Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)

2008-11-22 / 270. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 22. Régió 5 Sem a versenytárgyalás kiírását, sem a feltételek újratárgyalását nem szavazták meg a képviselők Egyelőre nem épül pláza a komáromi Kossuth téren Egy ideig még biztosan parkolóként funkcionál a Kossuth tér (Kis Kata lelvétele) Komárom. Mégsem épül be­vásárlóközpont a Kossuth- téren. A terület megvásár­lásában érdekelt Rosen­berg, Lehman and Partners Kft. még mindig nem írta alá az adásvételi szerző­dést, sőt, a napokban le­vélben tudatta a városveze­téssel, hogy a gazdasági válság miatt nem áll mód­jában teljesíteni a korában megszabott feltételeket. V. KRASZNICA MELITTA Ezért a testület csütörtöki ülé­sén megszüntette a tér egyenes el­adásáról szóló eredeti határozatát. A Kossuth térről szóló beter­jesztés megtárgyalása azonban ezúttal sem volt indulatoktól, he­ves vitától mentes. Bastmák Tibor polgármester ugyanis olyan hatá­rozatot terjesztett be, amely első lépésként megszüntette az egye­nes eladásra vonatkozó határoza­tot, a másik részében pedig - az eredetivel azonos feltételek mel­lett - versenytárgyalás kiírására tett javaslatot. A vita akkor rob­bant ki, amikor Andruskó Imre, az MKP klub elnöke azt kezde­ményezte: a két pontról külön-kü- lön szavazzanak. Kifejtette: az el­ső pontot maradéktalanul el tudja fogadni, de a versenytárgyalás ki­írása előtt szerinte a szakbizott­ságoknak még egyszer meg kelle­ne vitatniuk a dolgot. Ezen a vé­leményen volt Győrfy László kép­viselő is. A polgármester ugyan­akkor igencsak furcsának tartotta ezt a fajta hozzáállást. „A testület egyszer már eldöntötte, hogy el­adja a teret. Megszabta a játék- szabályokat is, felállított egy kri­tériumrendszert, amelyen az én javaslatom nem változtat. Ha megfelelőek voltak a feltételek az egyenes eladás során, miért kell azokat újra felülvizsgálni a ver­senytárgyalás előtt?” - tette fel a kérdést. Hozzáfűzte: ha pedig a képviselők meggondolták a dol­got, és nem akarják eladni a teret, akkor tegyenek javaslatot további hasznosítására, megjelölve a for­rást is, amelyből finanszíroznák az elképzeléseiket. Győrfy Lász­lót pedig emlékeztette arra, hogy az általa vezetett pénzügyi bi­zottság elé 2007 júniusától a döntés meghozataláig háromszor került a befektető kérvénye, mégsem foglalkoztak vele. Szabó Béla alpolgármester azt kérte, ha mégis lesz versenytárgyalás, a 2010. október végi, az építkezés befejezésére vonatkozó céldátum eltolódása ugyanolyan szigorú szankciókat vonjon maga után, mint az eredeti szerződésterve­zetben volt. Hortai Éva alpol­gármester nem értette, miért vo­nakodnak a képviselők a verseny- tárgyalástól. Egyben rámutatott: ha nem adják el a Kossuth teret, akkor nemcsak a 30 millió koro­nás bevételtől esik el a város, ha­nem további, mintegy 30 milliót kell előteremteni a tér rendbeho­zatalára. A szavazás végül érdekes eredménnyel zárult. A testület egyhangúlag megszavazta, hogy szüntessék meg az eredeti, egye­nes eladásra vonatkozó határoza­tot. Nem kapta meg viszont a szükséges támogatást Andruskó Imre azon javaslata, hogy a ver­senytárgyalás kiírása előtt utalják vissza a bizottságokhoz az anya­got, de a polgármester verseny- tárgyalás kiírására vonatkozó be­terjesztését sem szavazták meg a képviselők. Nem tudni tehát, mi­kor és müyen formában kerül is­mét napirendre a Kossuth tér ren­dezésének kérdése. Mégsem kellett olyan nagyon a tér? Juraj Bača független képviselő kezdeményezte még tavaly nyáron, hogy a Kossuth teret adják el a Rosenberg, Lehman and Partners Kft.