Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-07 / 258. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 7. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ FÁZ Obama történelmi győzelméről, egy álom beteljesüléséről, ugyanakkor a leendő elnök és az ország előtt álló hatalmas kihívásokról írtak a német újságok. A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt hangsúlyozta, hogy a történelmi jelző helyénvaló. Az USA történetében először lesz afro- amerikai elnök a Fehér Ház la- kója - mutatott rá a konzervatív napilap, s rögtön feltette a kérdést, vajon más országban lehetséges lenne-e az Obama- történet. Az, hogy egy fehér amerikai nő és egy kenyai férfi fiát - aki öt éve mégismereden volt - a hatalmas belső és külső megpróbáltatások előtt álló Egyesült Államok legfelsőbb állami hivatalának ellátásával bízzák meg. (mti)- Amilyen tempóban hullanak ősszel a falevelek, úgy fogy a munkahelyek száma a régiónkban. (Peter Gossónyi karikatúrája) Ha lesz változás az amerikai külpolitikában, az inkább kényesebb lesz Európa számára, mint kedvező Barack Obama, Európa és a transzatlanti kapcsolatok Barack Obama elnökségét óriási várakozás előzi meg szerte a világon, beleértve Európát is. A közvéleménykutatások alapján nem volt olyan európai ország, ahol - ha lehetőségük lett volna rá - ne Obamát választották volna meg amerikai elnöknek. ONDREJCSÁK RÓBERT Szinte mindenki a transzaüanti kapcsolatok radikális javulását, az Egyesült Államok külpolitikájának megváltoztatását várja tőle. Ezek az illúziók azonban hamisak. Barack Obama az Egyesült Államok elnöke lesz, és nem Európáé vagy valamelyik európai országé. Ennek megfelelően az amerikai érdekeket fogja szem előtt tartani és csak másodsorban Európa vagy más régiók, országok érdekeit. Márpedig az USA érdekei nem változnak, mint ahogy nem változik az amerikai külpolitika sem. Ela megfigyeljük a második világháború óta eltelt időszakot, nyugodtan levonhatjuk azt a következtetést, hogy az alapvető amerikai érdekek és a külpolitika nem változtak, csak a nemzetközi környezet, amelyben megvalósul (vüágháború, hidegháború, majd az 1989-90 utáni posztmodem világ, beleértve a 2001-es terroristatámadások óta eltelt időt is). Természetesen nem lehet azt mondani, hogy az amerikai külpolitika abszolút statikus és semmüyen változásokra nem lehet számítani - ezek a változások azonban elsősorban a kommunikációt, a politizálás stílusát érintik, továbbá az új elnök elképzeléseit egyes válságok kezeléséről. A változás azonban minden várakozás ellenére nem lesz stratégiai léptékű. Ráadásul, ha lesz változás az amerikai külpolitikában, az inkább kényesebb lesz Európa számára, mint kedvező. Obama ugyanis világosan és sokszor kijelentette, szeretné a lehető leghamarabb lezárni az iraki háborút és az amerikai (és szövetséges) erőforrásokat Afganisztánba csoportosítaná át. Afganisztán lesz tehát Obama külpolitikai és biztonságpolitikai prioritása. Ez pedig rendkívül pikáns helyzetet teremt az európai közvélemény számára, amely oly lelkesen támogatta Obamát annak reményében, hogy „nem lesz háború”, meg hasonlók. Ráadásul politikai szempontból viszonylag egyszerű volt nemet mondani a Bush-kormány- zatnak, amikor az Irakba kért erősítést az európaiaktól - sőt, kifejezetten jól fogadta az európai közvélemény, hogy az európai országok kormányai határozottan nemet mondtak George Bush „militarista” politikájára Irakban, beleértve természetesen a csapaterósítéseket is. Érdekes