Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)

2008-11-13 / 263. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 13. Sport 23 A dunaszerdahelyi pinpongozók újabb sikere Fekete három meccslabdája ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Tóth László ki volt éhezve a versenyzésre, s győzelemmel tért vissza Kickbox az olimpián? Tóth László „Doky" (világos nadrágban) remekül versenyzett a senicai Szlovák Kupán (Képarchívum) Dunaszerdahely. A zágrábiak elleni diadal után kedd este csu­pán egy lépés hiányzott ahhoz, hogy a dunaszerdahelyi Euromilk női asztalitenisz-csapata újabb győzelmet arasson a szuperliga versenysorozatában. A csallókö­ziek ezúttal a Linz együttesét fo­gadták, és nagy küzdelem végén pontosztozkodás (5:5) került a jegyzőkönyvbe. „Ausztriában 6:3-ra nyertek a hazaiak, akik azt hitték, a visszavágón is simán le­győzik kollektívánkat. Nem így történt. Ók is megbizonyosodtak róla, hogy bennünket már nem le­het pofozógépnek tekinteni. Meg­lepetésre Fekete Angéla alaposan megizzasztotta a vendégek leg­jobbját, az Európa-bajnokságot is megjárt szlovák válogatott Kmo- torkovát. Kettő kettes játszmaál­lásnál a döntő szettben játékosunk már 10:7-re vezetett, ám ekkor MAGYAR LIGAKUPA, 5. forduló - A csoport: Vasas-Nyíregyháza 4:1, Bőcs-DVSC 3:2, Vác-Újbuda- Diósgyőr0:2; B csoport: Szombat- helyi Haladás-Mik 2:0, Győri ETO-Siófok 3:0; C csoport: Paksi FC-Kaposvár4:0, Újpest-ZTE 2:1, PMFC-Dunaújváros - jövő szerdán játsszák; D csoport: Kecskemét- Fehérvár2:3, REAC-FTC 2:3. OLASZ KUPA, nyolcaddöntő: Udinese-Reggina 0:0 - büntetők­kel 8:7. FRANCIA KUPA, nyolcaddöntő: Olympique Lyon-Metz (II. osztály) 1:3 - a Lyon utoljára 2007. novem­ber 11-én kapott ki hazai pályán. Kosárlabda KÖZÉP-EURÓPAI LIGA - férfiak, fehér csoport: MBK Handlová- Opava 85:76, legeredményeseb­bek: Štefánik 22, Vlaic 20, Haviar 10, ül. Dygryn 18, Cvek 14, Sirina 13; Kapfenberg Bulls-Inter Bra­tislava 105:67, Kögerl 21, N'Diaye 17, ül. Cramer 25, Míčka 12, kék csoport: AB Cosmetics Pezinok-Arkadia Traiskirchen 99:102, Whisby 23, Snopko és Angi fonákja után a hálón megpat­tant labda nem az eüenfél térfe­lén, hanem a földön landolt. Az iz­galmakban, fordulatokban bővel­kedő csata végén az ellenfél karja lendült a magasba” - elevenítette fel a párharc legidegtépőbb meccsének döntő mozzanatát Vladislav Kmeť, a dunaszerdahe- lyiek klubelnöke, aki nagy pozití­vumként értékelte, hogy ezúttal mindhárom csapattag (Marče- ková és Feketéné 2-2, Andelová 1 pontot szerzett) részt .vállalt a si­kerből, és vesztes állásból (3:5) remiztek. „Talán megijedtem a nagy lehetőségtől, s a végjátékban már fogytán volt a türelmem. Min­denestre jó érzés volt látni, hogy a falfehér Kmotorkovának remeg a keze” - mesélte el mosolyogva so­káig emlékezetes élményét az Eu­romilk harminchét esztendős pingpongozója, Fekete Angéla. Egyébként a mérkőzésre száz néző ment el buzdítani kedvenceit, (ái) Angol Ligakupa, 4. forduló: Arsenal-Wigan 3:0, g.: Simp­son (42., 66.), Vela (70.); Derby County-Leeds 2:1, g.: Villa (6.), Ellington (18.), ill. Becchio (40.); Stoke City-Rotherham 2:0, g.: Whelan (21.), Pugh (59.); Swansea- Watford 0:1, g.: Williamson (21.); Manches­ter United-Queens Park Ran­gers 1:0, g.: Tévéz (75., bünte­tőből). SPANYOL KUPA, a 16 közé jutá­sért, visszavágó: Real Madrid-. Real Union írun (III. osztály) 4:3, első meccs: 2:3 - szenzáció a Real kiesése. Lukjanec 21-21, ül. Miclara 25, piros csoport: Dukes Klostemeu- burg-04 AC LB Spišská Nová Ves 88:63, legeredményesebb vendégdobó: Bečarik 16. Nők, B csoport: Valosun Bmo- BK 99 PU Prešov 98:60. FÉRFI EXTRALIGA, 11. forduló: HBK Prievidza-Slávia TU Košice 112:86, Nitra-Levice 86:59, MBK Rieker Komámo-Poprad 88:76, legtöbb hazai pont: Barisic 22, Majoroš 21, Sémán 14. Tóth László, a hazai ma­gyar kickbox-élet jeles