Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-08 / 259. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 8. Szalon-hirdetés 15 FOLYÓIRAT-AJÁNLÓ Diáknak lenni (necesse est) CSANDA GÁBOR Fókuszban a fiatalok olvasási szokásai, olvassuk az Alma Mater frissen megjelent számában: a főiskolai és egyetemi hallgatóknak ez a különösen exkluzív kivitelű és finom ízléssel tördelt folyóirata november első napjaiban hagyhatta el a nyomdát, mert akkortól látni itt-ott, jobbféle helyeken (intézmények előcsarnokában, kávéházi szegleten, könyvesboltban; aztán hogy hol pontosan, ezt az impresszum tételesen fölsorolja, Füleken pl. a gimnáziumban) . Szóval, beszerezhető, ráadásul nem elhanyagolható ismérve a lapnak az ingyenessége. A novemberi huszonnyolc oldal a korábbi évfolyamok jó szokásait megtartva ismét sok kis apróságot közvetít a diákélet szervezett és spontán pillanataiból, klubok és hálózati szervezésű, közelmúltbeli és tervezett rendezvényeiről - az ember elégedetten nyugtázza, hogy a fiatalok manapság is fiatalok, vagyis hogy a mai fiatalok sem fiatalos öregemberek, nyüzsögnek, s nemcsak olvasnak és tanulnak (ez természetes), hanem pl. jókat esznek és isznak is (DH nyári tábor Gymesen). Ezenfelül továbbra is írnak verset - az Almafa rovatban ketten: Hangácsi Zsuzsannának már a neve is poézis, alliterációi pedig keresetlenül szépek; Bényi Zsolt Ferenc ritmusérzékére és jó hallására vall, hogy az utca szó első tagját is megnyújtja. Már tudjuk, ki nevet a végén (F-l; sportrovat, esélylatolgatások az utolsó futam előtt), kissé elidőzünk a Relax oldalán („Készül a székely a vásárba...”), belefejtünk a keresztrejtvénybe, s vagy túl nagy a műveltségünk, vagy túl kicsi a tét (Néma gésa!, két betű, Magyarország autójele, szintén két betű). Az ajánlók közt a könyvek viszik a prímet, de van film és mozi és zene is. Ha Skócia, akkor whisky és Robert Bums, vélhetnénk, de nem: Elek József kalandos útja a Szent Gráltól a légtömlős gumiabroncsig komplett menüt kínál, országjárás orvén a skótság minden lényeges mozzanatát megragadja. A csatornán innen is akad számos látványosság: „A Szádelői- völgy meseszép, minden túlzás ellenére” - olvassuk, s ezzel rögvest egyetis értünk, vágyunk oda, gyűjte- nénk mi is a csipkebogyót, hemperegnénk a falevelekben, s lennénk- volnánk örömest fiatal egyetemisták. Vagy minden túlzás ellenére: középiskolások - most megkérdeznék tőlünk: diákok, na, mit csináljunk? És ez jó volna (bővebben, érvekkel alátámasztva a 12. oldalon). Na de tényleg: olvasnak-e a fiatalok? Grendel Lajos pl. olvas. Mondjuk, ez sejthető volt, itt most amellett érvel, hogy aki magával beszélget, még nem föltétlenül pszichiátriai eset. Sorra kiderül, hogy fontos az otthon látott minta, vagyis hogy aki nem szeret olvasni, az ne az iskolapénzt kérje vissza tanítóitól és tanáraitól, hanem a családi pótlékot a szüleitől. Bűnbakban egyébként nagy a választék: a szülőkön túl a kötelező olvasmányok és az internet továbbra is kárhoztatható, úgy tűnik, e hármak szívós visszatartó ereje csak átfogó óvintézkedésekkel korlátozható (parlamenti határozattal?). Babik Alexanderről (10. oldal) nem derül ki, hol könyvesbolti eladó, de az annál inkább, hogy ahol, ott szívesen lakna az ember. Euro. Erős pénznem minden pénztárcába! Eurocsomag hamarosan az ön postaládájában A napokban minden postaládába kézbesítenek egy tájékoztató brossúrát és eurószámológépet tartalmazó borítékot, amelyek megkönnyítik az euróra való áttérést. A brossúrák és a röpirátok magyar változatait megtalálja a községi és a városi hivatalokban. www.euromena.sk Ingyenes információs vonal: 0800 103 104 KÖNYV A SZALONBAN Egy elfeledett kisregény KÖVESDl KÁROLY Mind az íróknak, mind a műveknek megvan a maguk sorsa. Van, akinek (amelynek) díszesen kikövezett útja vezet a hírnév felé, s akad, akit (amelyet) hamar belep a feledés pora. Utóbbi jutott osztályrészül annak a kisregénynek, amely idén jelent meg a Gömör- Kishonti Múzeum Egyesület kiadásában. S természetesen a szerzőnek is, hiszen egy szinte teljességgel elfeledett író munkájáról van szó. Talán ezért is érdemli meg a kitüntetett figyelmet. Bár a közelmúltban sok szó esett arról a miliőről, amelyben Gömöry Olivér élt és alkotott, magának a vidéki földbirtokosból lett írónak a művéről kevés említés esett. Az a kevés is inkább Lesznai Anna kapcsán került némileg fókuszba, akit gyermekkora a ma Szlovákiához tartozó Alsókörtvélyes községhez (a Vihorlát tövében található, az Ondava mentén) fűzött. Lesznai Anna meg is írta visszaemlékezéseit a Volt