Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)

2008-11-13 / 263. szám, csütörtök

24 Panoráma-hirdetés ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 13. www.ujszo.com Világszerte november 13-án, vagyis ma rendezik meg a Guinness World Records Napot, az új csúcsok felállításának vagy éppen a régeb­biek megdöntésének nemzetközi világnapját. A kanadai Surryben egy szakállas indiai próbált rekordot dönteni. Sarwan Singh szakálla 1,895 mäer hosszú. (Reuters-felvétel) A szakértők sem tudják, milyen fajról lehet szó Óriásgombák Kalinyingrádnál MTl-HÍR November 13 EGY GONDOLAT , Az alacsony ember a körül­ményekhez igazodik, a ma­gasabb embert meggyőződé­sei vezénylik.” Németh Andor NÉVNAP Szilvia A latin eredetű név a római­ak Silvanus istenének nevé­ből ered, aki az erdők istene volt. Ma Bulcsú és Szaniszló, illetve Stanislav nevű isme­rőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 190 éve született Magyar László utazó. 140 éve hunyt el Gioacchino Rossini olasz zeneszerző. Évente átlag két operát írt. A sevillai borbélyt két hét alatt komponálta, A tolvaj szarka nyitányát az opera bemuta­tójának napján kezdte el írni, de a premierre elkészült ve­le. Szinte minden bemutató­ja szédületes siker volt, így azután lassanként korának legünnepeltebb és leggazda­gabb zenésze lett. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 65 éves Roberto Boninsegna olasz labdarúgó. 40 éves Limperger Zsolt lab­darúgó, a Ferencváros egy­korijátékosa. Whoopi Goldberg (1949) Oscar-díjas amerikai szí­nésznő, az Apáca-show, a Bíborszín, a Békés családi tűzfészek című film főszerep­lője. Joe Mantegna (1947) ame­rikai színész, a világhírű Ke­resztapa című filmben Joey Zasa alakítója. NAPI VICC- Ki a politikus?- Az, aki kétszer meggondol­ja mielőtt nem mondana semmit. ORVOSMETEOROLÓGIA Elsősorban a re­umások számít­hatnak fájdal­makra, de a nyugati ország­részben a légúti, szív- és ér­rendszeri betegségekben szenvedők egészségi állapo­ta is romolhat. Az időjárás többünknél fáradtságot, le­vertséget, nyugtalanságot okozhat, jelentkezhetnek a fantomfájdalmak. Moszkva. Óriásgombák terem­nek a Kalinyingrádi területen a szokatlanul meleg időjárás követ­keztében: Guszev város mellett 10 kg-os példányokat is találtak. Az orosz emberek általában jól isme­rik a fajokat, de a tévé szerint sem ilyen fajú, sem ilyen méretű gom­bát errefelé még nem láttak. Az óri­ási példányok úgy néznek ki, mint­ha egy nagy fej karfiol állna egy lá­Murfreesboro. A megpakolt szatyra mentette meg egy nő életét az Egyesült Államokban: golyóál­lónak bizonyult. A 22 éves egyete­mi hallgató parkoló autójához igyekezett, amikor egy férfi a pénz­bon. A szakértők vitatkoznak arról, milyen fajról lehet szó. A helyiek feltételezik, hogy az úgynevezett báránygombáról van szó, amely ezen a vidéken igen ritka, moszkvai biológusok azonban állítják, hogy egy másik, jóval gyakoribb, de álta­lában jóval korábbi faj késői példá­nyait találták meg, amelyeknek megjelenését a meleg idő okozta. A környéken mostanában még éjsza­ka sem süllyed a hőmérő higany­szála 6-8 Celsius-fok alá. tárcáját, a mobiltelefonját és a lap­topját követelte tőle. A nő nem en­gedelmeskedett, dulakodni kezd­tek, a férfi pedig rálőtt, majd elme­nekült. Csak a szatyrot lőtte agyon, meg benne egy kis dobozt, a nő sér­tetlen maradt. A rendőrség elfogta a 20 éves tettest. Megölte özvegyét a koporsójával Rio de Janeiro. Férje koporsója ölt meg egy özvegyasszonyt Brazí­liában. A 67 éves nő a temetőbe tartott halottaskocsin 76 esztendő­sen elhunyt férjével, amikor a gyászautóba belerohant egy kocsi. A koporsó előrevágódott és agyoncsapta a vezető mellett ülő özve­gyet. A baleset Porto Alegrétől 11 kilométerre történt. Hogy megsé- rült-e más is, arra nem tért ki a Reuters hírügynökség, (pan) A rendőrség elfogta a tettest Csak a szatyrot lőtte agyon MTl-HÍR Szerkesztőség: Lazaretská 12,811 08 Bratislava, e-mail: redakcia@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421)1 Főszerkesztőhelyettesek: Czajlik Katalin (02/59233449), Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Felelős szerkesztők: Madi Géza, Holop Zsolt (02/59233440). I Rovatvezetők: Lajos P. János - politika (02/59233438), Klein Melinda - régió (02/ 59233426), Molnár Iván mb. - gazdaság (02/ 59233424), Grendel Ágota - vélemény (02/59233442) Mislay Edit - kultúra (02/59233 430), J. Mészáros Károly - sport (02/59233431). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002225, 0905/ 228525, Rozs­nyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Ér­sekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780879. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató) tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204.1 Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, fax: 02/ 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/59233403-405, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Pe­tit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. IA lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. I Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatja. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ 1a és d cikkely) jr\ értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. ajJSL szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com štvrtok 13.11. - nedeľa 16.11. 2008 Hrozno biele • 1 kg - balenie • 1 kg = 19,90 Sk /0,660 € Cherry paradajky k • 250 g - balenie I • 1 kg = 51,60 Sk /1,712 € Uhorky poľné Kura chladené cena za 1 kg trieda akosti „A" Kuracie prsné rezne 500 g mm. [71?fi ITiWlfi V« • f H Vil 1 kg = 69,90 Sk/2,320 € Maslo, 250 g 1 kg = 139,60 Sk /4,633 € 2,32 € 1 kg = 179,80 Sk/5,968 €. Čerstvé mlieko 20.90 1 I 1,5 % tuku 1,16 € ; 1 I = 18,90 Sk/0,627 € 2,98 € 18.*> 0,63 € Trvanlivé mlieko Ä* I 1 I 0,5 % tuku 11 = 15,90 Sk/0,527 € Trvanlivé mlieko £030 3,5 % tuku 1 I = 21,90 Sk/0,726 € Chlieb konzumný 900 g 1 kg = 28,78 Sk/0,955 € 15.® 0,53 € 21® 0,73 € 25.® Čerstvé mlieko 1 I - vrecko 1,5 % tuku 1 I = 16,90 Sk/0,560 € Trvanlivé mlieko 1 I 1,5 % tuku 1 I = 17,90 Sk/0,594 € Chlieb rascový 1 kg 1 kg = 25,90 Sk/0,859 € ta.90 16.® 0,56 € m® 0,59 € 0,86 € 0,86 € Múka, 1 kg tZ90 hrubá/polohrubá/hladká 1 kg = 11,90 Sk/0,395 € 11.® 0,40 € Slnečnicový olej 1 I 1 I = 49,90 Sk/1,656 € 5950 49.90 1,66 € Chyby v tlači vyhradené. Ceny sii bez dekorácie. 1 € = 30.1260 Sk BP-8-14531

Next

/
Thumbnails
Contents