-nek. Két alkalommal elutasította azt a testület, majd harmad­szorra, idén januárban 16 képviselő megszavazta. A versenytár­gyalás kiírását csupán hét képviselő támogatta. A beruházó kéré­sére júliusban a testület módosította a korábban saját maga által felállított feltételeket, például lemondott a moziról, a föld alatti parkoló helyett pedig felszíni parkolóház épült volna. A befektető azonban mindezek ellenére nem írta alá a szerződéstervezetet, így a testület megszüntette eredeti határozatát, (vkm) Új dimenziók - konferencia a magyar határ menti együttműködésről Eurorégiók tanácskozása Budapesten GULYÁS ZSUZSANNA Párkány/Esztergom/Buda- pest. A Hét Határ Ónkormányzati Szövetség konferenciát szervezett a magyar parlament épületében a határok mentén működő euroré- giós szervezetek számára, ahol az együttműködő feleknek lehetősé­gük nyílt a tapasztalatcserére és az EGTC-rendeletben (európai te­rületi együttműködési csoporto­sulás) rejlő lehetőségek megisme­résére, mely eddig nem tapasztalt módon bővítette ki a határ menti kezdeményezések lehetőségét. Az EGTC új dimenziókat nyit a határon átnyúló együttműkö­dések előtt azzal, hogy lehetővé teszi a különböző országokban működő önkormányzatok számá­ra közös intézmények létrehozá­sát. Ezzel új út nyílik meg a határ menti térségek fejlődése előtt. A konferencián 12 határon át­nyúló együttműködés mutatko­zott be rövid előadások kereté­ben. Az Európai Unióban eddig egyedüliként bejegyzett Ister- Granum EGTC-ről és annak terve­iről a szervezet ügyvezetője, Ocs- kay Gyula számolt be. Ocskay el­mondása szerint az új jogszabály lehetőséget biztosít az esztergomi székhelyű szervezet számára ah­hoz, hogy saját intézményeket: turisztikai menedzsment-szerve­zetet, energiaügynökséget és tö­megközlekedési szolgáltatási rendszert hozzon létre. Holles Miklós ügyvezető igazgató a Ne- ogradienses Eurorégió tevékeny­ségéről számolt be, kiemelve az Ipoly-hidak és az Ipoly-völgyi vasút jelentőségét a térség integ­rációja és fejlődése szempontjá­ból. Az Ipoly Eurorégió elnökségi tagja, Köpöczi Rózsa elsősorban az Ipoly menti kultúrtáj revitali- zációját elősegítő szabadegyetem tevékenységéről beszélt. A Sajó-Rima Eurorégió legsikere­sebb projektjéről, a Gömör Expó­ról Putnok polgármestere, Tamás Barnabás tartott előadást, aki sze­rint szükséges lenne, hogy a ma­gyar kormány a szlovákhoz ha­sonlóan támogassa a határok mentén együttműködő önkor­mányzatokat. Az Unióban első­ként megálapított - ennek ellené­re még mindig bejegyzés előtt álló - Ung-Tisza-Túr EGTC mene­dzsere, Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi polgármestere arról számolt be, hogy mivel a tervezett együttműködés szlovákiai, ukraj­nai, romániai és magyarországi térségeket érint, rendkívül nehéz a szervezet bejegyzése, de az ed­dig kialakult kapcsolatok egy rendkívül innovatív régió lehető­ségét vázolják fel. Az eurorégiók jövőbeli szakmai