lesz, hogyan reagál ugyanez a közvélemény arra, ha Barack Obama megvalósítja kül- és biztonságpolitikai elképzeléseit és hozzákezd az afganisztáni jelenlét megerősítéséhez. Ez azt is jelenti majd, hogy az európai szövetségesekhez is fordul a csapaterősítések érdekében. Márpedig a csodált Obamát sokkal nehezebb lesz visszautasítani, mint a gyűlölt Bush-t - különösen úgy, hogy Afganisztán deklaráltan a NATO prioritása is. Lehetséges tehát, hogy Európa nagyon gyorsan kijózanodik az Obama győzelme okozta mámorból, ha jövőre az új amerikai elnök azt fogja kérni a Strasbourg- ban és Kehiben megtartandó NA- TO-csúcson, hogy az európai országok küldjenek több erősítést Afganisztánba. A másik dolog, amellyel összefüggésben nagyon komoly reményeket táplál Európa, a transzatlanti kapcsolatok radikális javulása lvárható. Ebben az esetben kétségkívül lesz némi javulás, de ez elsősorban a kommunikáció és a deklarációk szintjén lesz észrevehető - Barack Obama kétségkívül minden lehetséges fórumon kijelenti majd, hogy az európai országokat az USA nagyon fontos partnereinek tartja, és konzultálni kíván velük a közös érdekeket érintő kérdésekben. Csakhogy a konzultációk során Obama az amerikai és nem az európai érdekeket fogja képviselni. Ráadásul Obama megválasztása nem tüntette el azokat a problémákat, amelyek a transzatlanti kapcsolatokat gyengítik. Csak hogy a leglényegesebbeket említsem: eltérő amerikai és európai külpolitikai és stratégiai gondolkodás, stratégiai kultúra, a nemzetközi kapcsolatok és a globális biztonsági fenyegetések radikálisan eltérő értelmezése, a védelmi kiadások ügye, annak módja, hogyan kezeljük az egyre ag- resszívabbá váló Oroszországot és még hosszan folytathatnánk a sort. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Amerika és Európa érdekei nem esnek egybe - épp ellenkezőleg: azon kívül, hogy közös a civilizációs és történelmi örökségük, nagyon nagy mértékben összefonódott a gazdaságuk, az amerikai és európai érdekek szinte mindenben megegyeznek. A gond csak az, hogy nem egyeznek meg abban, miként képviseljék ezeket az érdekeket és szükség esetén hogyan védjék meg őket. Márpedig ezt nem fogja megoldani Barack Obama elnökké választása. További érdekesség - és fontos információ azoknak, akik szerint az USA külpolitikája teljesen megváltozik és békéssé szelídül -, hogy a jövendő amerikai elnök kül- és biztonságpolitikai tanácsadói egyáltalán nem galambok, sót, néhány kifejezetten héjaként is jellemezhető szakember is tevékenykedik Obama körül. Obama nem azt mondja, hogy nem akar háborúzni - sőt, külpolitikai programjában deklaráltan nem zárja ki az egyoldalú, unilaterális háborúkat sem -, hanem hogy máshol akar háborúzni, mint Bush (Irak helyett Afganisztánban és Pakisztánban). Legjobb lesz tehát, ha a Barack Obama beiktatásáig meglevő két hónapot arra használjuk, hogy leszámolunk magunkban az illúziókkal az új amerikai elnökkel kapcsolatban. Sok csalódástól kímélnénk meg magunkat, ha remények és vágyak helyett a valódi Barack Obamát és csapatát látnánk magunk előtt. Az orosz sajtó azt vizsgálja, mit hoz Barack Obama elnöksége a kétoldalú kapcsolatokban Nem jelent búcsút a hidegháború árnyékától MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Barack Obama amerikai elnökké választása után az orosz lapok első- • sorban azt vizsgálták, mi várható az orosz-amerikai kapcsolatokban. A Kommerszantban Andrej Fjo- dorov, a kül- és védelempolitikai tanács politikai programjainak igazgatója, volt