Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-28 / 250. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 28. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ ÚJ MAGYAR SZÓ Nem prófétaként, hanem megfigyelőként érkezett a Székelyföldre Sólyom László köz- társasági elnök - írta az Új Magyar Szó. A bukaresti napilap kommentátora úgy véli, a Magyar Köztársaság elnökének székelyföldi látogatása nyomán megállapítható: Sólyom László roppant következetes. 2006 tavaszán az elnök olyan konferenciasorozatot indított, melynek célja a határon túli magyarokhelyzeténekésprob- lémáinak pontos megismerése. „A négy elméleti konferencia után a köztársasági elnök a terepen is tájékozódni akar ezeknek a közösségeknek a gondjairól és céljairól” - véli a cikkíró, (mti) A „Koszovó nem lehet precedens" kijelentés csak vágyálomnak bizonyult Oroszország és a szakadárok íve Néhány hónappal azután, hogy Koszovó nyugati támogatással kivívta függetlenségét az orosz támogatást élvező Szerbiától, végig a „szakadárok ívén” fokozott orosz aktivitás tapasztalható. MT1-ELEMZÉS A Dnyeszteren túliak ügyében az oroszok egymaguk akarnak közvetíteni, a Krímen pedig orosz útlevelet osztogatnak. Moszkva katonai csapást mért Grúziára, majd elismerte Abháziát és Dél-Oszétiát. Ami pedig az Azerbajdzsán és Örményország közötti viszály almáját, Karabahot illeti, az orosz elnök e problémát illetően is a Nagy Igazságosztó szerepére tör. Ha a térképen összekötjük Koszovói, a Moldovától elszakadni kívánó Dnyeszter menti Köztársaságot, az Ukrajnához tartozó, de főleg oroszok lakta Krím-félszigetet, a Grúziától elszakadt Abháziát és Dél-Oszétiát, valamint az Azerbajdzsánból de facto kiszakadt, örmény lakosságú Karabahot, akkor olyan ívű görbét kapunk, amely - leegyszerűsítve - Oroszországot elválasztja a meleg tengerektől. Úgy tűnik, hogy ami a geopolitikai alapkérdéseket illeti, Nagy Péter óta nincs új a Nap alatt. E „szakadárok íve” olyan övezet, ahol az „internacionalizmus” évtizedei után kiderült, hogy nem létezik se .jugoszláv”, se „szovjet embed’, csak egymás hegyén-hátán élő népek és népcsoportok. Ezek közt több helyen lehetetlenség meghúzni etnikai határvonalat, illetve ahol az meghúzható lenne, ott nemegyszer önkényes hatalmi szempontok szerint húzták meg. A kilencvenes évek elején sorra fellángoltak az etnikai alapú elszakadási törekvések, és e konfliktusok mára eltérő fázisba jutottak. Közös jellemzőjük, hogy „a spájz- ban mindenütt ott vannak az oroszok”. Ez az övezet egyúttal az a térség is, ahol a Nyugat és Oroszország vívja egymással a hidegháború utáni korszak harcát a nagyobb befolyásért. A Nyugat mindmáig nem tudta feldolgozni a hidegháborúban aratott győzelmét. Nehezen tud mit kezdeni azzal, hogy az orosz birodalom már nem a fő ellenség, amelyet szívós munkával be kell keríteni. Az oroszok sem tudnak szabadulni attól a rögeszmétől, hogy a Nyugat bármit lép a szóban forgó térségben, az bizonyosan ellenük irányul, az ő bekerítésüket célozza. A nagyhatalmi vetélkedés rátelepedik az etnikumközi konfliktusokra, és így nézőpont függvényében lesz az egyik szakadár mozgalomból az államok területi épségének aláásója, a másikból a nemzeti önrendelkezés megvalósítója. Az ív nyugati végpontján, Koszovó függetlenségi nyilatkozatával új szakasz kezdődött. A Nyugat azzal érvelt, hogy Koszovó függetlenedése „nem képezhet precedenst”, azcsakazért vált elkerülhetetlenné, mert a szerbek a koszovói albánok elleni népirtási kísérletükkel elvesztették az erkölcsi jogot a terület feletti hatalomhoz. Miután Szerbiában felülkerekedtek a Nyugat-barát erők, Koszovó körül lassan, de megnyugtató irányba haladnak a dolgok. Nem