tag­ja egy ideje eltűnt a térkép­ről (vagyis az eredménylis­tákról), mivel visszatérő csuklósérülése miatt fel­hagyott a versenyzéssel. A hétvégén a Szlovák Kupa 3. fordulójában viszont újra szőnyegre lépett, és nagyszerűen teljesített: semi-contactban súlycso­portjában harmadik, az ab­szolút kategóriában pedig második lett. BŐDT1TAN1LIA Mi késztette arra, hogy visszatérjen? Mikor abbahagytam, a csuklóm annyira meg volt erőltetve, hogy még sima futás közben is fájt, ahogy lengettem. Nem pihentet­tem eleget, s ezzel csak egyre rosszabb lett a helyzet, így muszáj volt leáünom. Ahogy elmúltak vi­szont a fájdalmaim, kezdett hiá­nyozni a bunyó, az atmoszféra, a versenyzés. Úgy döntöttem, újra megpróbálom, bár egy súlycso­porttal feljebb mentem, most a 79 kilogrammosok között indulok. Miért? Már elegem volt a sok fogyasz­tásból, sok energiát vesztettem miatta, meg a pszichikámra is rossz hatással volt. A váltásnak az a hátránya, hogy meg kell szokni az új ellenfeleket, viszont pszichi- kailag nagyon jól éreztem magam a mostani Szlovák Kupán is. Ki voltam éhezve a versenyre, vér­szemet kaptam, és a súlycsopor­tom után még az abszolút kategó­riában is elindultam. Ott is nyer­hettem volna, csakhogy egy perc­cel az elődöntő után már ki is kel­lett állnom a döntőre, mert a bronzmeccs sérülés miatt elma­radt. Az volt a hetedik mérkőzé­sem aznap, és már ne'm voltam megfelelő kondícióban. A Szlovák Kickbox-szövetség korábban a WKA szervezet sza­bályaihoz igazodott: a meccsek 2x2 percesek voltak, most vi­szont áttértek a WAKO szabá­lyaira, így a mérkőzések három kétperces menetből állnak. Mi volt az oka a váltásnak? A WAKO rengeteget tesz azért, hogy a kickbox is olimpiai sportág legyen, ennek reményében váltot­tunk mi is. A WAKO alelnöke a magyar Leyrer Richárd, aki na­gyon sokat dolgozik ezen az ügyön. Az ő kérésére Schmitt Pál is felkarolta az ügyet, s kezdemé­nyezésükhöz a Szlovák Kickbox- szövetség is csadakozott. A mos­tani szlovák-magyar viszályok közepette jó, hogy vannak ilyen összefogások is. Ha sikerrel járnak, mikor le­het a kickbox olimpiai sportág? Londonban még nem, négy év múlva, 2016-ban viszont már van esély rá, hogy bemutató sportág­ként a kickbox is bekerüljön az olimpiai játékok műsorába. A ma­gyarok nagyon komolyan veszik ezt a kérdést, a szegedi vüágbaj- nokság a legjobb rendezvény volt, amit valaha láttunk, sokan mond­ták, hogy ez a szervezés már egy olimpián is megfelelne. Reméljük, teljesül a vágyunk, nagy lendüle­tet adna a kickboxnak. A fiatalok számára is óriási motiváció lenne az olimpiai szereplés lehetősége. FOCIKUPÁK BAJNOKI PONTOKÉRT Végleges eredményhirdetés a tippversenyben: a szenesei Okolinszký Ingrid lett a legjobb női tippelő Kováč József befutott a 3. helyre ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Tippversenyünk végleges eredményhirdetését egy nappal el kellett halasztanunk, mivel egyes szelvények nem érkeztek be szer­kesztőségünkbe - a postabélyeg­ző tanúsága szerint volt levelező­lap, amely a szokásos 2 nap he­lyett 6 nap alatt ért ide. Tegnap vi­szont megjöttek az élmezőnyben érdekelt olvasóink tippjei, így eredményt hirdethetünk - az ipolynyéki Kováč József egy erős utolsó tippsorral befutott a har­madik helyre, és egy 10 000 koro­nás, elektronikai cikkekre bevált­ható vásárlási utalványnak örül­het, a legjobb női tippelő pedig a szenesei Okolinszký Ingrid lett, akinek nyereménye szintén egy 10 000 koronás vásárlási utal­vány. Nyerteseinknek gratulálunk, s többi tippelőnkkel együtt várjuk őket a tippverseny tavaszi fordu­lóiban is. Az alábbiakban közöljük az él­mezőny végleges névsorát, a tel­jes listát pedig rövidesen megta­lálhatják a www.ujszo.com hon­lapon. 