egyszer egy kert című könyvében, ahol Gömöry Olivért „drága Olivér bácsinak” emlegeti. Gömöry Olivér volt ugyanis az a varázslatos ember, aki felkarolta Lesznai Annát, és bevezette az irodalom rejtelmeibe. Lesznai Anna a költészeten túl egyébként kora elismert képzőművésze-illusztrátora volt (pl. Ady-kötetek), s műveiből idén láthattunk kiállítást a pozsonyi Szlovákiai Magyarok Kultúrá- jánakMúzeumában. Gömöry Olivér kora tipikusnak mondható, s mégis rendhagyó figurája volt, hamisítatlan vidéki dzsentri, „saját zsíijában tespedő egzisztencia”, aki „a blattot veri, amikor nem olvas latint meg egyéb verseket; persze, azokhoz ért, mint senki más” (Lesznai Anna). Leül az arra vetődő első koldussal az árokpartra, ad neki öt forintot, és kártyázik vele. Cselédjei nem is ismerik, s olykor maga is úgy néz ki, elhanyagolt külsejével, mintha egy volna cselédjei közül. Egy-egy kedvenc ételért képes elkocsikázni a világ végére. Pedig felívelő karrier várt rá: a bécsi Pázmáneumban világnyelveket, Pesten jogot tanult. Szolgabíró lesz, majd „magyar királyi miniszterelnökségi sajtótudósító”. Kétszer nősül. Életrajzi adalékból elég is ennyi - az részletesen olvasható a kötet elején. Ami még lényeges: egy kis gömöri faluban, Serkén ért véget életútja, itt is temették el, ahol egykori kastélya egyre inkább az enyészeté lesz. Magát a művet nehéz elfogulatlanul jellemezni. Holott a pár írás, ami eddig napvilágot látott róla, nem kíméli a szerzőt. Nem mintha sokan foglalkoztakvolna vele: amár említett Lesznai Anna, Dévényi Ödön, illetve Szombathy Viktor mellett Turczel Lajos és Danis Tamás foglalkozott a szerzővel, utóbbiak megemlékezés szintjén. Tőzsér Árpád (bár közlésre méltónak találja a kötet elé út bevezetőben) eléggé leszólja Gömöryt, afféle Mikszáth- epigonnak tartva. 1960-ban Szombathy Viktor is hasonlóan jellemzi a Gömöry-prózát: „Megtaláltam a múzeum könyvtárában Gömöry Olivér novelláskötetét: Erdő, mező és aszfalt a címe, 1900-ban adták ki. (...) Akkoribandivatvoltaminiszte- riális széplelkeknek is letenni névjegyüket a szenvelgő, dekadens irodalom asztalán. Egy jobb műkedvelő írása, utánérzés, franciás, pesties, parasztos. Ezek Justh Zsigmondot utánozták akkoriban, úgy látszik.” Bár az idézet nem a Gömöry által számtalanszor átdolgozott Köpő- edényrőlszól, felettébbjellemző. Hogy mégis mik az erényei ennek a napvilágra került kisregénynek (hosszabb novellának)? Elsősorban, mint Tőzsér is említi, azok a részek, ahol a szerző „a szerkezet cselekménytelen részeit maró társadalombírálattal, szatírával, a képviselő- és művészvilág helyenként pazar megjelenítésével, a jellemek és környezet aprólékos, realista leírásával tölti ki”, hogy végül sommázza: „ajellem- és környezet- rajz az írás legfőbb erénye.” Ez részben igaz, hiszen a szlovák falu (a regényben: Lipovník) és népélet leírása rendkívül plasztikus, valóságismeretét, jellemrajzait korabeli szlovák szerzők is megirigyelhetnék. Hasonlóképpen érzékletes a pesti dzsentrimiliő megjelenítése. Vagyis nem éppen a cselekmény bonyolítása, bár Tőzsér nem hallgatja el, hogy Gömörynek „volt érzéke a meseszövéshez”. A leírások ugyanakkor helyenként rendkívül nehézkesek, különösen a természeti képek barokkos soijázása, az esti város hangulatának érzékeltetése késztetik lapozásra az olvasót. Meglehet, hogy Gömöry Olivér elfeledésével nem veszített okvetlenül sokat a magyar irodalom, hiszen hasonló „kismesterekből” zsákszámra akadt a századforduló Magyarországán, az azonban kétségtelen (s a regény kétpólusú felosztása is ezt bizonyítja), hogy keveseknek sikerült az egymástól diametrálisan eltérő társadalmi osztályokat, mi több etnikumokat egy művön belül mesterien megjeleníteni. Valószínűleg ez a regény legnagyobb erénye. Azt már csak találgatni lehet, hogy akkor lett volna jobb, kerekebb egész, ha nem dolgozza át, vagy akkor, ha még néhányszor átgyúrja a szerző, aki saját bevallása szerint sokat kínlódott ezzel a művével. Amiként többi írásával is gondja akadt, amelyeket - s erre is kevés példa akad tájainkon - saját kezűleg pusztított el, hogy az általa használt társadalombírálat és maró gúny ne ártson a nemzetének. Érdekes szempont, s a mai világban kissé érthetetlennek tűnhet ez az öncenzori magatartás, amelyet nem a félelem, hanem a féltés motivált. Végül fontos adalék, hogy a regény ikerkönyvként két nyelven, magyarul és szlovákul jelent meg, utóbbi a fordító Galina Sándorová munkájátdicséri. (Gömöry Olivér: Egy köpőedény története. Rimaszombat, Gömör- Kishonti Múzeum Egyesület, 2008, 98+ 980.) BP-8-14449