kell tartani szerb revansista ellencsapástól, és így nagyvonalúbban lehet tudomásul venni Észak-Ko- szovó szerbek lakta részének különlegesen szoros kapcsolattartását Szerbiával. A „Koszovó nem lehet precedens” kijelentés azonban vágyálomnak bizonyult, és nem csupán az oroszoknak, hanem elsősorban Miheil Szaakasvili grúz elnöknek köszönhetően. Tény, hogy a háborút megelőző hónapokban kölcsönös provokációk mérgezték a helyzetet, és a grúz fennhatóság alól a kilencvenes években kiszakadt Dél- Oszétiában, illetve Abháziéban az orosz „békefenntartók” élezték a feszültséget. A háborút azonban a grúzok támadása robbantotta ki. Az oroszok lecsapták a Szaakasvili által feldobott labdát: tönkreverték a grúzokat, elismerték a két szakadár tartományt, és végre újra ^testvéri” megállapodást köthettek olyan „államokkal”, amelyek maguk kérik orosz csapatok állomá- soztatását a területükön. A grúziai háború előtt az oroszok tömegével osztogattak Dél-Oszéti- ában és Abháziéban orosz útleveleket. így, amikor a helyzet forró lett, már azt mondhatták: meg kell védeniük saját állampolgáraikat. Kijevben idegesen tapasztalják, hogy a nagyrészt orosz lakosságú Krím-félszigeten szintén osztogatják az orosz útleveleket. Ukrajna jóval nagyobb falat lenne, mint Grúzia. De az orosz-ukrán viszonyban ott ketyeg az óra, ami bármikor összekapcsolható egy robbanó szerkezettel: 2017-ben az oroszoknak elvben vissza kellene adniuk ukrán kézbe a festői Krím katonai ékkövét, a szevasztopoli támaszpontot, az orosz Feketetengeri Flotta bázisát. A Pu- tyin-Medvegyev páros Oroszországéról nehéz elképzelni, hogy önszántából bárhonnan kivonuljon, különösen nem a Fekete-tengerről. Moldovát szintén szakadár probléma sújtja. Az ország keleti sávja, a Dnyeszter folyó bal partja kivonta magát a központi kormány hatóköréből. Ott is orosz katonák állomásoznak, és a félmillió lakosból mintegy 120 ezernek ott is orosz útlevele van. Korábban a nemzetközi közösség széles körű bevonásával folytak tárgyalások a rendezésről, de az oroszok az elmúlt hónapokban azt kezdték szorgalmazni, hogy Moldova és a Dnyeszteren túliak csak velük hármasban találjanak megoldást. Hasonlóképpen azon igyekeznek az oroszok, hogy Örményország és Azerbajdzsán viszályában egyedül ők legyenek a békebírók. Orosz szemmel ott is, jó szakadár” a karabahi szakadár, hiszen az örmények Oroszország megbízható szövetségesei. A következő időszak nagy kérdése, hogy tanultak-e a szereplők az orosz-grúz háborúból, látják-e pontosan, mi az, amit semmiképpen sem szabad tenni a „befagyott konfliktusok” feloldása érdekében. Eddig sem Moldova, sem Azerbajdzsán részéről nincs jele annak, hogy a grúzokéhoz hasonló türelmetlenséggel felfordulást akarnának kiváltani. A diplomáciai béketeremtésben azonban a Nyugat aligha engedi át a terepet kizárólag Moszkvának, hiszen azzal de facto elismerné, hogy Oroszországnak ismét méltánylandó „érdekszféraigényei” vannak. _______________________________________JEGYZET ________________________ Vigyázz, mert feljelentelek! JUHÁSZ DÓSA JÁNOS A figyelmeztetés, hogy vigyázz, mert feljelentelek nem egy hivatalban, nem két haragos szomszéd között hangzott el, hanem az egyik ismerősöm gyereke zárta le ezzel a mondattal a közte és az anyja között zajló vitát, amely amiatt tört ki, hogy az iskolaköteles hölgy már hetek óta az éjszakai órákban tért haza a züllés útjáról. Pofon kizárva, ugyanis az utóbbi időben egyre többet beszélnek a gyerekekjogairól, sokan hajlanak arra, hogy a gyereket megütni bűn. Nem vagyok gyakorló szülő, ezért csak az emlékeim felidézésével próbálok állást foglalni az ügyben. Zárkózott gyerek lévén szüleimnek nemvoltsokgondjukvelem, talán