külügyminiszter-helyettes rámutatott: Obama megválasztása nem jelent búcsút a hidegháború árnyékától, amely az utóbbi években a kétoldalú kapcsolatokra vetült. Egyes napirendi pontokon távlatokban dolgozik a két ország: ezek a pénzügyi válság, a nukleáris kérdés, a NATO bővítése, a kölcsönös viszonyok a posztszovjet térségben és a nukleáris leszerelés. Ezeknél Obama számára fontosabbak a belső gazdasági gondok, Irak és Afganisztán, mivel Amerika ezekben vár tőle döntéseket. Obama csekély külpolitikai tapasztalata miatt sok mindent Joseph Biden al- elnökre hagy, aki nem arról híres, hogy nagyon szeretné Oroszországot. Emellett a demokraták mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak az emberi jogoknak és az orosz rendszert kritikusan szemlélik. Ezek miatt inkább kemény párbeszédre kell felkészülni, semmint szívélyes ölelésekre. Van esély a kapcsolatok javulására, de nem az álláspontok közeledése alapján, hanem mert a feleket pragmatizmusra kényszerítik a körülmények- írta Fjodorov. Hozzátette azonban: kedvező, hogy Barack Obama és Dmitrij Medvegyev orosz elnök a politikusok új generációjához tartozik, akik képesek a politikai hagyományoktól eltérő lépéseket tenni, így az sem kizárt, hogy „lenullázódnak” a régi problémák és új párbeszéd kezdődik új alapokon. A Gazeta diplomatákat idézve azt írta: az orosz diplomácia sokkal jobban ismeri az oroszgyűlölő McCain tanácsadóit, mint Obama munkatársait. Tapasztalt, tehetséges diplomatának tartják Joseph Bident, aki már Andrej Gromiko szovjet külügyminiszternek is magyarázta az amerikai érdekeket. A Novije Izvesztyija arra hívta fel a figyelmet, hogy Obamát gyakran hasonlítják a szintén demokrata John F. Kenne- dyhez. „Ám éppen Kennedy elnöksége idején éleződtek ki legjobban az orosz-amerikai kapcsolatok, s kis híján nukleáris háborúhoz vezettek”-írta a lap. GLOSSZA Színvak atyafiak MOLNÁR IVÁN Három színt ismerek a világon: kék, sárga, piros - hangzott az erdélyi magyarokat durván elnyomó Ceausescu költötte kommunista himnusz első sora, amit romániai magyar körökben csak a színvak dalaként tiszteltek. A kommunizmust a náci eszmékkel elegyítő román diktátor ugyan csúnyán végezte a sokak szerint feleslegesen hosszú életét, túlvilági magányában azonban megnyugvást jelenthet számára, hogy a 21. század Európájában is akadnak követői. A Robert Fico vezette nemzeti szocialista kormány és a kabinetje által uralt törvényhozás „szebb időkben” valószínűleg nem rettenne vissza a Ceausescu által szorgalmazott falurombolástól és a nemzetiségek legdurvább elnyomásától sem, Szlovákia azonban mégis az Európai Unió tagországa, a jelenlegi kormány számára így az egyedüli kiútnak a színvakság szimulálása számít. Eddig látszólag egyetlen szín, egyetlen zászló sem zavarta a kormány szemét. Elég volt azonban egy focimérkőzés, hogy a kabinet felébredjen, kijelentve, hogy csak három színt ismer. A dunaszerdahelyi DAC mérkőzésén kifüggesztett magyar zászlók a szlovák kormányra vörös posztóként hatottak, javaslatukra a parlament így még e héten elfogadta „a nyilvános testnevelési, sport- és turisztikai rendezvények szervezéséről” szóló törvényt, amely szerint tilos lesz a hazai ligamérkőzésekre idegen, nem hivatalos vagy valamilyen szimbólumokkal ellátott zászlókat bevinni. Azt, hogy a szurkolók megjelenhetnek-e létező ország hivatalos lobogójával, a szervező dönti el. Szlovákia ezzel a nagy szláv testvér, Oroszország nyomdokaiba lép, ahol egy hasonló jogszabályt már korábban