97 pontos Árgyusi János, Negyed 96 pontos Straka Sándor, Felsőpatony 95 pontos Kováč József, Ipolynyék 94 pontos Valkó László, Érsekújvár 93 pontosak Fógel János, Ipolyság; Okolinszký Ingrid, Szenese; Struhár Péter, Csata 92 pontosak Bubenko András, Buzita; Varga Árpád, Dunaszerdahely 91 pontosak Bráz Andrea, Tornaija; Megály Zoltán, Dunaszerdahely; Roskó Mihály, Tardoskedd; Sárkány Jú­lia, Nádszeg; Szalai Tibor, Kőhíd- gyarmat 90 pontosak Bálint Gábor, Nagykér; Gatyás Terézia, Perbete; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Roskó Magdolna, Tar­doskedd; Sáfrány Magdolna, Sze- te; Tóth Róbert, Fűs 89 pontosak Hajdúk György, Nagykapos; Kováč Diana, Ipolynyék; Naran- csík Erika, Nagyabony; Petőcz Zoltán, Marcelháza; Tóth Béla, Baracska 88 pontosak Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Borsá- nyi Béla, Madar; Gyenge Attila, Vágkirályfa; Lamos Bálint, Nagy­magyar; Pál Dezső, Rimaszombat 87 pontosak Deák György, Felsószeli; Gömöri Klára, Perbete; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; StruhárTibor, Csa­ta; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 86 pontosak Bálint István, Nagykér; Bálint Magdolna, Nagykér; Gombos László, Jánok; Hegyi János, Jóka; ifj. Struhár Tibor, Csata; Kürti Jó­zsef, Keszegfalva; Mogyorósi He­léna, Kőhídgyarmat; Nagy Barna­bás, Ekecs; Nagy Rozália, Ekecs; Polák Zsolt, Dunaszerdahely Az őszi idény nyertesei 1. díj - 20 000 koronás, elektronikai cikkekre váltható vásárlási utalvány Árgyusi János, Negyed 2. díj-15 000 koronás, elektronikai cikkekre váltható vásárlási utalvány Straka Sándor, Felsőpatony 3. díj - 10 000 koronás, elektronikai cikkekre váltható vásárlási utalvány Kováč József, Ipolynyék A legjobb női tippelő díja ­10 000 koronás vásárlási utalvány Okolinszký Ingrid, Szenese ÍGY MONDATBAN ♦ Lovasbalesetet szenve­dett Vörös Zsuzsanna olim­piai, vüág- és Európa-bajnok magyar öttusázó, emiatt je­lenleg kórházban kezelik. ♦ Hamarosan meghosszab­bíthatja szerződését az Olympique Lyon brazil csa­tára, Fred. ♦ A Bremen-Panathinai- kosz összecsapás után újabb Bajnokok Ligája-találkozón bíráskodhat Kassai Viktor: az UEFA illetékes bizottsága ugyanis a magyar focijáték­vezetőt kérte fel a csoport­kor 5. fordulója (november 25-26.) egyik mérkőzésé­nek levezetésére. SPORTHÍRADÓ ♦ A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistája (zárójelben a múlt havi állás): 1. (1.) Spanyolország 1657, 2. (3.) Németország 1413, 3. (2.) Olaszország 1356, ...45. (60.) Szlovákia 627,...56. (62.) Magyarország 551. ♦ Ökölvívó Eb, Liverpool, negyeddöntő, 64 kg: Káté (magyar)-Ignatyev (orosz) 8:4, 69 kg: Koroglin (török)- Bacskai (magyar) 5:1, ♦ Női kosárlabda Európa- kupa, A csoport: MBK Ru- žomberok-Gorzów (lengyel) 91:81. ♦ Női kosárlabda Euroliga,B csoport: Sopron-Brno68:65, D csoport: Vilnius- Maxima Broker Košice 72:49. + Rövidpályás úszó Vüág- kupa, Stockholm - férfi 50 hát: 1. Marshall (amerikai) 23,05 - vüágcsúcs. EUR0F0CI Ausztria 17. forduló: Austria Wien- Rapid Wien 2:0. Skócia 13. forduló: Aberdeen-St. Mirren 2:0. SPORTFOGADÁS A LOTO (szerda) 46. játék­hetének nyerőszámai a kö­vetkezők-I. HÚZÁS: 12,21, 38, 44, 48, 49; pótszám: 19. NYEREMÉNYEK - 1, és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 56 532 korona (16 nyertes); 4. díj: 1073 korona (1 217); 5. díj: 147 korona (27 164). JACKPOT: 38 101 358 ko­rona. A II. HÚZÁS nyerő­számai: 7, 12, 14, 18, 40, 48; pótszám: 49. NYERE­MÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 53 207 koro­na (17 nyertes); 4. díj: 995 korona (1313); 5. díj: 132 korona (30 369). JACKPOT: 260 142 713 korona. JO­KER-SZÁM: 865 570. NYE­REMÉNYEK: 1. díj: 3 816 560 korona (1 nyertes); 2. díj: 100 000 korona (4); 3. díj: 10 000 korona (27); 4. díj: 1000 korona (570); 5. díj: 100 korona (2540). JACKPOT: 0 korona. A KE­NŐ tegnapi nyerőszámai: 6, 10, 12, 15, 16, 18, 31, 36, 37, 50, 52, 54, 64, 66, 68, 69, 72, 77, 79, 80. Kenő Plusz-szám: 68. (sita)

Next

/
Thumbnails
Contents