egy-két pofon csattant el. Panaszra egyszer mentem anyámhoz, amikor az iskolában kaptam egy kormost. Anyám szó nélkül adott egy hatalmas pofont, szerinte a tanítónőnek biztos jó oka volt a fenyítésre. Többet nem panaszkodtam, igaz, iskolai pofont már csak egyet könyvelhettem el, amikor osztályelnökként jókorát röhögtem azon, hogy diáktársam rajzszöget tett a tanár feneke alá. Erről a pofonról már nem számoltam be otthon. Anyám sokat emlegette, hogy az ő idejében állandóan ott volt a tanár kezében apálca,sha csínyt követtek el, vagy nem készültek fel az órára, bizony messzire elhallatszott a nádpálca suhogása. Évekkel később a húgom helyett mentem el szülői értekezletre. Az osztályfőnök az egyik szülőtől, aki osztálytársam volt, számon kérte, hogy a lánya festi a körmét és igen merész szabású blúzokbanjár iskolába. Volt osztálytársam nyomdafestéket nem tűrő stílusban támadt a tanárnőre. De ő legalább megúszta ennyivel. Nemegy tanártársa hagyta már ott az iskolát, mert nemcsak verbálisán, hanem fizikailag is bántalmazták. Egy másik iskolában is a napokban panaszkodott az igazgatónő, hogy egyik legmegbízhatóbb tanára szeptember elején jelentette be, elmegy a gyorsmentősökhöz, mert nem bírja tovább az állandó fenyegetéseket s azt az alpári hangnemet, amelyet egyes és kettes diákok alkalmaznak. Van más vélemény is. Vonatban is beszélgettünk már erről, s az egyik asszonyság a következő, állítólag bibliai idézettel zárta le a témát: Aki nem veri a gyereket, nem is szereti. Hogy benne van-e ez az állítás a Bibliában, arra nem vennék mérget, de egyetértek vele. De ezt is csak mértékkel. KOMMENTÁR Don't cry for me Argentina! GÁL ZSOLT A demagóg populizmus tombolását figyelve a pampák világa nem is esik olyan messze a Kárpátok bérceitől. Cristina Femández de Kirchner argentin elnök asszonynak igencsak fic (k) ós ötlete támadt: a lakossági megtakarítások védelmében (miért másért?) államosítaná a nyugdíjpénztárakat. Ezzel az ötlettel már a mi szeretett miniszterelnökünk is előállt, bizonyos feltételekkel az ő kormánya is „elég bátor” lenne megcselekedni azt, amit az argentin La Nation egyik cikkében találóan „legalizált rablásnak” nevezett. Argentínában semmi új a nap alatt: az állam újra a csőd szélén táncol, s mivel a legutóbbi 2001-es csőd után elfelejtették visszafizetni a kölcsönöket, az argentin politikai elit végképp eljátszotta a külföldi befektetők bizalmát. Most már csak horribilis kamatokra kapnak pénzt, azt is jóformán csak Hugo Chávez elvtárstól. Ezzel egyetlen probléma van, Chávez nem volt annyira gáláns, hogy a hírhedt magyarországi rapperhez, Dopemanhez hasonlóan előre figyelmeztette volna rajongóit: „Ha kifutok a pénzből, mi lesz veletek?” Márpedig ahogy zuhan a kőolaj ára, úgy apadnak a Venezuelából származó olajdollárok. Sebaj, gondolta a szépséges Cristina asszony, majd a nyugdíjukra takarékoskodó polgároktól ellopott pénzből betömjük a költségvetésen tátongó réseket. Az ürügy a megtakarítások védelme az alacsony vagy negatív hozam miatt. Azt azonban már elfelejtik hozzátenni, hogy a hozam főleg azért volt alacsony, mert a 2001-es csődhelyzetben a kormány az adósságát finanszírozó államkötvények vásárlására kötelezte a nyugdíjpénztárakat, és ezért a portfoliójuk 55 százaléka most gyakorlatilag befagyott állampapírokba van fektetve. A mintegy 30 milliárd dolláros vagyont kezelő 10 nyugdíjpénztár állami felügyelet alá helyezésével a kormány megszabadulna az államadósság tetemes részének a visszafizetésétől, évi 400 millió dollárnyi pluszjárulékbevétel felett gazdálkodhatna és ezen felül szabadon áruba bocsátható értékpapírokhoz jutna. Ez épp elég lenne az