együttműködéséhez Becsey Zsolt, a Hét Határ Önkormányzati Szö­vetség elnöke és Törzsök Erika, a magyar Miniszterelnöki Hivatal főigazgatója is felajánlotta segít­ségét. Egyik kistérségi társulás falvai sem fekszenek az országhatárnál, mégis hasonló terveik vannak A közös uniós pályázatokban látják a jövőt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Udvard. Környezetvédelmi cé­lokra és a hírközlési-kommuniká­ciós rendszer fejlesztésére szeret­nének közös pályázatokat kidol­gozni az Udvard környékén és a Budapesttől nyugatra fekvő telepü­lések. Szentpéterre, Csúzra, Perbetére, Szemerére (Semerovo), Zsitvabe- senyőre és Udvardra látogattak a magyarországi falvak önkormány­zati képviselői, hogy az együtt­működés konkrét módjáról tárgyal­janak . Az Udvard és Térsége Társu- lás az Érsekújvári és Komáromi já­rás tizenhét települését tömöríti, öt községben a lakosok jelentős há­nyada szlovák nemzetiségű. Képvi­selői idén már ellátogattak a ma­gyarországi Ország Közepe Több­célú Kistérségi Társulás tíz közsé­gébe. A látogatás eredményekép­pen együttműködési megállapodás született a két társulás vezetője kö­zött, amelyet az udvardi kistérség nevében Jávorka Flórián elnök, Für polgármestere, és a magyarországi partner nevében Zsadányi László- né elnök, Hemád polgármestere írt alá. A magyarországi társulásnak tíz önkormányzat a tagja: Dabas, Örkény, Hemád, Inárcs, Kakucs, Pusztavacs, Táborfalva, Tatár- szentgyörgy, Újhartyán és Újlen­gyel. Kiderült, hogy több területen is gyümölcsöző lehet az együtt­működésük. Elsősorban az infor­mációcserében és a közös uniós pá­lyázati lehetőségekben látnak fan­táziát. Az Ország Közepe Többcélú Kistérség egyik városában, Daba- son mintegy 3500 szlovák él, akik örömmel vennék a szlovákiai test­vérkapcsolatokat. Szemerén Im­rich Hrabovský polgármester üd­vözölte a magyar küldötteket, a szlovák iskolában kenyérrel és só­val fogadták a vendégeket. (száz) A mikrorégió fejlesztésére kőkénének Az Udvard és Térsége Társulás 2003-ban alakult. Az Udvard, Für, Perbete, Szentpéter és Csúz elöljáróinak kezdeményezésére ala­kult szervezet az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjától ko­rábban egymillió koronának (33 194 €) megfelelő támogatást ka­pott. A pénzt a mikrorégió fejlesztésére használták, létrehozták a kistérségi régiófejlesztési központ hálózatát, (száz) Ingyenes vonalon hívják a közterület-fenntartót Egyre több az építkezési hulladék ÚJ SZÓ-HÍR Érsekújvár/Tótmegyer. Tót- megyer országos viszonylatban is élenjárónak számít a szelektív hulladékgyűjtésben. Az érsekúj­vári járásbeli nagyközség első­ként vállalta a kihívást, hogy nul­la pontos lesz a hulladéktermelés terén. Tótmegyeren négy év alatt hatvan százalékkal csökkentették a szemét mennyiségét, mivel a la­kosok 95 százalékát sikerült meggyőzniük az osztályozott hulladékgyűjtés előnyeiről. A porták elől 4-6 hetenként szállít­ják el a zsákolt, osztályozott sze­metet a falu gyűjtőudvarába. LA lakók ingyenes vonalon érdek­lődhetnek az osztályozhatatlan hulladék - például a meghibáso­dott elektromos készülékek - el­helyezéséről. Ilyen esetben a gyűjtőudvar dolgozói elszállítják a felesleges kacatokat. A biológiai hulladékot komposztálják és trá­gyázásra használják, saját zúzó­gépük is van. A