ingyen vagy jutányos áron juthatnak tüzelőhöz a Dúsa utcai telep lakosai, ha segítenek az erdőtisztítási munkákban. A programban egyre többen részt akarnak venni; idén már többtucatnyian vállaltak munkát. Év elején a rimaszombati városi erdőket a nyústyai Les Korp Kft. vette át a korábbi bérlőtől, a vállalkozás azóta próbál együttműködni a Dúsa utcai lakótelepen élő romákkal. Rimaszombat jelentős erdőterület - több mint 1550 hektárnyi vegyes erdő - tulajdonosa, ennek egy része közvetlenül a Dúsa utcai lakótelep mellett van. Az itt élők korábban naponta lopták innen a tüzelőt. Az erdőket kezelő cég ennek a tevékenységnek a megelőzése érdekében próbált meg egyezségre jutni a helyi roma vezetőkkel. Azok, akik kiveszik a részüket az erdők tisztításából, vagy részt vesznek az illegális szemétlerakatok felszámolásában, munkájukért fát kapnak cserébe. A Dúsa utcai telepen már évtizedek óta nincs központi fűtés, a panellakásokat összetákolt tűzhelyekkel igyekeznek kifűteni a lakók. Akinek nincs elég pénze erre a célra, de nem akar törvénybe ütköző cselekedetet elkövetni, annak a tüzelő beszerzésére egyetlen legális módja van, az önkéntes munka. A telepen a becslések szerint több mint ezer ember, százhúz-százharminc csillád él. Az erdőket kezelő cég munkatársa elmondta, a lakosok több mint kétharmada együttműködik velük. Olyan esettel is találkoztak azonban, amikor csapatba verődve eladási célra lopták a fát a romák. A megszigorított ellenőrzésnek köszönhetően többször koboztak már el kisebb-nagyobb mennyiségű tüzelőt és különféle eszközöket. Valér Cmorík, a Les Korp Kft. ügyvezetője szerint sikerült ugyan a falopást és az illegális fakitermelést visszaszorítani, de folyamatos ellenőrzésekre van szükség. Az ügyvezető azt is elmondta, nem könnyen ugyan, de szót lehet érteni a romákkal. „Nem akarjuk, hogy állandóan problémák legyenek az illegális fakitermelés miatt, de azt sem szeretnénk hogy fagyoskodjanak az emberek. Van olyan normális módja az együttműködésnek, amely minden érintett, a romák, a város és a cégünk számára is elfogadható.” - mondta Valér Cmorík. Elejét akarják venni annak, hogy céltalanul csavarogjanak az utcákon; a szociális dolgozók a szabadidő hasznos eltöltésére próbálják ösztönözni a gyerekeket Szakkörök indulnak a rozsnyói roma klubban, a tanulásban is segítenek ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Rozsnyó. A helyi roma klub a hátrányos szociális helyzetű családból származó gyerekek számára kínál hasznos időtöltési lehetőséget. Különféle szakkörök - rajz, festés, sakk, kalanetika - közül lehet válogatni. Minden hétvégén a klubban próbál a roma zenekar. Henrieta Rusňáková, a klub vezetője elmondta, nyolctól-tizenhat év közötti gyerekek látogatják a foglalkozásokat. A klub naponta 14-től 18 óráig várja az érdeklődőket. Ha nem szabadidős foglalkozást végeznek, akkor a másnapi leckét veszik át a gyerekekkel. A klub írásos kérvény alapján különféle ünnepségeket is rendez tagjai számára. Erika Matisová, a városi hivatal szociális osztályának vezetője elmondta, a projektbe szociális dolgozók is bekapcsolódnak, a szabadidő hasznos eltöltésére ösztönzik a gyerekeket. Szeretnék megakadályozni, hogy unatkozzanak, céltalanul csavarogjanak az utcákon. A roma klub működtetésével kapcsolatos költségeket a város vállalja. Havonta egyszer ülésezik a klubtanács, a klub vezetője részt vesz a különféle bizottsági üléseken, és előterjeszti a klub eredményeit illetve kérelmeit. A város ennek alapján vásárol segédeszközöket. A szociális részleg vezetője rendszeresen ellenőrzi, hogy rendeltetésének megfelelően használják-e a megvásárolt segédeszközöket, (kov)