elnöki periódusból hátralevő három esztendő kihúzására, az meg kit érdekel, hogy ez után nem lesz miből nyugdíjat fizetni. Ha bejönne Cristina Femández de Kirchner húzása, akkor ezzel az argentin populizmus legmagasabb csúcsaira verekedné fel magát, egyenest a műfajt megteremtő Juan Perón és (második) felesége, Eva Duarte (Evita) mellé. Már csak az a kérdés, ugyanannyira imádná-e őt is a lakosság nagy része az ország gazdasági romba döntéséért, mint Perónt és Evitát. Mifelénk, a Tátra alatt még nem olyan rossz a helyzet, hogy újra államcsőd fenyegetne .Ezperszenem Robert Fico koalíciós partnerei- nek köszönhető, akiknek 1998-ra csaknem sikerült csődbe vinni Szlovákiát. Jelenlegerre mégnem volt elégidejük, de szorgalmasan dolgoznakrajta.PéldáulaDzurinda-kormányreformjainaksziszte- matikus szétverésével. Ahelyzet azért is aggasztó, mert errefelé is komoly hagyománya van az országot elhibázott gazdaságpolitikával romba döntő populista hordószónokok kultuszának. És még egy argentin párhuzam: tavaly Néstor Kirchner, Cristina férje és elődje az elnöki székben szintén azzal kezdte a nyugdíjpénztárak elleni rohamot, hogymegnyitottaamásodikpillért, az állami rendszerbe való visszatérésre ösztökélve az embereket. Jelenleg Szlovákiában még csak ebben a stádiumban vagyunk (igaz másodszor), a teljes államosítás ötlete kizárólagaz emberekijesztgetését szolgálja. A nyugdíjpénztárakban takarékoskodóknak azonban nem szabad megijedniük. Akik a maradás és az állami rendszerbe való visszatérés gondolata között őrlődnek, azok mérlegeljenek: a magánpénz- tárakra bízzák a pénzük kezelésétvagya Fico-Mečiar-Slota hármasra? Minek van nagyobb esélye? Annak, hogy a pénztárak összeomlanak, vagy annak, hogy a Smer-HZDS-SNS kormány a tönkszé- lére viszi az országot. A szlovákiai szinten bebiztosított gazdálkodású nyugdíjalapokból még egyetlen sem csődöltbe idáig, a szlovák populistákhoz hasonló politikusok általvezetett országokbólviszont márnagyonsok. Például Argentína, átlagban tízévente egyszer. FIGYELŐ ságában, s jóváhagyták az intézkedéseket. Lammert reméli, hogy véget ért az az időszak, melyet a gazdaság dominanciája határozott meg, miközben gyengült a politika befolyása. Emlékeztetett arra, hogy a globalizáció idején a politika primátusa visszaszorult. Ennek a szakasznak remélhetőleg vége - tette hozzá, a politika reneszánszát jósolva. A Bundestag elnöke szerint a globalizáció idején elavultak a nemzetgazdaságok, de ez nem vonatkozik a nemzetállamokra. Noha a globalizáció körülményei között a nemzetállamok veszítettek döntési szuverenitásukból, képesek voltak arra, hogy közösen új szabályokat dolgozzanak ki a nemzetközi pénzpiacok működésére. A politikus úgy vélte, a jelenlegi válságos időkben különös felelősség hárul a nagy néppártokra. Óvott a rövid' távú gondolkodástól, amit az éppen aktuális érdekek, illetve nézetek határoznak meg. (mti) Jól vizsgáztak a pártok Válságos időkben különösen nagyok az elvárások az állammal, a parlamenttel és a politikai pártokkal szemben - jelentette ki a Bundestag elnöke, aki úgy értékelte, a német demokrácia az elmúlt hetekben kiállta a próbát. Norbert Lammert a Der Tagesspiegelben megjelent interjúban arra emlékeztetett, hogy a pénzügyi válság nyomán Németország bizonyította, képes a gyors és közös cselekvésre. A konzervatív politikus - 2005 októberétől a német parlament alsóházának elnöke - utalt arra, hogy a törvényhozás korábban nem tapasztalt, rendkívüli gyorsasággal vitatta meg és fogadta el Angela Merkel kancellár és a kormány pénzügyi mentőcsomagját. Ezt az tette lehetővé, hogy a kormánypárti és az ellenzéki frakciók egyetértettek az azonnali cselekvés fontos-