elfogadtak. Dušan Galis, a sportért felelős kormánybiztos, a Smer parlamenti képviselője nyilatkozataiból azonban arra következtethetünk, hogy Szlovákia nem követi teljes mértékben az orosz utat. Míg a keleti nagy testvér a zászlók használatáról szóló törvényt következetesen alkalmazza, Szlovákiában valószínűleg csak a magyar zászló használatát fogják büntetni. Galis szerint ugyanis a parlament által elfogadott törvényt csak abban az esetben alkalmaznák, ha a zászlókat „bujtogatásra” használják fel. Szlovákiában így valószínűleg továbbra is bátran lengethetünk bármilyen zászlót a hazai focimeccseken, a lényeg, hogy a piros és fehér színeket ne kombináljuk zölddel. Fehér, kék és piros színek vannak a szlovák, cseh, szlovén, horvát, szerb, orosz, francia, holland zászlókban. Ezeket nyugodtan bevihetjük a stadionokba. Ugyanakkor, ha a piros, fehér és zöld színeket kombináló magyar, olasz, bolgár, tadzsik vagy iráni zászlót szeretnénk lengetni a mérkőzésen, érdemes résen lennünk, a koponyánk ugyanis rendkívül könnyen ütközhet egy szlovák rendőri viperával. JEGYZET Köszönjük, Mr. Obama! NAGY ILDIKÓ Az amerikai elnökválasztás eredményével a világ nagyobbik része elégedett. Sokan gratuláltak már az Egyesült Államok ifjú elnökének. Egyrészt ezt írja elő a politikai etikett, másrészt nagy reményeket fűznek hozzá. Hiszen tőle és kormányától vátják azokat a változásokat, amelyekre a világ legerősebb államának talán szüksége is van. Elég, ha csak az onnan elindult és már szinte mindenütt érezhető gazdasági válságot említjük. A politikai elemzők történelmi jelentőségűnek nevezték Barack Obama győzelmét, mert minden idők legfiatalabb elnökeként kerül a Fehér Házba. Van azonban más érdeme is: a választók részvételi aránya talán soha nem tapasztalt magasságba szökött, nagy számban szavaztak a nők és a fiatalok, a kreolok és az afroamerikaiak. A múltban épp e csoportok maradtak távol a szavazóumáktól, mert az elnökjelöltekben nem láttak garanciát jogaik képviseletére. Mostantól másképp tekintenek hazájukra, másképp érzik magukat. Obama ugyanis valóra váltotta Martin Luther King álmát, és áttörve az elnöki politika bőrszín szerinti korlátáit bebizonyította: az Egyesült Államokban semmi sem lehetetlen. Nagy bátorság kellett ehhez, hiszen politikai elemzők és kommentátorok még az utolsó napokban is a rejtett rasszizmus megnyilvánulásától tartottak. Attól, hogy a szavazófülke magányában az amerikai választó mást gondol, mint amit a kampánygyűlésen mond. Milyen nagyot tévedtek! Az amerikai választó - talán még John, a vízvezeték-szerelő is, akit az átlagember prototípusaként emlegettek és mutogattak - elfogadta a másságot. Mert Barack Obamát nemcsak az előbb felsorolt csoportok - fiatalok, nők, kreolok, afro- amerikaiak - segítették győzelemhez, hanem természetesen a különböző korosztályba és társadalmi réteghez tartozó fehérek is. A demokratikusan gondolkodó szavazók, akiknek nem a bőrszín számít, hanem az ember. Arra a politikusra adták voksukat, akire rá merik bízni az országot, akit afroamerikai származása ellenére is tisztelnek és becsülnek. Innen, a mi kis közép-európai perspektívánkból nézve úgy látjuk: Amerikában a demokrácia győzött. Ez nyilván ott is bátorítja a kisebbségeket, a másságukat nyíltan vállalókat, de javítja a töhbség-kisebbség viszonyát is egy átalakulóban levő, újfajta kapcsolatrendszerben a 21. században. Köszönjük, Mr. Obama, hogy volt bátorsága ennek lehetőségét megmutatni a világnak. És nekünk.