község profitál az osztályozott hulladék eladásából, amit cégek vesznek át tőlük to­vábbi feldolgozásra. A lakosok nem fizetnek a szállításáért, csak a kommunális hulladékért, amit nem lehet újrahasznosítani. Ko­rábban személyre szabottan fizet­ték a kukapénzt a tótmegyeriek, később bevezették a vonalkódos zseton-rendszert, most egy-egy háztartás pontosan annyi sze­métért fizet, amennyit termel. A járási székhelyen jelenleg a legnagyobb gondot a lakóházak szigetelése, a lakás-átalakítás és az ablakcsere után megmaradt építkezési hulladék eltakarítása okozza. Minden lakónak köteles­sége eltakarítani ezt a hulladékot is, az érsekújváriak a 0800/113030-as ingyenes vona­lon hívhatják a városi Brantner közterület-fenntartó céget, ahol megválaszolják a szemét elszállí­tásával kapcsolatos kérdéseiket. Újdonságnak számít, hogy a Nyugat II lakótelep új lakásait építő Prospect Kft. a közelmúlt­ban megkezdte a bontási törme­lék újrahasznosítását. A cég az építési törmelék elhelyezését és osztályozási lehetőségét kínálja a városban található reciklációs te­lephelyén. Feldolgozza a betont, vasbetont, téglát, tetőfedésre használt anyagokat, aszfalt­vagy kőhulladékot. Az építési anyagok zúzása és osztályozása közvetlenül az ügyfélnél is meg­oldható, hordozható zúzó segít­ségével. (száz) Olcsóbb a kavicsnál Az újrahasznosított és osztályozott építési anyagot a reciklációs központban árulják, ahol az érdeklődők az építési törmeléket ol­csóbban el tudják helyezni, mint a lerakatokban. Felhasználás szempontjából az újrahasznosított anyag összetétele megfelel a kavicsnak vagy a makadámnak, ám jóval olcsóbb. Zúzással alapo­zásokhoz, utak, járdák, parkolóhelyek építésére, vagy gödrök be­temetésére alkalmas anyagot nyernek, (száz) Az építkezési hulladék újrahasznosítása környezetkímélő megoldás (Csuport IsNán felvétele) AJÁNLÓ November 23. (vasárnap) Komárom -12.00: Kálvári­ák és keresztutak az érsekújvá­ri régióban címmel a szentmi­sét követően kiállítás nyílik a Nyitrai Kerületi Műemléki Hi­vatal gyűjteményéből a Szent András templom oratóriumá­ban. A rendezvény a Harmonia Sacra Danubiana egyházzenei és egyházművészeti fesztivál része, (vkm) Léva - 15.00: a VIII. Ma­gyar Nemzetközi Fotóművé­szeti Kiállítás megnyitója a Reviczky Házban, a tárlatot Nagy Tivadar, a Magyar Fotóművészek Világszövet­ségének szlovákiai alelnöke és Szabó László, a komáromi Helios Fotóklub elnöke nyitja meg. A kiállítás december 2-ig tekinthető meg, hétköz­napokon 13 és 17 óra között, szerdánként 9 és 13 óra kö­zött. (fin) November 24. (hétfő) Vágsellye - 14.00: Roman Králik: Kierkegaard és a keresz­ténység (Kierkegaard and Christianity, Kierkegaard a Kresťanstvo) című könyvének ünnepélyes bemutatójára kerül sor a városháza esketőtermé­ben. A bemutató védnökei: Martin Alföldi polgármester, Jörgen Munk Rasmussen dán nagykövet és Eduard Kukán parlamenti képviselő, (gl) November 25. (kedd) Dunaszerdahely - 9.30: popdalénekesek járási sereg­szemléje Csallóközi Hangjegy címmel a művelődési központ­ban. (jóm) Marcelháza - 10.00: 1. Prü- csök Bábfesztivál a helyi kultúr- házban négy bábcsoport (egy-egy hetényi és marcelházi, valamint két párkányi) részvételével. Szer­vező a helyi alapiskola. (vkm)

Next

/
Thumbnails
Contents