Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-08 / 259. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 8. Presszó 31 A tanulmány igazolja egyebek közt a rúzsok készítőinek sok éves tapasztalatát Kényeztessük magunkat a hideg idő beálltával is Piros ruhában hódító a nő Ha egy nő meg akarja őrjíteni a férfiakat, öltözzön pirosba, vagy legalább küldjön vörössel keretezett fotót magáról csábítása célpontjának - sugallja amerikai kutatók kísérletsora. ISMERTETÉS A tanulmány - melyet a New York állambeli Rochester Egyetem munkatársai végeztek Andrew Elliot pszichológus vezetésével - úgy tűnik, igazolja a Bálint-napi üdvözlőlapok tervezőinek és a rúzsok készítőinek sok éves tapasztalatát, miszerint a vörös a románcok színe. Az egyik vizsgálatban különböző színnel keretezték a nők fotóit: pirosat állítottak párba fehérrel, szürkével, zölddel vagy kékkel. Ezután megkérdeztek több mint száz férfit, mennyire találják vonzónak a képen látható hölgyet. Egy másik kísérletben a fényképen lévő nő blúzát digitálisan vörösre vagy kékre színezték. Ebben az esetben azt is megkérdezték a férfiaktól, hogy adott összegű pénzükből mennyit köl- tenének egy randin a képen látható nőre. A kutatók azt tapasztalták, hogy a férfiak vonzóbbnak találták a hölgyet, amikor piros ruhában volt, vagy vörössel keretezett képen látták. A piros blú- zos partnerre több pénzt is szánnának a randin - derült ki válaszaikból. Bár ez a „vörös riasztás” összefügghet azzal, hogy emberemlékezet óta a vörös színnel azonosítjuk a szerelmet, ősibb biológiai gyökerei is lehetnek - véli Elliot. A kutató emlékeztet arra, hogy a főemlősök, például a páviánok és a csimpánzok nőstényei vörös színnel vonják magukra a hímek figyelmét fogam- zóképes időszakuk alatt. A férfiak értékelték a látott nők megbízhatóságát, kedvességét, intelligenciáját is, ám ez nem függött a színektől. Végül fiatal nőket is megkérdeztek arról, csinosnak találják-e a fotókon lévőket: a piros szín ebben az esetben sem befolyásolta a minősítést, (m) A férfiak vonzóbbnak találták a hölgyet, amikor piros ruhában volt (AP-felvétel) Tojást és tököt az arcra körte - ezeknek ráadásul most van szezonja! Turmixoljunk össze egy meghámozott almát vagy körtét annyi tejszínnel vagy joghurttal, hogy szépen kenhető maradjon, majd hagyjuk a bőrünkön negyed órát. A gyümölcsökben található vitaminok ennyi idő alatt remekül feszívód- nak, és megfiatalítják a bőrt. Ráadásul, az almában természetes gyümölcssavak is találhatóak - amelyek finoman hámlasztják és frissítik a fáradt arcot, (o) Az ősz ehető kincsei Az ősz gyümölcsei közül a szőlő, a szilva, az alma, a körte és a dió a legismertebbek. A szőlő az egyik legegészségesebb gyümölcsünk: az ásványi anyagok közül leginkább káliumot tartalmaz, amely a helyes szívritmus működéshez szükséges, de C-, E-, és B-vitamm tartalma miatt is érdemes nassolni belőle. A szilvának a köszvény és a reuma gyógyításánál lehet szerepe, mivel tisztítja a szervezetet, megszabadítja a toxikus hulladéktól és a húgysavaktól. Emellett hatékony és mellékhatás-mentes hashajtó. Az alma vitaminok és enzimek bő palettáját tartalmazza. Erősíti az immunrendszert és pozitívan befolyásolja az emésztést. A körtében az ásványi anyagok közül főleg kálium, magnézium, kalcium és foszfor van. Kiváló gyümölcs gyomorpanaszok esetén, vízhajtó hatása is ismert. ÖSSZEFOGLALÓ Tápláló vagy simító arcpakolásokat otthon is könnyű kikeverni, nem kell mindig a boltban kapható tasakokra hagyatkoznunk: elég hozzá némi szabadidő, és valamilyen természetes anyag: méz, sütőtök Vagy éppen tojás. A tápláló mézes pakoláshoz két kanál mézet keverjünk el a kedvenc arckrémünkkel, kenjük fel a bőrünkre, hagyjuk rajta egy fél órát, majd mossuk le langyos vízzel. A mézet elegyíthetjük tojás- sárgájával is, bársonyossá teszi a bőrt. Ha inkább tisztító hatású pakolást szeretnénk, válasszuk a sütőtökös-mézes arcmaszkot. Két evőkanálnyi nyers sütőtököt turmixoljunk össze két kis kanál mézzel, egy tojássárgájával és némi joghurttal, majd kenjük az arcunkra, és hagyjuk rajta 15-20 percig. A sütőtökben található cink és A-vitamin nagyon jó hatással lesz még a kicsit problémásabb bőrtípusokra is! Csinálhatunk pakolást gyümölcsökből is. Ez lehet alma vagy A 60-AS EVEK SZLOVÁK FILMJEI a SME napilap és a Szlovák Filmintézet DVD-sorozata A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatásával További részletes információk a sorozatról a www.petitshop.sme.sk a www.sfu.sk internetes oldalakon. Filmek, melyeket szívesen megnézünk újra Mindennapi napunk («69) Egy egyszerű család mindennapi életének dokumentumszerű rekonstrukciója Otokar Krivánek rendezésében, amely finom humorral átszőve tálja elénk a fiatal és idősebb generáció közti kapcsolatokat. KAPHATÓ NOVEMBER 7-ÉTŐL EGY HÉTIG AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL